Mit tanulhatunk a büszkeségről és az alázatról?

A büszkeség az önmagaddal szemben érzett felelősség, önmagad tisztelete, megbecsülése. Ennek megfelelően a személyiséged megvédése a környezettől érkező negatív hatásokkal szemben.

Az alázat önmagad semmibevétele. Amikor nullának tartod magad, és bármire képes vagy "egy tál lencséért".

Szerintem a büszkeség nem erény, annak ellenérem hogy azt sokan nagyra becsülik. A büszkeség megkeményíti az ember, a kevélység már csak egy lépésre van tőle. A büszkeség lehetetlenné teszi, hogy az ember tanuljon, elfogadjon valamit másoktól. Megkülönbözteti az embereket egymástól, távolságot teremt köztük, elidegenülést.

És valóban a büszkeség a személyiség védelmezője, de a személyiségünk nem a valódi kilétünk. Az ember személyisége valójában egy nagy részben igazi érték nélküli dolgok tarka gyűjteménye mint például származása, diplomája társadalmi rangja, vagyona, ismeretsége, ismerete, stb.

Az ember valódi, isteni kiléte nem szorul védelemre, nem folyamodik büszkeséghez, gyermetegen egyszerű és szerény, és éppen a szerénysége az ami őt kiemeli.

A büszkeség egyik meghatározása a ’túltengő önbecsülés’. Ez a fajta büszkeség helytelen érzéseket kelt: az ember beképzelt lesz, és felsőbbrendűnek gondolja magát esetleg a szépsége, származása, rangja, tehetsége vagy a vagyona miatt (Jakab 4:13–16). A Biblia beszél ’büszkeségtől felfuvalkodott’ emberekről, más szóval olyanokról, akik nagyra vannak magukkal, holott semmi okuk sem volna rá (2Timóteusz 3:4).

Az alázatos emberek ezzel szemben becsületesen és elfogulatlanul akarnak gondolkodni magukról. Elismerik a tökéletlenségeiket és Isten előtti szerény helyzetüket (1Péter 5:6). Ezenkívül felismerik másokban a kiváló tulajdonságokat, sőt örülni tudnak ezeknek (Filippi 2:3). Nem önti el őket az irigység, és nem lesz úrrá rajtuk a féltékenység (Galácia 5:26). Kézenfekvő tehát, hogy az igazi alázat jó kapcsolatokat mozdít elő, és hozzájárul az érzelmi biztonsághoz és stabilitáshoz.

Jézus az alázat mintaképe, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy szolgalelkű vagy félénk, gyenge ember lett volna. Bátran szólta az igazságot, és cseppet sem félt az emberektől (Máté 23:1–33; János 8:13, 44–47; 19:10, 11). Emiatt még néhány ellensége is tisztelettel tekintett rá (Márk 12:13, 17; 15:5). Mindamellett soha nem önkényeskedett, hanem alázattól, kedvességtől és szeretettől indíttatva meleg szavakkal az emberek szívéhez szólt. Úgy nyerte meg őket, ahogy egy büszke személy sohasem tudná.

Az alázatos emberek nem félnek kérdéseket feltenni, míg a büszkék gyakran tartózkodnak tőle, nehogy lelepleződjön a tudatlanságuk.

Alázat: másnak, főként az Úr akaratának előbbrevalóként való elfogadása. Az, amikor hajlandók vagyunk az Úr akaratát cselekedni akkor is, ha az ellenkezik a mi saját akaratunkkal vagy érdekünkkel.

Büszkeség: pozitív és negatív fogalom is lehet, mindenképpen valamiféle erkölcsi tartás. Pozitív abban az esetben, ha helyes erkölcsök melletti kitartást jelent, és negatív akkor, ha valaki hamis erkölcsökhöz vagy elvekhez ragaszkodik görcsösen.

az alázat a személyi tudat, a személyiség, a pszichológiában egonak nevezett dolog semmibevétele, jelentéktelennek tartása.

a büszkeség ugyanennek a felmagasztalása.

az első esetben önzetlenségről beszélünk, a második esetben önzésről.

üdv

27/F

LastOne.Left