Kifutottál már nagy Babilonból?
"És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, a kinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől.
És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé.
Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.
És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból:
Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól." (Jelenések 18:1-5)
Vajon kik paráználkodtak szellemi értelemben a föld királyaival (pl. XX. században Mussolíni/Hitler), vajon melyik egyház? Ha nem futottál ki az ilyen és ehhez hasonló egyházszervezetek egyikéből sem, akkor hogyan engedelmeskedsz a fenti isteni parancsnak? Netán részes akarsz lenni az ő bűneiben, hogy közösséget vállalsz velük?
Lehet, hogy azok a papok akik ma vannak nem követték el a rémtetteket, viszont részestársai azoknak, mert nem határolódnak el a szervezettől, amely viszont ezeket megtette. Krisztus legalábbis úgy szólt azokkal szemben, akik ékesítették az igazak síremlékeit, és azt mondták hogyha atyáink idejében lettünk volna, nem lettünk volna részesei a próféták megölésében. (Mát. 23:39-) Maguk ellen tesznek bizonyságot azzal, hogy atyáiknak mondják a próféták megölőit.
Mellesleg minden egyes hívő pap (I. Pét.2:9) Isten egyházában, külön papságot nem rendelt Krisztus a királyi papság fölé, hanem csak episzkoposzokat és diakónusokat.
Íme római Kelemen leveléből egy részlet, amely még az egyház eredeti gondolkodását tükrözi:
42. 1. Az apostolokat Jézus Krisztus rendelte számunkra, hogy hirdessék az evangéliumot, Jézus Krisztust pedig az Isten küldte el. 2. Krisztus az Istentől, az apostolok Jézus Krisztustól, de mindkettő annak rendje szerint az Isten akaratából volt. 3. Átvették a parancsolatokat, és Urunk Jézus Krisztus feltámadása által megbizonyosodva, és Isten igéjében megerősödve, a Szent Szellem teljes birtoklásával elmentek, hogy hirdessék az evangéliumot, az Isten országát, mely el fog érkezni. 4. Miután a különböző vidékeken és a városokban hirdették az igét, elöljárókat állítottak mindenütt, kiket próbára tettek a Szellemben, a püspököket és a diakónusokat, azok számára, akik hinni fognak. 5. És ez nem volt újdonság, mert a régi időkben is írtak már püspökről és diakónusokról. Az Írás ugyanis ilyenképpen beszél róluk: „Püspököket állítok nekik az igazságban, diakónusokat pedig a hitben”
„Az általam ismert katolikus papok nem követték el azokat a bűnöket amiket felsoroltál. Viszont elég normálisak, türelmesek, értelmesek és én részemről nagyon örülök hogy Isten ilyen jó papokat adott nekünk. „
Például tegyük fel, hogy te egy albérletben élő egyetemista vagy, aki eléggé szegény anyagilag, de annál gazdagabb lelkileg. Teljes szívvel követed Jézust és a Bibliában kinyilatkoztatott isteni alapelvek, rendeletek és utasítások szerint élsz. Vagy egy távoli, nagyon kedves rokonod, aki évek óta segít külföldről, és háromhavonta küld neked pénzt, amiből tudod fedezni a költségeidet. Egyszer csak a TV-ből értesülsz róla, hogy letartóztattak egy külföldi társaságot, akik lányok tucatjainak futtatásából szereztek óriási összegeket. És amikor kiderül, hogy a társaság feje a te rokonod, meghűl benned a vér. Hirtelen rájössz, hogy a pénz, amit kapsz rendszeresen, ebből a keresztényi szempontból tisztátalan és bűnös forrásból van előteremtve. Innentől kezdve tudatosul benned, hogy többet a rokonodtól pénzt nem fogadhatsz el, hiszen tisztában vagy azzal, mit mond ezzel kapcsolatban a Biblia:
„ne légy részes a más bűneiben; tenmagadat tisztán tartsd.” (1Tim 5:22) A katolikus Káldi fordítás így adja vissza: „ ne légy részes idegen bűnökben; magadat tisztán tartsad.” Ugyanezen fordítás lábjegyzete mondja: „a trienti sz. gyülekezet szigorú egyházi büntetések alatt parancsolja, hogy a kik fölszentelendők, szigorú vizsgálat alá vétessenek ismereteikre s előbbi életökre nézve.” Vagyis aki pl. bűnöző előéletű személy, netán még most is rendszeres ebben, azt a szigorú vizsgálat kiszúrja, és nem mehet át a rostán.
Ennek szellemében tudatosul benned, hogy ha továbbra is elfogadod a prostitúcióból származó pénzt külföldi rokonodtól (aki mondjuk egy bankban helyezett el nagyobb összeget a számodra (háromhavonkénti automatikus átutalással), akkor nyilvánvalóan bűnrészes leszel, vagyis idegen bűnökben, más bűneiben vétkes. Hiszen az eset hasonló az orgazdasághoz, lopott holmi tudatos átvétele, értékesítése, rejtegetése, megőrzése.
Ugyanígy vétkes a katolikus papság is, hiszen az egyházuk létezése is a világi uralkodókkal összeszőtt kapcsolataikból biztosított, amit a Biblia mint szellemi paráznaságot jelent ki. Ehhez tudni kell, hogy az ősi Izrael is úgy szerepelt, mint Isten felesége, de azáltal lett prostituálttá, hogy összeszűrte a levet pogány nemzetekkel, és a bizalmát nem Istenbe vetette (bibliai kifejezéssel élve a férjébe: Istenbe.):
„S hogy megtetézd gonoszságodat - jaj, jaj neked -, mondja az Úr, az Isten -,
magaslati helyet építettél magadnak, magaslatot emeltél minden téren.
Minden utca bejáratánál magaslati helyet csináltál magadnak, hogy ott sárba tipord szépségedet és odaadd testedet minden jöttmentnek, és megsokszoroztad paráznaságaidat.
Összeadtad magad Egyiptom fiaival, hatalmas testű szomszédaiddal, megsokszoroztad paráznaságaidat, csakhogy haragra ingerelj.
Nézd, ezért fölemelem ellened kezemet. Szűkebbre szabom részedet, ellenségeid, a filiszteusok leányainak kénye-kedvére adlak, akik pirulnak szégyenletes életmódod miatt.
Összeálltál Asszíria fiaival anélkül, hogy jóllaktál volna. Paráználkodtál, de nem laktál jól.
Megsokszoroztad paráznaságaidat a kereskedők országában, Káldeában, és ezekkel sem laktál jól.
Milyen epekedő volt a szíved - mondja az Úr, az Isten -, amikor ezeket a tetteket elkövetted, akárcsak egy szemtelen ringyó.
Ám amikor magaslati helyet építettél minden út bejáratához, és magaslatot emeltél minden téren, nem úgy viselkedtél, mint egy igazi ringyó, hogy bért követeltél volna.
A házasságtörő asszony férje helyett idegeneket fogad.
Minden ringyónak ajándékot adnak, te azonban magad adtál ajándékot minden szeretődnek, te pénzelted őket, hogy mindenfelől jöjjenek hozzád és paráználkodjanak veled.” (Ezékiel 16:23-33, katolikus fordítás)
„A mikor beszélni kezde az Úr Hóseással, monda az Úr Hóseásnak: Menj, végy magadnak parázna feleséget és parázna gyermekeket; mert paráználkodván paráználkodik e föld, nem követvén az Urat.” (Hóseás 1:2)
Nos, a katolikus egyház azt állítja magáról, hogy egyedül ő képviseli Krisztus földi érdekeit, a pápa az ő földi helytartója, és az apostoli jogfolytonosság egyedül csak ebben az egyházban található meg. (Idevonatkozóan vannak zsinati idézetek, amiket egy katolikusnak ismernie kell, hogy valóban azt állítják magukról.) Vagyis ő lenne ezek szerint Krisztus szent (!) menyasszonya. Ehhez képest ugyanúgy paráználkodtak mint az ókori zsidók, akiket Isten elvetett és megítélt.
„1200 éven át a pápák állami vezetők is voltak, ami meghatározott politikai következményekkel járt. A pápák sokkal inkább uralkodók voltak, mint mint vallási vezetők. II. Gyula, V. Sándor, VII. Kelemen, hogy csak a legellentmondásosabb személyeket említsük, a mai értelemben vett igazi reálpolitikusok voltak...” (A Vatikán titkai, lengyel filmsorozat, Duna TV. 2009)
„A reneszánsz idején a pápai szertartásokba olyan elemek is bekerültek, amelyek inkább a királyi udvarhoz tartoztak, mint a liturgiához. Ebben az időben kezdték használni a tiarát, amelyet korábban, a szertartások során sohasem alkalmaztak. De aztán a későbbiekben annak szerves részévé vált. A süvegen megjelentek az első drágakövek, a pápai gyűrű egyre értékesebb lett, hiszen tükröznie kellett az uralkodó hatalmát, a világ egyik leghatalmasabb uralkodójának a hatalmát.
Az uralkodó pápa szimbóluma a tiara lett. Ezt a fejfedőt három korona övezte. VI. Pápa volt az utolsó pápa, akit tiarával koronázták meg. A tiarán fokozatosan jelent meg a három korona.
1301-ben jelent meg az első. Ez a pápa államok feletti hatalmát testesítette meg. A következő a korona a szellemi hatalom világi feletti voltát szimbolizálta. Míg a harmadik a pápaság felsőbbrendűségét a világi uralkodókhoz képest.” (Piero Marini érsek, Pápai szertartásmester - A Vatikán titkai, lengyel filmsorozat, Duna TV. 2009)
„A történelem megcáfolta azt a népi hiedelmet, hogy a Borgiák voltak a pápaság fekete bárányai. A Nagy Károlyt követő időszakban valamennyi pápa meglehetősen sötét figurának tekinthető. Nem annyira Krisztusnak, mint inkább Beliálnak, a sötétség fejedelmének voltak a tanítványai. Közülük sokan erkölcstelen gyilkosok, bálványimádók, háborúskodók, zsarnokok, szimoniákusok voltak, készek arra, hogy mindent, ami szent, kiárusítsanak. Szinte valamennyit sokkal inkább az intrikák érdekelték, mint a vallás.
Elmaradhatatlan politikai manővereikkel és a világi dolgok iránti megszállott érdeklődésükkel, a hatalommal való visszaéléssel és hihetetlen gonoszságukkal a pápák, akiknek az egység középpontjának kellett volna lenniük, korrumpálták az egész kereszténységet...
A katolikus egyház évszázadokon át a legfontosabb politikai erő volt Európában. Amikor, és ahogy csak akart, beavatkozott mindegyik ország belső ügyeibe. A pápák szinte kényükre-kedvükre buktattak meg császárokat és királyokat.” (Lord Acton) - (Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 1991. 80, 227. oldal.)
„A múlt század húszas éveiben Olaszországban fasiszta kormányok váltották egymást. A Vatikán titokban folytatott eredménytelen kísérleteket követően végül tárgyalásokat kezd az egyházi állam létrehozásáról a korabeli fasiszta olasz kormánnyal. „ (A Vatikán titkai, lengyel filmsorozat, Duna TV. 2009)
„1922-ben, Benito Mussolini, fasiszta diktátor kerül hatalomra Olaszországban. XI. Pius pápa is színre lép és különböző gesztusokat tesz a diktátor felé. Kifejezésre juttatja, hogy jó néven venné, ha más országokban is előre törnének a fasiszta pártok. Tett is ennek érdekében Őszentsége. Több helyen is feloszlatták a katolikus pártokat csak azért, hogy teret engedjenek újabb fasiszta pártok létrejöttének. 1931-ben kiadja a „Qadragesimo anno” kezdetű enciklikáját, melyben felszólítja a világot, hogy kövessék a fasiszta korporációs rendszerű olasz állam mintáját.
A katolikus egyház azonban még ezeket, a gesztusokat is túllicitálta. Jelentős szerepet vállalt Hitler hatalomra juttatásában is. A náci vezér ugyanis, csak úgy tudott nyerni a választáson, ha a katolikus egyház irányítása alatt álló Centrum párt szavazatait is megkapja. Ehhez azonban a Szentszék hozzájárulása kellett. Ezt a hozzájárulást meg is kapták. Így tehát Hitler, csak a segítségükkel kerülhetett hatalomra. Ezzel hivatalosan is a fasizmus támogatójává vált a katolikus egyház. Ezt követően sűrű találkozások zajlottak diplomáciai szinteken is a Vatikán, és a náci politikai vezetés között” (2008. a Biblia éve. Szerző: Mihály János református)
Ami pedig a fasisztákkal kötött konkordátumot illeti, így magyarázzák a prostituált bizonyítványukat:
„Mussolininek szüksége volt az egyház támogatására. Mussolini diktatúrája számos nehézséggel küzdött, és a vezér tisztában volt vele, hogy nem élvezi a társadalom teljes körű támogatását. Arra számított, hogy amennyiben szót ért az egyházzal, az mind neki, mind rendszerének hasznára válik. Számított a papok támogatására. Az olasz katolikusok hazafias érzelmeit pedig afrikai gyarmatosító tervei érdekében akarta felhasználni.
Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy véleményem szerint az egyház helyesen járt el, amikor megegyezésre törekedett. Viszont az a tény, hogy a megállapodás másik aláírója egy diktátor volt, semmiképpen sem tekinthető helyes dolognak.” („ Luigi Accatoli , Corriera della serra – a Vatikán szakértője - A Vatikán titkai, lengyel filmsorozat, Duna TV. 2009)
Isten azt mondta az ókori Izraelnek: „Csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül,” (Ámos 3:2) Ha a katolikus egyház az ellenképi Izraelnek tartja magát (Isten igaz népének), akkor Istennek ezt a szövetségét hogyan szentségtelenítheti meg azáltal, hogy közösségre lép egy diktatórikus náci hatalom gyilkos vezérével? Ha ez nem felségárulás, akkor micsoda?
De úgy is feltehetjük a kérdést: Vajon Jézus Krisztus kötött volna konkordátumot a fasiszta Mussolinivel? És ha a katolikus milliók közösséget ápolnak azokkal, akiknek a létezése egy ilyen szentségtelen szerződésen alapszik, akkor csak azért szentek, mert Krisztus a Fő szent?
Ha valaki egy parázna nővel folytat parázna viszonyt, akkor hivatkozhat arra, hogy ő nem tehet arról, hogy az a másik fél parázna, de ő bizony becsületes keresztény? Tehát nem ő a vétkes, hanem a parázna nő? Bizony hogy nem védekezhet ezzel, hiszen önként lett vele egy testté.
A katolikus Egyház ugyanígy lett önként parázna, de nem először és nem utoljára, hiszen:
„Az Apostoli Szentszék jelenleg 170 állammal és az Európai Unióval mint nemzetek fölötti szervezettel tart fenn diplomáciai kapcsolatot.” (BALOGH MARGIT: A Vatikán és Magyarország)
Akkor hol van itt Jézusnak az a kijelentése, hogy követői nem a világból valók, vagyis semlegesek a világ politikai ügyeit illetően? Vallási vezetők és állami vezetők együtt egy asztalnál? Nem azt mondta Jézus, hogy az ő királysága nem része ennek a világnak?
„Felelé Jézus: Az én országom nem e világból való. „ (Ján 18:36, Káldi) A lábjegyzet írja: „Az én országom nem olynemű, mint a földi királyoké, hanem szellemi… „
Ha pedig nem földi királyság, nem földi hatalom, akkor egy földi helytartó földi királyokkal van szövetségben és diplomáciai kapcsolatban? És földi királyokkal paráználkodik (szellemi prostitúció)?!!! (vö. Jel 18: 3)
Nos, írod: „Az általam ismert katolikus papok nem követték el azokat a bűnöket amiket felsoroltál. Viszont elég normálisak, türelmesek, értelmesek és én részemről nagyon örülök hogy Isten ilyen jó papokat adott nekünk. „
Azonban ezek a papok ennek a szellemi paráznaságnak a béréből élnek, ennek a paráznaságnak a bére a Vatikán legitim helyzete a világban, de illegitim helyzete abban az állapotban, hogy Isten kizárólagos népének tartja magát.
A katolikus papok olyan előnyöket élveznek, ami szellemi paráznaságból származik, erről tudomásuk van, és ez olyan, mintha te a külföldi rokonodnak a pénzéből tartanád fenn magadat mint egyetemista, a külföldi rokonod meg parázna nőket futtat. Vagyis te más kifejezéssel orgazda vagy, más bűneiben vétkes, mert a hamis eredetű pénz átveszed tőle.
A legvisszataszítóbb mégis ez:
„A paráznaszemély jutalmát és az eb árát ne mutasd be a te Urad Istened házában, akármi legyen, a mit fogadtál; mert mind a kettő utálatosság a te Urad Istened előtt.” (5Mózes 23:18, Káldi) Lábjegyzet hozzáteszi:
„ezt a pogányok gyakorolták. Önmagukat árúba bocsátották, s a nyert díjat isteneiknek áldozták, tőlök egy vagy más kegyelmet kérvén.”
Vagyis a katolikus Egyház önmagát áruba bocsátotta, felkínálta fasiszta diktátoroknak, akik neki előnyöket biztosítottak, és ebből áldoznak Istennek is, ami Isten számára visszataszító!!!
Nincsenek tehát normális, türelmes, értelmes papok a katolikus Egyházban, hanem más bűneiben (elődjeik bűneiben) vétkesek, abban szemet hunyók. És hogy ezeket a jó papokat Isten adta volna? Ennek helyes megítélése teljességgel lehetetlen azoknak, akik szellemi vakságban szenvednek. De ez még nem ment föl egyetlen papot sem, sem laikus katolikus hívőt sem.
Az a kijelentés pedig:
„a trienti sz. gyülekezet szigorú egyházi büntetések alatt parancsolja, hogy a kik fölszentelendők, szigorú vizsgálat alá vétessenek ismereteikre s előbbi életökre nézve.” - csak azokra bűnökre vonatkozik, amiket mások számára határoznak meg, de ugyanezt magukra nem alkalmazzák. Tehát képmutatás is van itt óriási méretekben, meg még száz más fondorlat is, csak komolyan össze kell vetni a dolgaikat a bibliai kinyilatkoztatással.
Hát igen, ezek a pápák valóban borzasztó, gyilkos, parázna és erkölcstelen egyének voltak, akik csak rombolást okoztak! :P :D
II. Gyula alatt fellendült a művészet, V. Sándor nem is volt hivatalosan pápa, hanem csak ellenpápa (valószínűleg VI. Sándorral keveri), VII. Kelemen pedig felszólította Európát, hogy ahelyett, hogy egymást ölik, inkább fogjanak össze a török ellen. Persze nem hallgattak rá. Ennyit ért a pápa szava...
A Mussolini-féle olasz fasizmus pedig tettekben sosem támogatta az egyházat, összességében a lateráni szerződésből az egyház jött ki rosszabbul. Ami meg a nácizmust illeti, XI. Piusz 1937-ben "Mit brennender Sorge" enciklikájával ítéli el, ez vajon miért nem említik meg?
Elég tévesek ezek az állítások, akármilyen könyvben voltak.
"összességében a lateráni szerződésből az egyház jött ki rosszabbul."
Nem az a kérdés, hogy én szifiliszes leszek-e vagy trippert kapok, ha prostikkal hentergek, hanem hogy a hentergésem mennyire árnyékolja be az Istenhez fűződő viszonyomat. Tény, hogy ebben és sok másban megcsalják Krisztust létezésük kezdetétől fogva, úgy hogy Isten népét nem a katolikus Egyházon belük kell keresni, hanem onnét ki kell jönni, elhagyni a hamis vallást, és tiszta imádatot gyakorolni. Ezt a katolicizmussal részt vállalva lehetetlen megtenni.
Hát, akkor köszönöm, én megmaradok ebben a bűnömben...
Az a baj, hogy ha a történelemszemlélet egy erős antiklerikalizmussal párosul, akkor persze, hogy az Egyház összes lépésében csak a negatívumokat látni.
„Hát, akkor köszönöm, én megmaradok ebben a bűnömben... „
Sohasem tudtam megérteni, hogy egy istenkereső ember hogyan tud megmaradni egy olyan vallásban, amely szánt szándékkal küldött embereket a halálba, csak mert nem hódoltak be a katolikus egyháznak. De nem csak hogy halálra adták azokat, hanem meg is kínozták őket, Spanyolcsizma, forró ólom öntése a fülbe, vasszűz, csak hogy néhányat említsek. Emberekre kénes inget húztak, mert nem akartak égni a máglyán. Hangsúlyozni kívánom, hogy élő emberekre. Az is lehet, hogy a saját ük-ük-ük-ükapádat is megkínozták és megégették. A mai katolikusoknak ez meg lelkileg nem okoz semmi problémát. Az én szememben gonosz lelkületű az ilyen ember.
„Mivel a bukott egyház a középkorban olyan nyilvánvalóan korrupttá vált, érthető, hogy miért kelt fel olyan sok ember tiltakozóan ellene. Sokan közülük azok az értékes emberek voltak, akik elutasították a pápa hamis követelőzéseit és a pápa helyett Jézus Krisztusra néztek és őbenne keresték az üdvösséget és az igazságot. Ezeket az embereket eretnekeknek nevezték és a Róma katolikus Egyház elkeseredett üldözést folytatott ellenük.
Az egyik olyan embertelen dokumentumnak a címe, ami ezt az üldözést elrendelte, „Ad exstirpanda” volt. Ezt IV. Ince pápa adta ki 1252-ben. A dokumentum állítása szerint az eretnekeket szét kellett zúzni, mint a mérges kígyókat. Formailag jóváhagyta a kínzás alkalmazását. A kiadvány felszólította a polgári intézményeket az eretnekek megégetésére.” (Ralph Edward Woodrow – Babilon misztériumvallása régen és ma; Lautec Verlag Germany, 108. old.)
„Elsőként II. János Pál pápa nevezte az inkvizíció népirtását nyíltan szégyennek. Egy 1994-ben kelt levelében kimondta: „Hogyan lehet elhallgatni a hit nevében elkövetett erőszaknak megannyi formáját? A vallásháborúkat, az inkvizíció törvényszékeit és az emberi jogok megsértésének más formáit?” A katolikus egyházfő elismerte, hogy módszereit tekintve az inkvizíció a Gestapo, a KGB és s Stasi előfutára volt. Brutalitását európai levéltárak forrásanyaga bizonyítja.” (Lévai-Potó: Katolikus pápák - eltitkolt bűnök és botrányok; Vagabund kiadó, 2008., 106. old.)
Vagy ott vannak a gyermekmegrontási ügyek. Az egész világon 2 milliárd dollárt kellett kifizetniük kártérítésként, csak az USA-ban 500 millió dollárt. Erre egy bigott katolikusnak a szeme sem rebben. Akkor is hurrázik és éljenezik, amikor a pápa megjelenik a vatikáni főtér kicsi ablakában, és nem érdekli azt sem, hogy a főtéren díszeleg egy eredeti egyiptomi oszlop, ami egy fallosz jelkép. A katolikus tömegeket semmilyen katolikus gaztett nem érdekli. Számomra ez lelkileg rendkívül taszító. És akkor még a hamis tanításaikat nem is említettem, a Mária ajnározását, a hazug tisztítótűz létezését, hogy üzletelnek a temetéssel, kereszteléssel, stb., sorolhatnám a csalásaikat. Ugyanakkor a legnagyobb probléma, hogy úgy átnéznek a Szentíráson, mint a levegőn.
Ugyanis a Szentírásban az van, ha te egyetlen dologbon lábbal tiprod az Isten parancsolatát, akkor az Isten szemében azt jelenti, hogy MINDET lábbal tiprod!!!
Idézem neked, amit nem ismersz, mert leragadtál a katolikus hagyományoknál:
„Természetesen, ha megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd embertársadat, mint saját magadat”, helyesen jártok el. De ha a személyek között különbséget tesztek, bűnt követtek el, s a törvény, mint törvényszegőket, elmarasztal benneteket. Aki minden törvényt megtart, egy ellen azonban vét, mindegyik ellen vét. Mert aki azt mondja: „Ne törj házasságot!”, azt is mondta: „Ne ölj!” Ha nem is törsz házasságot, de ölsz, törvényszegővé válsz.” (Jakab 2:8-11)
Ez a Biblia alapelve, ez volt a Mózes törvényének érvényessége alatt is, és ez van Krisztus szabadság törvénye alatt is. Aki egyet lábbal tipor, az mindet lábbal tiporja, és Krisztust tiporja meg!
Azt írod: „Ami meg a nácizmust illeti, XI. Piusz 1937-ben "Mit brennender Sorge" enciklikájával ítéli el, ez vajon miért nem említik meg? „ Mert nincs jelentősége! Ha adsz száz gyereknek kenyeret, de egyet megrontasz, megerőszakolod, annak a száznak nincs jelentősége. Ezt tanítja Isten Igéje, és eszerint ítéli meg Isten az emberek cselekedeteit.
- A szörnyű pedofil botrány a katolikus iskolában sokkolja az országot. Mary McAleese ír elnök együttérzését fejezte ki csütörtökön az írországi katolikus oktató-nevelő intézményekben történt visszaélések áldozatainak „ - közölte az MTI.
„Mary Coughlan ír kormányfőhelyettes "az ír történelem egyik legsötétebb fejezeteként" jellemezte parlamenti felszólalásában a gyerekek sérelmére elkövetett visszaéléseket.
Szerdán hozta nyilvánosságra jelentését az a vizsgálóbizottság, amelyet 2000-ben alakított a dublini kormány az ilyen visszaélésekkel kapcsolatos panaszok kivizsgálására. A benne foglaltak megrázták Írországot. A bizottság jelentése szerint évtizedeken át rendszeresen vertek és szexuálisan zaklattak, meggyaláztak fiúkat és lányokat az ír katolikus egyház oktató-nevelő intézményeiben.
Az ír állam eddig csaknem egymilliárd euró kártérítést fizetett ki a visszaélések több ezer áldozatának.”
Na és mi van akkor, ha a saját gyerekedet rontják meg, hiszen azoknak a megrontott ezreknek és ezreknek is van apjuk és anyjuk?! Akkor sem mozdul meg benned a lelkiismeret? Hogy Jézus azt tanította, hogy a mennyei Atyához imádkozzunk (Máté 6:9), és te a Máriához imádkozol sorozatban és megállás nélkül pl. a Mária rádióban, és nem mozdul meg benned a kiiskolázott lelkiismeret „Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól,ha valóban őrá hallgattatok és megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság.” (Efézus 4:20-21) - na de egy ember megrontása, megölése az nem egy tantétel!!! Egy ember bántalmazása, jajkiáltásai, hörgései, szenvedései – az nem az, hogy nem érdekel a Biblia tanítása. Ez egy aljas gonosztett, egy lelkileg elvetemült ember gonosztette, amelyet a sátán inspirál.
Christian Friedrich Daniel Schubart mondta a következőket:
„Az iszonyattól megborzadok, valahányszor az inkvizíció szó mellett a s z e n t szót megszentségtelenítve látom. Gyilkolási vágy jámbor öltözékben úgy tűnik nekem, mintha a Sátán jelenne meg mennyei ragyogásban.”
És a Biblia így azonosít:
„Erről lehet megismerni, hogy kik az Isten fiai és kik az ördög fiai. Mindaz, aki nem igazságot cselekszik, és aki nem szereti testvérét, nem Istentől van. Mert az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást. Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és megölte testvérét. S miért ölte meg? Azért, mert az ő tettei gonoszak voltak, a testvérének tettei pedig igazak.” (1János 3:10-12)
„Az egyház csak egy kínvallatást engedett meg, de az sem tarthatott félórán túl.” (Gál László: Katolikus Egyháztörténelem, Studium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2005. 56. old.) Ugyanebben a könyvben kijelentik, hogy „Ma már tudjuk, hogy a hite miatt senkit sem szabad bántani.”
Na és akkor miért nem tudták? Az az egymilliárd éljenző katolikus miért nem tudja, hogy a másik ember megölése, (szervezett keretek közti) halálra adása mekkora bűncselekmény?!!! Ők úgy vannak vele, hogy a pápát éljenző tapsviharuk elnyomja az áldozatok halálhörgését? A megerőszakolt gyerekek nyöszörgését és sikolyát?
„Hát, akkor köszönöm, én megmaradok ebben a bűnömben... „
Na ez a különbség azok között, akik kifutnak nagy Babilonből, és akik ott maradnak. Akik átnéznek a saját rothadt gyümölcseiken, és csak az ájtatoskodásaikat látják. De az Isten nem úgy ítél, mint az ember. Mert aki megmarad a bűnben, az Krisztusban nem marad meg!!!
„Mit mondjunk tehát? Megmaradjunk-e a bűnben, hogy a kegyelem annál bőségesebb legyen? Semmi esetre sem. Mert mi, akik meghaltunk a bűnnek, hogyan éljünk továbbra is benne?” (Róma 6:1-2)
„Boldogok, akik megmossák ruhájukat (a Bárány vérében). Hatalmuk lesz az élet fája fölött, és a kapukon mennek be a városba. A kutyák, csalók, erkölcstelenek, gyilkosok, bálványimádók és mindazok, akik a hamisságot szeretik és művelik, kinn maradnak.” (Jelenések 22:15-16)
Ez a különbség, a bűnök elnézése, és a bűnrészességnem vállalása. De ez óriási különbség. Mert ez az ami azonosít. Hiszen csak akkor vagyunk Krisztus tanítványai, ha megmaradunk az ő tanításaiban. Egyébként meg az ördögéi vagyunk, és az ő ítéletében osztozunk!
„Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok” (János 8:31)
„Aki ezen túlmegy, és nem marad meg Krisztus tanításában, nem mondhatja magáénak az Istent. De aki kitart a tanításban, az Atyát is, a Fiút is magáénak mondhatja. Ha valaki nem ezzel a tanítással megy hozzátok, még csak ne is köszönjetek neki. Mert aki köszön neki, részes gonosz tetteiben.” (2János 9-11)
Na jó.. Részemről itt fejezem be a témát. Mert az ilyen fokú Egyház gyűlölettel nem tudok már mit kezdeni. Ez nem bűn?? Ja, ez nem... :P szerinted..
Ha valaki ennyire elvakult, azzal nem lehet normálisan vitatkozni, mert úgysem fog elgondolkozni a leírtakon. Most belemehetnénk az inkvizícióba, a keresztes hadjáratokba, és egyéb hasonló "bűnös" dolgokba, de ha valaki direkt azt kutatja, hogy hol vétkes az Egyház, és képtelen a szépet is meglátni ebben az elmúlt 2000 évben, akkor sajnálom, de én ebbe így nem szállok be, mert olyan, mintha a falnak beszélnék. Sajnálom...
"az ilyen fokú Egyház gyűlölettel nem tudok már mit kezdeni."
A gyűlölet nem abban van, aki megmondja az igazságot, hanem abban, aki megöli a testvérét. A vakság meg abban, aki védi a gonosztevőket.
"Távolítsátok el a gonoszt magatok közül!" 1Kor 5:13)
Az hol van leírva, hogy Krisztus igaz egyháza végigterrorizálja a történelmet, begyűjti a földi kincseket, politikai manőverekkel a világ urává lesz, szajhálkodik a földi uralkodókkal, üzletet csinál az evangéliumból, bíborba és bársonyba öltözik, megkoronáztatja magát, bálványoztatja magát (stb.)???
Nem a gonoszok gyümölcsei ezek?!!!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!