Ki tudja mikor vezették be a katolikus vallásban a bérmálkozást, elsö áldozást, babák keresztelését, szobrokat?

A bérmálást Jézus alapította, amikor elküldte a Szentlelket.

...és megkeresztelte őt egész háza népével...

ApCsel 16,15.33; 18,8; 1Kor 1,16

Kétségtelen bizonyítékok a II. század elejétől.

Az áldozatbemutatást Jézus alapította:

...vegyétek, egyétek, ez az én testem...

Az ókori zsinagógákban több kép és szobor volt, mint a mai templomokban. Bár a barokk templomokat nem nagyon lehet felülmúlni.

Itt nagyon sok mindent megtalálsz katolikus szemszögből:

[link]

Az áldozatbemutatást Jézus alapította:

...vegyétek, egyétek, ez az én testem...

Ez biztos áldozat bemutatás gyanánt lenne? Úgy értem ezzel Jézus tényleg azt akarná, hogy áldozatokat mutassunk be?

Mert szerintem nagyon nem..

Az elsőáldozás ünnepléséhez:

Az első századokban a friss keresztények egy hétig fehérben jártak. A keresztelők egy meghatározott időszakban voltak, ilyenkor a felnőttként betértek már áldoztak is. Viszont voltak, akiket korán kereszteltek meg, nekik is rendeztek hasonló ünnepséget.

[link]

Áldozással kapcsolatos régebbi kommentem (ami a katolikusoknak nem igazán kedves):

A kenyér két módon értelmezhető, de főleg az utóbbi értelmezés a jó. 1. Jézus teste, 2. az ÍGE.

Tehát aki magához veszi a kenyeret vagy Jézus testét, az az atyát, az ígét fogadja be. Jézus megmondja a tanítványainak, hogy ők is adják tovább az ígét, legyenek vele egyek, cselekedjenk úgy, mint ő és ahogy az atyának kedves. Szeressék egymást minden ellenére és hirdessék az Isten szeretetét.

Amikor Jézus azt mondja, hogy ezt cselekdjük az ő emlékezetére, egyáltalán nem jelenti azt, hogy az áldozásra utalt.

Hanem, jelentheti, hogy mi is adjuk a testünket és vérünket a többiekért, ahogy ő adta nekünk/értünk.

A vér pedig a szövetséggel hozható kapcsolatba. Szövetséget kötünk Jézussal. De úgy is felfoghatod, hogy ha bennünk van a vére, akkor testvérei leszünk.

Mivel bizonyítom az állításaimat?

Egyszerű logikával beláthatjuk, hogy szószerint nincs értelme venni ezt a szöveget. Mert akkor mindenki megenné a másikat vagy Jézust kellene mindig megenni és inni stb...

Két részletet kell elolvasni a Bibliából, hogy megértsük Jézust, de előtte belinkelném egy kedves válaszoló régi kommentjét:

"

A kenyér:

Jn 13,34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.

Jn 15,13 Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.

Lk 22,19 És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

Azt kell tennünk, amit Krisztus tett. Szeressük egymást, ahogy ő szerette a tanítványait, úgy, hogy az életét adta, mert nincsen nagyobb szeretet ennél. Megtörte a testét, éppígy törjük meg a sajátunkat is másokért.

Vér: Áldotat, váltság, bűnbocsánat az egész ószövetségben. A vére a szövetség vére. Az áldozat vére.

1Pt 1,19 Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.

Enni a kenyeret - Az életét magunkra véve követjük őt

Inni a vérét - magunkba venni az ő áldozatát, ezáltal elfogadva a mi bűnösségünket.

"

És íme a lényeg:

[link]

Másik lényeg:

János 6

23

De jöttek más hajók Tiberiásból közel ahhoz a helyhez, ahol a kenyeret ették, miután hálákat adott az Úr:

24

Mikor azért látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszállának ők is a hajókba, és elmenének Kapernaumba, keresvén Jézust.

25

És megtalálván őt a tengeren túl, mondának néki: Mester, mikor jöttél ide?

26

Felele nékik Jézus és monda: Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok.

27

Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ád majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten.

28

Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?

29

Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, akit ő küldött.

30

Mondának azért néki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higyjünk néked? Mit művelsz?

31

A mi atyáink a mannát ették a pusztában; amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniök.

32

Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.

33

Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ád a világnak.

34

Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!

35

Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.

36

De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, még sem hisztek.

37

Minden, amit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem.

38

Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.

39

Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon.

40

Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt azt utolsó napon.

41

Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott alá.

42

És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?

43

Felele azért Jézus és monda nékik: Ne zúgolódjatok egymás között!

44

Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.

45

Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.

46

Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istentől van, az látta az Atyát.

47

Bizony, bizony mondom néktek: Aki én bennem hisz, örök élete van annak.

48

Én vagyok az életnek kenyere.

49

A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.

50

Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon.

51

Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért.

52

Tusakodának azért a zsidók egymás között, mondván: Mimódon adhatja ez nékünk a testét, hogy azt együk?

53

Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.

54

Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.

55

Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.

56

Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.

57

Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam.

58

Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá; nem úgy, amint a ti atyáitok evék a mannát és meghalának: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké.

59

Ezeket mondá a zsinagógában, amikor tanít vala Kapernaumban.

60

Sokan azért, akik hallák ezeket az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?

61

Tudván pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat?

62

Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani oda, ahol elébb vala?!

63

A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet.

64

De vannak némelyek közöttetek, akik nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki elárulja őt.

65

És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki.

66

Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele.

67

Monda azért Jézus a tizenkettőnek: Vajjon ti is el akartok-é menni?

68

Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.

69

És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.

Jézus minden szava arról szól, hogy a cselekedeteinkben kell megnyílvánulni a szeretetünknek. Mi testvérek vagyunk, és Isten a mi szerető és igazságos atyánk, akitől nem rettegni kell. Nem rabszolgák vagyunk stb....

Több helyen előfordul olyan a Bibliában, ami nekem azt mutatja, hogy az "ostya" nem különleges és nem a gyónástól függ, hogy bűnös vagy, vagy sem.

Ha figyelmesen elolvasol mindent, amit linkeltem, ekkor ezekből már meg lehet érteni a lényeget.

De mondom, az egész tanítása lényege az, hogy szeressük egymást, bocsássunk meg a másiknak, bánjuk meg a bűneinket. Ezt várja tőlünk Isten. De nem félelemből, vagy erőszak hatására. Hanem szívből, értelemből kell így cselekendi az ÍGE befogadása által....

Még egy segítség az értelmezéshez, ha valakit tényleg érdekel:

[link]

21

Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.

22

És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk:

23

Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.

24

Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt.

25

Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem;

26

És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, amellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek."

3

Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.

6

Megjelentettem a te nevedet az embereknek, akiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották.

7

Most tudták meg, hogy mindaz te tőled van, amit nékem adtál:

8

Mert ama beszédeket, amelyeket nékem adtál, ő nékik adtam; és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem.

11

És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!

Azt hiszem ennyi elég:)

Összefoglalva:

A test a lélek templomba. Jézus az Atyában van és az Atya ő benne és azt szeretné, ha ő bennünk legyen és általa mi az Atyában lehessünk.

Nekünk Jézus tanítását kell követni, a szerint kell élnünk, melynek alapja az emberségesség.

"

Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk;

Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.

I. János levél:2:5-6

És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.

I. Korintus levél:13:2

A parancsolatnak vége pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz hitből való szeretet:

I. Timóteus levél:1:5

"

A bérmálkozás, az Eucharisztia és a keresztség szentségek, ezek mindig is voltak, amióta létezik a kereszténység.

Az ókeresztény időkben a három beavató szentség felvétele egyszerre történt, rendszerint nagyszombaton. Viszont a gyermekkeresztség is létezett, az életveszélyben levő gyerekeket megkeresztelték.

Igazából az Egyházban nincs arra törvény, hogy mikor "kell" keresztelkedni, ez igazából a szokás kialakulásával változott. Már elég régóta leggyakrabban gyermekeket keresztelnek, de lehet felnőtt korban is.

A szobrokat pontosan nem tudom, de utánanéztem egy művészettörténeti könyvben, a legrégebbi Mária-kép a II. századból való.