Hogyan kell értelmezni Ézsaiás próféta könyvének első fejezetét?

Szia!

Leginkább szó szerint. ;-) Persze sok a jelkép...

Ez a fejezet 31 versből áll. Az 1. versben maga Ésaiás számol be a saját működési idejéről. Az itt említett királyok uralkodási ideje: Uzziás 790–739, Jótám 750–736, Akház 735–715, Ezékiás 729–697-ig. Ez a fejezet Ésaiás működésének a végéről való. Beteljesedett az az ítélet, amelytől Ésaiás oly sokszor óvta népét. Az ország elpusztult, (II.Kir 18–20), de nincs még vége annak a pernek, amelyet Isten folytat népével. Az eget és a földet hívja tanúnak a próféta ebben a perben. Isten hálátlansággal vádolja népét: fellázadtak ellene, atyjuk ellen. Pedig Ő megszabadította Egyiptomból, hazát adott neki, önálló néppé tette, növelte és emelte. Joggal várt népétől ragaszkodást és bizalmat. A nép azonban elhagyta Istenét! Sőt még az állatnál is mélyebbre süllyedt Izráel: hiszen az állat ismeri gazdáját, tudja, ki visel rá gondot, Izráel pedig nem "ismeri" Istent, nincs közössége vele.

Súlyos következményekkel jár Isten elhagyása, a szövetség megszegése. Olyanná vált a nép, mint a megvert rabszolga, akinek a testén nincs már ép hely, mindenütt sebek, ütések nyomai borítják. Az 5–6. versben levő szenvedő igék Istenre mutatnak. Nem Asszíriával volt dolga Izráelnek elsősorban, hanem Istennel. Ő verte meg Izráelt, ezért ő az egyetlen, aki be is tudná kötözni, meg is tudná gyógyítani a sebeket, de nem teszi, hiszen a nép nem tért meg a büntetés idején, sőt még jobban "elhajolt", ezért további és még súlyosabb ítéletet érdemel!

A 7–9. versek hűségesen tárják elénk azt a helyzetet, amelyben Jeruzsálem Szanhérib hadjárata után volt. Szanhérib 46 erődített város és számos falu elfoglalásáról, nagyon sok ember és rengeteg állat elhurcolásáról adott hírt. Ezenfelül az ország nagy része a filiszteusoké lett. Jeruzsálem egymaga menekült meg a pusztulástól. Olyan magányos maradt, mint "lombsátor a szőlőben." Az ilyen kezdetleges lombsátor csak négy rúdra helyezett gallyakból állt. Gyümölcsérés idején használták, mint őrkunyhót. Ilyen bizonytalan és ideiglenes lett Jeruzsálem helyzete! Ha továbbra is bűnben marad, teljes pusztulás fenyegeti, de már az is nagy csoda és kegyelem, hogy ennyi is megmaradt, és nem járt úgy Jeruzsálem, mint Sodoma és Gomora. A próféta nem lázad Isten ellen az ítélet idején, hanem hálát ad Istennek, aki "maradékot" hagyott népéből. A maradék gondolata Ésaiás próféciájának az egyik alapgondolata, (Lásd. 7:22, 10:21). Kérdés, hogy a megmaradt nép megbecsüli-e azt a kegyelmet, amit kapott, és megtér-e végre? Mert ha nem, akkor újabb és még súlyosabb ítélet következik.

A 10–17. versekben a helytelen és a helyes istentiszteletről olvashatunk. Ebben a nehéz helyzetben Isten kijelentést (igét) és tanítást (tóráh-t) ad a népének. A tóráh szó nemcsak törvényt jelent, hanem azt az üzenetet is, amelyet Isten egy-egy helyzetben ad. Isten szava meglepő, szinte megbotránkoztató: Nem kell az áldozat! Pedig a nép éppen az áldozatokkal akarta Isten haragját kiengesztelni. Azt gondolták, ez az útja annak, hogy sorsuk jóra forduljon. Tömegesen mentek a templomba. A próféta az áldozatok egész soráról beszél: égőáldozatról, mely teljes egészében az oltárra kerül, véresáldozatról, amely csak részben kerül az oltárra, részben az áldozati lakomán részt vevők fogyasztják el, beszél vérről, amely engesztelést szerez, az áldozati állat kövérjéről, amely Isten része és illatáldozatról, amely az ételáldozathoz tartozik, mint emlékeztető, de még ennél is keményebb beszéd az, hogy a templom látogatása sem kedves Istennek. Ő nem kívánja, hogy Jeruzsálem népe "megjelenjék Előtte". A szöveg Isten orcájának a meglátásáról beszél, ami az ószövetségi kegyesek legfőbb vágya volt. Most azonban elutasítja Isten még az imádságot is! A kezek felemelése és kiterjesztése az imádság mozdulata volt. De Isten nem tekint kegyesen népére, hanem "eltakarja a szemét", annak jeléül, hogy nem hallgatja meg az imádságot. Ennek az az oka, hogy Jeruzsálem népe még az ítélet alatt sem tért meg bűneiből. Az imádkozók kezéhez kiontott vér tapad! Nem maga az istentiszteleti összejövetel, az áldozat és az imádság bűn tehát, hanem az a képmutató és felszínes vallásosság, amely csak a templomban tiszteli Istent, a mindennapi életben azonban nem teljesíti az Ő akaratát. A próféta a mindennapi élet tisztaságáért harcol: azért, hogy ne legyen többé elnyomás és erőszak, hanem érvényesüljön az igazság, az özvegyek és árvák joga. Ha Jeruzsálem nem akar egészen Sodoma és Gomora sorsára jutni, meg kell térnie bűneiből. Ez az élet és megmaradás egyetlen útja.

Végül a 18–31. versekben arról olvashatunk, hogy Isten megtisztítja népét. A nép nem fogadta el az igehirdetést, hanem vitába szállt a prófétával. A nép véleményét a 18. vers második feléből ismerhetjük meg. A bűnbocsátó Istenre hivatkoztak és azt remélték, hogy Isten kegyelméből megint minden jóra fog fordulni, de Isten azt feleli a népnek, hogy megtérés és engedelmesség nélkül nincs jobb sors, nincs kegyelem, csak további és még súlyosabb ítélet várható. A népnek választania kell: vagy engedelmeskedik Istennek és akkor "eszi az ország javait", vagy nem engedelmeskedik és akkor őt "eszi meg a fegyver". A következő versekben Dávid idejére gondol a próféta. Akkor még igazság "hált" Jeruzsálemben, igazak voltak a vezetők: a bírák és tanácsosok, de ez már a múlté. Megromlott a város, a vezetők nem a gyengék és szegények jogait védelmezik, csak saját hasznukat keresik. Amint a gabonából készült sört (22. vers) meg lehet hamisítani vízzel, úgy hamisították meg ők is az árvák és özvegyek jogát azzal, hogy megvesztegethetők voltak. Isten azonban a gyengék pártján áll! Saját ellenségeinek tartja azokat, akik a védteleneket kiforgatják jogaikból. Isten azért viszi az ítélet kohójába népét, hogy Jeruzsálem újból igaz város legyen. Akik megtérnek, azok majd visszatérhetnek Jeruzsálembe. A megtérést és visszatérést a héberben ugyanaz a szó fejezi ki. A kettő összetartozik. A visszatértek között, akiket Isten megváltott, igazság fog uralkodni. De nemcsak a jogrend áll helyre, hanem az igazi istentisztelet is. Végképpen megszűnik a "paráznaság", a bálványimádás. Elpusztulnak a "szent" fák és kertek, a bálványimádás helyei. Az elhervadt lombú fa és a víz nélkül való kert azt jelenti, hogy senki sem fog többé bálványokban bízni. Elpusztulnak a hatalmaskodók is. (A "hatalmas" szó kollektív egyes számban áll, valamennyi hatalmaskodót jelenti.) Saját bűneik viszik pusztulásba őket. Ez olyan elkerülhetetlen és olyan biztos, mint az, hogy a taplót meggyújtja a szikra.

Üdv. Péter

Ézsaiás „Uzziásnak, Jóthámnak, Akháznak és Ezékiásnak, a Júda királyainak napjaiban” prófétált Júdában (Ézsaiás 1:1). Ez zaklatott időszak volt, melyet politikai békétlenség, vallásos képmutatás, bírói korrupció és a szegények elnyomása jellemzett. Még a hűséges királyok — például Jótám — uralma alatt is hamis istenek oltárai voltak láthatók sok dombtetőn. A hűtlen királyok uralkodása idején a helyzet rosszabb volt. A gonosz Aház király például addig is elment, hogy a gyermekét rituális áldozatul ajánlotta fel Molok istennek. Micsoda sötétség volt! (2Királyok 15:32–34; 16:2–4).

A nemzetközi helyzet is borús volt. Moáb, Edom és Filisztea fenyegetően ott állt Júda határainál. Izrael északi királysága a vérrokonság ellenére esküdt ellenség volt. Még északabbról Szíria fenyegette Júda békéjét. Náluk is veszélyesebb volt a kegyetlen Asszíria, amely folyton az alkalmat leste hatalmának kiterjesztésére. Ézsaiás prófétálásának idején Asszíria teljesen letörölte a térképről Izraelt, és csaknem elpusztította Júdát. Volt olyan időszak, amikor Jeruzsálem kivételével Júda összes megerősített városa asszír kézen volt (Ézsaiás 1:7, 8; 36:1).

*** ip-1 2. fej. 15. o. 10. bek. Egy édesapa és lázadó fiai ***

10 A mai keresztényeknek mindenáron el kell kerülniük, hogy Júda példáját kövessék, vagyis tiszteletlenek legyenek „[Izraelnek] Szentjével”. Utánozniuk kell Jehova szentségét (1Péter 1:15, 16). Arra is szükség van, hogy ’gyűlöljék a gonoszt’ (Zsoltárok 97:10). A keresztény gyülekezetet megronthatják az olyan tisztátalan szokások, mint a szexuális erkölcstelenség, a bálványimádás, a lopás és a részegeskedés, ezért a gyülekezetből kiközösítik azokat, akik nem hajlandók felhagyni az ilyen tevékenységekkel. Végül azoknak, akik megbánás nélkül tisztátalan életúton járnak, nem lesz módjuk rá, hogy élvezzék Isten Királyság-kormányzatának áldásait. Mindezek a gonosz tettek valóban döbbenetes sértést jelentenek „[Izrael] Szentje” ellen (Róma 1:26, 27; 1Korintus 5:6–11; 6:9, 10).