A Metal zenekarok, akik fordított keresztet, pentagrammot hordanak, mennyire sátánisták?
Mit képviselnek a sátánizmusban, meg milyen szerepük van?
Gondolok én itt most olyanokra, mint a black metal, vagy ez a zenekar: http://www.youtube.com/watch?v=t8roxM1k02g
Holnap meghallgatom, ígérem :D
Egyébként változó, hogy ki miért és mennyire és hogyan sátánista.
a blackmetal szubkultúra egyáltalán nem sátánista, csak lázadásból és exibícióból veszik fel ezeket a jelvényeket
ez a tinédzser szubkultúrákra jellemző
ugyanaz zajlódik le a gyerekben, mint egy punkban vagy egy skinheadben
nem kell komolyan venni, csak azt ha a gyerek nem fejlődik tovább, illetve nem tudja a helyén kezelni
a zenekarok meg ezeket a szubkultúrákat látják el "tápanyaggal", amire a srácok a figyelmüket, elismerésüket és a zsebpénzüket ráköltik
Igen nagy részben ez csak "Halloween". Része az imázsnak, mert az emberek felkapják rá a fejüket, vagy éppen megbotránkoznak. Igazából a metálos szubkultúra elenyésző hányada gondolja komolyan ezeket (mint például akik Norvégiában templomokat gyújtogattak).
Egyébként épp keresztényi magatartásnak sem feltétlen mondanám ezt a viselkedést, de azért az igazi sátánizmustól ez messze van. A Sátán nem egy vörös képű fickó szarvakkal, kecskelábakkal, meg farokkal, aki a pentagrammából bújik elő.
Akkor nekem ebből az jön le, hogy ezt csak "lázadásképp" csinálják. Voltaképp... a black-metal hangzása szándékosan ilyen "sátáni". Habár ezt a hangzást is az ember tulajdonította "sátáninak".
Végül is akkor ez is egyfajta sátánizmus akar lenni, de mégis más, mint ami "eredetileg" akart lenni. Mindegy, sok fajtája van ennek is és sokmindenkinek mást jelent ez is, ahogy észrevettem. Végül is, akkor az vallja magát sátánistának, aki akarja... Habár, a pózereket senki nem szereti.
Keresztény szemszögből nem tudok egyetérteni ezzel a liberális gondolkodásmóddal, valaki ezt írta feljebb:
"a blackmetal szubkultúra egyáltalán nem sátánista, csak lázadásból és exibícióból veszik fel ezeket a jelvényeket "
Vegyük csak a tavalyi "fesztiválokat" (Balaton Sound, Volt, Efott, Hegyalja és Sziget) és azok fellépő zenekarait, akikért annyian kilátogattak ezekre az eseményekre. A fellépőkről némi infó:
Amon Amarth (Svéd)
Nevének jelentése: Végzet Hegye, a viking metál egyik legelismertebb művelője. Szövegeiben a nordikus mitológia isteneiről (Thor, Odin, Freya, Frey, Tyr) és hőseiről énekel, valamint a vikingek életéről, portyázásaikról, mindezt dallamos death metal kíséretében. Helyszín: Sziget Fesztivál
Dimmu Borgir (Norvég)
Nevének jelentése: Sötét Várak, a black metal színtér egyik legelismertebb képviselője. Szövegeiben egyértelmű párbeszéd található a Gonosszal, keresztényellenes, egyik albumuk hőse egy egyházi ember, akinek a hite megrendül a szent iratokban. Az album borítóját Amerikában betiltották. Szöveg-írójuk, Silenoz a parapszichológiából is merít a dalokhoz. Helyszín: Sziget Fesztivál
Placebo (Egyesült Királyság)
Alternatív rockzenekar, három férfitagja közül ketten melegek. Legutóbbi litván koncertjükön a színpadon csókolóztak. Az énekes, Brian Molko sokáig őrlődött a kereszténység és ferde hajlama között, végül a zene felé fordult, és megalapította a Placebót. 2001-es magyarországi fellépésükkor Tarlós Istvánnak ajánlották a Passive Agressive című számukat, amiért az akkori polgármester szerette volna elérni, hogy a Szigeten ne lehessen „a homoszexualitást propagálni”. Helyszín: Sziget Fesztivál
Snoop Dogg (USA)
Az amerikai rapkultúra egyik legnagyobb alakja, aki már 16 évesen megismerkedett a börtönfalakkal. A kilencvenes évek elején gyilkossági ügybe keveredett, de felmentették. Azóta is folyamatosak az összetűzései a hatóságokkal drogügyek miatt. Angliából kitiltották. Snoop klippjeiben a „pimpeskedő” életmódot mutatja be, a fű, illetve frivol lányok árasztják el a képernyőt. Helyszín: Sziget Fesztivál
Sonata Arctica (Finnország)
Több portálon is sátánista zenekarként emlegetik, legtöbb szövegük a halállal foglalkozik. (,,A tegnap olyan, mintha sosem létezett volna /a halál melegen köszönt engem / most egyszerűen csak búcsút mondok). A Blinded No More című számukban a szerelmet úgy említik, mint ami nem több, mint egy kis halál két kis élet között. Helyszín: Hegyalja Fesztivál
Suicidal Angels (Görögország)
Görög trash metal banda, szövegeinek központi témája a halál és a valláskritika. (,,Jókor elveszett minden reményed / Most itt az idő, hogy bűnödért fizess / A Sötét Úr gyülekezni hívja lovagjait / Hogy elinduljanak a Mennyen át, és öljenek az éjszaka által”) Helyszín: Hegyalja Fesztivál
(az infó a hetekből valók)
Ezek után döntse el mindenki hogy ezek a "remek" fesztiválok mennyire vannak sátáni befolyás alatt. Néhány tavalyi beszámoló:
"Egy blogger lány nem sokat kertelt, mikor fesztiválos kalandjairól írt jegyzetet olvasóinak: „Nőiesen beismerem, megszakadtam, mint a parasztgatya! Az első négy napot, a nulladikat is beleértve, alaposan átugráltam, ittam, énekeltem, buliztam, táncoltam..." Egy másikuk - szintén hölgy - azt állítja, hogy a bulizó fiatalok nagy része azért nem érzékelt semmi különbséget a tavalyi és az idei fesztivál között, mert az ehhez szükséges józansága már a nyitónapon elillant. Ráadásnak még egy lány a felsőoktatás reménységeinek szóló és idén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vendégszeretetével megvalósuló EFOTT-ról az index.hu-nak: „Olyan ez, mint egy bulitábor. Sz*jál le mindent, rúgjál be mindennap, és vasárnap majd csak találsz valakit, aki elvisz a vasútállomásra." Ismerősünk férfi ismerőse így foglalta össze kérésünkre fesztiválos kanyarját: „indulás, megállás a budaörsi Tescónál, egy üveg Jack és egy üveg Jim Beam, hűtőtáskát megtölteni csak nyerős soproni sörrel, úton végig csak metál és punk hardcore, sörözés, furkóskodás elkezdődik, végig szivatjuk egymást, megérkezés, harc a jó sátorhelyért, egyből ki a kocsihoz, és piálás, üvöltő zene, rettenetes részegség, hajnali négy-öt körül vissza a sátrakhoz pattintani egy cigit, haver telehányta a hálózsákom, reggel nyolc körül kelés, egyből a strandra, reggeli, alvás magzatpózban a strandon délután háromig, fürdés, fagyi, Tesco: négy üveg Captain Morgen estére, ebéd grillcsirke, este kilenc körül szokásosan aljasra ittuk magunkat, egymás köpdösése, k*va anyázása, koncert, tombolás, széktörés, biztonságisok szivatása, utána bároknál bulik, reggelre valaki belekakilt a cipőmbe, strand, reggeli, alvás magzatpózban..."
Jók ezek a kulturális rendezvények, fesztiválok...
Ha valaki nem kedveli a keresztényeket, még nem lesz rögtön sátánista, csak közvetett módon keresztény szemszögből.
Én ezek közül egyiket sem hallgatom.
Fesztiválra sem járok, se semmi.
És az ilyet szeretem leginkább: http://www.youtube.com/watch?v=y4zVWyipCnQ
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!