Hogy éltétek meg, amikor anyukátok beiratott hittanra?

Hittanórára járni mindig is veszélyes volt. Én még a totalitárius rendszer(népi demokrácia?) idején jártam természetesen plébániai hittanórára, hiszen az iskolában ez tilos volt.Akkor a pedagógusok voltak azok, akik gúnyolodtak azokon a diákokon akik vallásosak voltak.

Én egyáltalán nem bántam meg, hogy hittanra jártam. Úgy érzem ezzel több lettem mindenféle szempontból.Annak ellenére, hogy az ateista pedagógusok engem is kipécéztek. Kisváros lévén mindenki tudott másokról mindent

Kérdező, ne foglalkozz a gúnyolódókkal, mindig voltak és mindig is lesznek. Téged ne ők érdekeljenek, ha barátaidról lenne szó, azt mondanám, hogy az ilyen nem igazi barát. Őket minősíti a gúnyolódásuk, és nem téged. Ha van egy jó közösség a hittan illetve hit révén, ahova tartozol, akkor neked ebből csak jó származik később, ha nincs, akkor keress, mert vannak jók. Én említettem, hogy egy idő után plébániánk közösségi házában tartott hittan órákra jártam, és elkezdtem énekelni 10 éve ugyanebben a közösségben. Nos, figyelj, most, hogy problémáim vannak, nem is kicsik, ez a közösség próbál nekem segíteni, hogy megoldjuk, mellettem állnak, és tudod, a gúnyolóim ezt akkor se tudnák megadni, ha barátaim lettek volna egykor, mert valami más volt akkoriban a szemük előtt, ami miatt engem kizártak, de volt egy közösség, ami befogadott, és hálás vagyok nekik mindenért (és lehetek is, mert lehet, hogy nélkülük nem tartanék sehol).

Mesélek még valamit, amikor anyu diák volt, az előző rendszerben, ő is járt hittanra, és bizony hátrányosan megkülönböztették, nem a társai, hanem a tanárok. Testnevelésből csak úgy kapott jó jegyet, ha szőnyeg nélkül csinálta meg a fejenállást, és főiskolán is a kisz-vezetőket protezsálta az egyik tanár. Ő tanítónő lett, és az első osztálya BM-es osztály volt, vagyis pl. akkori miniszterek gyerekeit tanította, pl. Németh Miklós miniszterelnök fiát is, és akkoriban még szokás volt, hogy az osztályfőnök elmegy családot látogatni. Nos, még róla is kiderült (de csak bizalmasan), hogy - amikor ebből baj származott - tőle se állt távol a hit, csak a pozíciója miatt titkolnia kellett.

Szóval én azt mondom neked, ne vedd fel a gúnyt, és ne fordulj a hit ellen, de ha nem jó oktatót kaptál, keress egy jó közösséget, mert tudom, hogy vannak rossz oktatók ezen a területen is, de ismerek jókat, jó közösséget is, és az viszont komoly erő, ami megkönnyíti a nehézségeket az életben. Engem nagyon mély gödörből húztak ki.

Az én nagymamám nagyon vallásos, anyukám és apukám nem annyira, de mégis magától értetődő volt, hogy hittanra fogok járni elsős koromtól kezdve. Igaz, nem azt mondta anyu, hogy muszáj, de azért beiratott, én meg elementem.

Sok hitoktatóm volt.

Elsős és másodikos koromban egy néni tanított minket, akivel még ki is voltam békülve, egész kedves volt, de hinni nem nagyon tudtam. Nem tudom, ki hogy volt vele, de 6-7éves koromban borzasztó unalmasnak találtam egy 1órás misét, ráadásul vasárnap koránkelni!

Aztán ez a néni elemnt, a drága városunk papja lett a hitoktatónk:)

Unalmas órák voltak, sőt, mindig olvasott fel egy történetet, amit összefoglalóan le kellett írnunk, és mivel jól fogalmaztam(ok), elég gyakran nekem kellett felolvasnom. Untam és utáltam az egészet, nem is igazán hittem benne-ne kérdezzétek miért, mai napig nem tudok hinni a Bibliában. Volt olyan, amikor írni kellett vmelyik szentről. És 9éves fejjel megírtam, hogy jószívű volt, sokat segített az embereken, s egy igazán gyermeki hasonlattal éltem: ha vki kéri tőlünk a radírunkat, akkor azt adjuk kölcsön, mert ő is hasonló jókat tett. És felolvasta az egész osztály előtt, majd elkezdte mondani, hogy hogy lehet egy ilyen hasonlattal élni... De legalább az osztály jót mulatott rajtam...:)

Egy évre rá jött helyette egy bácsi, akit nagyon szerettem, kedves volt, sokat gitározott az órákon, kötetlenül tudtunk beszélgetni rengeteg dologról. De aztán ez a bácsi lett a kántor, így nem taníthatott tovább.

Jött egy fiatalabb néni...:) Aki eléggé álszent volt:).. Részletekbe nem szeretnék belemenni. Az a lényeg, hogy

többen is kiiratkoztunk akkor hittanról.

És én azóta sem tudok hinni ebben az egészben. Vhogy nem érzem az enyémnek a vallást.

De ezektől eltekintve még nem ítélem el a vallásos embereket, ha tud hinni benne, s szereti is (mármint létezik olyan, hogy szereti vki a vallását?!), jól érzi magát így, akkor nyugodtan! Mindenki maga dönti el, mit csinál, miben hisz(vagy-jelen esetben-a szülei)...

Már bocs, de a hittantól nem leszel nyuszi, jófiú, gyenge meg ilyenek. AKkor veled van valami baj. Van egy csomó barátom, akik piarista sulikba jártak, és egy se lett egy rakás szerencsétlenség. Pedig nem csak hittanra jártak. Hanem rendes katolikus suliba.

Ez olyan, mintha azt panaszolnád, hogy az informatika óra miatt egy kocka lett belőled, aki két hete nem volt kint a házból és egész nap wowozik.

Én nem jártam, és őszintén sajnálom is, titokban mindig is irigyeltem azokat a barátaimat, akik katolikusok és igen, mert tök jó táborokat, meg programokat szerveztek nekik állandóan.

velem ilyet a hittan nem tett, de elsőben meg másodikban rendszeresen rémálmaim voltak a keresztre feszítésről, mert mindig ezt hallgattam... azért az egy kisgyereknek elég ijesztő tud lenni, hogy minden egyes hittanórán azt nyomatják neked, hogy Jézus kezébe beleverték a szöget meg leszúrták lándzsával meg a mellette levők lábszárcsontját széttörték hogy megfulladjanak...

úgyhogy mostmár utálom ezt az egész kereszténységet