Még mindig a Messiás várásában vannak a Zsidók?
HONNAN SZÁRMAZIK AZ ELLENSÉG?
A Biblia első könyve beszél valakiről, aki szembeszegült Istennel, és aki az Éden-kertben lépett színre. ’Kígyónak’ nevezik, de nem pusztán egy állat volt. A Biblia utolsó könyve így azonosítja: „akit Ördögnek és Sátánnak neveznek, aki az egész lakott földet félrevezeti.” Ezen a helyen ’őskígyóként’ is utalnak rá (1Mózes 3:1; Jelenések 12:9). Ez a hatalmas angyal, azaz láthatatlan szellemteremtmény, egy kígyó által beszélt Évához, éppen úgy, ahogy egy hasbeszélő képes azt a látszatot kelteni, mintha egy bábu adná ki a hangot a közelben. Ez a szellemszemély minden bizonnyal ott volt, amikor Isten előkészítette a földet az embereknek (Jób 38:4, 7).
De ha Jehova minden teremtménye tökéletes, akkor ki alkotta Sátánt, az Ördögöt? Egyszerűen fogalmazva Isten egyik hatalmas szellemfia Ördöggé változtatta magát. Hogyan történhetett ez meg? Gondoljunk arra, hogy ma is tolvajjá válhat valaki, aki korábban rendes, becsületes ember volt. Hogyan? Valószínűleg engedi, hogy helytelen vágy alakuljon ki a szívében. Ha folyton ezen jár az esze, nagyon felerősödik benne a sóvárgás. Aztán már csak az alkalom hiányzik hozzá, hogy dédelgetett, helytelen vágya tetteket szüljön (Jakab 1:13–15).
Ez történt Sátánnal, az Ördöggel is. Nyilván hallotta, amikor Isten azt mondta Ádámnak és Évának, hogy szaporodjanak, és töltsék be utódaikkal a földet (1Mózes 1:27, 28). „Ez a sok ember akár engem is imádhatna Isten helyett!” — gondolhatta. Helytelen vágy fogant meg a szívében. Végül aztán cselekedett is, amikor hazugságokat állítva Istenről becsapta Évát (1Mózes 3:1–5). Így vált Ördöggé, ami ’rágalmazót’ jelent. Egyúttal Sátán is lett belőle, aminek a jelentése ’ellenszegülő’.
Hazugsággal és csalással Sátán, az Ördög rávette Ádámot és Évát, hogy megszegjék Isten parancsát (1Mózes 2:17; 3:6). Emiatt végül meg kellett halniuk, ahogyan Isten előre megmondta (1Mózes 3:17–19). Ádám tökéletlenné vált, amikor vétkezett, ezért az összes leszármazottja bűnt örökölt tőle (Róma 5:12). Egy kenyérsütő formával szemléltethetnénk a helyzetet. Ha a formán van egy horpadás, minden egyes kenyér, amelyet ebben a formában sütnek, ugyancsak horpadásos vagy hibás lesz. Ehhez hasonlóan az összes ember örökölte Ádámtól a tökéletlenség „horpadását”. Ezért van az, hogy mindenki megöregszik és meghal (Róma 3:23).
Sátán azzal, hogy rávette Ádámot és Évát, hogy vétkezzenek Isten ellen, voltaképpen lázadást szított. Visszautasította Jehova uralkodási módját. Lényegében ezt mondta: „Isten rossz uralkodó. Hazudozik és jó dolgokat tagad meg az alattvalóitól. Az embereknek nincs szükségük arra, hogy Isten uralkodjon felettük. Maguk is eldönthetik, hogy mi a jó, és mi a rossz. Az én uralmam alatt jobb dolguk lesz.” Mit tett Isten erre a sértő vádaskodásra? Némelyek szerint egyszerűen el kellett volna pusztítania a lázadókat. De vajon ez választ adott volna a Sátán által felvetett kérdésekre? Bizonyította volna, hogy Isten helyesen uralkodik?
Jehova a tökéletes igazságérzetétől vezettetve nem pusztította el nyomban a lázadókat. Úgy ítélte meg, hogy időre van szükség ahhoz, hogy Sátán állításaira kielégítő válasz szülessen, és bebizonyosodjon, hogy az Ördög hazudott. Elhatározta hát, hogy megengedi, hogy az emberek egy ideig a maguk urai legyenek Sátán befolyása alatt. Hogy miért tette ezt Jehova, és miért vár olyan sokáig, mielőtt rendezi ezeket a vitakérdéseket, arról későb írhatok ha érdekel.
Most azonban gondolkodjunk el a következőkön: Helyesen tette Ádám és Éva, hogy hitt Sátánnak, aki soha semmi jót nem tett értük? Joggal hihették-e, hogy Jehova, akinek mindenüket köszönhették, kegyetlen hazug? Te mit tettél volna?
Jó ezeken elmélkedni, mivel ma mindegyikünk hasonló kérdésekkel néz szembe. Igen, lehetőséged van Jehova oldalára állni, választ adva ezzel Sátán vádjaira. Elfogadhatod, hogy Jehova uralkodjon feletted, és így te is tehetsz azért, hogy bebizonyosodjon Sátánról, hogy hazug (Zsoltárok 73:28; Példabeszédek 27:11).
-Máté 6:9- Ti tehát így imádkozzatok: »Égi Atyánk, szenteltessék meg a neved.
-a keresztények is Isten nevében kapták a parancsokat (János 8:28). Ők is olyan népként ismeretesek, amely Jehova neve számára lett kiválasztva (Cselekedetek 15:14). Ha tehát egy keresztény azt kéri imájában, hogy „szenteltessék meg” Istennek a neve, köteles ezt a nevet saját életében is megszentelni, vagyis köteles engedelmeskedni minden isteni parancsnak (1János 5:3). Ez azoknak a parancsoknak a teljesítését is magában foglalja, amelyeket Istennek a Fia, Jézus Krisztus adott nekik, aki mindig megdicsőítette Atyját (János 13:31, 34; Máté 24:14: 28:19, 20).
Jézus a kivégzése előtti éjszakáján megvilágította a keresztények előtt, mennyire fontos Isten neve. Atyjához imádkozva ezt mondta: „Megismertettem velük a nevedet és ezután is megismertetem”, majd így folytatta magyarázatát, „hogy az a szeretet legyen bennük, amellyel te szerettél engem, és én egységben legyek velük” (János 17:26). A tanítványok esetében Isten nevének megismerése azt is jelentette, hogy személyesen tapasztalhatták Istennek a szeretetét. Jézus lehetővé tette számukra, hogy Istent, mint szerető Atyjukat bensőségesen is megismerjék (János 17:3).
Az Anglican Theological Review (1959 októberi számában) az egyik cikkben dr. Walter Lowrie kiemelte, mennyire fontos Isten nevét megismerni. Ezt írta: „Az emberi kapcsolatban is rendkívül fontos ismernünk annak a személynek tulajdonnevét vagy személynevét, akit szeretünk, akihez beszélünk, vagy akiről beszélünk. Pontosan így van ez az ember és az Isten viszonylatában is. Az az ember, aki nem ismeri Istent név szerint, nem ismeri őt személy szerint, nem ismerősként beszél vele (pedig ez az ima lényege), nem szeretheti őt, ha tudatában csak személytelen erőként él.”
válasza:"Egyszerűen fogalmazva Isten egyik hatalmas szellemfia Ördöggé változtatta magát."
Ez új. Kétlem, hogy ezt magadtól találtad ki.
"Ez történt Sátánnal, az Ördöggel is. Nyilván hallotta, amikor Isten azt mondta Ádámnak és Évának, hogy
szaporodjanak, és töltsék be utódaikkal a földet"
Most komolyan, ott voltál. Belelátsz az Ördög fejébe, hogy mit gondolt?
"Ez a sok ember akár engem is imádhatna Isten helyett!” — gondolhatta."
Mondom, gondolatolvasó vagy.
"Hazudozik és jó dolgokat tagad meg az alattvalóitól."
Na ezzel egyetértek. Örülök, hogy Te is felismerted.
"Jehova a tökéletes igazságérzetétől vezettetve nem pusztította el nyomban a lázadókat. Úgy ítélte meg, hogy időre van szükség ahhoz, hogy Sátán állításaira kielégítő válasz szülessen, és bebizonyosodjon, hogy az Ördög hazudott."
Ó! Ez erős. Ezek szerint az Isten betegesen meg akar felelni valakinek. De kinek? Hiszen rajata kívűl nincs más.
Úgy látom Te is csak meg akarsz felelni a téged körűlvevő embereknek. Önálló gondolatok száma=0. Ez nem egy kérdés, hanem egy térítő hadjárat azok ellen, akik erre a kérdésre jóhiszeműen rákattintanak. Vigyázz magadra! Tudot, nem szabad hazudni, mert a pokolban fogsz kikötni. Átverted az embertársaidat, tehát a Sátánt szolgálog. Innen már nincs vissza.
válasza: válasza:10-12 03:00
a talmud kimondja hogy minden ami jézussal kapcsoltos hasonló vagy maga jézus az megvetendő ezt jpár oldalban taglalja , azsidó egy szemét népség , kutassatok egy kicsit a talmuban , megtudjátok mért
(Talmud = a Zsidók törvénykönyve (mai napig elfogadott , számukra))
"Én csak mély sajnálattal látom, hogy Isten oly sokakat megbüntet gyermekei közül számos butaságukért, melyekért csakis Ő Maga tehető felelőssé; véleményem szerint csak nemlétezése lehet mentség számára."
Egy bölcs, gyermeklelkű elme gondolatai. Nem mondom meg ki írta, mert nem érdemel meg semmilyen rossz szót, amit ezért kapna.
Jézusnak azt a szerepét, hogy ő az egyedüli csatorna, akin keresztül Isten áldásai eljutnak hozzájuk és az egész emberiséghez, János evangéliuma folyton szemünk előtt tartja (14:13, 14; 15:16; 16:23, 24). János úgy utal rá, mint ’Isten Bárányára’, mint az ’élet kenyerére’, mint a ’világ világosságára’, mint ’jó pásztorra’, mint ’a feltámadásra és az életre’, mint ’az útra, az igazságra és az életre’ s mint az ’igazi szőlőtőre’ (1:29; 6:35; 8:12; 10:11; 11:25; 14:6; 15:1). Jézus az ’igazi szőlőtőről’ szóló szemléltetésében ismerteti azt a csodálatos egységet, amely nemcsak igaz követői és őközötte, hanem az Atyával is fennáll. Atyját azzal dicsőítik, ha sok gyümölcsöt teremnek. „Mint ahogyan az Atya szeretett engem és én szerettelek titeket, ti is maradjatok meg szeretetemben” — tanácsolja Jézus (15:9).
És milyen buzgón imádkozik Jehovához, hogy mindezek a szeretettek és azok is, ’akik majd az ő szavukra hisznek benne’, egyek lehessenek Atyjával és vele, s elnyerjék a megszentelést az igazság szava által! Valóban, Jézus prédikálószolgálatának egész célja nagyszerűen fejeződik ki Atyjához intézett imájának utolsó szavaiban: „Megismertettem velük nevedet és megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel szerettél engem, bennük is meglegyen és én egységben legyek velük” (17:20, 26).
Bár Jézus elbúcsúzott e világban levő tanítványaitól, nem akarta őket segítő, vagyis az „igazság szelleme” nélkül hagyni. Ezenkívül időszerű tanácsokat adott nekik a világgal való kapcsolatukra vonatkozólag, megmutatva, hogyan diadalmaskodhatnak mint „a világosság fiai” (14:16, 17; 3:19–21; 12:36). „Ha megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal tanítványaim vagytok — mondotta Jézus —, és megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” A sötétség fiainak viszont ezt mondta: „Ti az Ördög atyátoktól vagytok és ti az atyátok kívánságát akarjátok cselekedni . . . ő nem állt meg az igazságban, mert nincs őbenne igazság.” Ezért legyünk mindig eltökéltek, hogy szilárdan kitartunk az igazságban, és ’imádjuk az Atyát szellemmel és igazsággal’, erőt merítve Jézus szavaiból: „Legyetek bátrak! Én legyőztem a világot” (8:31, 32, 44; 4:23; 16:33).
Mindez kapcsolatban van Isten Királyságával is. Jézus a kihallgatásakor így tanúskodott: „Királyságom nem része e világnak. Ha királyságom része lenne e világnak, szolgáim harcolnának, hogy ne adjanak át a zsidóknak. Királyságom azonban nem e forrásból való.” Pilátus kérdésére válaszul Jézus ezt mondta: „Te magad mondod, hogy én király vagyok. Azért születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúskodjak az igazság mellett. Mindenki, aki az igazság oldalán van, hallgat a szavamra” (18:36, 37). Boldogok azok, akik hallgatnak s akik „újraszületnek”, hogy a Királlyal egységben „belépjenek Isten királyságába”. Boldogok a „más juhok”, akik hallgatnak a Pásztor-Király szavára és életet nyernek. Minden okunk megvan arra, hogy hálásak legyünk a János evangéliuma megírásáért, hiszen azért íródott, ’hogy elhiggyük, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hit révén neve által életet nyerhessünk’ (3:3, 5; 10:16; 20:31).
-hogy túl ne járjon az eszünkön Sátán, hiszen nem vagyunk tudatlanságban a fondorkodásai felől” (2Korintusz 2: 11). Az Ördög sokféleképpen tud túljárni az eszünkön.
Ahhoz, hogy megszabaduljunk az Ördögtől, szellemi harcot kell vívnunk a gonosz szellemi erőkkel. Ilyen túlerővel szemben csak akkor győzhetünk, ha viseljük „az Istentől való teljes fegyverzetet” (Efézus 6:11–18). Ez a fegyverzet magában foglalja „az igazságosság mellvértjét” (Efézus 6:14). Saul, az ókori Izrael királya nem engedelmeskedett Istennek, és ezért a szent szellem elvétetett tőle (1Sámuel 15:22, 23). De ha mi igazságosságot cselekszünk, és mindig viseljük a teljes szellemi fegyverzetet, rajtunk lesz Isten szent szelleme, és megkapjuk a szükséges védelmet Sátánnal és gonosz angyalaival, vagyis a démonokkal szemben (Példabeszédek 18:10).
Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy Sátán minduntalan azon van, hogy megtörje a feddhetetlenségünket. Talán vágyat ébreszt bennünk, hogy engedjünk a test kívánságainak vagy a környezetünkben élő emberek nyomásának, illetve hogy egy nehézség miatt elhagyjuk az igazságot. Ebben a támadásban Sátán fontos szövetségese az Istentől elidegenedett világ, bár a tökéletlenségünk is megkönnyíti a dolgát (Róma 7:19, 20; 1János 2:16). Ugyanakkor van némi lépéselőnyünk a vele folytatott küzdelemben; egyáltalán nem lekicsinyelhető például az a tény, hogy nem vagyunk tudatlanságban a fondorkodásai felől (2Korintus 2:11).
Mi nevezhető Sátán fondorkodásainak? Pál úgy beszélt ezekről az Efézus 6:11-ben, mint ’mesterkedésekről’ vagy ’cselvetésekről’ (Katolikus fordítás). Sátán ravasz módszerekkel igyekszik megtörni a feddhetetlenségünket. Szerencsére fel tudjuk ismerni ezeket a cselvetéseket, mivel az Ördög taktikái fel vannak jegyezve Isten Szavában. Sátán, hogy megtörje keresztényi feddhetetlenségünket, valószínűleg hasonló módszereket fog alkalmazni, mint amilyenekkel megpróbálta aláásni Jézus és Jób feddhetetlenségét.
-egységben vagy Jézusal?Ha nem gondolkoz el ezen:Máté 10:24-37-" A tanítvány nem áll a tanítója felett, sem a rabszolga az ura felett. Elég, ha a tanítvány olyanná lesz, mint a tanítója, és a rabszolga, mint az ura. Ha a házigazdát Belzebubnak hívták, mennyivel inkább úgy hívják majd a háznépéhez tartozókat! Ne féljetek hát tőlük; mert nincs olyan elfedett dolog, amely le ne lepleződne, és olyan titok, amely ki ne tudódna. Amit a sötétben mondok el nektek, mondjátok a világosságban; és amit suttogó hangon hallotok, prédikáljátok a háztetőkről. És ne ijedjetek meg azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni; hanem inkább azt féljétek, aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Vajon nem két verebet adnak egy csekély értékű pénzérméért? Mégsem esik a földre egy sem közülük Atyátok tudta nélkül. Nektek pedig fejetek hajszálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek hát, ti sok verébnél többet értek.
Így tehát aki csak megvallja az emberek előtt, hogy egységben van velem, arról én is meg fogom vallani égi Atyám előtt, hogy egységben vagyok vele; de aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is meg fogom tagadni égi Atyám előtt. Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békét hozzak a földre; nem békét hozni jöttem, hanem kardot. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és apja között, a leány és anyja között, a fiatal feleség és anyósa között. Az embernek bizony a saját háznépéhez tartozók lesznek ellenségei. Aki jobban vonzódik apjához vagy anyjához, mint énhozzám, nem méltó hozzám; és aki jobban vonzódik fiához vagy leányához, mint énhozzám, nem méltó hozzám."
-a Róma 13:14 alapján: „Öltsétek fel az Úr Jézus Krisztust”. Hogyan tehetjük ezt meg? ’Az Úr Jézus Krisztus felöltése’ magában foglalja, hogy utánozzuk az Úr egyéniségét. Ez azt jelenti, hogy követjük Jézus példáját és szemléletmódját.
1Korintusz 3:1-3- "nem tudtam úgy szólni hozzátok, mint szellemi emberekhez, csak mint testiekhez, mint Krisztusban kisgyermekekhez. Tejjel tápláltalak benneteket, nem ennivalóval, mert nem voltatok még elég erősek. Sőt, még most sem vagytok elég erősek, mivel még testiek vagytok. Mert míg féltékenység és viszálykodás van köztetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberek módjára jártok-e?"
1Korintusz 2:16 Ha megvan bennünk „Krisztus gondolkodása”, az azt jelenti, hogy ismerjük a gondolkodásmódját és a személyisége minden vonását, úgy gondolkodunk, ahogy ő, és utánozzuk a példáját (1Pét 2:21; 4:1). Milyen fontos hát, hogy gondosan tanulmányozzuk Jézus életét és szolgálatát!
(EZÉRT NEM ÉRTETEK MEG MERT ÉN KRISZTUS GONDOLKODÁSÁT UTÁNZOM!)
Filippi 2:5-" Őrizzétek meg magatokban ezt a gondolkodásmódot, amely már Krisztus Jézusban is megvolt"
Máte 6:33, János 7:14-18-Jézus erre válaszolt nekik, és ezt mondta: „Amit tanítok, az nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem.
Ha valaki cselekedni kívánja az Ő akaratát, tudni fogja a tanításról, hogy az Istentől van-e,
vagy csak magamtól szólok.
Aki saját magától szól, az a saját dicsőségét keresi; aki azonban annak dicsőségét keresi, aki küldte őt, az igaz, és nincs benne igazságtalanság.
1János 2:1-6-Kicsiny gyermekeim, ezeket azért írom nektek, hogy ne kövessetek el bűnt. És ha valaki mégis bűnt követ el, van segítőnk az Atyánál: Jézus Krisztus, aki igazságos. 2 És ő engesztelő áldozat a bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is. 3 És abból tudjuk, hogy megismertük őt, ha továbbra is megtartjuk a parancsolatait. 4 Aki azt mondja: „Megismertem őt”, és mégsem tartja meg a parancsolatait, az hazug, és nincs meg abban az igazság. 5 Aki viszont megtartja az ő szavát, abban igazán tökéletessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk, hogy egységben vagyunk vele. 6 Aki azt mondja, hogy egységben marad vele, maga is köteles továbbra is úgy járni, ahogyan ő járt.
Mit jelent Krisztus követőjének lenni?
Napjainkban emberek százmilliói vélik úgy, hogy elfogadták Krisztus meghívását, hiszen kereszténynek nevezik magukat. Talán a szüleik által választott egyházhoz tartoznak, vagy azt állítják, hogy érzelmileg kötődnek Jézushoz, és hogy elfogadják személyes Megmentőjüknek. Vajon ez Krisztus követőivé teszi őket? Erre gondolt-e Jézus, amikor meghívott minket, hogy legyünk a követői? Nem. Krisztus követése sokkal több ennél.
Gondoljunk a kereszténység világára, azokra a nemzetekre, melyeknek legtöbb tagja kijelenti magáról, hogy Krisztus követője. Vajon a kereszténység alkalmazza Jézus Krisztus tanításait? Vagy inkább gyűlöletet, elnyomást, bűnözést és igazságtalanságot látunk ezekben az országokban, akárcsak a világ többi részén? A nagyra becsült hindu vezető, Mohandász Gandhi kijelentette: „Nem tudok olyan személyről, aki többet tett volna az emberiségért, mint Jézus. És a kereszténységgel nincs is semmi gond.” Majd így folytatta: „A baj veletek van, keresztények. A felét sem alkalmazzátok annak, amit ti magatok tanítotok.”
. Jézus ezt mondta: „Ha valaki szeret engem, megtartja a szavamat” (János 14:23). Majd ismét úgy beszélt, mint egy pásztor: „Az én juhaim figyelnek a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem” (János 10:27). Kétségtelen, hogy a szavaink vagy az érzéseink önmagukban nem bizonyítják, hogy szeretjük Krisztust, ezt főként a tetteinkkel tudjuk kimutatni.
Tetteink azonban nem a semmiből fakadnak, hanem a legbensőbb énünkből, melyet formálnunk kell. Jézus kijelentette: „Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról” (János 17:3). Ha pontos ismeretet szerzünk Jézusról, és elmélkedünk a tanultakon, az hatással lesz a szívünkre. Egyre jobban megszeretjük őt, és egy mindennél erősebb vágy fejlődik ki bennünk, hogy mindennap kövessük
1 TIMÓTEUSZ 2:3-7.
3 Ez jó és elfogadható a mi Megmentőnk, Isten szemében, 4 akinek az az akarata, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön, és az igazság pontos ismeretére jusson. 5 Mert e g y Isten van, és e g y közvetítő Isten és emberek között: egy ember, Krisztus Jézus, 6 aki megfelelő váltságul adta magát mindenkiért — erről fognak tanúskodni a meghatározott időben. 7 Ezért a tanúskodásért neveztek ki engem prédikálónak és apostolnak — az igazságot mondom, nem hazudok —, és hogy a nemzeteket tanítsam a hitre és az igazságra.MÁTÉ 24.14; 28:19,20.
Megváltozik valaha is az igazság?
EZT a kérdést vetette fel V. R. Ruggiero a The Art of Thinking című könyvében. A válasza az, hogy nem. Egy kicsit bővebben ezt mondta: „Néha úgy tűnhet, hogy az igazság megváltozik, de közelebbről megvizsgálva kiderül, hogy mégsem.”
„Figyeld meg — mondja — a Biblia első könyve, a Mózes 1. könyve írójának esetét. Évszázadokon keresztül a keresztények és a zsidók egyformán hitték, hogy a könyvnek egyetlen írója van. Idővel ezt megkérdőjelezték, és végül azzal a meggyőződéssel cserélték fel, miszerint a Mózes 1. könyvének öt írója volt. Majd 1981-ben közzétették egy ötéves nyelvészeti vizsgálat eredményét, amelyet a Mózes 1. könyvéről készítettek, és kijelentették, hogy 82 százalék annak valószínűsége, hogy egyetlen írója van, mint ahogyan azt eredetileg is gondolták.
Megváltozott az igazság a Mózes 1. könyvének íróját illetően? Nem. Csak a meggyőződésünk változott meg . . . Az igazság nem változik meg az ismeretünk vagy a tudatlanságunk miatt.”
Az igazság tiszteletben tartása
„AZ IGAZSÁG tiszteletben tartása nem egyszerűen korunk álcinizmusa, mely megpróbál mindent »kipellengérezni« azon meggyőződés miatt, hogy senki és semmi sem tudja hitelt érdemlően azt állítani, hogy birtokában van az igazság. Ez az a beállítottság, mely összekapcsolja azt az örömteljes meggyőződést, hogy az igazságot tényleg meg lehet találni, és azt, hogy alázatosan alárendeljük magunkat az igazságnak, bármikor és bárhol bukkanjon is az fel. Az igazság iránti ez a fajta nyitottság megköveteltetik azoktól, akik az igazság Istenét imádják; az igazság iránti megfelelő tisztelet biztosítja egy embernek az embertársai iránt kimutatott jóhiszeműségét, mely szavakban és tettekben nyilvánul meg. Erről az itt megvizsgált beállítottságról tanúskodik az Ó T[estamentum] és az Ú[j] T[estamentum]” (A The New International Dictionary of New Testament Theology 3. kötetének 901. oldala).
V. R. Ruggiero professzor a The Art of Thinking című könyvében azon meglepetésének ad hangot, hogy néha még az intelligens emberek is mondják, hogy az igazság relatív. Így érvel: „Ha mindenki a maga igazságát szabja meg, akkor egy személy elgondolása nem lehet jobb a másikénál. Mindegyiknek egyenrangúnak kell lennie. Ha pedig minden elgondolás egyenrangú, mi indítson arra, hogy kutassunk bármilyen témában? Miért végezzünk ásatásokat az archeológiai kérdésekkel kapcsolatban? Miért vizsgáljuk a közel-keleti válság okait? Miért kutassunk a rák gyógymódja után? Miért fedezzük fel a galaxist? Ezeknek a tevékenységeknek csak akkor van értelmük, ha egyes válaszok jobbak a többieknél, ha az igazság olyasvalami, ami független az egyéni szemléletmódtól, és nincs is ennek a befolyása alatt.”
Tulajdonképpen senki sem hiszi igazából, hogy nincs igazság. Amikor olyan fizikai valóságokban nyilvánul meg mint az orvostudomány, matematika vagy a fizika törvényei, még a legmegingathatatlanabb relativisták is elhiszik, hogy van néhány dolog, ami igaz. Ki merne közülünk felszállni a repülőgépre, ha nem gondolnánk, hogy az aerodinamikai törvények abszolút igazságok? Léteznek bizonyított igazságok — ezek körülvesznek bennünket, és rájuk bízzuk életünket.
Mindemellett az erkölcs tárgykörében a legnyilvánvalóbbak a relativizmus tévedései; ez az a témakör, ahol az ilyenfajta gondolkozás a legtöbbet ártott. A The Encyclopedia Americana kidomborítja ezt a gondolatot: „Komolyan kétségbe vonják, hogy vajon elérhető-e az ismeret vagy az ismert igazság emberi eszközökkel . . . Az azonban bizonyos, hogy mindannyiszor, amikor az igazság és ismeret összetartozó elméletét elutasítják, mint olyat, amely képzeletbeli vagy ártalmas dolog, az emberi társadalom hanyatlik.”
Talán már te is észrevettél ilyen hanyatlást. Például a Biblia erkölcsi tanításait, melyek világosan kijelentik, hogy a szexuális erkölcstelenség helytelen, már csak nagyon ritkán tartják igazságnak. A helyzeti etika — „te döntöd el, hogy mi a jó neked” — nagyon elterjedt napjainkban. Állíthatná-e bárki is, hogy a társadalmi hanyatlás nem ebből a relativista szemléletmódból eredt? A világszerte tapasztalható szexuális úton terjedő betegségek járványa, a felbomlott családok és a tizenéveskori terhességek kétségtelenül magukért beszélnek.
Hagyjuk hát ott a relativizmus zavaros vizeit, és vizsgáljuk meg röviden, mit minősít a Biblia az igazság tiszta vizének (János 4:14; Jelenések 22:17). A bibliai „igazság” egyáltalán nem olyan, mint egy elvont, felfoghatatlan fogalom, amely felett a filozófusok vitatkoznak.
Amikor Jézus elmondta, hogy életcélja az, hogy az igazságról beszéljen, arról beszélt, aminek a hűséges zsidók már évszázadok óta jelentőséget tulajdonítottak. Szent irataikban a zsidók már hosszú ideje olvastak az „igazságról”, mint olyanról, amely kézzelfogható, nem pedig ami elvont. A Bibliában az „igazság” szót a héber „’emeth′” szóból fordítják, mely azt jelenti, ami biztos, szilárd és talán a legfőképpen, ami megbízható.
Jó okuk volt a zsidóknak arra, hogy így tekintsék az igazságot. Istenüket, Jehovát az ’igazság Istenének’ nevezték (Zsoltárok 30:6, Káldi [31:6]). Ez azért volt így, mert minden, amiről Jehova azt mondta, hogy megteszi, meg is tette. Amikor ígéreteket tett, be is tartotta azokat. Amikor próféciák megírására ihletett, ezek be is teljesedtek. Amikor kimondta a végső ítéletet, véghez is vitte azokat. Izraeliták milliói voltak szemtanúi ezeknek a valóságoknak. A Biblia ihletett írói úgy jegyezték ezeket fel, mint a történelem vitathatatlan konkrétumait. A többi, szentnek tekintett könyvtől eltérően a Biblia hátterében nem mítosz vagy legenda áll. Ez szilárdan a bizonyított tényeken alapul — történelmi, archeológiai, tudományos és szociológiai valóságokon. Nem is csoda, hogy a zsoltáros ezt mondta Jehováról: „a te törvényed igaz . . . minden te parancsolatod igazság . . . A te igédnek summája igazság” (Zsoltárok 119:142, 151, 160).
Jézus Krisztus e zsoltár szavait visszhangozta, amikor imában ezt mondta Jehovának: „ A te ígéd igazság” (János 17:17). Jézus tudta, hogy minden, amit az Atyja mond, teljesen biztos és megbízható. Ehhez hasonlóan Jézus „teljes” volt „igazsággal” (János 1:14). Követői szemtanúk voltak, és az utókornak feljegyzést készítettek arról, hogy mindaz, amit mondott, megbízható és igaz.
Amikor azonban Jézus azt mondta Pilátusnak, hogy azért jött a földre, hogy az igazságról beszéljen, egy konkrét igazság volt az elméjében. Pilátus azon kérdésére, hogy „Király vagy-é?”, Jézus válaszképpen ezt a kijelentést tette (János 18:37). Míg itt volt a földön, Isten Királysága és e Királyságban betöltött királyi szerepe volt Jézus tanításának témája, a lényege (Lukács 4:43). Az, hogy ez a Királyság fogja megszentelni Jehova nevét, igazolni fogja szuverenitását, és a hűséges emberiség számára vissza fogja állítani az örökké tartó, boldog életet — ez az az „igazság”, melyben minden őszinte keresztény reménykedik. Mivel Jézus szerepe Isten minden ígéretének beteljesedésével kapcsolatban oly döntő fontosságú, és mivel Isten minden próféciája „ámenné”, vagyis igazzá lesz általa, Jézus helyénvalóan ezt mondhatta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (János 14:6; 2Korinthus 1:20; Jelenések 3:14).
Napjainkban a keresztényeknek elismerni ezt az igazságot, mint ami teljes egészében megbízható, nagy jelentőségű számukra. Ez azt jelenti, hogy Istenbe vetett hitük és ígéreteiben való reménységük tényeken, valóságokon alapszik.
Nem meglepő, hogy a Biblia az igazságot a tevékenységgel kapcsolja össze (1Sámuel 12:24; 1János 3:18). Az istenfélő zsidóknak az igazság nem a filozofálgatás tárgya volt — ez inkább az életút volt. Az „igazságra” használt héber szó ’hűségességet’ is jelenthet, és ezt olyan személy leírására használták, akiben meg lehetett bízni. Jézus arra tanította követőit, hogy ők is ugyanígy tekintsék az igazságot. Nagy hévvel, nyilvánosan elítélte a farizeusok képmutatását, azt a széles szakadékot, mely álszent szavaik és igazságtalan tetteik között volt. Viszont példát állított abban, hogy a szerint az igazság szerint élt, melyet tanított.
Krisztus minden követőjének így kell tehát tennie. Nekik Isten Szavának igazsága, Isten Királyságának — melynek Jézus Krisztus lesz az uralkodója — szívmelengető jó híre több, sokkal több, mint puszta információ. Ez az igazság tettre serkenti őket, arra készteti, hogy aszerint éljenek, és osszák meg azt másokkal. (Vö. Jeremiás 20:9.) Az első századi keresztény gyülekezet életformája, melyet mint Krisztus követői tettek magukévá, néha egyszerűen úgy volt ismeretes közöttük, mint az „igazság”, vagy „az igazság útja” (2János 4; 3János 4, 8; 2Péter 2:2).
Az igaz, hogy megvan annak is az ára, ha Isten Szava igazságát elfogadjuk. Először is az igazságnak már csupán a felismerése is megdöbbentő lehet. A The Encyclopedia Americana ezt a megfigyelést teszi: „ Az igazság gyakran kellemetlen, mivel nem támogatja az előítéletet vagy a mesét.” Kiábrándító lehet azt látni, hogy hitnézeteinkről kiderül, nem igazak — különösen akkor van ez így, amikor olyan vallásvezetők tanítottak bennünket, akikben megbíztunk. Néhány ember tapasztalata hasonló lehet ahhoz, mint amikor valaki felfedezi, hogy a szülők, akikben megbízott, valójában titkos bűnözők. Ám nem jobb megtalálni a vallási igazságot, mint tévedésben élni? Vajon nem jobb ismerni a tényeket, mint hazugságok által irányíttatva lenni? (Vö. János 8:32; Róma 3:4.)
Másodszor, a valláson alapuló igazság szerint élni olyan árat követelhet, hogy néhány korábbi barátunk elutasít minket. Olyan világban, ahol „az Isten igazságát” oly sokan „hazugsággá változtatták”, azok, akik szilárdan ragaszkodnak Isten Szavának igazságához, úgy tűnik, hogy különösek, és néha elkerülik és félreértik őket (Róma 1:25; 1Péter 4:4).
Az igazság azonban megéri ezt a kétszeres árat. Az igazság ismerete szabadokká tesz minket a hazugságoktól, tévedésektől és babonáktól. Amikor pedig az igazság szerint élünk, az megerősít minket, hogy kitartsunk a nehézségekben. Isten igazsága annyira megbízható, jól megalapozott, és olyan reménnyel tölt el bennünket, hogy ez lehetővé teszi számunkra, hogy bármilyen próbát szilárdan kiálljunk. Nem csoda, hogy Pál apostol az igazságot egy széles, tartós bőrövhöz vagy szíjhoz hasonlította, amelyet a katonák viseltek a harcban (Efézus 6:13, 14).
Ezt mondja a bibliai példabeszéd: „Szerezz igazságot, és el ne adj; bölcseséget és erkölcsöt és eszességet” (Példabeszédek 23:23). Elutasítani az igazságot, mint relatív vagy nem létező dolgot, annyit jelent, hogy megvonjuk magunktól a legérdekfeszítőbb és legkielégítőbb kutatást, amit az élet nyújt. Ennek megtalálása a remény megtalálása; megismerése és szeretete a világegyetem Teremtőjének és egyetlen-nemzett Fiának a megismerése és szeretete; eszerint élni azt jelenti, hogy céltudatosan és az elme békéjével élünk most és mindörökké (Példabeszédek 2:1–5; Zakariás 8:19, Újfordítású revideált Biblia; János 17:3).
- megkérlek gondolkozál el ezeken!
Az evangéliumi beszámolókban több mint hetvenszer került feljegyzésre Jézusról, hogy egy páratlan kifejezést használ szavai igaz voltának kihangsúlyozására. Egy mondat bevezetésekor gyakran mondta, hogy „ámen” („bizony”, Ká). E szó héber megfelelőjének jelentése: ’bizonyos, igaz’. A The New International Dictionary of New Testament Theology megjegyzi: „ Azzal, hogy ámennel vezette be szavait, Jézus az olyan dolgok közé sorolta be azokat, mint amik bizonyosak és megbízhatók. Kitartott szavai mellett, maga és hallgatói számára is kötelezővé téve azokat. Jézus szavai méltóságának és hatalmának a kifejezései.”
Az „igazság” szó görög megfelelője az a·le′thei·a, mely a „nincs elrejtve” szóból ered, így az igazság gyakran magában foglalja annak kinyilatkoztatását, amely régebben rejtett dolog volt. (Vö. Lukács 12:2.)
AMIT IRTAM AZ AZ ÉN MEGYŐZÖDÉSEM: KUTATO ELME VAGYOK
Kiváncsi voltam a válaszokra!!!! nem kell elítélni ezért ..˙(Jehova Tanúja vagyok) ,MINDENKINEK A VÉLEMÉNYÉT TISZTELEM ........... NE HARAGUGYATOK DE A KÉRDÉSRE NEM VÁLASZOLTATOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!-Zsidók mi alapján várják még a Messiást,mert pld- a keresztényeknek van alapjuk arra amiért várják Jézust!?
válasza:A messiási jövendölések és azok teljesedése Jézusban
A Messiásban való hit, amely ősidők óta élt az emberiség köztudatában, a pogány népeknél idővel teljesen elhomályosult, és csak az Istentől utóbb kiválasztott zsidó népnél maradt meg mindvégig, mert a próféták jövendölései ébren tartották.
„Egyetlen egy nagy ígéret volt az ószövetség az Isten részéről, mely beteljesülésre várt! – úgymond Iványi János – Egyetlen nagy vágy volt ez az ószövetség, az ember részéről, mely kielégülés után epedett. Élt Krisztus, Χριστός, a Masíach már az emberiség ősi elbeszéléseiben és dalaiban, de alakja és szerepe a maga káprázatos szépségében csak Izrael ihletett prófétáinak látomásaiban, izzó szavaiban, ígéretes jövendöléseiben lépett szemünk elé. Igazán elevenen csak az ószövetség népének köztudatában élt ez a Masíach, és nincs is e szövetségnek könyve – legyen az Mózesé, avagy a többi prófétáé – mely kizárólag csak a maga emberéhez szólna, mely ne ígérne, ne bíztatna és a nép örömnapjaiban éppúgy mint vérzivataros perceiben egy pillanatra legalább fel ne libbentené a boldogabb jövő, a messiási idők kárpitját, hogy ezzel még növelje az örömhangulatát avagy a lesújtottság porából felemelje és bizakodásra serkentse a nép elcsüggedt lelkét.”
És az ószövetség messiási jövendölései, amelyet az ígért Megváltó személyére, működésére és alapítandó országára vonatkoznak, Jézus Krisztusban beteljesedtek. Jelentőségük abban áll, hogy Jézus isteni küldetésének hatalmas bizonyítékai és a keresztény hitnek indítékai (motiva credibilitatis).
A messiási jövendölések sorozatát az ú. n. ősevangélium (protoevangelium, Móz. I. 3, 15) nyitja meg, közvetlenül az ősszülők bűnbeesése után. Az utolsó messiási jövendölések a Kr. e. IV. században hangzottak el, amikor a prófétai intézmény megszűntével megszűntek a messiási jövendölések.
A Messiásról szóló főbb jövendölések vonatkoznak:
1. a Megváltó származására: a Messiás Évának egy bűntől ment asszonyi ivadékától fog származni (ősevangélium, Móz. I. 3, 15); Sém (Móz. I. 9, 19-29), Ábrahám (Móz. I. 22, 18), Jákob (Móz. I. 28, 13. 14) ivadéka lesz, és pedig Júda törzséből (Móz. I. 49, 8-10), és Dávid nemzetségéből.
2. Megjelenésének és halálának idejére: akkor fogja országát megalapítani, mikor a fejedelmi pálca (a vallási és törvényhozó autonómia) Júdától elvétetik (Móz. I. 49, 10); akkor fog megjelenni, amikor az újra felépített, vagyis a második jeruzsálemi templom, a zorobábeli, amelyet Heródes restaurált, még fennáll, amelynek dicsősége az elsőnél sokkal nagyobb lesz, mert nem arany és ezüst, hanem annak dicsősége fogja azt betölteni, akit minden nép óhajt s aki helyreállítja a békét az ég és a föld között (Ag. 2, 7-9). Nyilvánosan fel fog lépni, még pedig 69 évhéttel (69X7) azaz 483 évvel a Jeruzsálem újraépítésére kiadandó rendelet után; a 69-iket követő, vagyis a 70-ik évhét közepén pedig meg fogják őt ölni, miután már előbb sokakat Istenhez vezérelt. (Dán. 9, 24).
3. Születésének helyére és körülményeire: Betlehemben (Mik. 5, 2) fog születni; csodálatosan egy szűztől (Iz. 7, 14-18); születése alkalmából gyermekeket fognak megölni Betlehemben (Jer. 31, 15); nyilvános működését hírnök fogja megelőzni, aki a pusztában prédikálva az ő útjait egyengeti (Mal. 3, 1; Iz. 40, 3-5).
4. Kettős természetére (emberi mivoltára és isteni méltóságára): nemcsak igaz ember (az „ember fia” Dán. 7, 13) lesz, hanem igaz Isten is: ő lesz a csodálatosan születendő „Immánuél” = „Isten velünk”, vagyis aki által és akiben velünk lesz az Isten (Iz. 7, 14); a Szentlélek minden ajándéka kiárad rája, ő lesz a legszentebb, a legigazságosabb (Iz. 11, 1-5); sőt öröktől fogva Isten fia (Zs. 2, 7), maga az erős Isten, az örökkévalóság atyja (Iz. 9, 6).
5. Hármas tisztére, személyére, megváltói működésére s országára: próféta, tanító lesz (Móz. V. 18, 18); király, békesség fejedelme, akinek hódol majd az egész emberiség (Zs. 2, 6; 71 [héb. 72]; Zak. 9, 9; Iz. 9, 6; Móz. IV. 24, 17-19), és főpap lesz mindörökké (Zs. 109 [héb. 110], 4; Zak. 6, 12), aki a bűntől megszabadítja az embereket (Iz. 61, 1-3); sok csodát tesz (Iz. 35, 4 stb.); új szövetséget alapít Isten s emberek közt (Jer. 31, 31-33; 33, 34); minden népnek tanítója és törvényhozója lesz (Iz. 60, 2 stb.); aki szelíd bánásmóddal vezérli a bűnösöket és szenvedőket az üdvösségre (Iz. 42, 1-7); beszédei ellenállhatatlanul járják át az emberek lelkét; Izrael népénél azonban mégis kevés sikere lesz, de annál nagyobb a pogányoknál (Iz. 49, 1-9).
6. Szenvedésére, halálára és felmagasztalására: ő mint békefejedelem szerényen, szamáron ülve fog Jeruzsálembe bevonulni (Zak. 9, 9); de a nép fejedelmei (főpapjai és írástudói) meg fogják vetni (Zs. 117 [héb. 118], 22. 23); egyik asztaltársa el fogja árulni (Zs. 40 [héb. 41], 10) és harminc ezüstpénzért ellenségeinek kiszolgáltatni (Zak. 11, 12), de a pénz az Úr házába vettetik „a fazekas elé” (Zak. 11, 13); elfogatásakor tanítványai el fogják hagyni (Zak. 13, 17); mint „a fájdalmak férfia” széttiport féregként fog szenvedni, szidalmazzák, gúnyolják, megverik, megköpdösik, megkínozzák, epével és ecettel itatják, kezeit s lábait átlyuggatják; megölik; szétosztják ruháit s köntösére sorsot vetnek (Zs. 21 [héb. 22], 68 [héb. 69]; Iz. 50, 6; 52, 14. 15; 53, 1-3; Zak. 12, 10); ő pedig mint „Ébed Jahvé” = „Jahvé szolgája” (Iz. 49; 50; 53) az emberek bűneiért türelmesen szenved s önként feláldozza életét, hogy őket üdvözítse (Iz. 53, 4-8). Sírját a gonosztevők között fogják ugyan kijelölni, de mégis gazdagnál fogják eltemetni (Iz. 53, 9); lelke nem marad az alvilágban, sem teste nem lát enyészetet; sírja dicső lesz, mert halottaiból fel fog támadni és az Isten jobbjára fog ülni (Zs. 15 [héb. 16], 9-11; Iz. 11, 10) és onnan fogja kiárasztani a Szentlelket (Joél 2, 28. 29).
7. Megjelenésének hatásaira, következményeire és örök uralmára: a zsidó nép meg fog szűnni választott nép lenni, mert megöli a Messiást; Jeruzsálem és a zsidó templom el fog pusztulni, és ez utóbbi soha többé nem épül fel (Dán. 9, 26); az ószövetségi áldozatok helyett az egész földkerekségen új ételáldozatot fognak bemutatni (Mal. 1, 11); a Messiás békevallása el fog terjedni az egész világon, felvilágosítva és átváltoztatva az embereket; a pogányok mind belépnek a Messiás alapította lelki országba, amely örökké fennmarad (Mik. 4, 1-3; Iz. 2, 2-4; 4, 2-6; 66, 1 sk 60, 1 stb.; Zs. 71 [héb. 72]; Iz. 9, 1-7; 11, 1-10; Dán. 7, 14).
E jövendölések mind beteljesedtek Jézuson és csakis őrajta teljesedtek be:
1. A származására vonatkozó jövendölés beteljesedését mutatja Jézusnak Mt. 1, 1-17 és Lk. 3, 23-38 közölt nemzetségtáblája. Az előbbi Ábrahámtól Szent Józsefig lemenő-, az utóbbi pedig Hélitől (= Joakim), Szűz Mária atyjától Ádámig felmenő sorrendben tünteti fel Jézusnak emberi őseit. A két nemzetségtábla eltérései többféleképpen is megmagyarázhatók. Máté valószínűleg Szent Józsefnek, Lukács pedig Szűz Máriának törzstábláját közli.
2. A megjelenésére és halála idejére vonatkozó jövendölések beteljesedését bizonyítja a történelem. Jézus földi élete ugyanis pontosan arra az időre esik, amelyben a jövendölések szerint a Messiásnak meg kellett jönnie. Jézus éppen akkor jelent meg, amikor Júdától (amely először mint törzs, később Dávidtól kezdve királyokban, a fogság után pedig, amelyből e törzs majdnem egyedül tért vissza, mint nép uralkodott), elvétetett a fejedelmi pálca, amennyiben Júda (a zsidóság) elvesztette vallási és törvényhozói autonómiáját, mert idumeai Heródes, az első idegen ült a zsidóság királyi székén (Lk. 2, 1-3; Jn. 19, 15). Jézus csakugyan megfordult a második templomban s így megdicsőítette azt jelenlétével (v. ö. Lk. 2, 22-52; Jn. 2, 20). Jézus a nyilvánosan kiadott rendelettől számított 69 évhét, vagyis 483 év után lépett föl. Ezt a rendeletet I. Artaxerxes Longimanus Róma építése után 299-ben adta ki; Jézus nyilvános fellépése pedig Lk. 3, 1 szerint Tiberius császár uralkodásának 15-ik esztendejére, azaz R. é. u. 782-re esett, tehát a rendelet óta éppen 483 évre; halála pedig a 70. évhét (783-789) közepén (R. é. u. 786-ban) történt, vagyis 3 és fél évig tartott nyilvános működése után.
3. Pontosan beteljesedtek Jézuson a Messiás születésének helyére és körülményeire vonatkozó jövendölések is. Jézus Betlehemben született (Mt. 1, 1-11; Lk. 2, 4. 15) Szűz Máriától, aki csodálatosan fogant a Szentlélektől (Mt. 1, 18-25; Lk. 1, 26-38). A trónját féltő Heródes pedig, halálra keresvén Jézust, megölette a betlehemi kisdedeket (Mt. 2, 16-18). Keresztelő Szent János a Jordán partvidékén bűnbánatot hirdetve s utalva a már megérkezett s nemsokára nyilvánosan fellépő Jézusra s a tőle alapítandó országra, előfutára volt Jézusnak (Mt. 3, 1 sk; Mk. 1, 2-8; Lk. 3, 2-18).
4. A kettős (emberi és isteni) természetére vonatkozó jöven¬dölések szintén beteljesedtek Jézusban. Krisztus ismételten han¬goztatja embervoltát; „Emberfia" (Mt. 8, 20; 9, 6; 11, 19; 12, 40; 16, 13; 17, 9; 12, 22 sk; Mk. 8, 31; 9, 12. 31; 10, 45; 13, 26; 14, 21. 41. 62 sk; Lk. 7, 34; 9, 22. 26; 9, 44. 56. 58; 11, 30; 22, 48. 69; 24, 1 sk; Jn. 1, 52; 3, 14; 6, 27. 53. 62; 12, 23; 13, 31). Hogy igaz Isten is, emellett tanúságot tett a mennyei Atya, amikor Krisztus megkeresztelésekor a Jordán folyónál (Mt. 3, 17; Mk. 1, 11; Lk. 3, 22) és színeváltozásakor a Tábor hegyén (Mt. 17, 5) Őt Fiának jelentette ki. Krisztus maga is többször kijelentette, hogy ő Isten Fia, még pedig nem átvitt értelemben, miként a szent embereket is Isten fiainak lehet ne¬vezni, hanem szószerinti értelemben (Mt. 16, 17; 26, 63. 64; Mk. 11, 62; Jn. 3, 16-18; 5, 23; 8, 58; 10, 30-38; 11, 25; 14, 10; 16, 14; 17, 5. 23 stb.)
5. Jézus hármas tisztére, megváltói működésére és orszá¬gára vonatkozó jövendölések beteljesedését mutatja Jézus éle¬tének, működésének és vallásának története. Prófétai tisztére utal egész tanítói tevékenysége, amelyben mint nagy isteni tit¬kok, nevezetesen a jövendő dolgok meghatalmazott hirdetőjének vallotta és mutatta be magát (Jn. 1, 45; 5, 45 sk; 6, 14; 13, 13; Mt. 23, 10; Csel. 3, 22 sk.) Papi méltóságát igazolja az a tény, hogy ő az egyetlen természetszerű közvetítő Isten és ember között, az igazság és kegyelem közvetítésével egy¬felől, a papi imádság és kivált áldozat bemutatásával másfelől (Mt. 22, 44. és Szent Pálnak a zsidókhoz írt levele, amely 4, 14-10, 29-ig témaszerűen foglalkozik e kérdéssel). Királyi méltó¬ságát hangoztatja már az angyal a Boldogságos Szűznek (Lk. 1, 32), a mágusok királyként hódolnak neki (Mt. 2, 2); nyilvá¬nos működésében a nép meg akarja őt tenni királynak (Jn. 6; 15), Pilátus e1őtt maga is királynak vallja magát (Jn. 18, 37); sőt keresztfelirata is azt hirdette, hogy a zsidók királya (Mt. 27, 37; 28, 18; v. ö. még Kor. I. 15, 23-25; Jel. 19, 16). Az evangéliumok tanúskodnak arról is, hogy Jézus nagy csodákat tett, továbbá, hogy új szövetséget alapított (Mt. 26, 28; Mk. 14, 24; Lk. 22, 20), amennyiben új törvényt hirdetett (Mt. 5, 3 -7, 29), új papságot (Lk. 22, 19. v. ö. Kor. I. 11, 24. 25) és új áldozatot (Lk. 22, 19; Mt. 26, 28; Lk. 22, 20) rendelt és egyházat alapított (Mt. 16, 18) minden ember befogadására és üdvözítésére (Mt. 28, 19; Mk. 16, 15. 16), amelynek az egész világon el kell terjednie és fennmaradnia az idők végéig (Mt. 28, 20; 16, 18). A zsidók nagy része elfordult tőle, a pogány népek pedig befogadták. Hogy Jézus működésének Izrael körében, amelyhez pedig elsősorban küldetett, milyen kevés sikere volt, ismeretes.
6. A szenvedésére, halálára és megdicsőülésére vonatkozó jövendölések utolsó betűig beteljesedtek Jézusban. Klasszikusan bizonyítják ezt az evangéliumok és a Csel. elbeszélései, amelyek részletesen értesítenek Jézus ünnepélyes bevonulásáról Jeruzsálembe s a zsidóságnak viselkedéséről vele szemben; Júdásról, aki 30 ezüstpénzért elárulta Mesterét, azután lelkiismerete szemrehányásaitól üldöztetve a pénzt a főpapok lábai elé vetette, akik annak árán, mivel a pénzt mint vérdíjat nem tehették a templom kincstárába, egy fazekastól telket vettek temetőhelyül az idegenek számára; a tanítványok megfutamodásáról Jézus elfogatásakor; Jézus szenvedéséről, keresztre feszítéséről, haláláról, eltemetéséről, továbbá feltámadásáról és mennybemeneteléről, valamint a Szentlélek kiáradásáról (Mt. 26-28; Mk. 14-16; Lk. 22-24; Jn. 18-21; Csel. 1. stb).
7. A megjelenésének hatásaira és következményeire vonatkozó jövendölések teljesülését a történelem fényesen igazolja. Jézus keresztre feszítése után nemsokára, R. é. u. 823-ban (Kr. u. 70) a római hadsereg katonái Titus vezérlete alatt lerombolták Jeruzsálemet és mindenkorra elhamvasztották templomát; a zsidó papság és az ószövetségi áldozatok megszűntek (v. ö. Mt. 27, 51), hogy helyet engedjenek az újszövetség új, egyetemes, vérontás nélküli áldozatának a szentmisében; a zsidó nép szétszóratott az egész világon; a pogányok beléptek Jézus országába, az Egyházba, amely az egész földkerekségen elterjed és a megváltás gyümölcseinek áldásában részesíti a föld összes hozzácsatlakozó népeit.
Hogy a Messiásra vonatkozó jövendölések Jézusban pontosan teljesültek, ez világos és cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy Jézus valóban az Istentől ígért Messiás, de egyúttal annak is, hogy Jézus Isten. Jézus azért maga is a zsidókkal szemben hivatkozott az ószövetségnek e jövendöléseire, mint istensége bizonyítékaira, midőn így szólt hozzájuk: „Vizsgáljátok meg az Írásokat, mert… azok tesznek bizonyságot rólam” (Jn. 5, 39); „Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni titeket az Atyánál; van, aki vádol titeket, Mózes, akiben bizakodtok. Mert ha Mózesnek hinnétek, bizonyára nekem is hinnétek, mert ő énrólam írt” (Jn. 5, 45. 46).
Feltűnő jelenség, hogy habár a jövendölések pontosan teljesültek Jézusban, a zsidóság többsége mégsem hitt benne, nem ismerte el megváltó Messiásnak.
Ennek magyarázata elsősorban az, hogy a Jézus-korabeli zsidóság erkölcsileg elsatnyult; ide juttatta őt a mózesi szertartási törvény betűjéhez, továbbá az ú. n. hagyományhoz s általában a szellemnélküli merő külsőségekhez való túlzó ragaszkodása (aminek elképesztő bizonysága a Misna). Másrészt az is gátolta a Krisztus-korabeli zsidóság világos látását, hogy a nép az elvilágiasodott s megromlott papság s különösen a farizeusok befolyása alatt állott, akiket annyira felbőszített, hogy Jézus kíméletlenül kárhoztatta álszenteskedésüket, hogy sértett gőgjükben elhatározták a gyűlölt s megvetett erkölcsbírónak elvesztését.
Fő oka azonban Izrael elfogultságának a Messiás-hitnek az az időkszülte eltorzulása, a Messiás-eszmének az a végzetes félreértése, félremagyarázása, amely a próféták lelki és egyetemes messianizmusát politikai és szűkkeblű nemzeti messianizmussá zsugorította össze, amihez az is járult, hogy Jézus éppen olyan politikai feszültséggel telített időben, abban a római zsarnokság által állandóan fűtött izzó-forrongó légkörben lépett fel és szerepelt, amikor a zsidóság Messiásában csak hatalmas és győzhetetlen nemzeti szabadsághőst, dicső földi királyt várt, aki Izrael elnyomott s megalázott népét a gyűlölt római uralom alól felszabadítja, sőt a rómaiakat a többi pogány népekkel egyetemben a zsidók engedelmes rabszolgáivá teszi, vagy pedig kiírtja, aki dicsőségesen helyreállítja a nemzeti királyságot s megvalósítja a zsidók világuralmát.
Akik ilyen Messiásról álmodoztak, azoknak természetesen nem kellett a szent egyszerűségben megjelenő, politikával nem foglalkozó, hanem bűnbánatot és megtérést, önmegtagadást és alázatos hitet, szelídséget, békét és minden emberre kiterjedő szeretetet hirdető, az egész emberiséget a gonosz lélek uralma alól felszabadító, nem politikai, hanem lelki országot, zsidó és nemzsidó befogadására vallási társulatot alapító, szenvedő s a keresztfán önmagát feláldozó názáreti Jézus Messiásnak. Sőt ekkora ellentétek mellett a zsidóság szükségszerűen összeütközésbe került Jézussal… egyébként a Messiásnak az elvetése (Dán. 9, 26), illetőleg a zsidóságnak konoksága (Iz. 49, 4) szintén meg volt jövendölve és így ez a körülmény, minthogy Jézusban teljesedett, mellette és nem ellene bizonyít.
A próféták Messiás-eszméjének ez a végzetes félremagyarázása volt az oka Izrael megrázó tragikumának, elvettetésének, nemzeti bukásának… És azóta, bárhová vetődött a földkerekségen, a múltban éppúgy mint a jelenben – minden emancipáció, recepció mellett is – a zsidó nép társadalmi helyzete mindenütt fonák, a népek közt nem szívesen látott idegen elemnek érzi magát, teljesen elütő mentalitásánál fogva nem tud azokhoz bensőleg alkalmazkodni; lelke, minden gazdasági sikere mellett, folyton nyugtalan, hullámzik, sehol igazi békét nem talál; s ez így lesz mindaddig, amíg szembehelyezkedik Avval, illetőleg amíg csak fel nem Azt s megalázódva és bűnbánólag meg nem tér Ahhoz, akit elvakult ősei két évezred előtt elvetettek, káromoltak és keresztre juttattak – a názáreti Jézushoz, megváltó s üdvözítő Messiás-királyához.
Bangha B. – Iványi J. – Pataky A. Katolicizmus és Zsidóság. (Budapest, 1933.) 48. sk.
„A farizeusok és írástudók – jegyzi meg helyesen Pataky Arnold – magukat tökéletesnek tartották – Jézus szeretettel, de nyíltan szemükre lobbantja vétkeiket. A farizeusok és az írástudók meg voltak arról győződve, hogy őket – és csakis őket – mint Ábrahám ivadékát, természetszerűleg megilleti a messiási országnak minden dicsősége és minden kiváltsága; Jézus megmondja, hogy elvakultságuk miatt a megtérő vámosok és bűnös nők meg fogják őket előzni az Isten országában, mert az Ábrahámtól való származás egymagában még nem ad jogcímet arra, hogy a messiási országnak polgárai legyenek. A farizeusok és az írástudók várva-várták azt a pillanatot, mely őket megszabadítja a római uralomtól; Jézus nem akart politikai változások vezére lenni, sőt nyíltan megmondotta: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené”. Jézus annyira került mindent, ami a zsidóság túlfűtött nemzeti óhajtásait előmozdíthatta volna, hogy nem is használta magáról a „Messiás” nevet, hanem magát „az Emberfiának” mondotta, ami szintén messiási név volt, de minden politikai mellékgondolat nélkül. A farizeusok szerint a pogányok vagy szolgái lesznek a zsidóknak, vagy elpusztulnak; Jézus szerint minden ember hivatalos az Isten országába. – A zsidó nép szellemi vezetőinek gyűlölete fokozatosan nőtt Jézus ellen… mely végre is Jézus elfogatásához, halálra ítéléséhez és keresztre feszítéséhez vezetett.” Bangha B. Iványi J. Pataky A. Katolicizmus és Zsidóság. (Budapest, 1933.) 64. sk.
Lor. Dürr, Ursprung und Ausbau der israelit.-jüd. Heilandserwartungen. Berlin, 1925.; Joh. Döller, Die Messiaserwwartung im A. T. Münster, 1911.; Bangha Béla, Jézus istenségének bizonyítékai. 3. kiad. (Budapest, 1923.) 192. sk. és 204. sk.; Christ. Pesch, Praelectiones dogmaticae. Editio 5. Tom. I. (Friburgi Brisg., 1915.) 153. sk. 173. sk.; Georg. Reinhold, Theologia fundamentalis. Editio 2. (Viennae, 1915.) 257. sk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!