Ki teremtette a nem földi világot?
Azokat miért ne teremthette volna Isten?
Istent viszont nem teremtette senki, Ő öröktől fogva van.
Minden a Végtelen Intelligencia Műve,
Vagyis Istené.
Occam's razor.
A vallásos emberek nem képesek elfogadni azt, hogy az univerzum és szabályai a kezdetektől fogva léteztek és nem teremtette őket semmi - ami valóban kicsit nehéz, lévén, hogy életünknek és mindennek amit ismerünk van eleje és vége - viszont azt szentül hiszik, tudják, hogy isten örökké létezett.
Hogy ki teremtette istent, meg az angyalokat, meg lucifert és az ördököget. Na erre nagyon egyszerű a válasz, mi, emberek.
Lényegében a hit és hitetlenség azon dől el, hogy foglalkozol-e a dologgal vagy nem.
Attól ugyanis hogy nem hiszel Istenben még nem mondhatod, hogy a racionálisabbat választottad, hiszen az anyag mindenek fölöttiségét, és örök létét ugyanúgy nem lehet bizonyítani egzakt módon, mint Istenét. Magyarul a materializmus is irracionális, és egyfajta hit. Nem hihetetlenebb mint a katolicizmus.
A különbség annyi, hogy mivel Istent személynek mondjuk, és a világban is vannak személyek, bizonyos szempontból egy fokkal racionálisabb, hogy az ős-forrás is személy legyen, nem pedig az egyszerű anyag evolválódott, valamiért.
""Lényegében a hit és hitetlenség azon dől el, hogy foglalkozol-e a dologgal vagy nem.""
Ezt a sort nem biztos, hogy értettem.
Én nem állítottam, hogy az anyag és energia örök létezésében hiszek. Van egy másik hozzáállás: nem tudom. Nem tudom mi a helyzet az univerzummal, nem tudom bizonyítani, hogy nem egy felsőbbrendű lény teremtette, mint ahogy azt sem tudom bizonyítani, hogy nem én teremtettem, vagy a húsvéti nyuszi, vagy képzeletbeli barátom, Gedeon.
Mindenesetre millió és egy probléma van a világ istentől eredetezésének. Hogy csak a témához legszűkebben kapcsolódók közül néhányat emeljek ki:
Ki teremtette istent? És isten teremtőjét? És isten teremtőjének teremtőjét, és.. Mehetnék a végtelenségig. Valahol meg kell állnunk pedig az elmélkedésben.
És mi a legegyszerűbb racionális szemszögből nézve?
A mosogató el van dugaszolva és tele van vízzel.
Én azt mondom, hogy valószínűleg valaki mosogatott a családban.
Az istenhit azt mondja, hogy rég elhunyt George bácsikám Amerikából átúszta az óceánt és a bakancsában rekedt vizet beleöntötte a mosogatóba.
Az utóbbi, amellett, hogy nem sok értelme van, nem a legracionálisabb magyarázat, és van benne egy kis wishful thinking, egy kis romantikus ábránd.
A kereszténység is egy kicsit erről szól, de nem fogom ezt tovább boncolni.
A lényeg hogy, egyszerűbb azt mondani, hogy az univerzum mindig is létezett, minthogy fölé rakjak időrendben egy istenséget. Ha akarnám, akkor bonyolíthatnám tovább ezt a dolgot és berakhatnék fölé még valamit, mondjuk isten anyját, vagy egy félszemű, sánta rókát, pont annyira lenne racionális, mint az univerzum fölé berakni egy istent.
Jómagam nem tudom mit gondoljak, vagyis de, semmit. Természetesen sosem állítanám biztosra, hogy XY elmélet az igaz elmélet, mivel nem lehet ezt semmiképp sem megállítani, tehát valóban, a többé kevésbé tudományos verziók is csak feltevések és hit szinten mozognak, de egy lépcsőfokkal közelebb vannak, mint a vallási magyarázatok.
Nade. Tisztában vagyok azzal, hogy az embereknek kézenfekvőbb egy jóságos apafigura létezése, aki egyengeti az utukat, értelmet ad az életüknek és halál után örök boldogságot és örök élettel kecsegtet, tehát valahol megértem őket, nem is bántom a vallásos embereket, de a fanaticizmust nem tűröm.
Senki ne mondja nekem, hogy a Föld négy, vagy hatezer éves, vagy hogy noé bárkája, vagy hogy ádám és éva, vagy hogy nem kér a vértranszfúzióból, vagy hogy éljen az aids, meg az önmegtartóztatás, meg az éhezés a világban, amikor mi milliárdokat érő templomokba járunk, vagy az evolúció mese, amikor a szemünk előtt mutálódnak a vírusok, meg nemesítjük a haszonélőlényeket, meg ilyesmi.
Na de nem is tudom miért írok, hiszen tudom, hogy most nem egy ember érzését megbántottam, megtéríteni meg senkit sem akarok, hiszen tudom, hogy sokak nem tudják elviselni azt az űrt az életükben, amit a vallás betölt, de a legtöbb amit remélni tudok, hogy egy kicsit többet gondolkoznak majd és ez a környezetük hasznára válik.
"megteremteni Istent"
Nem vagyok vallásszociológus, sem ehez hasonló szakértő, annyit tudok, hogy a három nagy monoteista világvallás - judaizmus, iszlám, kereszténység - egyhangúlag elutasítja, hogy Istenre antropomorfizmus alkalmazzon.
A világ, ha úgy tetszik "minden látható és láthatatlan" az idő a tér - hiszen az ember időben térben létezik - teremtettség (creatura) Istenre(Creator) nem lehet a teremtményekre jellemző tulajdonságokat (kezdet, vé, nemiség stb).Ez antropomorfizmus lenne.
KI TUDJA, miből jött létre minden, és hogyan történt a teremtés?” Ez a kérdés a „Teremtési ének” című költeményben található, melyet szanszkrit nyelven írtak több mint 3000 évvel ezelőtt, és egy hindu szent könyvnek, a Rig-védának a részét alkotja. A költő úgy gondolta, hogy még a sok hindu isten sem tudhatja, hogy „hogyan történt a teremtés”, mert „maguk az istenek későbbiek, mint a teremtés”.
A babiloni és egyiptomi írások hasonló mítoszokkal szolgálnak arról, hogy isteneik egy már létező világegyetemben születtek meg. A lényeg azonban az, hogy ezek a mítoszok azt nem tudják megmondani, hogy a világegyetem hogyan keletkezett. Látni fogod azonban, hogy létezik egy másféle beszámoló is a teremtésről. Ez a különleges beszámoló, a Biblia, ezekkel a szavakkal kezdődik: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” (1Mózes 1:1).
Mózes körülbelül 3500 évvel ezelőtt írta le ezt az egyszerű, drámai kijelentést. A Teremtőre, Istenre irányítja a figyelmet, aki felette áll az anyagi világegyetemnek, mivel ő teremtette, és mivel már a világegyetem megléte előtt létezett. Ugyanez a könyv tanítja azt, hogy „szellem az Isten”, ami azt jelenti, hogy a szemünk előtt láthatatlan formában létezik (János 4:24, Vida fordítás). A létezésnek ez a módja ma már talán elképzelhetőbb, mint régen, hiszen a tudósok leírást tudnak adni a világűrben levő hatalmas neutroncsillagokról és fekete lyukakról — láthatatlan objektumokról, melyek az általuk kiváltott hatásokból fedezhetők fel.
Figyelmet érdemel a Biblia beszámolója: „vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké” (1Korinthus 15:40, 44). A „mennyei testek” kifejezés nem arra a láthatatlan kozmikus anyagra utal, amelyet a csillagászok tanulmányoznak. Az itt említett „mennyei testek” intelligens szellemi testek. A Teremtőn kívül kinek lehet még szellemi teste? — tűnődhetsz el.
Láthatatlan égi teremtmények
A Biblia beszámolója szerint nem a látható világ volt az első teremtésmű. Ez az ősi teremtési beszámoló elmondja, hogy egy másik szellemszemély, az elsőszülött Fiú életre hívása volt az első lépés a teremtésben. Ő volt az, aki „minden teremtménynek előtte született”, azaz „az Isten teremtésének kezdete” (Kolossé 1:15; Jelenések 3:14). Ez az első megteremtett személy rendkívüli volt.
Ő volt az egyetlen teremtmény, akit Isten közvetlenül alkotott meg, ezenkívül nagy bölcsességgel áldotta meg őt. Egy későbbi író, a saját bölcsességéről híres király valójában úgy jellemezte ezt a Fiút, mint „kézmívest”, aki ezt követően minden teremtési munkában részt vett (Példabeszédek 8:22, 30; lásd még: Zsidók 1:1, 2). Róla írta az első századi tanító, Pál: „Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok” (Kolossé 1:16; vesd össze: János 1:1–3).
Melyek azok a láthatatlan dolgok az egekben, melyeket a Teremtő e Fiú által hozott létre? Míg a csillagászok több milliárd csillagról és láthatatlan fekete lyukról adnak jelentést, addig a Biblia itt több százmillió szellemi testű szellemteremtményről számol be. Miért lettek teremtve ilyen láthatatlan, intelligens lények? — tehetik fel néhányan a kérdést.
Ahogyan a világegyetem tanulmányozása választ adhat a Létrehozójával kapcsolatos kérdések némelyikére, úgy a Biblia tanulmányozása a Biblia Szerzőjéről láthat el minket fontos információkkal. Például, a Biblia elmondja nekünk, hogy ő „a boldog Isten”, akinek a szándékai és tettei szeretetet tükröznek (1Timótheus 1:11; 1János 4:8). Ésszerűen következtethetünk: Isten úgy döntött, hogy legyenek körülötte más intelligens szellemszemélyek is, akik szintén örvendhetnek az életnek. Mindegyiknek kielégítő munkája volt, mely rájuk is jótékonyan hatott, és a Teremtő szándékát is előmozdította.
Semmi sem mutat arra, hogy ezeknek a szellemi teremtményeknek robotokként kellett volna engedelmeskedniük Istennek. Ehelyett intelligenciával és szabad akarattal látta el őket. A bibliai beszámoló rámutat, Isten arra bátorítja teremtményeit, hogy gyakorolják gondolati és cselekvési szabadságukat — ugyanakkor abban is biztos, hogy ezzel nem fenyegeti tartós veszély a világegyetem békéjét és harmóniáját. A Teremtőnek a héber Bibliában megtalálható személyes nevét használva Pál ezt írta: „Jehova pedig szellem; és ahol Jehova szelleme van, ott szabadság van” (2Korinthus 3:17, NW ).
Hogyan jött létre Sátán és a démonok?
Az emberiség történelmének hajnalán, amikor az emberi élet elkezdődött az Éden-kertben, Isten egyik angyala lázadóvá vált. Miért? Mert nem volt megelégedve a szerepével Jehova égi szervezetében. Ádám és Éva megteremtésekor lehetőséget látott arra, hogy elfordítsa őket az igaz Istentől, hogy ne Jehovának engedelmeskedjenek és mutassanak be imádatot, hanem neki. Mivel ez az angyal fellázadt Isten ellen, és a bűn útjára vitte az első emberpárt, Sátánná, az Ördöggé tette magát. Idővel más angyalok is csatlakoztak a lázadásához. Hogyan? (1Mózes 3:1–6; Róma 5:12; Jelenések 12:9).
Az ihletett Írásokból megtudjuk, hogy valamikor Noé napjainak hatalmas Özönvize előtt egyes angyalok szokatlan érdeklődéssel kezdték figyelni a földön élő nőket. Helytelen indítékból „az igaz Isten [égi] fiai felfigyeltek rá, hogy az emberek lányai szépek; és feleségeket vettek maguknak, mégpedig mindazokat, akiket kiválasztottak” – írja a Biblia. A létrejött kapcsolatok természetellenesek voltak, és hibrid utódok születtek belőlük – az úgynevezett nefilek (1Mózes 6:2–4). Azok a szellemteremtmények, akik ily módon engedetlenné váltak, csatlakoztak Sátán Jehova elleni lázadásához.
Amikor Jehova elhozta az emberiségre az Özönvizet, a nefilek emberi anyjukkal együtt elpusztultak. A lázadó angyalok kénytelenek voltak levetni fizikai testüket, és visszatérni a szellembirodalomba. Ott azonban már nem kaphatták vissza „eredeti állásukat” Isten mellett, hanem a tartarosznak nevezett sűrű szellemi sötétségbe kerültek (Júdás 6; 2Péter 2:4).
az van irva ugye, hogy Isten x nap alatt teremetett ezt+azt
de előbb termetette a Földet, és csak később a napot és a csillagokat
honnét tudta, tudjuk mikor volt ez, a Nap nélkül?
A kérdező több dolgot összemos egymással, melyek mindegyike a Biblia szerint sem létező dolgok!
A "pokol" pl. az emberiség közös sírja, egyenlő a "seollal" és a "hádesszel". Nem kínzóhely.
"Lucifer"(fényhordozó) pedig nem az ördög másik, vagy korábbi neve. Emberre, Babilon (halott) királyára alkalmazza a Biblia, valószínűleg gúnyból, azt is csupán ritka Bibliafordításokban, és csak egy helyen.
"Senki ne mondja nekem, hogy a Föld négy, vagy hatezer éves, vagy hogy noé bárkája, vagy hogy ádám és éva, vagy hogy nem kér a vértranszfúzióból, vagy hogy éljen az aids, meg az önmegtartóztatás, meg az éhezés a világban, amikor mi milliárdokat érő templomokba járunk, vagy az evolúció mese, amikor a szemünk előtt mutálódnak a vírusok, meg nemesítjük a haszonélőlényeket, meg ilyesmi."
Van olyan világméretű egyház, mely nem tanítja, hogy a teremtés 6 darab, 24 órás nap alatt történt, ezt a Biblia sem támogatja.
Noé bárkája sem olyan lefutott kérdés, még tudományosan sem, mint ahogy ezt sokan szeretnék hinni.
Ádám és Éva léte meg aztán végképp nem!
A vértranszfúzió elutasítása pedig az elmúlt évtizedekben inkább áldás lett, mint átok. Akik ezen az állásponton vannak, sokkal jobb, biztonságosabb orvosi ellátásban részesűlnek, mint azok, akik elfogadják az autolog vért.
Kiderült az elmúlt évtizedekben, hogy azoknak lett igazuk, akik így döntöttek. Ez nem ócska frázis, vagy demagógia, utána kell nézni minden vélemény előtt, hogy igazat mondunk-e?
Bizonyos egyház fogamzásgátlás-ellenessége nem Bibliai tanítás.
Az egyházi pompa sem Írás szerinti.
Az evolúció "faj" meghatározása nagyon zavaros, és mindig igazítani kell, mert hol az, hol ez nem fér bele. A fajokon belűli változatosságot a Biblia sem tagadja, de az egymásból való kifejlődés meséje már egészen más dolog.
A fő fajok, bizonyos határokon belül maradnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!