Az iszlam mert ennyire veszelyes vallas?
Kedves 21-es válaszoló! Sokan nagyon szűk látókörűen nyilatkoznak itt a "veszélyességről", mikor csak azt tartják veszélyesnek, ami szélsőségesen agresszív és erőszakos, mint pl. manapság az "Iszlám állam" viselkedését Irakban. De - amint a 19-es válaszomból sok minden kiderül - nem csak az a "veszélyes", amikor egy nagyobb irányzaton belül kialakul egy kisebb ág (mit ez az IÁ Irakban), hanem MINDEN HAZUGSÁGRA épülő, arra támaszkodó, azt propagáló vallásos, politikai eszme és ideológia is éppúgy veszélyes, sőt!!! Sokkal többet ártottak ezen nagy létszámú, domináns nagy egyházak az emberiségnek, mint ezen kis létszámú terrorszervezetek. Vegyük már észre, hogy milyen eszme volt a náci ideológia, és milyen eszme volt azoké, akik KISZOLGÁLTÁK, VÉGREHAJTOTTÁK azt (nagyrészt állítólagos "keresztényként"), amit ők akartak???!!! Az isteni igazságokat vallották, melyek a bibliában vannak? NEM! Éppen ez az, hogy nem. Valójában MINDEN magát kereszténynek valló, aki kiszolgálta ezt a vad és embertelenül gyilkos náci eszmét, csak LÁTSZAT keresztény volt, hitehagyott keresztény volt, bármilyen szörnyű is beismerni az igazságot. Mivel a Biblia Újszövetségi részével nem lehet takarózniuk, így egyértelmű, hogy nem keresztényként viselkedtek.
Tehát nem csak a kisebb radikális csoportok a veszélyesek, már bocsánat. Ezért helytelen ez népszerű megállapítása is Pietrosol-nak:
"A vallás,legyen az bármelyik,soha nem veszélyes!A vallások félreértelmezése és ezek szélsőséges megnyilatkozásai a problémásak!"
Ez egy szűk látókörű gondolat, semmi több. Minden hazugság, félrevezetés veszélyes és kárt okoz. Márpedig a vallások értelemszerűen nem lehetnek mint igazak, még ha tartalmaznak is igazságelemeket.
# 22!
"Ez egy szűk látókörű gondolat, semmi több."
Értem.
"Minden hazugság, félrevezetés veszélyes és kárt okoz."
Tehát minden vallást hazugságnak, félrevezetésnek, veszélyesnek és kárt okozónak gondolsz?
"Márpedig a vallások értelemszerűen nem lehetnek mint igazak, még ha tartalmaznak is igazságelemeket."
Miért gondolod ezt?
Esetleg volt valami rejtett értelme ennek a hozzászólásnak,-amit magam nem fedeztem fel-, vagy csak volt egy pár szabad perced és nyomkodtad a bilentyűket?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!