Elképzelhetőnek tartod-e, hogy nevelőszülőként vagy örökbefogadással állami gondozott gyermeket nevelj?

Gondoltam már rá, de jelenleg azt mondom, hogy biztos nem. Van már egy fiam, akit egyedül nevelek, így is nehezen jövünk ki anyagilag, ha lenne itt még egy (vagy több) gyerek, még kevesebb jutna mindenkinek. Arról nem is beszélve, hogy még egyetemre járok, mellette csinálom a kis dolgaimat, elég nehéz így is összeszervezni az időbeosztást. Viszont leendő szakmámból adódóan (szociális munkás leszek) lesz lehetőségem rá, hogy nehéz sorsú gyerekeknek segítsek :)

De egyébként kicsit sem idegen tőlem a gondolat, én a kisgyerekkoromat állami gondozott gyerekek között töltöttem, mivel a szüleim ilyen területen dolgoznak/dolgoztak: amikor ovis voltam, apukám kollégiumvezető volt egy diákotthonban, nekünk pedig az épületen belül volt a lakásunk.

A későbbiekben viszont elképzelhetőnek tartom, hogy akár nevelőszülőként, akár örökbefogadóként (ha egyszer megtörténik az a csoda, hogy férjhez megyek) vegyek magamhoz gyereket/gyerekeket, de persze ehhez jobb anyagi körülményekre is szükség lenne.

Hogy mi a motiváció, azt nehéz megmondani, épp annyira nem tudok erre pontos választ adni, mint amikor azt kérdezik, hogy miért azt választottam szakmának, amit :) De egye fene, megpróbálkozom vele: én úgy gondolom, hogy minden gyerek megérdemli azt, hogy ő _valakinek_ a gyereke legyen, és ne csak úgy tengjen-lengjen a világban, még akkor is, ha egy intézetben vagy lakásotthonban megfelelő ellátást kapna. Jó dolog az a "megfelelő", több, mint a semmi, de nem elég. És azt gondolom, ha már csak eggyel több az olyan gyerekek száma, akik intézet helyett családban nőnek fel, az már sokat számít.

Nem és kor: most azt mondom, hogy lány, de csak azért, mert fiam már van :) Egyébként mindegy, és hogy a következő kérdés megválaszolását is beleszőjem, valószínűleg nem csak egy gyereket vállalnék ily módon, úgyhogy lány is, fiú is :)

Az életkor nehezebb kérdés... Mondjuk 12 éves kor a plafon, legalább is jelenleg így látom. De ez később még persze változhat.

A származása egyáltalán nem számít nekem, feltételezem, hogy embergyerekről van szó, innentől kezdve mindegy :)

A külső tulajdonságok és képességek alatt azt érted, hogy nevelnék-e fogyatékos gyereket? Mert ha igen, akkor erre a legőszintébb válaszom az, hogy nem tudom. Önkéntesként dolgoztam már súlyos értelmi fogyatékos gyerekekkel, nagyon szerettem őket, de például velük nem tudnék napi 24 órában foglalkozni, az meghaladná a képességeimet. Viszont ha arról van szó, hogy enyhe értelmi fogyatékos egy gyerek, vagy valamilyen érzékszervi fogyatékossága van, esetleg mozgássérült, az már más kérdés, itt tényleg az a válaszom, hogy nem tudom. Majd ha már ott tartok, akkor tudni fogom.

Na, ez egy kicsit hosszú lett, remélem nem baj :)

És tudom, hogy főleg keresztények válaszát várod, ezért is meg kell jegyeznem, hogy én csak "papíron" számítok ebbe a kategóriába (mindegy, most ebbe ne menjünk bele, az kétszer ilyen hosszú lenne legalább), de ettől függetlenül hívő vagyok.

Nem. Ez a véleményem akkor kialakult amikor nem tudtuk mekkora a gond és lehet-e egyáltalán sajátunk. Most már van sajátom így még inkább nem.

Az oka, hogy bár láttam sikeres örökbefogadást és jó példát is sajnos nagyon rosszakat is és ez utóbbi eléggé megijeszt.

Én szeretnék örökbefogadni egyszer, legalább egy gyereket. Motiváció kb. az, hogy nagyon sok intézetis gyereket ismerek, piszok kemény életük van, úgyhogy egynek legalább szeretnék esélyt adni egy emberibb életre (azzal, hogy kihozom és a sajátomként nevelem, szeretem, vagy még talán annál is jobban). Ezt kb. 10 év múlva tervezem, amikor már meg lesz a biztos egzisztencia az örökbefogadáshoz. A származás valamennyire számít: magyar és cigány gyereket fogadnék örökbe (bár inkább cigányt, pont azért mert valljuk be őket nem szokták örökbe fogadni...), viszont kínai, afrikai stb.. gyereket nem fogadnék be (nincs velük bajom, de végképp nem illene a családba, furcsa lenne...). Neme mindegy a gyereknek, majdhogynem a kora is. Úgy vagyok vele, hogy inkább idősebb négy éves kor feletti gyereket hoznék ki, szintén azért mert ők senkinek se kellenek, míg egy újszülőtt jó esélyekkel indul. Tulajdonságok képesszégek számítanak valamennyire, beteg- sérült gyereket nem hoznék ki, sajnos az ilyenhez már kevés lenne a türelmem...

Van tapasztalatom ezzel kapcsolatban, egy ismerősöméknél az első két nagy gyerek örökbe fogadott (úgy volt hogy nem lehet saját gyerekük), 10 évvel később jött a vérszerinti gyerek. Teljes mértékben beilleszkedtek az örökbefogadott gyerekek a családba, őket kis baba korukban fogadták be.

Én ehhez kapcsolódó területen fogok dolgozni. A főiskolai gyakorlataimat nevelőintézetekben töltöttem, diplomázás után is szeretnék nevelőintézetben dolgozni. Kvázi igy döntöttem el, hogy szivesen fogadnék örökbe, mivel ténylegesen belelátok...

Szia! Mondtad, hogy nem csak keresztények válasza jöhet, hát gondoltam írok - bár magam a wicca vallást "követem" :)

Nos, régen mindig nagy családról álmodtam, hat gyereket szeretnék, ebből 3 saját - 3 örökbefogadott. Persze, reálisan belegondolva, ehhez olyan anyagi háttér kell, ami nem feltétlenül megvalósítható. Ennek ellenére, továbbra is azt mondom, igenis szeretnék gyermeket magamhoz venni, ha eljön az ideje.

Mik a motivációid?

A szeretet, mi más? :) Fentebb szépen írták, mindenkinek joga lenne ahhoz, hogy érezze az igazi, feltétel nélküli szülői szeretetet. A világ tele van olyan emberekkel, olyan gyerekekkel, akik semmi másra nem vágynak, csak egy anyára és apára, akik csak annyit akarnak, hogy legyen valakijük, akiknek igenis fontosak... és szomorú, hogy ez sokaknak nem adatik meg, és miért ne segítenék nekik, ha megtehetem? Miért ne adhatnék szeretetet, ha van elég? :)

Milyen neműt és korút?

Ez attól is függ, hogy hány éves lennék én magam. Fiatalon még csecsemőt vagy nagyon kicsi 1-2 éves gyermeket vennék magamhoz, középkorúan azt mondom, felvállalnék olyan tinédzsert, akin látom, hogy megbecsülné a törődést.

Mennyit?

Mint írtam, hármat, de reálisan legalább egyet.

Számít-e a származás?

Huh, jó kérdés. Hogy néger, kínai, szlovén, ilyesmi nem. Hogy cigány, ara azt mondom, talán - illetve, amíg kicsi, addig nem, mert én a nevelésben hiszek, nem a "cigány tulajdonságok öröklésében", de nem biztos, hogy képesnek érzem magam arra, hogy egy rossz környezetbe belenevelt nagyobb gyereket jó útra tudjak terelni. Nem hiszem, hogy megvannak hozzá a képességeim.

Számítanak-e a külső tulajdonságok vagy a képességek?

Külső tulajdonságok dehogy :D Fogyatékkal élő gyermek, az megint más tészta. Bizonyos fokú fogyatékosságig nem gond egyáltalán, de ugye itt is el kell gondolkodni, mire van képességes az embernek, és mennyit bír el ilyen téren. Most 20 évesen ez még nem téma, és nem tudom, hogy mire eljutok az örökbefogadásig, milyen életvitelem lesz.

Mikorra tervezed? Tettél-e már konkrét lépéseket ez ügyben?

Mikor meglesz a férj :D Illetve, szeretnék előtte minimum két saját gyermeket, és biztos hátteret.

Ilyen tapasztalatom nem sok volt, bár van egy ismerős házaspár, akik átmeneti szülőként nevelnek gyerekeket. Ők egy ideig náluk maradnak, majd ha találnak nekik megfelelő szülőket, akkor elviszik ismét. De ezt én ilyen formában nem vállalnám, nekem túl fájdalmas lenne :)

Remélem tudtam segíteni :)

Nem.

"Ha nem:

Mik az okai?"

Szeretem a gyerekeket, de nem vagyok képes hosszabb távon a sajátjaimon kívül más gyerek nyűgjét, hisztijét elviselni.

Nemrég rokonok töltöttek nálunk egy hetet egy ovis korú kislánnyal, a harmadik napon már a falat kapartam olyasmi miatt, amin az én gyerekem esetében csak nevetek.

"Megváltoztatnád-e a jelenlegi döntésed bármilyen oknál fogva?"

Erre nem tudok biztos választ adni, de volt egy rövid időszak, amikor megvolt az esélye, hogy saját nem lehet - erre akkor sem gondoltam.

"Alkérdések:

1. Van-e már ilyen tapasztalatod?"

Kétféle nevelőszülőt ismerek személyesen.

Az egyik: jól szituált, értelmiségi házaspár, saját gyerekük nem lehetett. Örökbe fogadtak egy pici fiút, később egy lányt is, mindig saját gyerekként tekintettek rájuk.

A másik: a debilség határát (alulról) súroló párocska, saját gyerekekkel, és nevelőotthonból kihozott, többnyire cigány, állandóan cserélődő kisgyerekekkel.

Egyértelmű, hogy anyagi jellegű a motiváció.

Nem tartom kizártnak, hogy létezik egy harmadik tipusa is a nevelőszülőknek, de mérget se vennék rá. Mindenesetre én még nem találkoztam vele.