Isten által a zsidók mire vannak kiválasztva?
Szerintem a zsidó nem kiválasztott nép és nem is volt az soha. Nincs kiválasztott nép.
A vallás ősidők óta összefonódik a politikával.
A zsidókra a babiloni fogság alatt erősen hatott a sumér vallás. Sok sumér elem fellelhető a Bibliában, pl. a messiásvárás.
Vallásháború: Az Ábrahámi kiválasztottság nem volt több, mint politikai fogás.
A második szövetségről: A zsidók sose fogadták el Jézust, mint megváltójukat, ill. az egész emberiség megváltóját.
Jézus nem volt zsidó. Ez elrejtve benne van a Bibliában, amit persze emberek szerkesztettek (átírták, elvettek belőle, hozzá tettek) az aktuális kor képének, elvárásainak megfelelően.
Érdekesség: egyes elméletek szerint Jézus földi anyja, Szűz Mária párthus származású volt. A Párthus Birodalom (a sumér utódja) szoros összefüggésben van az ősmagyar történelemmel. Mindezekről szintén politikai okokból nem hallani.
Szerintem nincs értelme kiválasztottságról beszélni. Minden ember egyenlő, vagy legalábbis ennek így kellene lennie.
Valaki már írt hasonlót, azt akarom megerősíteni:
Arra voltak választva, hogy a hitet terjesszék. De ezt sokan közülük nem tartották be, sőt fejükbe szállt a dicsőség, lásd farizeusok. Jézus után a "szerződésük" nem lett "megújítva", azóta az egyes ember és Isten között van "szerződés", ezt jelképezi a keresztség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!