Hogyan lesz valakiből egy gyülekezete "pásztora"?

Közvetlenül, első kézből nem tudok rá válaszolni, úgyhogy vedd csak megközelítőnek, amit hallottam, olvastam és ezekből kialakult egy véleményem. Alapja mindenkép van és nem gondolom túlságosan eltér az igazságtól, talán finomítani azért lehet rajta....

Ahogyan kialakul minden más mesterség és sokszor előbb észreveszik mások, kinek mihez van tehetsége.

Mondok példát: ügyes kezű szobrász, vagy jól rajzol, fest, vagy jó érzéke van bizonyos hangszerekhez... folytathatnám.

A lényeg, hogy környezetéből általános visszajelzést kap, hogy egy valamiben kifejezetten tehetséges.

Pásztoroknál pl karizmatikus személyiség jegyeket kell hordoznia. Mondjuk az a tanár, akinek elalszol az óráján, egyértelmű nem rendelkezik olyan tulajdonságokkal, hogy figyeljenek rá. Nem tudja magára felhívni a figyelmet. Ha 20 kommunikációs tanfolyamot végez sem lesz szónoki képességű, mert adott a személyiség.

Nem tagadom, sok mindent meg lehet szorgalommal tanulni, de soha nem leszel olyan tehetséges zenész, mint akinek adottsága van hozzá és szinte szárnyal. Érted igaz?

Pásztornak jó szónoki képesség kell, jó előadó. Vonzó személyiség, különben senki nem gyűlik köré, nem lesznek úgymond hallgatói.

Tehát nem az elhatározáson múlik, hanem adottság. Ha úgy tetszik, Isteni ajándék: karizma.

Tudom, most jönnének ellenzők, és talán jönnek is, hogy bezzeg ez és ez a pásztor kicsalja a hívők pénzét, visszaél mindennel, de gondold végig, vagy azt mondom, ha olyan könnyű szerintük pásztornak lenni és ebből megélni- hát tessék kipróbálni.

Kezdj el embereket becsapni, úgy hogy nem adsz nekik semmi pluszt,-visszaélni a bizalmukkal és lássuk lesznek e követőid! Kizárt!

Akik másokat rágalmaznak, csak szájhősök és rosszindulatú fecsegők. Ha tizen összeállnának sem jönne ki belőlük egyetlen pásztor.

Nem olyan könnyű meló az és a sikerhez sokszor több évtizedes munka kell és sokan meglepődnének, mennyi áldozatba, lemondásba, munkába került és őszinte hozzáállásba. Ezt azért írom, mert olyan könnyen odavetik, hogy csaló, vagy gonosz egy bizonyos pásztor, pedig nem is ismerik. Valahonnan hallottak valamit, és hozzáköltik a roszindulatú képzelgéseiket, mert erről van szó.

Ha hívők becsapva éreznék magukat, akkor nem járnának oda, főleg nem adnák önként a pénzüket, hogy fenmaradjon egy -egy közösség.

Gyülekezeteket a hívők önkéntes adományai tartják fenn és nem boblondok ők sem, hogy a megélhetési pénzüket olyanra adják, ahol kifosztják őket.

Kihívom tehát az ellenzőket és azokat, akik egyszerűnek találják ezt a hivatást, mert hivatás!-tessék! Próbáljatok pásztorok lenni és meglátjátok, kutya sem fog követni benneteket, mert nem olyan egyszerű az, mint a számítógép előtt látszik. Az ilyen kritizáló emberek csak otthonról bátrak, közben sikertelenségüket türözik rá a valamiben sikeres emberekre, mintha azok is olyanok lennének, mint ők.

Nálunk véneknek, vagy felvigyázóknak nevezik.

ez nem olyan egyszerű.

Hasonlóan az előttem szólóhoz hosszú idő, és minőségi magatartás szükséges.

A biblia leírásának meg kell felelni, csak néhány idézet Pál apostoléktól, mikor alkalmas valaki erre a tisztségre

(1Timóteusz 3:1-7) 3 Ez a megállapítás megbízható. Ha valaki felvigyázói tisztségre törekszik, jó munkára vágyik. 2 A felvigyázó azért legyen feddhetetlen, egyfeleségű férj, aki mértékletes a szokásaiban, józan elméjű, rendszerető, vendégszerető, tanításra képesített, 3 nem részeges veszekedő, nem verekedő, hanem ésszerű, nem kötekedő, nem pénzszerető; 4 olyasvalaki, aki jól igazgatja a saját háznépét, és akinek gyermekei alárendeltségben vannak, teljes komolysággal 5 (valóban, ha valaki nem tudja, hogyan igazgassa a saját háznépét, akkor hogyan fogja gondját viselni az Isten gyülekezetének?); 6 nem újonnan megtért, nehogy felfuvalkodjon a büszkeségtől, és az Ördögre kimondott ítélet alá kerüljön. 7 Ezenfelül jó bizonysága is legyen a kívülállóktól, nehogy gyalázatba és az Ördög csapdájába essen.

(Titusz 1:5-9) . . .nevezz ki véneket városonként, ahogyan utasításokat adtam neked; 6 ha van olyan, aki vádtól mentes, egyfeleségű férj, kinek hívő gyermekei vannak, akiket nem vádolnak kicsapongással, és nem is nyakasak. 7 Mert egy felvigyázó mint Isten sáfára legyen vádtól mentes, nem önfejű, nem haragra hajló, nem részeges veszekedő, nem verekedő, nem tisztességtelen nyereséget hajhászó, 8 hanem vendégszerető, jóságot szerető, józan elméjű, igazságos, lojális, önuralmat gyakorló, 9 aki tanítási művészetét tekintve szilárdan tartja magát a megbízható szóhoz, hogy arra is képes legyen, hogy buzdítson az egészséges tanítással, és arra is, hogy megfeddje az ellentmondókat.

I. sz. 33 pünkösdjétől kezdve igen gyorsan növekedett a hivők gyülekezete (Cselekedetek 2:41; 4:4). Ez a gyülekezet nem oszlott elzárkózott, magányos bibliatanulmányozó csoportokra, mint bizonyos esszénus szekta. A keresztényiség nem volt magánügy. Közügy volt, amit a pogány nemzetekben is hirdetni kellett (Máté 5:14–16; 28:19, 20). Ezért tevékeny, alkalmas férfiakra volt szükség a keresztény gyülekezet irányítására. Logikus, hogy az ilyeneknek „vének”-nek kellett lenniük.

Érdekes még megfigyelni, hogyan használja Pál a presbteros és epískopos szavakat, ami a „vén”, illetve a „felvigyázó” kifejezés görög megfelelője. Ebből arra következtethetünk, hogy az alkalmas vének felvigyázói feladatokat láttak el a gyülekezetekben. Egyéb írásszövegek azt mutatják, hogy ugyanazon gyülekezetben több ilyen vén-felvigyázó is lehetett (Cselekedetek 14:23; 20:28; Filippi 1:1).

Zsömle/lány

Talán még annyit, hogy ez nem hivatás, hanem élet forma.

Nem ebből kell megélni.Ezért nem lehet pénzt kérni.

Minden kereszténynek lennie kell világi munkájának, e mellett, mint Pál apostol sem tartatta el magát, hanem mint sátor készítő keményen dolgozott.

Az hogy idő közönként küldtek neki ajándékokat nem azt jelenti, hogy ez egy megélhetési forma, Jézus nem hivatásként kezelte, vagy mondta, hogy pénzért kell a nyájat terelgetni.

A tanító és a pásztor két különböző feladatkör.

A tanító dolga, hogy a hitben kezdőket, kicsinyeket oktassa, átadja nekik az ismereteket, ameddig szükséges, amíg még tejre szorulnak, előre megcsócsált ételre. De ennek egyszer vége van, mindenkinek el kell jutni a nagykorúságra és kemény eledellel élni, hiszen a felnőtt hívők nem egymástól tanulnak, hanem Istentől taníttatnak az Ő Szelleme által. Akit még emberek tanítanak, az valóban jól teszi, ha támogatja, ellátja az őt tanító személyt - amennyiben annak szüksége van erre - addig, amíg a tanítás tart. Ez nem pénz felhalmozása, vagyon gyűtése, hanem a mindennapi megélhetés biztosítása annak, aki esetleg nem tud dolgozni a tanítói tisztség mellett. De ez nem folyamatos pénzbeszolgáltatás.

A pásztor felelős a gyülekezet tagjaiért, olyan valaki, aki előljár a többiekkel való kapcsolattartásban, figyelemmel kíséri a szentek életét és ha gond van, ő gyűjti össze a közösséget, hogy EGYÜTT határozzanak bármilyen kérdésben. NEM ő mondja meg, mi legyen, NEM egyedül gyakorol valamiféle hatalmat, hanem a szó legszorosabb értelmében szolgál: felkeresi a többieket, részt vesz az életükben, szervezi az egymással való közös életmód részleteit.

Ami Anániás esetét illeti, ott az egész gyülekezet részére adtak össze javakat (nem előljárók számára) azok, akiknek volt és saját döntésükből felajánlották. Nem volt kötelező, nem lett volna muszáj eladniuk a telküket (ApCsel5:4) ezért is volt nagyobb baj az, hogy eltagadták a vagyonuk valódi nagyságát Anániásék, hiszen mondhatták volna azt is, hogy most csak ennyivel járulunk hozzá a közösség fenntartásához (szükség volt szállásra is, kp-re is, hiszen sok olyan megtérő volt, akik nem judeai zsidók voltak, hanem az ünnepre érkezett szórványban élők, akiknek a Jeruzsálemi tartózkodását valahogy finanszírozni kellett). Nem az volt tehát a gond, hogy nem akartak volna adakozni, hanem hogy hazudtak és a maguk javát keresték.