Mikor teremtette Isten az angyalokat?
A bibliai teremtéstörténet nem említi az időpontot, amikor az angyalok teremtve lettek. A Jób. egyik állítsa szerint olyan mintha már a föld alapjainak levetésekor már léteznének, de semmi nincs a teremtésükről. Miért? Hiszen fontosak, később ki is derül, mennyire.
Jób 38:4. Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!
.... Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fia(i) vigadozának?
"De, pontosan az áll ott, hogy mikor ezek az Isten csinálta, mikor a Isten fiai örvendeztek."
"Nem, az derűl ki, hanem, hogy mikor a szegletkő a helyére kerűlt, akkor vigadoztak... De mégegyszer mondom, hogy nem zárom ki, sőt a Biblia szövegéből, miszerint Isten az angyalai által cselekszik, feltételezhető, hogy az első napon teremtette az angyalokat. Kezdetben teremtette Isten a mennyet (és a benne valókat- saját megjegyzés) és a földet."
Nem látom a különbséget. A föld megalapítása befejező aktusa a szegletkő, amikor vigadoztak az angyalok. Tehát léteztek az angyalok a szegletkő lehelyezésekor, a föld megalapításakor. Egy gondolatsor végén szerepel ugyanis a vigadozás. Teremésük tehát korábbi, mint a föld és annak megerősítése. Az, hogy Isten angyalai által teremt, már egy külön téma. Szerintem itt is lehet különbség, mivel a bölcsességről is ír valahol mint aki a teremtésben részt vett:
Péld 8,22
"Alkotó munkája elején teremtett az Úr, ősidőktől fogva, mint legelső művét. Az idők előtt alkotott, a kezdet kezdetén, a föld születése előtt. Amikor létrehozott, még ősvizek sem voltak, és a forrásokból még nem tört elő víz. Mielőtt a hegyek keletkeztek volna, korábban hívott létre, mint a halmokat, amikor a földet és a mezőket még nem alkotta meg, és a föld első rögét sem. Ott voltam, amikor az eget teremtette, s az ősvíz színére a kört megvonta, amikor a felhőket fölerősítette, s az ősforrások erejét megszabta;"
"Nem értem, hogy miért hoztad fel az angyal-szelek szárnya idézeteket, mikor magam is azt mondtam, hogy Isten az angyalai és Krisztus által cselekszik."
A sorrend miatt, ami abban a zsoltárban úgy néz ki:
1. ég kifeszítése
2. angyalok
3. föld
Dettó mint a Jób, ahol a föld megalapításakor, aminek befejezése a szegletkő, már léteztek az angyalok, akik vigadoztak. (ebbe belefér, hogy a föld megalapításában már részt vettek, de az eget még Isten egymaga feszítette ki)
"De szerinted mikor teremtette Isten az angyalokat? A kérdés szerintem arra vonatkozhat, hogy az első vagy a első nap előtt (speciel az utóbbit igehelyekkel ki tudom zárni)?"
A kérdés valóban az angyalok teremtésének ideje, ha nem is percre pontosan, de valahogy mégis be lehet határolni.
Hogy az első nap volt-e? Hát attól függ, hol kezdődik az első nap. Szerintem az első logosznál, azaz első "legyen" -nél, azaz "legyen világosság!". De ha belevesszük a korábbiakat, az ég és a föld teremtését az első napba, akkor is az angyalok az egek kifeszítése után, és a föld megalapozása előtt lettek teremtve, véleményem szerint.
mit jelent a világosság?!
nappalt vagy értelmet?
Szerintem onnantól van értelme nap-ról (éjszaka és nappal) beszélni, ahonnan van világosság és sötétség és a kettő elválasztódik (váltakozik), és ez a világosság megalkotásával, az első Logosz-al (Isteni erejű szó) indul, mint első nap:
"És MONDA Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.
És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap."
Ez hasonló:
Kezdetben volt az ige (logosz), és az ige (logosz) Istennél volt, és isten volt az Ige. (Logosz)
EZ kezdetben az Istennél volt.
(az Isteni erejű logosz, szó, teremtő elhatározás kezdetben Istennél volt, egyes fordítások szerint Isten felé fordulva volt)
Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett
ami lett őbenne, élet volt, és az élet volt az emberek fénye.
(minden a logosz által lett, ami kezdetben Istennél volt, és ami a logoszban, vagy általa lett, az élet, és világosság, ami a sötétségben fénylik, mint a későbbiekből kiderül)
már a logosz is értelmet vagy szót jelent.
A teremtés Isten különféle energiáinak szétáradásával történik, mindenhová kiterjed, mindenütt jelen van személyes képviselői, különféle energiái kiterjedése révén.
"A hamis ego sötétségéből létrejön az öt elemből az első, vagyis az éter. Ennek a finom formája a hang, amely úgy áll kapcsolatban vele, mint a látó azzal, amit lát"
Az öt elem, vagyis az ég, a levegő, a tűz, a víz és a föld nem más, mint a hamis ego sötétségének különféle megnyilvánulásai. Ez azt jelenti, hogy a hamis ego a az Úr határenergiájából jön létre, és az anyagi teremtés feletti uralkodás hamis énképzete miatt az élőlény hamis élvezete érdekében létrejönnek annak alkotórészei. Az élőlény gyakorlatilag nem más, mint az uralkodó tényező az anyagi elemek fölött mint élvező, noha a háttérben a Legfelsőbb Úr áll. Valójában az Úron kívül senkit sem lehet élvezőnek nevezni, az élőlény azonban jogtalanul élvezővé akar válni. Ez a hamis ego eredete. Amikor a megzavarodott élőlény erre vágyik, az Úr akaratából létrejönnek az árnyék-elemek, és az élőlények futhatnak utánuk, mint egy látomás után.
Azt mondják, először a hang jött létre, aztán az éter, de a hang az éter finom formája, s a különbség közöttük olyan, mint a különbség a látó és a látott között. A hang a valódi tárgyat képviseli, amint a tárgyról a beszéd által létrehozott hang alapján elképzelhetjük a tárgy tulajdonságait. A hang tehát a tárgy finom jellemzője. Hasonló módon az Úr hangképviselete az Úr tulajdonságait tekintve az Úr teljes formája. Az Úr hangképviselete nem különbözik Magától az Úrtól, mert az Úr és hangképviselete egyaránt abszolút tudás. az Úr szent neve, mivel az Úr hangképviselete, tartalmazza az Úr teljes energiáját. Így aztán az ember azonnal az Úr társaságát élvezheti szent nevének, hangképviseletének tiszta éneklése révén, és az Úr azonnal megnyilvánul a tiszta híve előtt.
"Mivel az ég átalakul, létrejön a levegő az érintés minőségével. Ugyanennek a folyamatnak a segítségével a levegőt megtölti a hang, valamint az élet hosszának alapvető tényezői: az érzékfelfogás, a gondolkodóképesség és a testi erő. Amikor a levegő az idő és a természet menetét követve átalakul, létrejön a tűz, amely formát ölt, s rendelkezik a tapintás és a hang érzékelésével. A tűz szintén átalakul, s megnyilvánul a víz, amely ízzel teli. Mint az előző elemek, ez is rendelkezik formával és érintéssel, s hanggal teli. Amikor a víz átalakul, létrejön a föld, amely illatos, és mint a korábbi elemek, minőségileg tartalmazza az ízt, az érintést, a hangot és a formát."
A teremtés egész folyamata fokozatos evolúció és fejlődés az egyik elemtől a másikig, a földön található fák, növények, hegyek, folyók, csúszómászók, madarak, vadállatok és különféle emberi lények változatosságáig. Az érzékfelfogás szintén evolúció során alakult ki: a hangból, az érintésből majd a formából keletkezik. Az íz és az illat szintén az ég, a levegő, a tűz, a víz és a föld fokozatos fejlődésével alakul ki. Ezek kölcsönösen egymás okai és okozatai, ám az eredeti ok Maga az Úr.
Az érzékfelfogás minőségei a földben teljes mértékben, más elemekben pedig kisebb mértékben vannak jelen. Az égben csak hang van jelen, míg a levegőben ott a hang és az érintés. A tűzben ott a hang, az érintés és a forma, a vízben pedig ott az íz is, más érzékelésekkel, vagyis a hanggal, az érintéssel és a formával együtt. A földben azonban jelen van az összes említett tulajdonság, s ezen kívül az illat is kialakul. Így aztán a Földön jelen van az élet megannyi változatának teljes megnyilvánulása, amely eredetileg a levegővel mint alapvető elemmel kezdődött. A test betegségeit az élőlények földi testében található levegő működési zavara okozza, s az elme betegségeit is a testben lévő levegő bizonyos rendellenessége eredményezi.
Most nem írnám ki a teljes folyamatot mert lehet nem is érdekel.
"A mellett a teremtés mellett, amely a kötőerők kölcsönhatásainak köszönhetően természetesen következik be, kilencféle teremtés van. Az örök idő, az anyagi elemek és az ember tetteinek minősége háromféle megsemmisülést idéz elő.
A kilenc teremtés közül az első a mahat-tattva, vagyis az anyagi összetevők összességének teremtése, amelynek során a kötőerők a Legfelsőbb Úr jelenlétének köszönhetően kölcsönhatásba lépnek egymással. A másodikban a hamis ego jön létre, melyben felébrednek az anyagi elemek, az anyagi tudás és az anyagi cselekedetek.
Az érzékfelfogás a harmadik teremtésben jön létre, s ebből származnak az elemek. A negyedik teremtés a tudás és a tetthez szükséges képesség teremtése.
Az ötödik teremtésben a jóság kötőerejének hatására — amelynek összessége az elme — létrejönnek az irányító istenségek. A hatodik teremtés az élőlény tudatlan sötétségét hozza létre, ami miatt a mester ostobaként cselekszik.
Mindezek az Úr külső energiája segítségével bekövetkezett természetes teremtések. Most hallj tőlem Brahmá az első teremtett teremtéséről, Brahmáéról, aki a szenvedély kötőerejének inkarnációja, s akinek a teremtés témájában intelligenciája éppen olyan, mint az Istenség Személyiségéé.
A hetedik teremtésben a mozdulatlan lények jönnek létre, melyek hat csoportba sorolhatók: a virágok nélküli gyümölcsfák, azok a fák és növények, melyek addig léteznek, míg gyümölcsük meg nem érik, a kúszónövények, a nádak, azok a növények, melyeknek nincs szükségük támaszra, valamint a virágokkal és gyümölcsökkel teli fák.
Minden mozdulatlan növény felfelé törekszik a fennmaradásáért. Szinte teljesen öntudatlanok, de a fájdalomérzet jelen van bennünk. Változatos formákban nyilvánulnak meg.
A nyolcadik teremtésben az alacsonyabb rendű fajok jönnek létre, melyek huszonnyolc csoportra oszthatók. Mind végtelenül ostobák és tudatlanok. A szaglás segítségével ismerik fel mindazt, ami kívánatos számukra, de szívükben semmire sem képesek emlékezni.
A körforgásban a kilencedik azoknak az embereknek a megteremtése, akik csak egy fajt alkotnak, s akik táplálékukat a hasukban tartják. Az emberi fajban a szenvedély kötőereje az uralkodó. Az emberek mindig nagyon elfoglaltak a szenvedéssel teli életben, de minden tekintetben boldognak tartják magukat.
A félistenek teremtésének nyolc fajtája van: (1) a félistenek, (2) az ősatyák, (3) az asurák vagy démonok, (4) a gandharvák és az apsarák, vagyis az angyalok, (5) a yaksák és a ráksaszák, (6) a siddhák, a cáranák és a vidyádharák, (7) a bhúták, a preták és a pisácsák és (8) az emberfeletti lények, a mennyei énekesek és mások megteremtése. Mindegyiküket Brahmá, az univerzum teremtője hozta létre.
A két megnyilvánult energia [a lélek és a durva anyag] közül azok a lények, amelyek életerővel rendelkeznek [füvek, fák, zöldségek] magasabb rendűek a tompa anyagnál [a kőnél, a földnél stb.]. A mozdulatlan növényeknél magasabb rendűek a férgek és a kígyók, amelyek mozognak. A férgeknél és a kígyóknál magasabb rendűek azok az állatok, melyeknek kifejlődött az értelme. Az állatoknál magasabb rendűek az emberi lények, és az emberi lényeknél magasabb rendűek a szellemek, mert nekik nincs anyagi testük. A szellemeknél magasabb rendűek a gandharvák (angyalok), náluk pedig a siddhák. A siddháknál magasabb rendűek a kinnarák, náluk pedig az asurák. Az asuráknál magasabb rendűek a félistenek, és a félistenek közül Indra, a mennyek királya a legfelsőbb. Indránál magasabb rendűek az Úr Brahmá közvetlen fiai, például Daksa király (ősnemző), és Brahmá fiai közül a legmagasabb rendű az Úr Siva. Mivel az Úr Siva az Úr Brahmá fia, Brahmá magasabb rendűnek számít, de még Brahmá is alacsonyabb rendű Nálam, az Istenség Legfelsőbb Személyiségénél."
Előzőnek!
Ne haragudj, hogy erre nem reagálok érdemben. Ennek az az oka, hogy alapvetően a Biblia állításai alapján akartam beszélni a teremtésről és ezen belül az angyalok teremtésének idejéről, nem más vallások, más istenségek tanai alapján, hanem a magasságos Isten, Ellah, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, Jézus Krisztus Istene és Atyja által küldött próféták (mint Mózes) írásai alapján, amit Könyveknek (Bibliának) neveznek. (ez a címből is kiderül, hiszen tettem egy hivatkozást is Jób könyvére)
Igen ez igaz. Egy az igaz Isten.
Csakhogy neked más név (Brahma) is belefér, nekem meg nem.
Az én Istenem csak és kizárólag a JHVH-t (a VAGYOK-ot) jelentette ki, mint nevét, mint aki Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, csak ezen a néven említem:
Ex. 3:13.
"Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik?
És monda Isten Mózesnek:
VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.
És ismét monda Isten Mózesnek:
Így szólj az Izráel fiaihoz: JHVH, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok.
EZ az én NEVEM mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre."
Máshol pedig:
Deut. 6:4 "Halld, óh Izráel: JHVH a mi Istenünk, JHVH az egyetlen!"
Persze, az igaz, hogy mindez csak a Biblia állításain belül áll meg, a te vallásodban lehet máshogy is, ezt elismerem, de mint ahogy te a magadéból indulsz ki, én is a magaméból.
Köszönöm, hogy elfogadó hangulatban reagálsz.
Voltaképpen nem is akartam belemenni semmiféle vallásközi vitába. egyszerűen a "saját" szentírásommal szerettem volna hozzájárulni (amely egyébként nem veti el a "tiédet") az igazad megalapozásához miszerint az angyalokat Isten valóban korábban teremtette mint az emberi lényeket.
Én magam nem tudom ezeket a megállapításokat kezelni, hogy énistenem meg hogy valaki más istene. Részemről egy isten van s az mindenkié vagy fordítva hogy minden, de minden Isten által van tehát mindenki az övé.
Az ismeret anyagodat annyiban szeretném helyesbíteni, hogy
Brahma nem isten és énmagam sem állítottam ezt róla. Azt viszont igen hogy ő az első teremtett s a teremtést egy bizonyos szakaszától már ő végzi. de nem mint isten hanem mint egy hiteles képviselője.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!