Ha feltörnék (hackelnék) egy sátánista weboldalt azzal a céllal hogy nem türöm a sátánistákat és én vallásos vagyok isten ahhoz mit szólna?
19-es válaszoló!
Egész szép képet állítottál rólam össze a fejedben (amivel magadat akartad kompetensnek beállítani), kár hogy egy szava nem igaz. Egy szóval nem mondtam, hogy ami a törvények szerint bűn az Isten előtt nem lehetne helyes dolog. A társadalom elvárásai is gyakran szembe mennek a törvénnyel.
Nem csinálok semmit azért, mert az Istent kis i-vel írtad. Csak megjegyeztem, hogy furán néz ki, a vallásos és a kis kezdőbetűvel írt Isten (majdnem) egymás mellett.
"bántja Isten ellenségeit" - Nincs valami olyanról szó a Bibliában, hogy szeresd ellenségeided?
"társadalmi bűn" - ez nem ugyanaz, mint a bűncselekmény.
"otthon morzsolgatsz egy kis rózsafűzért" - nem morzsolgatok, mert nem hiszem, hogy Isten segítene az embereken.
Melyik sorsot választanám? Azt, amelyik felszólal az igazságtalanság ellen, és kitart a maga véleménye mellett - akár szemben a társadalom szabályaival. Azt pedig, hogy valakit elítélnek a meggyőződése vagy bármi más miatt, igazságtalanságnak tartom.
Én védem a bűnt? Te támogatod a sátánisták, homoszexuálisok (és egyéb fertők) gyűlöletét. Ez talán nem bűn Istened szemében?
Jó,hogy nem robbantod fel magad egyből a számítógéped előtt!!!??xDxDxD
A kis harcias:)
Nos a Biblia teljes mértékben elítéli a Sátánnal való kapcsolattartást, így a Sátánizmust is.
Hát ha fel tudod törni ......
De az is igaz, hogy nem a mi dolgunk a rendrakás, a jelek szerint már nincs sok idő hátra és Isten meg fogja ítélni az embereket
lsandor
Nem ítéli el teljes mértékben.(Jób könyve pl.de mondhatnám a gyilkos prófétákat is)
Isandor!
A sátánizmus nagy részének semmi köze a keresztény felfogás szerinti Sátánhoz, ezt jó, ha tudod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!