Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ha az 1Tim 2,12 tiltja a női...

Ha az 1Tim 2,12 tiltja a női tanítókat, akkor miért szolgálnak mégis nők az egyházakban?

Figyelt kérdés

"Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül.

Ugyanígy az asszonyok is, tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával,

hanem azzal, ami az istenfélelmet valló asszonyokhoz illik: jó cselekedetekkel.

Az asszony csendben tanuljon, teljes alázatossággal.

A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben.

Mert Ádám teremtetett először, Éva csak azután,

és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe.

Mégis megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmarad józanul a hitben, a szeretetben és a szent életben." - 1Tim 2,8-15


Pál egyértelműen megtiltja a nőknek a tanítást az 1Tim 2,12-ben. Ha azok az egyházak, amelyek a Bibliát veszik alapul (pl. reformátusok, evangélikusok, stb.), akkor miért vannak női lelkészek?


2012. júl. 9. 16:28
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
*Ha azok az egyházak, amelyek a Bibliát veszik alapul (pl. reformátusok, evangélikusok, stb.), akkor miért vannak női lelkészek a Biblián alapuló egyházakban?
2012. júl. 9. 16:29
 2/11 anonim ***** válasza:
78%

Szia!


Pál szavaiból ma is sokan a nők, az asszonyok bizonyos fokú háttérbeszorítását, vagy egyenesen lenézését olvassák ki. Ezekre az igeversekre hivatkozva vannak olyan keresztény közösségek, akik nem engedik meg a női szolgálatot a gyülekezetben. Ezzel szemben a következőket kell az Ige alapján mondanunk:


Az apostol okfejtéséből világos, hogy kijelentéseit bizonyos problémákkal a háttérben fogalmazza meg. Efézusban, de Korinthusban is sajnálatosan elterjedt a "versengés", a másokon való "uralkodás". Ahogy az I.Tim. 1:3-4, 6-7 verseiből is láthattuk, a helytelen viselkedés eszmei alapjai is gyorsan felépültek, hiszen a régi élet, az óember begyakorlott "rossz szokásai" adták ehhez az indítást. Talán nem véletlen, hogy az Efézusbeliekhez írott levélben olvasható a férj és a feleség egymásnak való kölcsönös engedelmessége (5. fejezet) és a "lélek fegyvereinek a felöltözése" (6. fejezet). Efézusban feltételezhetjük, hogy olyan "női mozgalom" támadt a gyülekezeten belül, mely magának igényelte volna az irányítást a tanításban (2:11-15), a házasságot tiltó aszkézisben (4:3) és a diakóniai szolgálatban (5:1-13).

A "fecsegés" többszöri említése is erre utal mindkét levélben (I.Tim. 1:6, 5:13; II.Tim. 3:6-9).

Az apostol a józan életre és gyülekezetvezetésre buzdít, miként Péter is a maga leveleiben (vö.: pl. I.Pt. 1:13, 5:8 stb.). Ez pedig nem tűri el a férfi-nő megkülönböztetést, fölényességet és részrehajlást. Pál nem az asszonyok megvetését tanítja Timótheusnak, hanem - előbb a férfiak (2:8), majd a nők felől érkező - rossz befolyások kivédésére ad példát! Efézusban és Korinthusban erre mindenképpen szükség volt. Az ifjú munkatársat pedig apostoli szóval külön is védelmezni kellett.


A 12. versben tehát az olyasféle "tanítást nem engedi meg" Pál, mely "a férfiún uralkodik". Ennek érvénye ma is áll. Gyakran előfordul ugyanis, hogy hívő férjek a "szüntelenül csepegő" hitvestársi beszédnek engedve hoznak rossz döntéseket. A befolyásolhatóság érzékeny területe a házasság, de a gyülekezeti élet is.


Hogy mennyire nem minden tanítástól való távolmaradást említ Pál, bizonyítja, hogy női próféták többen is szerepelnek Isten megváltási tervében (Debóra, Hulda, Anna stb.), ami pedig a tanítást illeti, Priscillát, Akvilla feleségét ugyancsak "munkatárs"-nak nevezi (Rm. 16:3).


A 11-12. versekben kétszer is említett "csendesség" szintén arra utal, hogy a hit kérdéseiben ne a beszélni tudás, hanem az isteni parancsolatok ismerete döntsön. A szakasz befejező megjegyzése nyilvánítja ezt ki: boldog lehet a házasság, de szélesebb értelemben a hívő nők és férfiak gyülekezeti élete is, föltéve, ha "megmaradnak a hitben és szeretetben és a szent életben mértékletességgel" (2:15).


Az apostol okfejtése tehát világos: a gyülekezetben a hangoskodó, fölénybekerülni vágyó "tanítást nem engedi meg", mely mások "megcsalattatására" van, ahogy Éva eszközévé lett Sátánnak Ádám megkísértésében. Gondoljunk azonban arra is, hogy mindez a férfiaktól kiindulva is megtörténhet, és ezért is kezdte az apostol az őket érintő intéssel mondanivalóját (Lásd 8. vers)!


Üdv. Péter

2012. júl. 9. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
45%

Pál apostol zseniális egyházszervező volt, de nem is lehetett más, mint kora embere. Az a kor pedig, ahogyan - sajnos - későbbiek is (máig) erősen patriarchális, nőellenes volt. Az iszlám alapítója, Mohamed próféta, ugyancsak lépten-nyomon a nőket ostorozta...


Sajnos, mióta világ a világ, a férfi mindig "félt" a nőtől. Egyszerűen képtelen volt őt megérteni, hiszen ő "lineárisabb" és egyszerűbb, mint a bonyolult, többet érző/látó, EQ-val teli nő. Nagyobb fizikai ereje ugyanakkor lehetővé tette, hogy az értésre való képtelenséget korlátozással, visszaszorítással, erőszakkal érvényesítse - így aztán megvonta a nő önrendelkezési, tanulási/tanítási - emberi - lehetőségeit. Ez az attitűd ma is él, de legalább mód van kűzdeni ellene.

2012. júl. 9. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 yuda ***** válasza:
56%

Két dologra szeretnék reagálni:

Ahogyan Péter helyesen írta, a férfin uralkodó (értsd rossz értelemben hatalmaskodó) nőkről ír. Megragadom az alkalmat: ismerek női tanítót mai korban, akiről meggyőződésem, Isten személyesen hívta el erre a szolgálatra, de az is meggyőződésem, hogy prédikáláskor tanít ő a vezető, de magánemberként nem uralkodik a férjén, hanem alárendeli magát az Igének: Marilyn Hickey. Sok tanítása van a neten, hallgassátok és épüljetek.


Másik reaálásom, mivel sokszor találkoztam olyan beírásokkal, mint az imént is, hogy többen azzal vádoljátok isten igéjét, isten embereit, hogy koruk rabszolgái voltak és azért vannak olyan igék a bibliában, mint a kérdező beírt, vagy másik hasonló, hogy aférj feje felkeségének, vagy nem a férfi teremtetett az asszonyért, hanem a z asszony a férfiúért, hogy segítő társa legyen..folytathatnám.

Ezek isten igéi mind. Isten így rendelkezett és veszélyes dolognak tartom ezt a keresztényi feminizmust, mert isten hozzáállása a nőkhöz, férfihoz más és más. Nem avgyunk a menyben, hogy ezeka különbségek megszünjenek és kortól függetlenül mind a férfiaknak, mind a nőknek, ha istenfélők, isten igéit kell betartaniuk.

ismétlem, kifejezetten veszélyes tanikat hirdettek, ha úgy akarjátok értelmezni isten igéjét, hogy az egy bizonyos korra vonatkozik, vagy nemzetre. ha nők és férfiak viszanya van taglava, bizony jól teszitek, ha nem bíráljátok felül az Igét. :)

2012. júl. 9. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
0%

Pál apostolnak, egy minden keresztény gyülekezethez írott levelét meg semmisítették. Ebben a korábbi leveleinek azon pontjait tisztázta nagy alapossággal, amelyek félreértésre adhattak okot. Az a tisztázás azonban nem felelt meg azoknak a téves tanoknak, amelyek később lopóztak be a kereszténységbe.

Pál amikor ezt írta, akkor a zsidó írt belőle, és nem a Szellem, ez az igazság...

2012. júl. 9. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
38%

Én nőként nem értek egyet az előttem szólókkal.

Mint nő, vagy mint feleség sehol sem vagyok elnyomva, megalázva, nincs kisebbrendűségi komplexusom, azért mert a férjemet tisztelem és "alázattal" "szolgálom" és szeretem. Bizonyára fennakadnak majd néhányan azon, hogy alázattal, de azért megkérdezném, hogy Krisztus nem "alázta meg magát", vagy mi emberek, nem aláztuk meg Krisztust? Ő az ÚR és mégis úgy jött mint egy szolga!

Az asszony feje a férje, a férj feje Krisztus. Aki megalázónak tartja ezeket a sorokat, megalázónak tartja, hogy a férj ura a feleségének, akkor az a "keresztény " ember megtud alázkodni Krisztusért bárki előtt?


Pál szavai teljesen jogosak, csak akiknek nem tetszik azok úgy gondolják, hogy ez nem nekik szól, már elavult. Sok felekezet és gyülekezet nem a Bibliához méri magát, hanem a Bibliát méri magához, és ami nem tetszik azt magukra nézve úgy gondolják, hogy rájuk nem vonatkozik, sőt ki is tudjuk magyarázni.


"Pál amikor ezt írta, akkor a zsidó írt belőle, és nem a Szellem"


Nem a szellem vezette? Egyszer vele volt egyszer nem? Nem tudom ezen Pál sírna, vagy nevetne!?


Aki ezeken a sorokon felháborodik azok nem értik Pál tanítását.


A nő feje a férfi, nem azt jelenti, hogy mint egy bábút rángat és azt csinál vele amit akar és a nő mindig maradjon csendben. Én mindent megbeszélek a férjem(urammal) közösen döntünk, de ha valamiben ő mást gondol, elmondom a véleményem de tisztelettel elfogadom az ő döntését, ami végül az én döntésem is. Ha nem így lenne, akkor mi lenne? Sokszor veszekedések, nézeteltérések, ami nem éppen a tiszteletről szól, nem az alázatról és a szeretetről! Én tisztelettel elfogadom az ő döntéseit, ő viszont szeretettel és "alázattal" kéri az én véleményemet.


Inkább leszek szolga mint úr! Alázkodjak inkább meg, Krisztus is ezt tette, és nem nagyobb a szolga az ő uránál! Ez a vers részlet jutott eszembe, ami ide passzol szerintem!


"Valaha én is úr akartam lenni

ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten

s uraktól nyüzsög a végtelenség."

2012. júl. 9. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Kedveseim! Most olyan dolgot mondok, ami felhördülést okoz, még akkor is, ha teljes szelídséggel szól belőlem. Nevezetesen: "eb ura fakó!".

Nekem a férfi csak akkor "uram", ha én - totálisan egyező árnyalattal - az "úrnője" vagyok.

Egyetlen URAM van, aki egyetlen URA neki is: az Isten.

2012. júl. 9. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
36%

ma 22:45

Jézusból a Szellem beszélt. Ő érdekes módon soha sem beszélt a nőkről lealacsonyítóan… Inkább mérd Pál apostol (ezen) tanítását Jézuséhoz (evangéliumok), és láthatod, hogy itt inkább a zsidó Saul ír, nem pedig a mi krisztushívő Pál apostolunk.

A többivel egyetértek.

2012. júl. 9. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
20%

Krisztustól is olvashatunk elsőre érdekes megállapítást, aki nem érti, félreértheti.


"Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem!

Ő pedig felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni."


Csak nem leebezte az asszonyt?


És Pál skizofrén lett volna? Hol az egyik énje, hol a másik tört elő belőle? És nem javította utólag soha magát ki? Sőt Krisztus minden további nélkül hagyta, hogy megbízott szolgája így hirdesse az evangéliumot? Érdekes hozzáállás...

2012. júl. 10. 00:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 lsandor ***** válasza:
0%
A Biblia szavai egyértelműek: nők nem taníthatnak Isten népén belül, hanem férfiak. Ennek ellenére ezt nagyon sokan figyelmen kívül hagyják, ennek ellenére ez az igaz keresztény tanítás
2012. júl. 11. 06:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!