Ádám és Éva miért nem kapott már azelőtt ruhát, mielőtt felismerték volna hogy meztelenek?
Ezt valahogy úgy tudnám érzékeltetni, hogy a Bibliában a meztelenség a bűnös állapotot jelképezi egy csomó helyen. Ellentéte általában a tiszta, hófehér ruha.
A testi meztelenség azonban önmagában nem bűn, és bűn nélkül nincs mit szégyellni rajta. Azonban az ember a bűnbeeséssel szellemileg is "meztelen" állapotba került, és ez, mint ahogy minden szellemi változás, fizikailag is következményekkel járt: a testi meztelensége csúf, szégyellnivaló dologgá vált.
Az oka ennek igazából nem a nemiséggel kapcsolatos, hanem azzal, hogy amit Isten mondott az embernek az egyetlen parancsolat megszegésének következményeiről, az be is teljesedett:
"1Móz 2:17 De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz."
- Mondta volna-e Isten az embernek, hogy azon a napon meghal, amelyiken eszik a gyümölcsből, ha ez nem lett volna igaz? Természetesen nem, Isten nem hazudhat.
- Azt látjuk-e a történetben, hogy Ádám eszik a gyümölcsből, és még aznap holtan összeesik? Természetesen nem, akkor mi nem lennénk itt. :)
Akkor mi van?
Akkor az van, hogy a halál, amit Isten kilátásba helyezett, nem (elsősorban) azt jelenti, amit mi gondolunk róla. A halál alatt Isten szellemi halált értett, és ezt viszont látjuk, hogy ez a büntetés azonnal hatályba lépett, ahogy evett az ember a gyümölcsből:
- szégyent érzett a bűn miatt,
- hamarosan már ujjal mutogatott az asszonyra (sőt igazából Istenre) mint a bűnbeesése okára,
- félni kezdett Istentől, a bizalmát elveszítette benne, kiesett a Vele való közösségből.
Ez utóbbi maga a szellemi halál: az Istentől való elválasztódás: mert Isten = élet.
Vagyis az ember azon a napon meghalt, szellemi értelemben. Az ok, amiért nem esett össze holtan, az, hogy a szellemi halál csak lassanként éreztette hatását a testben is (erről tájékoztatta Isten kicsivel később: "1Móz 3:19 Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz."). Vagyis a Biblia szerint a testi halál nem maga a halál, hanem a szellemi halál állapotának (ami a bűnbeeséstől kezdve azonnal beállt) végső következménye.
Hogy jön ez a meztelenséghez?
Úgy, hogy, ahogyan az ember bűnös szellemi állapota a továbbiakban nem tette lehetővé/méltóvá az Istennel való szellemi közösséget, és ennek Isten egy "válaszfallal" érvényt is szerzett (azaz kiűzte őt a paradicsomból, önmagát pedig, akivel Ádám korábban együtt sétálgatott a kertben, elrejtette előle), ugyanúgy az ember bűn által korrumpálódott (megromlott) testével szemben is kifejezte az elutasítását azzal, hogy többé nem járhatott meztelenül, hanem ruhákban.
Mert mint említettem, a test állapotán kiütközik a szellem állapota, ezek az embernek elválaszthatatlan részei. Ha a szellem el van szigetelődve Istentől, ez a testben is megjelenik.
És ugyanakkor beszédes is, hogy Ádám legelső reakciója a bűnös állapot felismerésére a meztelenség elrejtése volt. Ez azt is jelenti, hogy nemcsak a szellemi halál érte el az embert azon a napon, hanem a testi halál is abban a pillanatban, ahogy bűnbe esett, belekerült az ember testébe, és beindította azokat a folyamatokat, amelyek hosszabb-rövidebb idő alatt az emberi test elhasználódásához és végül halálhoz vezetnek. Mert ne felejtsük, hogy Ádám és Éva soha nem halt volna meg, ha nem esik bűnbe! A testük másképp működött, mint a miénk. Ezt a döbbenetes változást, amikor a romlatlan test egy pillanat alatt romlóvá, pusztulóvá, elhasználódóvá válik, jeleníti meg tulajdonképpen az a kép, amikor Ádámnak "megnyilatkoznak a szemei" és észreveszi, hogy meztelen.
Vagyis, összességében, ruhára azért nem volt a bűnbeesés előtt szükség, mert bár meztelenek voltak, de a meztelenségüknek nem volt rútsága. Amikor bűnbe estek, mivelhogy egész testük is megromlott, rúttá vált a testük a bűn miatt Isten előtt, de a saját szemükben is. Óriási erővel érzékelteti itt a Biblia, hogy milyen mély elutasítást érez Isten a bűnnel szemben, és milyen valóságos, mély változásokat idéz elő a bűn az emberben a bűntelenség állapotához képest. Végeredményben ez segít az embernek azt is felismerni, hogy mekkora szüksége van az Isten által küldött Megváltóra, az Ő szeplőtelen, tiszta vérére, ahhoz, hogy ettől a félelmetes erejű tehertől meg tudjon szabadulni. Hogy a bűn egy olyan objektív valóságként nehezedik rá, amiből képtelen önerejéből megszabadulni - egyedül Isten kegyelmében bízhat.
De ezt nem értem. Én nem érzem bűnösnek magam, nem azért szégyenlem, ha meztelen vagyok, hanem azért, mert van eszem, és az eszem azt mondja, hogy ne flangáljak ruha nélkül, mert azzal mutogatnám magam. És nem vagyunk állatok, hogy csupaszon járjunk a világban.
Ha valami rosszat teszek, és lelepleznek, akkor sem érzem magam "meztelennek", és nem rejtőzöm el se fügefa se hamis indokok mögé. És az, hogy valakinek pl. hazudok, vagy leleplezi a hazugságom, vagy olyan lépésem, amivel megszegek egy szabályt (pl. itthon) még nem "nyilatkoznak meg a szemeim" ilyenformán.
"De az állat nem is olyan tudatos lény, mint az ember."
Ez nem igaz, nézz utána delfineknek, polipoknak, stb. Még csak most kezdjük megismerni a minket körülvevő világot. Isten pedig nem létezik.
Lehetetlen titeket ilyen szöveggel komolyan venni.
És amúgy halhatatlan vagy? :)
Természetesen nem érezheted azt, amit Ádám! A Biblia szerint mi őtőle és az őseinktől már azt a bűnös, romlandó testet örököltük, amelyiknek az a természetes, hogy el kell rejteni a meztelenségét.
Ha meg akarod érteni, használd egy kicsit a képzeleted, a más helyébe beleérző képességed. Ha nő vagy, úgy könnyebb, mert nekik jobb ez a képességük, ha férfi, akkor kicsit nehezebb, de nem lehetetlen! :)
Ezt csak úgy értheted meg, ha beleképzeled magad egy olyan ember helyébe, aki halhatatlan testtel rendelkezik, nem tudja, mit jelent az a szó, hogy "fáj", nem tudja, mit jelent az öregedés, a ráncok, azt nem tudom, hogy aludni kellett-e neki vajon, még az se biztos..., de még úgy frankón éhes se volt soha, mert gyönyörű szaftos gyümölcsök vették körül, akárhová lépett. Egy olyan test, amelyikben a romlandóságnak még az árnyéka sincs benne, tökéletesen regenerálódó szuper cucc, jobb, mint a Garnier reklámban! Érted már?
És akkor egy szép napon hozza az asszony annak a fának a gyümölcsét, amiről az Úr azt mondta, hogy ne egyél belőle. De hát az asszony hozza, jól is néz ki, és még azt is mondja, hogy nem fogunk tőle meghalni, hanem megtudjuk, mi a jó és a rossz ismerete. Eszel belőle. Nincs rossz íze... de azonnal észreveszel valami furcsát, amit eddig sosem: meztelen vagy! De hát eddig is az voltál! Hogyhogy nem vetted észre? Jé meg az Éva is meztelen! Így járkáltunk egész eddig, Isten meg angyalok meg egymás előtt?! Na mindegy, itt egy pár fügefalevél, legalább a micsodánkat takarjuk el.
Aztán egyszer csak meghallasz egy hangot. Egy kedves, szelíd hang téged hív, de nem tudsz neki örülni, hirtelen olyan halálfélelem tör rád, amit még sohasem éreztél. Ez a hang eddig egy olyan személy hangja volt, akit Teremtődként tiszteltél, aki sokkal nagyobb nálad, mégis mindig kedves volt hozzád, beszélgettél vele, együtt neveztétek el az állatokat egyesével... és most mégis úgy látod magad előtt, mint egy dühödt arcú, bosszúra éhes öreg szörnyet, és a hangja is, ami olyan kellemesnek tűnt eddig, úgy hat, mintha üvöltene: "Ádám, HOOOL VAAAGY?! :@" Rögtön hozzá is képzeled, hogy azt is mondja: "hát te meg meztelenül mászkálsz a kertemben?!" Remegve elbújsz a fák között, nehogy így meglásson (ahogy eddig is mindig látott), és már gondolkozol rajta, mi lesz a kifogásod a meztelenségedre, mert igazából csak annyit tudsz, hogy mióta ettél abból az izéből, azóta ilyen vagy, de hogy előtte mi volt, azt már nem... még csak néhány perce vagy órája volt, de már olyan távolinak tűnik...
Mert ilyen az ember képe Istenről, ha felismeri, hogy bűnös, és hogy mekkora ellentétben van ez Isten szentségével és tekintélyével. Nem elég egy átlagos, általad ismert szégyenérzetet elképzelned, mint pl. ha kiderül, hogy hazudtál a szülőknek vagy barátaidnak. Itt arról a felismerésről van szó, hogy "halhatatlan voltam, most meg ilyen csúf vagyok", mert szabályosan csúfnak látod a testedet, olyan rondának, ahogy még sosem - pedig eddig is pont így nézett ki. Ezt jelenti a szemeik megnyilatkozása.
De ha ezt a dolgot nehezen képzeled el, gondolj arra, hogy egy mai embernek is, aki kezdettől fogva úgy nő föl, hogy együtt él a testképével, természetesnek látja a meztelenségét és alapvetően nincs vele baja, csak éppen nem mutogatja másoknak, micsoda kegyetlen, borzasztó megszégyenítést jelent a nyilvános meztelenre vetkőztetés! Ádám kb. úgy érezhette magát, mint ahogy mi éreznénk magunkat, ha este az ágyunkban aludnánk el, aztán a következő pillanatban arra ébrednénk, hogy egy város közepére vagyunk vetve meztelenül, körülöttünk mindenütt emberek állnak és röhögnek, csúfolnak, szidnak... Mi az első reakciód a teljes összezavarodáson és szégyenen kívül? Természetesen a két kezed a micsodád elé teszed és próbálsz a tömeg szeme elől elbújni, de hát nincs hova...
Ez olyasmi, mint az eredeti ádámi szégyen, a "ha lehetne, a föld alá is elbújnék" szégyen. Örülök, ha még nem kellett ilyet érezned, de ugye el tudod képzelni?
Ádámnak ennél annyival volt rosszabb, hogy amikor a szemei megnyíltak, akkor a meztelensége csak tünet volt - az igazi baj az volt, hogy a szellemi életet, az Istennel való örök éltető közösséget is elveszítette. Ezt mi azért nem tudjuk átélni, mert már amikor megszületünk, akkor sem rendelkezünk azzal az élettel, amivel Ádám rendelkezett a bűnbeesése előtt. És nekünk már "magunktól" nincs szégyenérzetünk az állapotunk miatt, csak akkor kezdjük érezni, ha Isten igazságával találkozunk. De hála Istennek, nem is kell szégyenkeznünk, ha Jézust elfogadjuk Megváltónknak, mert Ő azért jött, hogy többek között ettől a szégyentől, a bűn szégyenétől is megváltson!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!