Ha pogány vagyok lehet örök életem vagy meg kell keresztelnem magam?
Jaj de nehéz úgy, hogy a vallás rovatban nem csak a kérdezők, de a válaszolók egy igen jelentős része is teljes mértékben nélkülözi a legalapvetőbb Bibliai ismereteket.
A pogány ember nem hitetlen! Minden pogány népnek vannak isteneik, akiket imádnak. Tehát nem azért pogány, mert nem hisz Istenben, hanem azért pogány, mert hamis, bálványistent imád az egy élő igaz Isten helyett.
Ha megkereszteled magad sem lesz örök életed. De ha a katolikus vagy a református pap keresztel meg, akkor sem lesz örök életed. Sőt, még ha a baptisták, pünkösdisták, szabadkeresztyének Hit-esek stb. merítenének be, az sem üdvözítene sem téged, sem senki mást. Újonnan kell születned ahhoz, hogy örök életed lehessen. Ajánlom figyelmedbe a Jézus és Nikodémusz közti beszélgetést tanulmányozásra. Újjá úgy születhetsz, hogy átadod az életed Jézusnak, és akkor az Atya szent lelke által újjá szül. És akkor lesz örök életed. És akkor már az üdvösséged szempontjából teljesen lényegtelen, hogy megkeresztelkedsz(bemerítkezel) vagy sem, de őszinte vágy lesz a szívedben, hogy megtedd!
A Jézusba vetett hit reményt ad.
Egy megtörtént esetet írok le.
Jehovisták akartak téríteni, és egy kisgyermek (kb 10 éves lehetett)is volt a két felnőttel. A kapun keresztül a kissrác próbélt meggyőzni aról, hogy nemsokára világvége lesz, és csak az igaz hitben élők, mármint ők fognak feltámadni. Nekem is felajánlotta a lehetőséget a feltámadásra csak keressem fel az imaházukat. Ő királyságnak nevezte. Ha nem, hát akkor végem lesz.
Én megkérdeztem tőle: Képzeld el, hogy tegnap született egy ksgyermek, valahol indiában. Ez a kissrác még nem tud magáról, a szülei pedig hatalmas nyomorban , szegénységben élnek. Nem ismerik a világ más tájait. Nem is hallottak Jézusról. Ők valamilyen más istenben, vagy istenekben hisznek. Ez a kisfiú ártatlan, senkinek sem ártott.
Nem anyagyilkos, és nem is bántott senkit a rövid kis életében. Holnap eljön a világvége. Te 10 évesen már bitosan követtél el valamilyen vétket, amit már megbocsájtott neked az isten. Nagyobb vétkeket is megbocsájt, csak meg kell gyónni. Ha most világ vége lesz, akkor ez a kis ártatlan gyermek meghal, de te feltámadsz. Igzságosnak véled ezt a dolgot? a j kifiú nemtudott válaszolni, de a két felnőtt elé állt és azt mondták, hogy ne zavarjam meg a kicsi gondolkodását. Az itt előttem szólók szinte mind, tisztelet a kivételnek azt mondták, hogy csak az igaz keresztények részesülnek az örök életben, és az egy igaz hit a kereszténység. Ki állítja ezt? Ki mondja meg, hogy csak az Ő általa gyakorolt hit az igaz? Vannak becsületes hívők és nem becsületes hívők. Vannak becsületes valláson kívüliek és nem becsületesek is. Vannak akik nem hisznek egy vallásban sem, de hisznek istenben. Ki tesz itt igazságot? Szerintem addig élsz amíg meg nem halsz. A leked addig él, amíg gondolnak rád a szeretteid, és emlékeznek rád, vagy egyáltalán valaki emlékezik rád. Hogy aztán mi lessz veled, Vagy a
lelkeddel ? Azt úgy is a teremtő dönti el. Hidd el, hogy a becsületes jó emberekre sokáig emlékeznek. A teremtő pedig ha van, akkor majd a megfelelő kaput nyitja ki elötte, függetlenül a hitétől. Ha jó vagy az életben akkor nem fogsz találkozni a bosztoni folytogatóval, de Terz anyával igen, annak ellenére, hogy azt hallottam egy TV. műsorban, hogy neki is megingott a hite jézusban.
Nem értem a kérdést.
Pogány vagy (wicca, druida stb)? Vagy csak nem vagy megkeresztelkedve?
Egyébként meg... Abban hiszel, amiben akarsz, nem a keresztelkedéstől fog függeni. És ha pogánynak vallod, akkor baromság megkeresztelkedni, mert úgysem hiszel benne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!