Istenben való hited mennyire mély? Na és mennyire hiszel abban, ha imádkozol, azt meghallja Isten, és segít rajtad?

"Istenben való hited mennyire mély?"

Nem hiszek. Bár azt sem hiszem, hogy nincs. Szkeptikus vagyok.

"Na és mennyire hiszel abban, ha imádkozol, azt meghallja Isten, és segít rajtad?"

A vallások sem állítják, hogy Istent érdekli az ima.

"azokon akik éheznek nyomorban élniük miért nem segít rajtuk az Isten?"

Mert Isten nem a szociális minisztérium, hanem a világmindenség teremtője.

"akkor meg minek imádkoznak hozzá?"

Ennek változatosak az indokai.

"Elég , ha hálát adnak reggel, hogy ismét felébredtek, tudnak levegőt venni, esetleg szépen süt a nap, vagy vidám nap elé néznek."

Ez is egy lehetséges indok.

ma 10:01

Már mondtam, hogy a kereszténység szerint Isten a világmindenség teremtője, nem pedig pénzautomata.

A kérő imádságban nem Istent „vesszük rá”, hogy jó legyen hozzánk és másokhoz, hanem az ő örök jóságának nyitunk ajtót a magunk és mások számára. Az Úr Jézus maga mondja: „Kérjetek és adatik nektek.” Illetve: „Bármit kértek az én nevemben, megadatik nektek.”

De meg kell tanulni kérni. A „bármi” nem azt jelenti, hogy ami csak az eszünkbe jut. Akárhogyan kérjük, Isten semmi olyant nem ad, nem is tudna adni, ami az örök boldogságunkat akadályozza, ami az üdvösségünkre káros lenne. Nem két ember áll egymással szemben, hanem a teremtmény kér a Teremtőtől, aki előre látja a sorsát, a halál és a feltámadás utáni életét. Az ember azonban semmit nem lát előre. Ebben az összefüggésben kell szemlélni a csodás imameghallgatásokat is. Egy embertől hiába kérjük, nem tud csodát tenni. Istentől csodát is szabad kérni – de mindig azzal az előre elfogadással, hogy „legyen meg a Te akaratod”. Soha ne felejtsük, hogy Isten nem tud rosszat tenni. Amit kérünk, néha nem adja meg – de ad másvalamit, sokszor többet helyette. Ez Isten előrelátó jósága.

Ezért nem pusztán emberi bizalomnak, hanem a Teremtőbe vetett bizalomnak kell áthatnia a kérést! Ha Isten nem is hallgatott meg – látszólag -, akkor is le kell borulnunk és meg kell köszönnünk, mert valójában meghallgatott, csak még nem tudjuk, hogyan. Bizonyosnak kell lennünk egy másfajta adományban: abban, hogy mégiscsak meghallgatott, de nem úgy, ahogyan mi elgondoltuk. Akkor hiteles a kérő ember magatartása, ha a „nem-meghallgatást” is el tudja fogadni, mint Isten szeretetteljes ajándékát.

Amikor a karonülő gyerek kapkod az éles kés után, és hisztizik, hogy adjuk oda neki, akkor magadhoz öleljük, de nem kapja meg, amit kér. Nem kell „belebolondulni” abba, ha a dolgok másként alakulnak, ha például szétszakad egy jegyesség. „Istenem, úgy látszik, mást akartál.” Fáj, nem értjük, de megköszönjük, mert tudjuk, hogy nincsen olyan kérés, amit az Isten ne hallgatna meg. Kérjük, hogy gyógyuljon meg a beteg. Ha nem gyógyul meg, akkor talán a kérésünk segített neki, hogy üdvözüljön. Meghal majd, de ott lesz a szentek között, vagy talán kap egy sugallatot, és a halála előtt bűnbánatot tart.

forrás: [link]