Teljesen egyszínű az életem. Nincs benne sem jó sem rossz. Mindennap ugyanúgy telik már hosszú ideje. És én sem szoktam érzelmileg kilengeni. Ez baj?

Boci, ez most OFF lesz: A koldusok nagy részéről(!) az a véleményem, hogy ez számukra egy önként választott létforma: megvan kezük-lábuk, nem bénák, ergo tudnak mozogni. Vannak városok, pl. Budapest ahol rengeteg munka lenne az utcákon: szemét takarítás, graffitik eltávolítása, parkgondozás, stb. Ezért ezt inkább hagyjuk. Söt ha már itt tartunk, pont ebből kiindulva hiszem azt, hogy ezek az emberek napi óra munka után sírva könyörögnék vissza magukat a kis műanyag poharuk mellé. Továbbá hiszem azt is, hogy ha valaki igazán akar, akkor fel tud törni abba a létminimumba, ahol ezek a "kiváltságok" (koszt, kvártély) megvannak. Tehát nekem a koldusok 90 százaléka nemhogy példaértékű, hanem inkább negatív példa. Illetve példa, abban az esetben ha tudom hogy senki sem áldozat. Van egy mondás, (vagy nem tudom hol hallottam); - te döntesz, de nem te diktálsz. (És) ez nálam elemi törvényű igazság. Kedves "kilencedik", köszönöm a tippet, el fogom olvasni. És szintén Neked, az is írja a Szentírás, hogy amennyiben ezt a feladatot adja Isten az embernek (mármint az egyedüllétet) akkor az erőt is megadja hozzá, azaz a kegyelmet erre a sorsra. Hiszem hogy Isten nem "ünneprontó"; - ha az lenne akkor megérteném az előző mondat értelmét, hiszen hiába akarnék egy madarat mondjuk gyógyítás után visszaadni a szabadságnak, amire Isten teremtette, ha közben levágnám a szárnyait. A közösségen még gondolkozok; - jó lenne, de voltam már millió egyben, sőt volt rá példa hogy papnak akartak adni, de ebből a langyos gödörből sehol sem volt elég erő hogy kihúzzanak, vagy hogy erőt kapjak önmagam szabadítására (bár nem vagyok Münchausen báró, hogy a saját hajamnál fogva emeljem ki magam a mocsárból).

Boci helyett Bocsi - szép ez a Magyar nyelv.