Az emberbe kódolt igény a vallás?

Ateista vagyok, de teljesen igazad van. A hit szükséges. Csak nem feltétlen kell egy természetfeletti, teremtő lény létében hinni. Ne keverjük a vallást a hittel, mert nem ugyanaz. A kiegyensúlyozottság pedig nem igaz, vagy nem feltétlen, de alapja van az észrevételnek. Gondolj bele, amikor gyerek voltál, kiegyensúlyozott, boldog voltál, hála a szüleidnek (legalábbis remélem, így kéne lennie), nem foglalkoztál semmi zavaró dologgal, stb... Mert tudtad, hogy majd a szüleid megvédenek, figyelnek rád, ők felelősek érted és szeretnek. Na valami ehhez hasonló gyermeki nyugalom eltöltheti a mélyen vallásos embert is, de ez veszélyes is, ezt gondolom te is belátod.

Tehát hit az kell, a vallás az, ami nem feltétlen kell.

Igaz, már el is felejtettem, ne haragudj :) (késő van :))

Én pl. hiszek magamban. Hogy elérhetem a céljaimat, ha teszek értük (és persze ha azok reális célok, mert bár álmodozni szoktam, azokat úgysem érhetem el, nem lehet szupererőm, stb :)). Hiszek az emberek alapvető jóságában és jóindulatában, dacára minden eddigi cáfolatnak, amivel találkoztam. Hiszek abban, hogy fontos, hogy hogyan viszonyulunk, hogyan szólunk hozzá egy másik emberhez, hogy ne nézzünk le valakit a származása, a bőrszíne, a neme, a kora, a társadalmi, gazdasági helyzete vagy a tudása alapján pl. Hiszek abban, hogy a jövendő nemzedékek ki tudják javítani a mi és felmenőink által okozott károkat, ha odafigyelünk a gyermekeinkre. Abban is hiszek, hogy nagyjából egy órán belül alszom egy jót, a kedvenc macskám mellém fekszik, aztán holnap eltölthetek egy kellemes, szabad napot itthon, egyedül. A remény már önmagában hit. Te is hiszed, hogy kapsz normális válaszokat a kérdésedre, és hogy azokat értelmezni is tudod majd. Aztán ki tudja, lehet, hogy téged az éjjel elvisz egy szívroham, engem meg egy agyvérzés, aztán leshetünk a nagy reményeinkkel :)

Én nem határozom meg a hitem mibenlétét, nincs rá szükségem. Teljes mértékben ateista vagyok, nem hiszek a természetfeletti lényekben (de ettől még nem zárom ki kategorikusan egyiknek a létezését sem, mert nem tudhatom, csupán azt mondom, hogy a jelenlegi tudásom és a véleményem alapján nem léteznek, de tévedhetek is. Én azonban nem hiszek bennük.) Nem hiszek a sorsban, az eleve elrendelésben sem, de nem vagyok materialista, hiszem, hogy van valami több is, mint az anyag. Nem vagyok elvakult szkeptikus sem, de azért hajlok a szkepticizmusra.

Na pl. én így határozom meg a hitem mibenlétét, mert hiszem azt is, hogy a hit bizonyos formája egyenlő a világnézettel. És ez csak kicsi szelete. Nem sorolom magam a különféle izmusokhoz, mert csupán önmagában szerintem mindegyik sántít, viszont az nyugodtan kijelentem, hogy liberális szemléletű (a szó valódi jelentésében) ateista vagyok.

Egyszer érdekeset mondott a barátnőm. A fősulin időnként "szarban" voltunk, nagyokat "szenvedtünk". Aztán én túlléptem, megoldottam a gondjaim, rendbehoztam magam, és boldog családi életet élek, már több, mint 10 éve.

Neki is van pasija, gyereke, de valahogy mindig boldogtalan, lényegében ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint anno.

Mint afféle barátnő, igyekszem tanácsokkal ellátni. Egyszer ezt vágta a fejemhez: "Könnyű neked, te hiszel... Nekem meg nincs semmi."

Ekkor jöttem rá, hogy az életem súlyos, nehéz szakaszaiból azért tudtam mindig kimászni, mert TUDTAM: Isten velem van, és nem engedi el a kezem, velem nem történhet semmi olyan rossz, aminek a vége ne lenne jó! :)

Hát ennyit arról, mennyire fontos a hit.

És szerintem ez belénk kódolt igény...