Az iszlam mert ennyire veszelyes vallas?
Nem veszélyesebb, mint bármely világnézet, csak rossz a reklámja. A marketing sokat számít.
Ha buddhista szingalézek hindu szentélyeket gyújtanak föl Srí Lankán, azt nem mutatják főhírként, vagy amikor ortodox papok megáldják a muszlim bosnyákok legyilkolására Srebrenicaba igyekvő szerb katonákat, nem domborítják ki a dolog vallási oldalát, vagy csak egyszerűen kihagyják a történelemkönyvekből, hogy a francia forradalomban a felvilágosodás szent eszméjének nevében, hány ártatlan katolikus kispapnak, vagy egyszerű hívő parasztnak kellett meghalnia, akiknek mindössze annyi volt a bűnük, hogy más volt a világnézetük, mint a forradalmároknak.
Valóban igaz hogy az ortodox keresztényeknek egész más a szemlélete.
Az iszlámban van a siíta irányzat ami már reformált verzió , nem erőszakosak ,náluk a dzsihád azt jelenti hogy megvédik magukat és nem kényszerítik az akaratukat másokra.
A szunniták az erőszakosak meg akik muszlim Föld bolygót szeretnének.
Siíta többségű például Perzsia.
És európában nem a perzsák tüntetnek meg ordítozzák hogy "islam will dominate the world" hanem azok mind szunniták.
A siíta muszlimok és a szunniták gyűlölik egymást.
Nekem van tapasztalatom perzsákkal ,ők tényleg tisztelnek más vallásokat.
Sőt Perzsában van a legtöbb megengedve a nőknek , hajat festenek , sminkelnek , orrot plasztikáznak , bizonyos keretek között nagyon divatosan öltözködnek.
Az iszlám nem veszélyes vallás, önmagában egyik vallás sem veszélyes. Ahogy olvastam a válaszokat, rájöttem hogy az emberek nagy része nem is ismeri az iszlámot, csak itélkezik.
Én egyik vallás követője sem vagyok, viszont évekig foglalkoztam az iszlámmal egyetemi keretek között, valamint több iszlám országban is jártam.
Az iszlám önmagában nem rossz, ahogy a kereszténység sem önmagában rossz. Az a hibás aki félreértelmezi a vallási előirásokat, szövegeket. Vajon hányan értik meg igazán miről szól a Biblia és miről szól a Korán??
Egyébként meg az előttem válaszolónak: a siita a radikálisabb irányzat, nem a szunnita.
Ma nagyon népszerű álláspont, hogy "nem a vallások a veszélyesek, hanem ezek szélsőségei". Ez bizony így önmagában nem igaz. A "szélsőségek" persze mindig veszélyesek, de mitől lesz valaki, vagy egy vallásos csoport szélsőséges? Nyilvánvaló, hogy valamely hamis eszme, vagy világnézet miatt. Isten előtt nincs ezerféle vallásos "igazság", csak egy van. Ehhez képest azt állítani, hogy a "különböző hitrendszerek szélsőségeivel" van csak probléma, messze nem igaz, hiszen kisebb-nagyobb probléma minden, az igazságtól eltérő eszmével van.
Így aztán nemcsak az iszlám szélsőségével van gond, hanem magával az iszlámmal is. De nincs ez másként az ún. kereszténységben sem, itt sem csak a "szélsőségekkel" van gond, hanem a "kereszténység" nagy részével, melyre azok épülnek. Tehát nem iszlám vagy keresztény (vagy bármi más) között kell választani, mint igaz/hamis között, hanem alapvetően igaz vagy hamis vallás között!
Az iszlám alawita ága a legtoleránsabb, éetük a legnyugatiasabb:
- Együtt imádkozhatnak a mecsetben (cem) nők és férfiak.
- Hétköznap nőnek nem kell kendő (hijab).
- Férfiaknak egy felesége lehet.
- Isznak alkoholt.
Napirai11 válasza:
A buddhizmusnak is van szélsőséges irányzata, meg a hindúizmusnak is: szóval a fanatikus emberek a veszélyesek, a vallások önmagukban nem azok.
üdv: N
igaziból tök mindegy, hogy mi van a Koránban meg a Hadithokban vagy bármely más vallási iratban, a lényeg az, hogy annak hirdetői (az iszlámban az imámok, de ez nem csak az iszlámmal van így) ebből mit emelnek ki, és milyen környezetben, milyen magyarázattal.
Az Újszövetség is elvileg a szeretetről szól, azt mégis tudjuk, ráhivatkozva mi mindent el nem követtek.
A francia forradalom is a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjére alapult elvileg, aztán azt is láttuk.
A kommunizmus eredeti elvei is az egyenlőségről, a társadalmi igazságosságról szólnak, aztán azt se kell részleteznem, hogy azzal mit történt.
Szóval igaziból tök mindegy, hogy az adott eszme alapirataiban mi is van, amíg egy feltétel teljesül, addig megfelelő tálalással úgyis bármire fel lehet használni.
Ez az egy feltétel pedig a kizárólagosság, hogy csak és egyedül az az eszme hozhatja el az üdvözülést mindenki számára, hogy ezt az eszmét (és legyen ez vallás vagy más) mindenképp terjeszteni kell a felsőbb /végső jó eléréséhez - ezáltal az eszme terjesztése szent cél (és innen már csak egy nagyon egyszerű kis lépés, hogy bármilyen eszközzel is), ahogyan mindenki, aki nem fogadja el ezt az eszmét, az a végső jó ellen cselekszik (tehát ellenség - tehát bármilyen módon harcolni kell ellene, mert ez egy szent harc a végső jóért).
Az ilyen eszmékben bele van kódolva az a fejlődési görbe, amit pl. a kereszténység is bejárt vagy amit az iszlám is idővel be fog járni, csak most még a közepén jár: amint hatalomhoz jut, a szent cél nevében irdatlan despotikussá és diktatórikussá válik, központilag követendő irányként megjelölve a vak fanatizmust (az olyat könnyű irányítani), amíg idővel erejét nem veszti, és kénytelen nem lesz normalizálódni valamilyen szinten.
A vallások esetében ez tipikusan térítő-jellegű vallásokat jelenti, amik azt hirdetik, hogy csak általuk érhető el az üdvözülés, illetve hogy majd akkor jön el a megváltás, ha mindenki azt a vallást követi.
Két nagy ilyen vallás van, amik hatalmi tényezők lettek, mindkettőnél láttuk ugyanezt a fent leírt folyamatot.
A nem térítő-jellegű vallásoknál nincs ilyen, ott lehet egy marginális fanatikus réteg (olyan mindenhol van), de az sose lesz a fő irányvonal.
"Az Újszövetség is elvileg a szeretetről szól, azt mégis tudjuk, ráhivatkozva mi mindent el nem követtek."
A Keresztény Görög Iratok (Újszövetség) nem csak "elvileg" szól a szeretetről, hanem valóságosan, a gyakorlatban is! "Ráhivatkozni" persze lehet, lehet "Jézus nevében" is szörnyűségeket elkövetni (erről szól a "keresztény" történelem nagy része és a jelenük is). De ettől az igazság, igazság marad, és Krisztus minden őszinte követője előtt világos, hogy a krisztusi út, a valóságos, a feltétel nélküli szeretet útja. Ezzel nem lehet indokolni a hamisan magukat keresztényeknek valló egyházak hivatalos teológiáját, melynek köszönhetően testvérgyilkosokká váltak a híveik milliói.
"Szóval igaziból tök mindegy, hogy az adott eszme alapirataiban mi is van, amíg egy feltétel teljesül, addig megfelelő tálalással úgyis bármire fel lehet használni.
Ez az egy feltétel pedig a kizárólagosság"
Na, ez egy nagy-nagy FÉLREÉRTÉS sokaknál sajnos!!! Valójában nem így van. Teljes mértékben figyelmen kívül hagyod az igazságot, melyre egy eszme épülhet, vagy nélkülözi azt. Vajon mi okozta és okozza a rossz dolgokat, a "rossz gyümölcsöket" (bűnözés, háborúk, erőszak, stb.) melyről Jézus beszélt, amikor azt mondta, hogy arról lehet majd a tanítványait megismerni, ha szeretet van közöttük??? Egy igaz eszmében való "kizárólagos" hit, vagy a hazug eszmékben való hit????
Tehát, pusztán a "kizárólagos" hit a bajok forrása? Vagy az igazi bajokat a hazugságokra, erénytelen, önző jellemvonásokra épülő hit okozza??? Csak mert az első századi keresztény tanítványokat mindennek lehordták a kortársaik, de azt tények támasztják alá, hogy kb. az első 150 évben maximálisan a békére törekedtek, tisztelettudók voltak, becsületes állampolgárok voltak, és gyakorolták a krisztusi semlegességet, mivel nem vettek részt a gyakran végletekig megosztó politikában, valamint ennek megfelelően a fegyveres katonai szolgálatban. Ők "kizárólagosan" hittek egy magasabb erkölcsi értékben, de ezzel nem ártottak és veszélyeztettek senkit. A szeretetet és a békét mozdították elő mindenhol, ahol éltek.
Alapvető fontosságú, a hitük alapja volt a tanítványképző munka, de azt tudták, hogy NEM LEHET KÉNYSZERBŐL tenni, hiszen Istenhez senki sem mehet erőszak hatására!!! Na ehhez mit szólsz?
A gyakorlatban a "kizárólagosság" igen sokszor megjelenik az életünkben, a hitünkben, a világnézetünkben, sőt, ha nem alkalmaznánk gyakran, elvtelen, megalkuvó emberek lennénk, akik sok tiszteletre nem méltóak!!!
A későbbi HITEHAGYOTT kereszténység nem ezen isteni alapelvek mentén vált borzasztóan pusztítóvá, erőszakossá, intoleránssá, hanem éppen ezen krisztusi alapelvek és törvények elhagyásával, kiforgatásával, figyelmen kívül hagyásával!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!