Miért metélik körbe a gyerekeket a zsidók?
Eredetileg higiénés megfontolásból. Az ókori Közel-keleten bizony volt nagy meleg, fürdés meg nem nagyon. Azon a vidéken ez bizony praktikus megoldás.
Ahogy a kóser konyha szabályai is jórészt a nagy melegre, meg a korlátozott higiénés lehetőségekre vezethetők vissza, úgy ez is.
Ma már könnyen belátjuk az ok-okozati összefüggést a szalmonella, meg a romlott étel között, de a régi embereket a vallás szigorú szabályaival kellett rávenni ezekre.
Tehát akkor a csonkítás nem bűn?
Na látjátok. Nem konkrétan a tett a bűn, hanem az, hogy mi van mögötte. Maga az egész folyamatot értékelni kell.
A ferjem arab, o korbe van metelve es a kicsi fiunk is.
En orvosken jo dolognak tartom nem kell tartani a fertozestol illetvw a figymaszukulettol.
Nem higienia.
A sivatagban sok a homok. Ami meg beferkozik a legeldugottabb helyre is.
Na, a fityma alatt nem a legjobb dolog ilyesmivel talalkozni.
A gyermekkori körülmetélés nem az izraeliták találmánya, őelőttük már sok sivatagi nemzet alkalmazta, a korábbi válaszokban is részletezett okok miatt.
Azonban előírásként, kötelező jelként egyedül Izraelnek adta meg a Mindenható Isten, azért, hogy ne saját megfontolásból, hanem az Istennek való engedelmességből végezzék ezt el minden egyes férfin. A hűség és a Teremtőhöz való ragaszkodás jelképe ez Isten népe között.
Kedves kérdező! Ajánlom figyelmedbe a bibliát. Tudod, amit a hívők használnak és azt állítják Isten szava.
Ábrahámmal kötötte Isten a szövetséget, és maga Isten hozta szóba a körülmetélést, mintegy Őközötte és Ábrahám között, majd ezt megerősítette Izsák életében is és Isten közötti szerződést, elkötelezettséget. Érvényes ez ma is az Ábrahámi vérvonal, Izrael leszármazottjai és Isten között.
Tehát nem egészségügyi okokból van, bár lehetséges ilyen vetülete akár, de elsősorban a szövetség miatt.
ha mégis érdekelne és nem akarsz találgatni, teóriákat gyártani, olvasd el 1.Mózes 17 részét kb. a második felétől.
Egyébként a hajadra is szükség van a te gondolkodásod szerint, mégis levágod... vagy a körmöd sem felesleges, mégis csodálkoznék, ha méternyi hosszúságúd lenne. Így nem hinném, egy pár milliméteres bőrke túlzottan hiányozna. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!