Keresztények - segítséget kérek, mit tehetek?

Szerintem felháborító, hogy a 20-as szerint a mai világban a szado-mazo normális, a keresztények meg a szegény maradiak.

Szerintem a szado- mazo SEHOL nem normális, és pont annyi keresztény vallásos kedveli mint mint egyéb vallásos, meg mint nem vallásos, mert semmi, de semmi köze a vallásnak a szexuális orientációhoz, az ugyanis pszichológiai alapokon nyugszik, ami nem vallás. Mint ahogy a homoszexuális, pedofil papok meg a perverz férjek vallásossága sem ért az orientációjukkal szemben semmit.

Na, akkor "kedves", de inkább szemtelen ateisták!

Nem érdekel a véleményetek, megtarthatjátok magatoknak nyugodtan, DE: Fogjátok már fel végre, hogy ez itt a VALLÁS kategória, és a kérdező kifejezetten KERESZTÉNYEK válaszait kérte.

Aki ezt nem tudja megérteni, annak minimum az intelligenciájával vagy a neveltetésével vannak bajok.

Ha nem tudtok adekvát választ adni (márpedig az említett feltételek miatt ez kizárt), akkor nem kell ide írogatni. Vannak más kategóriák, ahol az írás- és közlési kényszert ki tudjátok élni.

Nem mellesleg a szadista szexet és egyéb perverziókat többnyire még ateista körökben is perverziónak minősítik, úgyhogy nem tudom, miért kell itt kampányolni emellett...

A pszichológus-témához akkor mégis leírok egy megtörtént esetet, ami keresztényeknek NEM felel meg: arra az esetre, amikor egy alsós (!) kisgyerek önkielégítést végzett az iskolában tanítási órán, a pad alatt, de azért elég feltűnően; a pszichológus azt tanácsolta, hogy a tanítónő beszélje meg a gyerekkel, hogy ez rendben van, csinálhatja nyugodtan, de nem a teremben, hanem ha épp eszébe jut, akkor menjen ki a WC-be...

Ez elsőre nem is hangzik annyira rosszul, csak ha belegondol az ember a részletekbe és az esetleges következményekbe...

A tanárok végül is úgy döntöttek, hogy nem fogják ezt mondani a gyereknek; az iskolában ennek nincs helye, és kész. (Nem egyházi iskola, mielőtt valaki ezzel jönne.)

Tehát közel nem biztos, hogy ha nem keresztény pszichológushoz fordul valaki, akkor normális, elfogadható tanácsot kap.

És most ismét rátapadhat a pirosra, akinek nem tetszik a rendszer. :P

hihi :-o)

Mindegy, mert a nevezett a keresztény meg az ateista szó közti külöbséget sem tudja, miért tudná, hogy a pszichológia egy tudomány, vagy hogy a gyermekek szexuális fejlődésének periódusai milyenek, és hogy az tesz bármelyik vallásra, a hormonjai pedig nem olvassák a Bibliát,se mást bármilyen érdekes is az?(Függetlenül attól hogy a kisfiú tett és amit a felnőtt mondott neki, azzal én se értek ebben a formában egyet.)

Aki azt tartja az egyetlen helyes megoldásnak hogy a problémáira a válasz az legyen, hogy imádkozzon Istenhez meg Jézushoz, az valóban nem menjen pszichológushoz. A bibliakörben sokkal többen imádkoznának vele és pénzt se kérnek érte.

Úgy tűnik, kemény vita bontakozik ki arról, mi a normális. Természetesen mindenkinek az, amit maga annak tart. Csakhogy van általános értelemben vett normalitás, és szubjektív normalitás. Mindkettőnek jellemzője, hogy más embereknek nem okoz semmiféle kárt. A másodiknak ezen túl még az, ha egymás között el tudják fogadni, nem zavarja őket (egy idő után). Ebből következik, hogy ami valakinek abnormális, az másnak lehet normális úgy, hogy az a többieknek sem okoz problémát. Erről szól az egyneműek együttléte és más "abnormitás" is.

A konkrét esethez. Azt a bizonyos "erőt" bizony lehet teljesen elképzelhetőnek tartani, a történet lehet teljesen hiteles is. De ezt megítélni csak a két partner és esetleg egy jó szakember tudja. Sajnos nehéz megbízható, jó szakembert találni, elsősorban az általánosan egyre szaporodó igénytelenség miatt.

Az is világos, hogy kevés az ismeretetek a megfelelő megoldás megtalálásához, de a rosszhiszeműséget nem szokta jellemezni ilyen nyílt feltárás. Vagyis első körben feltételezném az őszinteséget.

Azt tudom elképzelni, hogy mindkettőtöknek tisztáznia kellene önmagában: mi a célja, mit tartana a legfontosabbnak. Elsősorban a saját maga számára, de figyelemmel a gyerekekre és a másik félre is. A többit ehhez kell igazítani, azt is, ki meddig képes (nem akar, az más) elmenni a kompromisszumokban. Ha a cél az addig boldognak tartott házasság fenntartása a lehetséges legjobb kapcsolattal, akkor a problémát ehhez kell igazítani, és nem mindenféle "általános" szabályhoz, véleményhez. Kérdés, hogy a férj milyen mértékben tudja minimalizálni ezt az igényét, és azt milyen formában. A választ csak ő tudhatja, de a feleség segíthet neki. Kérdés, a feleség mit képes elfogadni, miben képes változni, mire vállalkozni. Ezt is csak ő tudja megválaszolni, esetleg férji támogatással. A válaszokhoz talán az adhat könnyebbséget, ha mindkét fél érzi és érezteti: a problémát meg akarja oldani, mert fontos számára a kapcsolat. Képes áldozatokra, de ehhez segítséget vár és ajánl. A döntő, mennyire tudtok egymásban hinni, mennyire tudjátok a másikkal elhitetni, hogy érdemes és lehet. HA ebben van egyensúly, van remény. Az eredményt viszont nem tudom.

A tisztázás technikai lebonyolításához szakember segítségét kérni érdemes. Mindössze egy fontos feltétel van. Mindkettőtöknek hinni kell benne, mindkettőtöknek egyszerre kell vizsgálni, még mindig hisztek-e benne, és ha csak egyik is nemmel válaszol, új segítséget kell keresni. Az írásod alapján hozzá kell tennem: itt a hit alatt semmi esetre sem a vallási értelemben vett hitet értettem, hanem az egymásba vetett hitet. Jelen esetben csak ez számít, a másik nem ebbe a dimenzióba tartozik.

@ 24 és 25:

Így együtt, ha már olyan jól megértitek egymást. :D

1. Hol írtam én azt, hogy _én_ pszichológushoz megyek vagy mennék??? Tessék szíves lenni újraolvasni, szövegértésre figyelünk. :D

2. Miért ne tudnám a különbséget a keresztény és az ateista szavak jelentése között? Nyafizni könnyű...

3. Mondtam én azt, hogy a bibliakör a megoldás? Vagy hogy én oda járok? A helyes válaszok: Nem és nem.

4. Utaltam akár halványan is arra, hogy egy gyereknek nem működhetnének a hormonjai vagy hasonlók? Ismét csak nem.

Tehát ennyit ért az írásotok: duma, duma, duma...

Nem mellesleg: egyáltalán nem szokványos, hogy egy kisgyereket abban a korban (7 - 8 évesen) ilyen szinten érdekeljen a szexualitás. A "nyilvánosság előtt" (tehát nem "elbújva") tenni pedig még inkább kirívó eset, aminek szintén megvannak a maga okai; ha ezeket megszüntetik, akkor jó eséllyel a "tünet" is elmúlik; de ezt nem részletezném tovább. Ez itt tényleg a Vallás kategória, nem a Szex. :D

Csak egyetlen dolog még, jól kapaszkodjatok meg: TANULTAM pszichológiát. Nem a művházban gyorstalpaló tanfolyamon vagy ilyesmi, hanem FŐISKOLÁN, kötelező tantárgyként. Ez úgy kezdődött, hogy az első félévben be kellett vágni az Atkinson-féle kb. 900 oldalas könyvet. :)

Aztán jött a fejlődéslélektan, a személyiségfejlődés zavarai, végül a szociálpszichológia; ezek után pedig a kötelező szigorlat.

Jaaa, bocs. :P

És tessék visszaolvasni az első válaszomat: mit javasoltam a kérdezőnek? Normális lelkigondozót ÉS / VAGY keresztény pszichológust.

Hűűűűhaaaa. :O

Megelőzendő a további zöldségeiteket: a "keresztény pszichológus" ugyanolyan egyetemi diplomával rendelkezik, mint az összes többi. Csak éppen nem ateista, nem is más vallású, hanem keresztény.

Úgyhogy erről ennyit, felesleges kapálóznotok. :P

"Szerintem felháborító, hogy a 20-as szerint a mai világban a szado-mazo normális, a keresztények meg a szegény maradiak"

Úgy látom nem értettél meg egy szót sem abból amit mondtam. Én keresztény vagyok. De sajnos, amint itt a hozzászólásokból is olvashatsz, sokak szerint "semmi baj a szado mazoval" meg amivel nem ártasz senkinek, az okés. (mondjuk itt a partnerének árt, mégpedig LELKILEG ÉS SÚLYOSAN)

Tehát: ezen a jelenségen én is szomorkodom, de sajna ilyen a világ.

Azért kevés az olyan maradi keresztény aki hosszú évekig él egy perverzzel, méghozzá jól, szóval azért nem annyira maradi:))

Dehát ilyen a világ.