Miért hiszik sokan azt, hogy a kereszténység egyenlő a pacifizmussal?

A "keresztényi", vagy emberi igazságszolgáltatás sohasem ér fel az Istenivel, sőt össze sem érdemes vetni a kettőt!

Tehát amikor te a saját igazságodnak akarsz érvényt szerezni, fizikai erőszakra is képes vagy a te, emberi igazságodért, soha ne gondold, hogy az Isteni igazságosságot képviseled, vagy az Ő munkáját végzed.

Ezzel a hamis gondolattal sok ember tett szörnyű dolgokat Isten nevében! Sok ember, sokféle módon, akár csoportosan is elkövetett rémtetteiről beszélek, ugye nem kell részleteznem, hogy milyen következményei vannak annak, ha saját kezünkbe vesszük a bosszúállást akár egyénileg, akár nemzeti szinten?

És bosszú bosszút szűl...

A kereszténység legfigyelemreméltóbb tanítása a szeretet gyakorlása mindenek felett. Gyökössy Endre szerint ennek a szeretetnek a legmagasabb foka az agape, ami annyit tesz, hogy a keresztény ember nem mérlegel, hanem azt mondja: úgy szeretlek, ahogy vagy, s szeretlek annak ellenére is, hogy...

Ha valaki valóban képes ezzel a krisztusi szeretettel élni, akkor nem akarja a saját igazságágt minden áron érvényesíteni. S ha a tetteit ez a fajta szeretet jellemzi, senki nem gondolja, hogy bugyuta, hogy lúzer. Tapasztalataim szerint inkább tisztelni fogják, s súlya lesz minden kimondott szavának. De ehhez a szó és a tett között összhangnak kell lenni.

Az ember tökéletlensége az egyik oka annak, hogy azt írtam, miszerint ne akarjon erőszakkal érvényt szerezni a vélt, vagy valós igazának. Hogy miért tanította ezt Jézus, és hogy miért követték ezt a módszert, legalábbis az első századokban élő keresztény tanítványok, arra a választ megkapod, ha végignézel a földön és megvizygálod az emberi történelmet.

Én sem írtam azt, hogy nem lenne abszolút igazság, csak arra kell vigyáznunk, hogy azt a munkát, amit Isten magának tart fent, ne sajátítsuk ki magunknak, mint valami igazságosztók. Valójában Istené az ítélet, és csak neki van joga ítélkezni az emberek felett.

Most volt pl. a Halálsoron c. Tom Hanks-es film az este, nem tudom láttad-e már? Haláli a film! Egy olyan, sokszor megtörtént esetről szól, ami mindig kétségessé teszi az emberi igazságszolgáltatást. Annak tökéletlensége nagyon sok kérdést vet fel pl. a halálbüntetéssel kapcsolatban.

Az embert nagyon sok minden befolyásólhatja a döntéseivel kapcsolatban! A düh, a bosszúvágy sokakat elvakított már és ártatlanok itták meg a levét. Sok-sok mindent nem látunk tisztán, sok mindenről csak felületes az ismeretünk. Az pl., aki minket bánt valami módon, vajon miért lett olyan, amilyen? És lehet-e, hogy egyszer megváltozik? Már nagyon sok példa van rá, hogy emberek a legkegyetlenebb ellenségből is lehetnek a legjobb barátok!

Vagy te és én, ha valakit (tán akaratlanúl is) bántunk, vajon miért tesszük, miért lettünk olyanok, akik erre képesek?

A Biblia valójában nem tanítja a pacifizmus filozófiáját, vagyis a mindenáron való békére törekvést, de ezzel nem akarom felmenteni a 4-ik sz.-tól elkövetett úgynevezett "keresztény" borzalmakat. Nem, erről szó sincs! Az önvédelmed mértéke, mikéntje a te lelkiismeretedre van bízva, attól függ, hogy mit tanúltál Krisztustól. Bizonyos mértékű önvédelemre a kereszténynek is joga van.

A bűnözés egyre nagyobb mértéke miatt sok ember azt fontólgatja, hogy "visszalő", de vajon valóban a visszalövésen múlik, hogy valaki áldozatul esik-e a támadásnak, vagy túléli azt? (2Timótheus 3:1).

"Senkinek se viszonozzátok rosszal a rosszat. Olyasmikre legyen gondotok, amik minden ember szemében jók. 18 Ha lehetséges, amennyire tőletek függ, minden emberrel békében legyetek. 19 Ne álljatok bosszút magatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet a haragnak; mert meg van írva: „Enyém a bosszú; én visszafizetek,...Róma 12:17–19.

Emberi természetünkből fakad, hogy ellenállunk, de az emberi természet egy kedvezőtlen helyzetben pontosan a saját vesztedet okozhatja.

Egy kriminológus ezt tanácsolja: "Az önvédelem legjobb módja talán az, ha veszni hagyjuk javainkat ahelyett, hogy az életünket kockáztatnánk. A legtöbb rablótámadó és betörő lopni megy, és nem gyilkolni.” Olyan helyzetekben, amikor valakit egyszerűen leszólítanak vagy a pénzét követelik, az ésszerű alapelv így hangzik: „Az Úr rabszolgájának pedig nem kell viszálykodnia” (2Timótheus 2:24).

Ez nem pacifizmus, vagyis mindenáron való békére törekvés. A 2Mózes 22:2, 3. verse azt a helyzetet ecseteli, amikor egy tolvajt, aki behatolt valakinek a házába fényes nappal, halálos ütés ért. Az ilyen védekezést gyilkossággal egyenértékűnek tekintették, ugyanis a tolvajt fel lehetett volna ismerni és bíróság elé lehetett volna állítani. Éjszaka viszont a házigazda nem tudja felismerni a betolakodót és nem tudja megállapítani a szándékát sem. Ennélfogva azt a személyt, aki a sötétben ölt meg egy betolakodót, nem tekintették bűnösnek.

A Biblia nem helyesli a meggondolatlan önvédelmi eljárásokat. De a pacifizmust sem támogatja, ellenben kimutatja, hogy ideje van az önvédelemnek. A keresztények elháríthatják az ellenük, a hozzátartozóik ellen vagy az igazán védelemre szoruló más személyek ellen intézett aggresszív fizikai támadásokat. De sohasem kezdeményezik a támadást, és javaik megmentése céljából nem folyamodnak fizikai megtorláshoz. Nem hordanak maguknál fegyvert egy esetleges támadás elhárítására; inkább „békességre törekednek” (2Korinthus 13:11).

Olvasd el: [link]

LÉTEZIK-E IGAZSÁGOS HÁBORÚ?

Válasz:

Igen, elvben létezik. A védekező háború nem sérti Isten parancsát.

Magyarázat:

Az igazságos háború (bellum iustum) nem azt jelenti, hogy önkényesen, vagy „szent” célokra hivatkozva meg lehet támadni ill. le lehet igázni más népeket, hanem azt, hogy egy nemzetnek joga és kötelessége megvédenie önmagát és tagjait. A nemzeti önvédelem joga levezethető a személy önvédelmének jogából, azonban a jogos háború több az önvédelemnél. Mert míg az önvédelem csak jog, mellyel senki sem köteles élni, addig a honvédelem kötelesség, hiszen más személyek, állampolgárok védelmét jelenti. Az ilyen leszűkített értelemben vett igazságos háború nem sértheti az Isten által felállított erkölcsi rendet, sőt olykor parancsoló kötelesség lehet. Ezért, és nem a vérontás szentesítésének szándékával tanítja Aquinói Szent Tamás, hogy a papnak, bár személyesen nem foghat fegyvert, elöljárói engedélyével szabad a háború érdekében a katonákat buzdítania: „Clericis non licet bellare in propria persona, sed possunt bello interesse de licentia superioris, et exortari pugnantes”. (ST II-II. 40: 2).

A fegyvereknek vagy a katonáknak oly sokat emlegetett megáldása nem jelenti azt, hogy az Egyház egy eszközt vagy személyt „erővel” akar felvértezni, hogy hatásosabban gyilkoljon. Ezek az áldások Isten oltalmába ajánlanak egy halálveszélybe kerülő személyt, vagy Isten áldását hívják le tárgyakra, hogy Isten erkölcsi parancsainak érdekében tusakodjanak velük a harcosok, vagyis hogy a fegyver a gyengét védje, és ne az ártatlan vérét ontsa.

A bellum iustum fogalmába beletartozik az is, hogy egy nemzet bizonyos meghatározott körülmények között háborút is indíthat, ha ez valóban létező fenyegetettséggel szembeni előlegezett védekezés (megelőző csapás), vagy a már régóta fennálló, fegyverrel fenntartott, békének csúfolt elnyomás ellen indul (pl. az 1956-os magyar forradalom). Azonban itt már nem minden fekete-fehér, ezért minden egyes esetet egyedileg kell értékelni.

Az Egyház röviden így foglalja össze feltételeit: „A haderővel történő törvényes önvédelem szigorú föltételeit nagyon komolyan mérlegelni kell. Az ilyen döntés súlyossága az önvédelmet az erkölcsi törvényesség nagyon szigorú föltételeihez köti. Egyidejűleg kell együtt lennie a következő föltételeknek:

1. a támadó fél által egy nemzetnek vagy a nemzetek közösségének okozott kár tartós, súlyos és kétséget kizáró;

2. a megfékezésre bevetett minden egyéb eszköz használhatatlan vagy hatástalan;

3. a kedvező kimenetelnek komoly esélyei vannak;

4. a fegyverek alkalmazása nem okoz súlyosabb kárt és zavart, mint maga a megszüntetendő rossz.

A modern tömegpusztító eszközök hatékonysága nagyon súlyosan esik latba e föltétel mérlegelésében. Ez utóbbiak használatát az Egyház kategorikusan elutasítja, mivel fegyvertelen emberek kioltására irányul, és egy másik közösség részleges vagy teljes kiirtását célozza meg.”

Ezek az „igazságos háború” elvében fölsorolt hagyományos elemek. Aquinói Szent Tamás szerint a jogos háborúnak három feltétele van: felsőbb hatalom, igaz ügy és helyes szándék: ’Ad bellum iustum tria requiruntur, scilicet auctoritas principis, iusta causa et intentio recta’. (ST II-II 42: 2,1).

Az Egyház elveti a szélsőséges értelemben vett pacifizmust, mint erkölcstelenséget: a béke minden áron, tehát az ártatlanok halála és nyomorúsága árán történő megvalósítását. Ez ellenkezik mind az Ó-, mind az Újszövetség szellemével. Az őskeresztények sem tiltották a katonai hivatást. Ha bizonyos korszakokban a korai kereszténység mégis fenntartásokkal élt a katonai szolgálattal szemben, az nem a fegyvereknek, hanem elsősorban a pogány és bálványimádó államvallás kötelező katonai megnyilvánulásainak szólt. Erre példa az egyiptomi Szent Móric és a thébai szent légió esete. A keresztények teljesítették a hadkötelezettség parancsát, amikor azonban az állam jogtalanul akart élni vele, megtagadták a parancsot. „A közhatalomnak ilyen esetben joga és kötelessége az állampolgárokat a nemzetvédelem szükséges kötelezettségeivel megterhelni. Azok, akik katonaként a haza szolgálatára szentelik magukat, a népek biztonságának és szabadságának szolgái. Ha jól látják el kötelességüket, valóban hozzájárulnak a közjóhoz és a béke megőrzéséhez.” (KEK 2310)

Mindazonáltal az Egyház tudatában van, hogy a háború az egyik legsúlyosabb rossz, ezért minden eszközzel szorgalmazza annak elkerülését, amíg az megtehető. Ezért minden öncélú vérgőzös háborús uszítás, a féktelen militarizmus súlyos, égbekiáltó bűn, hiszen a háború önmagában sosem szent, és a szó teljes értelmében soha sem igazságos, legfeljebb elkerülhetetlen.

Igazolás:

Az Ószövetség ismeri mind a védekező háború, mind a jogos támadás fogalmát:

„Hirdessétek ki ezt a népek között: Készüljetek szent háborúra! Buzdítsátok a vitézeket! Jöjjenek, vonuljanak föl a harcosok mind!” (Joel 4: 9).

„Ha ellenséged ellen harcba indulsz, s lovakat, harci szekereket és magadnál népesebb hadinépet látsz, ne rettenj meg tőlük. Mert veled az Úr, a te Istened, aki kivezetett Egyiptom földjéről.”

(MTörv 20: 10).

A Szentírás bűnnek tartja, ha valaki a jogos háború idején nem harcol:

„Átkozott az is, aki kardját kíméli a vértől!” (Jer 48: 10).

A Biblia hősként tiszteli a nemzeti felszabadító háború vezetőjét, Makkabeus Júdást:

„Júdásnak, a Makkabeusnak és testvéreinek a történetét, a fönséges templom megtisztítását és az oltár fölszentelését, továbbá az Antiochusz Epifánész és fia, Eupátor elleni háborúkat, az égi jelenéseket azok javára, akik a zsidóságért oly dicső hőstetteket vittek végbe, hogy bár kevesen voltak, az egész országot visszafoglalták, a barbár hordákat kiűzték és visszaszerezték az egész földkerekségen híres templomot, a várost fölszabadították, a már-már érvényüket vesztett törvényeknek meg érvényt szereztek, mert az Úr irgalmas volt jóságában.” (2 Mak 2: 19)

„Mihelyt a Makkabeus sereget gyűjtött, a pogány népek nem voltak többé képesek ellenállni neki, mert az Úr haragja irgalomra változott.” (2 Mak 8: 5)

„Makkabeus és emberei Isten segítségével elfoglalták a szentélyt és a várost.” (2 Mak 10: 1)

„Makkabeus és emberei imádkoztak, és arra kérték Istent, legyen segítségükre a harcban. Aztán megtámadták az idumeai erődöket.” (2 Mak 10: 16)

Az „igazságos háború” indítéka:

„Makkabeus maga köré gyűjtötte embereit – összesen hatezren voltak –, és bátorította őket, ne féljenek ellenségeiktől, és ne rettegjenek a pogányok még oly hatalmas sokaságától sem, mert igazságtalanul támadják őket. Harcoljanak bátran.” (2 Mak 8: 16)

Az Újszövetség sem tartja bűnnek a katonáskodást:

„Megkérdezték a katonák is: ’Hát mi mit tegyünk?’ Nekik így felelt: ’Ne zsaroljatok, ne bántalmazzatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal!’” (Lk 3: 14)

Ha Keresztelő Szent János, az Istentől ihletett próféta, minden esetben és önmagában bűnnek tartotta volna a háborút és a harcot, akkor a katonáskodást is el kellett volna ítélnie, és ezt a katonák kérdésére ki kellett volna fejtenie.

Krisztus megdicsérte egy katona hitét, s nem kérte, hogy szereljen le, sőt az üdvösséget helyezte számára kilátásba: „A százados ezt mondta neki: ’Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul! Magam is alárendelt ember vagyok, s katonák szolgálnak alattam. Ha azt mondom az egyiknek: >>Menj el!<<, elmegy; a másiknak: >>Gyere ide!<<, odajön hozzám, vagy szolgámnak: >>Tedd ezt meg!<<, megteszi.’ Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott és kísérőihez fordult: ’Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet. Ezért mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek királyságában, az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe.” (Mt 8: 8).

Negatív érv: Az Üdvözítő soha nem óvott egyetlen katonát sem a hivatásától.

A jézusi mondás – „aki kardot ragad, az kard által vész el” (Mt 26: 52) – nem kötődik a kérdéshez. Nyilván nem annak állítása, hogy minden fegyverforgató fegyver által hal meg, hiszen ezt már a tapasztalat sem támasztja alá. Ennek a mondatnak jelentése kettős:

1. Ki miben vétkezik, abban bűnhődik (ez az általános).

2. Szent Péter hevességével a megváltás tervét hátráltatta (ez az eseti). Krisztus ezzel a helyzethez illő hasonlattal figyelmezteti Szent Pétert: Ha nem hajlandó elfogadni, hogy a Megváltónak szenvednie kell, bűnhődni fog makacsságáért. (Némely szentírásmagyarázó ennek tudja be, hogy Péter háromszor is megtagadta az Üdvözítőt.)

Az Egyház jelen lehet a katonák körében (tábori püspökség):

„Mielőtt a csata megkezdődnék, lépjen elő a pap, és szóljon a harcosokhoz!” (MTörv 20: 2).

A felebaráti szeretetet a hiteles katolikus tanítás a szeretet rendje szerint értelmezi, ezért bizonyos szektáktól eltérően elismeri a jogos önvédelem és az önvédelmi háború jogosságát. A katolikus egyház tehát semmiképpen sem vallja az abszolút pacifizmus elvét. Elítéli a jogtalan agressziót, az öncélú kegyetlenkedést, de azt is vallja, hogy a puszta fegyvernyugvás nem jelent igazi békét, mert a béke csak az igazság gyümölcse lehet, ahogy ezt XII. Piusz emlékezetes pápai jelmondata kifejezte.