Hiszel a Szentháromságban?

Hiszel-e a Szentháromságban

Lynnford Beachy

„Hiszel-e a Szentháromságban?” – ez az egyik leggyakoribb kérdés, ha hited valódiságáról akar valaki tudakozódni. De ha valóban megérted a kérdést, akkor saját válaszodon is meglepődhetsz. A legtöbb keresztény úgy véli, ha valaki hisz az Atyában, a Fiúban és a Szent Lélekben, akkor a Szentháromságban hisz. Mégis sokan vannak, akik hisznek az Atyában, a Fiúban és a Szent Lélekben, de mégsem a Szentháromságban hisznek, még ha maguk úgy is vélik. Sokkal több rejlik a Szentháromság-tan helyes megértése mögött, mint „csak” az Atyában, a Fiúban és a Szent Lélekben való hit!

Korunk keresztényeinek nagy többsége vallja, hogy hisz a Szentháromságban, bár legtöbben elismerik, hogy képtelenek azt megérteni. Az általános zűrzavarra való tekintettel, mely e tant körülveszi, nem csoda, ha a Szentháromság-hívők körében is sokfajta különböző nézet él Istennel kapcsolatban. A zavar oka részben a nagyfokú tudatlanságból ered, már ami a Szentháromság-tan lényegét illeti. Sok lelkipásztor és gyülekezetvezető prédikációiban kerüli ezt a témát, mert azt mondják, maguk sem értik, és ebből kifolyólag képtelenek másoknak elmagyarázni. E zűrzavart tovább növeli a gyakran ismételt mondás: „A Szentháromság titok, amely meghaladja felfogóképességünket, ezért inkább ne is bolygassuk.” Ez sok embert arra késztetett, hogy Isten megismerésének kérdését egyszerűen figyelmen kívül hagyja, és e helyett megelégedjen egy megfoghatatlan titokkal.

E téma bizonyos ellentmondásait magam is megtapasztaltam. Sok emberrel találkoztam, akik azonnal leszögezték, hogy hisznek a Szentháromságban, de amikor utánakérdeztem, kiderült, nézeteik a legkevésbé sem egyeztek a Szentháromság-tannal! De még meglepőbb az a tény, hogy sok ember, sőt, sok prédikátor van, akik bár nyíltan tagadják a Szentháromság-tant, de a felfogás, amit ők maguk képviselnek – anélkül, hogy tudnának róla –, valójában maga a Szentháromság-tan, vagy valami nagyon hasonló, még ha másként nevezik is, mint pl. „Istenség”.

Tekintettel arra, hogy az emberek Istenről alkotott sokféle zavaros képe gyakorlati kihatással van az evangélium üzenetére, vizsgáljuk most meg az Istenről alkotott legnépszerűbb nézeteket és tegyük a Biblia mérlegére. Ezen információk alapján bárki képes lesz könnyedén azonosítani a Szentháromság-tant vagy egy ilyen név alatt futó Istenről alkotott nézetet, függetlenül attól, hogy e tézisek tanítói hogyan is nevezik, és milyen kifejezésekkel magyarázzák. Imádkozom azért, hogy e tanulmány elolvasása után kész legyél az Istenről szóló igazság befogadására, és az emberek által alkotott téves elméletek elvetésére, ill. hogy „mindig kész legyél megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőled a benned lévő reménységről”. (I.Pét.3:15.)

A kereszténység körében négy fő irányzattal találkozhatunk: Szentháromság-tan, modalizmus („egyedül Jézus”), unitarizmus és triteizmus. Miközben ezeket az Istenről alkotott téves nézeteket vizsgáljuk, mindig tartsuk szem előtt, hogy végeredményben ezek mind tagadják Krisztus szó szerinti fiúságát, és tökéletes, isteni kereszthalálát, úgyannyira, hogy nekünk nem hagynak mást, csupán egy emberi áldozatot az egész világ bűneiért, és egy torz képet Isten valódi szeretetéről.

A hivatalos katolikus felfogás

A katolikus egyház Istenről alkotott hivatalos állásfoglalásának – amely mint „ortodox Szentháromság” is ismeretes – fő jellemzőit, kevés eltéréssel ugyan, de a legtöbb protestáns egyház és gyülekezet is elfogadja. Ez az egyetlen felfogás, amelyet jogosan nevezhetünk „Szentháromság-tannak”, hiszen elsőként ők fogalmazták meg e tant. Az „Egy mai katolikus kézikönyve” c. könyvük 11. oldalán a következőket olvashatjuk:

„A Szentháromság titka a katolikus hit központi tanítása. Az egyház minden más tanítása erre épül. ...

Az egyház a legnagyobb buzgalommal tanulmányozta ezt a titkot, és a négy évszázados vizsgálódás után úgy határozott, hogy a tant a következőképpen fogalmazza meg: Az Istenség egységében három személy osztozik – az Atya, a Fiú és a Szent Lélek...”

Az ortodox Szentháromság-tan alapvető tanítása az az elképzelés, amely szerint három személy alkot egyetlen lényt (szubsztanciát), amely az Isten. Itt jegyezzük meg, hogy a ’személy’ és ’lény’ fogalmak ebben az esetben különböző jelentést hordoznak. Nagyon fontos világosan látnunk ezt a különbséget, hogy a különböző istenképeket megérthessük. A ’lény’ fogalma alatt értendő mindaz, ami az egyént (individuumot) alkotja – a szellem, a lélek, az értelem, az öntudat, az akarat és a test. A ’személy’ alatt ezzel szemben – különböző teológiai iskolák – különböző dolgokat értenek, erről később még bővebben lesz szó.

Az ortodox Szentháromság meghatározásához az Athanasius-féle hitvallást hívom segítségül, amelyet a katolikus egyház és a legtöbb protestáns egyház általános igazságnak tekint. (Ld. Philip Schaff, A keresztény egyház történelme, 3. köt., 132. szakasz, 696. old.) Az athanasiusi hitvallás szerzője ismeretlen, de bizonyos részei valószínűleg Augustinus írásaiból származnak. E hitvallás a következőket mondja:

Az athanasiusi hitvallás

„1. Aki üdvözülni akar, annak mindenek előtt katolikus hitre kell térnie.

2. Aki nem tartja meg e hitet teljesen és tisztán, az kétségtelenül örökre el fog veszni.

3. A katolikus hit pedig a következő: Imádjuk az egy Istent a Háromságban és a Háromságot az egységben.

4. Anélkül tesszük ezt, hogy az egyes személyeket összevegyítenénk, vagy az isteni lényt szétválasztanánk.

5. Az egyik személy az Atya, a másik a Fiú, a harmadik a Szent Lélek.

6. De az Atya, a Fiú és a Szent Lélek csak egyetlen istenség, azonos dicsőség, azonos és örök felség jellemzi őket.

15. Így tehát van az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szent Lélek Isten;

16. De még sincs három Isten, hanem csak egy Isten. ...

19. Mert ugyan a keresztény alapigazságok szerint mindegyik személyt egyenként Istennek és Úrnak valljuk,

20. a katolikus hit mégis tiltja nekünk, hogy három Istent vagy három Urat fogadjunk el.

25. És e Háromságon belül nincsen első, nincs utolsó, nincs nagyobb és nincs kisebb;

26. hanem mindhárom személy egyformán örök és egyformán nagy.

27. Így tehát, ahogy már említettük, mind a Háromságon belüli egység, mind az egységen belüli Háromság imádandó.

28. Aki tehát üdvözülni akar, annak hinnie kell mindezt a legszentségesebb Háromságról.”

Az ortodox Szentháromság-tan

Az ortodox Szentháromság-tan azt tanítja, hogy három személy alkot egy lényt, amelyet Istennek nevezünk. E három személy mindegyike különbözik egymástól, saját öntudattal rendelkezik és mindhárom egyező korú (nincs közöttük „első és utolsó”), hatalomban és tekintélyben nincs különbség közöttük (nincs közöttük „legnagyobb és legkisebb”). A magyarázat azonban még ennél is mélyebbre megy, mert az ortodox Szentháromságon belül ez a három személy nem a hagyományos értelemben vett személy. Ha köznapi értelemben vett személyre gondolunk, akkor egy önálló lényt értünk alatta, de az ortodox Szentháromság-tan nem így értelmezi a személyt. Az ortodox Szentháromság-tan védelmezői azt mondják, hogy a ’személy’ szóval valójában nem is lehet kifejezni az isteni személyek között fennálló tényleges viszonyt. Ezért a legtöbb teológus a ’személy’ szó helyett inkább a görög ’hiposztázis’ szót alkalmazza, mert ez a teológiai gondolkodásban a személyiség és az önálló lény keverékét foglalja magában. Ezt a felfogást a következőképpen magyarázzák:

„Az Istenség lényében való létezésről szóló tanítás olyan létformára utal, amely annyira szokatlan és egyedi, hogy az emberi értelem számára csak kevéssé vagy egyáltalán nem mutat hasonlóságot a hagyományos gondolkodásmóddal. A ’hiposztázis’ valóságosan létező – a lét egy biztos, lényeges formája, nem csupán kisugárzás, energia vagy megnyilvánulás – hanem a ’lény’ és a ’tulajdonságok’ közötti átmeneti forma. Nem azonos teljesen a lénnyel, mert nem három lényről van szó. De nem hasonlítható tulajdonságokhoz sem, mert a három személy egyenként is egyenlő mértékben birtokolja valamennyi isteni tulajdonságot. ... Ezért az emberi értelem kénytelen egy olyan létforma fogalmát elfogadni, amely abszolút egyedi, „sui generis”, és lehetetlen valamiféle hagyományos összehasonlítás vagy hasonlat segítségével érzékelhetővé tenni.” (Dr. Shedd, A keresztény tanrendszer kialakulásának története, 1. köt., 365. old., idézi: Philip Schaff, A keresztény egyház történelme, 3. köt., 130. szakasz, 676, 677. old.)

Ezt az Istenről alkotott különös felfogást olyan nehéz megérteni, hogy maga Augustinus sem értette, noha az egyház legnagyobb hatású írói közül leginkább az ő Szentháromság-értelmezése vált mérvadóvá. A Szentháromság-hívők körében mai napig nagy tekintélynek örvend. Philip Schaff ezt írta róla: „Az egyházatyák közül Athanasius mellett Augustinus tette a legnagyobb szolgálatot e dogmának [ti. a Szentháromság-tannak]. (Philip Schaff, A keresztény egyház történelme, 3. köt., 131. szakasz, 684. old.) De maga Augustinus a következőt mondta: „Ha felszólítanak minket, hogy magyarázzuk meg a Szentháromságot, csak azt tudjuk mondani, hogy ez sem az, az sem az.” (u.o., 130. szakasz, 672. old.)

Athanasius – a Szentháromság egyik legelső és legnagyobb hatású képviselője – „nyíltan és őszintén bevallotta, hogy – valahányszor értelmét a Logos istenségének megértésére próbálta kényszeríteni –, fáradságos és hatástalan erőfeszítései mind hiábavalóknak bizonyultak. Minél többet gondolkodott, annál kevésbé értette; és minél többet írt, annál kevésbé tudta gondolatait kifejezni.” (Edward Gibbon, A Római Birodalom hanyatlása és bukása, 5. fejezet, 1. bek., idézi: Alonzo T. Jones, A két köztársaság, 334. old.)

Athanasius és Augustinus, akik leginkább hozzájárultak a Szentháromság-tan megfogalmazásához, mindketten bevallották, hogy képtelenek a Szentháromságot megérteni és meghatározni.

Az ortodox Szentháromság-tan szemléltetése

Az ortodox Szentháromság-tant legjobban egy három nyúlvánnyal ellátott körrel lehet szemléltetni:

Ortodox Szentháromság

Az ortodox Szentháromság:

három személy (hiposztázis) egyesül

egy lényben.

Összefoglalás:

Az ortodox Szentháromság-tan az a hivatalos katolikus tanítás, amely szerint a Biblia egyetlen Istene egy olyan lény, amely három hiposztázisból áll, amelyek mindegyike saját öntudattal rendelkezik. A hiposztázis szót az ortodox Szentháromság-hívők a lét egy olyan állítólagos formájának megjelölésére használják, amely egyedül és kizárólag a Szentháromságon belül létezik, és átmeneti forma a ’tulajdonságok’ és a ’lény’ között. De lehetetlen közelebbről megmagyarázni, minthogy se nem tulajdonság, se nem lény. Ez az Istenről alkotott felfogás – bármilyen zavaros is – a leginkább elfogadott nézet a keresztények körében.

Az ortodox Szentháromság-tan tagadja Krisztus szó szerinti fiúságát és teljes halálát. Tagadja Krisztus halálát, mert azt tanítja, hogy Isten isteni Fia maga is Isten része, ezért a halál nem választhatja el Istentől, mert Isten nem halhat meg. Erről a Szentháromság-hívő Augustinus szavai alapján is meggyőződhetünk:

„Egyetlen halott sem támaszthatja fel önmagát. Ő [Krisztus] volt egyedül képes arra, hogy feltámassza önmagát, aki – bár teste halott volt – nem volt halott. Mert ő feltámasztotta azt, ami halott volt. Ő támasztotta fel önmagát, aki önmagában élő volt, noha testében, amit feltámasztott, halott volt. Mert nemcsak az Atya egyedül, akiről az apostol így szólt: „Ezért Isten is felmagasztalta Őt...”, támasztotta fel a Fiút, hanem az Úr is feltámasztotta önmagát, azaz saját testét.” (Niceai és Nicea utáni egyházatyák, 1. sorozat, 6. köt., 656. old., Szent Ágoston, „Prédikációk az Újszövetség válogatott részeiről”)

Igaz, hogy egy halott ember nem képes önmagát feltámasztani. Az is igaz, hogy Krisztus meghalt. Az isteni és megdicsőült Jézus Krisztus mondta: „Halott voltam.” (Jel.1:18) Mivel Krisztus ténylegesen halott volt, nem támaszthatta fel önmagát. A Biblia nem tanítja, hogy önmagát támasztotta fel a halálból. Ezzel szemben legalább harminc helyen kijelenti, hogy az Atya támasztotta fel Őt halottaiból. Pl. Gal.1:1-ben: „Pál, apostol (nem emberektől, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által és az Atya által, aki feltámasztotta őt a halálból)...”

Véleményem szerint Augustinus végkövetkeztetése, amely szerint Krisztus „nem volt halott”, nemcsak az emberi értelemnek mond ellent, hanem ellentétben áll a Bibliával is, és meggyengíti az evangélium erejét. Ez mégis egy szükségszerű végkövetkeztetés, ha azt hisszük, hogy Jézus Krisztus az Atya Isten lényének egy része. Mindazok, akik hisznek e tanban, arra a következtetésre kell jussanak, hogy Krisztus halála nem több egy olyan ember halálánál, akit átmenetileg a Szentháromság második személye töltött be. Nem számít, hogy Isten már korábban is létező Fia milyen dicsőséges, hatalmas, sőt örökkévaló volt; ha csak az emberi rész halt meg, akkor az áldozat pusztán emberi áldozat volt. Hogyan is képes valaki a Fiát halálra adó Isten szeretetét igazán megbecsülni és megérteni, ha nem is hiszi, hogy Krisztus valóban meghalt?

Az ortodox Szentháromság-tan tagadja Krisztus fiúságát, mert ha Krisztus, az Isten Fia, csak valamiféle kivetülése az egy Istennek, és része az isteni Lénynek, akkor ebből kifolyólag nem nevezhető Isten Fiának, ahogyan ez a katolikus kitalációból, az „örök nemzés” tanából világosan ki is tűnik.

Modalizmus („Egyedül Jézus”)

A modalizmus, amelyet „egyedül Jézus”-tannak is neveznek, azt tanítja, hogy Isten egyetlen személy, aki háromféle módon nyilatkozik meg. Ha alaposabban megvizsgáljuk az Athanasius-féle hitvallás negyedik pontját, láthatjuk, hogy az kifejezetten a modalizmusról és a triteizmusról szól. Így szól: „anélkül, hogy a személyeket összevegyítenénk [modalizmus], vagy az isteni lényt szétválasztanánk [triteizmus]”. Az ortodox Szentháromság-hívők szerint a modalizmus a három személyt egy személybe sűríti bele, amely három különböző korszakban három különböző módon nyilatkozik meg. Ezt az elképzelést sabellianizmusnak is szokták nevezni, mert állítólag egy Sabellius nevű ember találta ki. Dr. Philip Schaff a következőket írja a modalizmusról:

„Sabellius alapgondolata szerint Isten egysége – anélkül, hogy önmagán belül különbségeket tenne –, a világ fejlődése folyamán három különböző formában és kinyilatkoztatási szakaszban bontakozott ki, és a megváltás kiteljesedése után ismét visszatér az egységbe. Az Atya a törvényadás folyamatában, ill. az ótestamentumi korban nyilatkoztatja ki önmagát, (de nem a teremtésben, mert nézete szerint akkor még nem volt kijelentve a Szentháromság); a Fiú a testtélételben; a Szent Lélek az ihletésben. A Fiú kinyilatkoztatása mennybemenetelével végződik; a Lélek megnyilatkozása pedig folytatódik a megújításban és megszentelésben.” (Philip Schaff, A keresztény egyház történelme, 2. köt., 152. szakasz, 582. old.)

Az ortodox Szentháromság-tan képviselői szerint ez az elképzelés a Szentháromság három személyét csupán egyetlenre szűkíti le, amely három különböző szerepet játszik különböző időszakokban – néha az Atyát, néha a Fiút, néha a Szent Lelket játssza.

A modalizmus szemléltetése

A modalizmus ábrázolására egy kört rajzolhatnánk.

Modalizmus

Modalizmus:

Egy lény, egy személy,

három kinyilatkoztatási formában vagy személyiségben.

Összefoglalás:

Ahogy az előbb említettük, a modalizmus azt az elképzelést tanítja, mely szerint egyetlen Isten van, és ez a lény a különböző korszakokban háromféle módon nyilatkoztatja ki magát (némelyek szerint akár egyidejűleg is) Így tehát az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nem három személyt jelöl, hanem ugyanazon egy személy három megnyilvánulási formáját. A modalizmusban hívők közül egyesek azt állítják ugyan, hogy Istenben három személy létezik, de a ’személy’ fogalma számukra sokkal inkább egyéniséget, karaktert, kisugárzást vagy megnyilvánulási formát jelent, mint lényt vagy hiposztázist.

E felfogás szerint Istennek nem lehet valóságos Fia. Az Isten Fiáról alkotott egyetlen lehetséges elképzelés kizárólag a testtélételre korlátozódna, vagy arra, hogy maga Isten jött el testben e világra, hogy eljátssza saját fiát. A két elképzelés egyike sem közelíti meg Isten valóságos, irántunk való szeretetét, amely egyszülött Fiát adta halálra vétkeinkért. Krisztus Istenfiúságának tagadásához társul még, hogy Krisztus halála ismét csak emberi áldozattá silányul, mert ha Krisztus csupán az egy Isten kinyilatkoztatása, akkor nem halhatott meg, hiszen a Biblia I.Tim.6:16-ban világosan kimondja, hogy Isten nem halhat meg. Így mindazoknak, akik e tanítást vallják, meg kell elégedniük azzal az elképzeléssel, hogy Isten annyira szerette a világot, hogy a világba jött, eljátszotta nekünk saját fiát, és meghalt értünk, hogy irántunk való nagy szeretetét kinyilvánítsa. Nem csoda, ha az emberek annyira kevéssé szeretik Istent, ha megfosztják őket az evangélium szívétől – Isten szeretetének megújító erejétől.

Unitarizmus

Az unitarizmus abban hasonlít a modalizmusra, hogy Istent egy önálló személynek tartja, de mégis különbözik tőle, mert az unitáriusok nem hiszik, hogy Isten háromféle módon nyilatkoztatja ki önmagát. Hitük szerint Jézus csak egy egyszerű ember volt, egy Isten Lelkétől ihletett próféta, de nem isteni lény. Nem ismerik el Krisztus halálát sem úgy, mint a bűnösök helyett vállalt befedező áldozatot! Utánanézhetünk e tényeknek a weboldalukon: [link]

Az unitáriusok tulajdonképpen keresztényeknek nevezik magukat, pedig vallásuk sajátos módon a muzulmán vallás tanításán alapszik, amely nyilvánvalóan a kereszténység ellen irányul.

A Korán, a muzulmánok szent könyve szerint: „A Messiás, Jézus, Mária fia, csupán Allah egy küldötte volt, egy Tőle való boldog követ, akit leküldött Máriához, kegyelem Tőle. Higgyetek tehát Allahban és követeiben, és ne mondjátok, „Szentháromság”. Hagyjátok abba – jobb lesz nektek. Allah az egyetlen Isten. Távol van az ő szentségétől, hogy Fia legyen.” (Korán, 4,171)

E felfogás szerint ugyan Jézus teljes mértékben meghalhatott, de mivel az unitáriusok Jézust csupán emberré alacsonyítják, és nem ismerik el, hogy Krisztus halála befedező áldozat a mi vétkeinkért, bűneikért még egy emberi áldozatuk sincs – egyáltalán nincs áldozatuk, sem Isten, sem Krisztus részéről. Ez a felfogás éppúgy megrabolja követőit – mint a korábbi téves nézetek, amelyeket már vizsgáltunk – Isten irántunk való szeretetétől, amely halálra adta Fiát a mi vétkeinkért. Nem csoda, ha a muzulmán világ olyan hideg és gyűlöletteljes vallásban nyilvánul meg, hiszen az ő istenük soha nem mutatta ki irántuk szeretetét. Szomorú, hogy egyes keresztények ugyanilyen téves nézetet vallanak Istenről!

Triteizmus (Három-Isten-hit)

A triteizmus az a felfogás, amely szerint a Biblia Istene három, egymástól elkülönült személyből áll, amelyek olyan értelemben „egyek”, hogy céljaikban, terveikben, szándékaikban és közös munkájukban tökéletesen egyetértenek. Ezen elképzelés szerint Isten nem egy személyes lény, hanem személyes lények egy csoportja vagy egy „bizottság”.

Itt ismét szeretnék visszautalni az Athanasius-féle hitvallás negyedik pontjára: „Anélkül imádjuk, hogy az egyes személyeket összevegyítenénk, vagy az isteni lényt szétválasztanánk.” Az isteni lény szétválasztásának gondolata éppen a triteizmusra vonatkozik. Az ortodox Szentháromság-hívők szerint a triteizmus Isten lényét három különálló lényre bontja, ami gyakorlatilag már három istent jelent – innen is a „triteizmus” elnevezés. Figyeljük meg az ortodox Szentháromság-tan egyik meghatározását, amely a triteizmust is világosan beazonosítja.

„A ’személy’ [hiposztázis] szót itt nem szabad a hagyományos értelemben használni, mintha a három személy három különálló egyén, vagy három öntudattal bíró és különálló módon cselekvő lény volna. A Szentháromság-tan személyiségről alkotott elképzelése félúton van a puszta megnyilvánulás vagy kiábrázolás – amely a sabellianizmushoz vezetne – és azon elképzelés között, amely szerint egy független, nem korlátozott emberi személyiséget értünk alatta – ez ugyanis triteizmusba torkollna. Más szavakkal: ... kerüli az unitárius Szentháromságot, mely egyazon lény három módozatáról beszél, de a triteizmust is, mely szerint a háromságot három különböző és különálló lény alkotja.” (Philip Schaff, A keresztény egyház történelme, 3. köt., 130. szakasz, 676, 677. old.)

Vegyük észre, hogy a triteizmus olyan elképzelésként lett értelmezve, mely szerint Isten három személyben létezik, mely „három különálló egyén, vagy három öntudattal bíró és különálló módon cselekvő lény”.

A triteizmus szemléltetése

A triteizmus három különálló körrel szemléltethető.

Triteizmus

Triteizmus:

Három személy, három különálló lény,

akik azért viselik az "egy" Isten megnevezést,

mert egyek szándékaikban és jellemükben.

Összefoglalás:

Ahogy az imént már említettük, a triteizmus felfogása szerint a Biblia Istene nem egyetlen lény, hanem sokkal inkább három különálló lény egy csoportja vagy bizottsága, mely tökéletes egységben működik. A modalizmus ezzel szemben azt tanítja, hogy a Biblia egy Istene egy személy, aki három különböző módon nyilatkozik meg, az ortodox Szentháromság-tan pedig e két szélsőség közötti középutat keresi, és egy olyan létformát vezet be, amit ’hiposztázis’-nak nevez, s amely se nem megnyilvánulási forma, sem pedig személyes lény.

A triteizmusban szintén nem létezhet valóságos Istenfia. Ehelyett az egyik isteni lény eljátssza a Fiú szerepét, azt állítva magáról, hogy ő egy másik isteni lény fia.

Ezen „szerepjáték” egyik leírását olvashatjuk Gordon Jenson-tól, a pune-i, indiai Spicer Főiskola akkori elnökétől, az 1996. okt. 31-i imaheti felolvasásaiból, az Adventist Review-ban. A következőket írja:

„A megváltás terve az Istenség Három Személye által kötött szövetségben lett megpecsételve, akik egyenlőképpen birtokolták az Istenség minden vonását. Annak érdekében, hogy eltöröljék a világegyetemből a bűnt és a lázadást, és hogy visszaállítsák a harmóniát és a békét, az egyik isteni Lény elfogadta és felvette az Atya szerepét, egy másik a Fiú szerepét. A fennmaradó isteni Lény, a Szentlélek, szintén jelentős szerepet kapott a megváltás tervének kivitelezésében. Mindez még azelőtt ment végbe, hogy a bűn és a lázadás felütötte volna fejét a mennyben.” (Adventist Review, 1996. október 31., 12. old. – Imaheti felolvasások)

A triteizmus, éppúgy mint a modalizmus, tagadja Krisztus halálát, mert azt állítja, hogy mindhárom isteni lény tökéletesen egyenlő, és egyikük sem tud meghalni, vagy a másik kettőtől elválni. Ezen tan követőinek is be kell érniük azzal az Isten szeretetéről vallott, meglehetősen rideg felfogással, mely szerint Isten (ez a háromtagú bizottság) annyira szerette a világot, hogy tagjai közül egyet a földre küldött, hogy a mennyben maradt másik kettő fiaként lépjen fel; és eljátssza halálát, hogy mindhármuk szeretetét kinyilatkoztassa, beleértve azokét is, akik a mennyben maradtak. Ez az elképzelés ismét elmulasztja bemutatni az igaz Isten csodálatos szeretetét, aki saját egyszülött Fiát adta halálra bűneinkért – s nem is kínál egyebet, mint egy emberi áldozatot.

Az eddigi ismeretek alkalmazása

Ahogy láttuk, a modalisták, unitáriusok és triteisták a ’személy’ fogalma alatt mind egy ’lényt’ értenek – míg az ortodox Szentháromság-hívők ezt a definíciót határozottan tagadják és azt állítják, hogy a Szentháromság három személye a létezés misztikus és megmagyarázhatatlan formája, amelyet ’hiposztázis’-nak neveznek. Philip Schaff történész hozzáfűzi: „A ’személy’ szó tulajdonképpen csak egy pótfogalom egy nem létező, alkalmasabb meghatározás híján.” (Philip Schaff, A keresztény egyház történelme, 3. köt., 130. szakasz, 677. old.)

Az ortodox Szentháromság-hívők tehát határozottan tiltakoznak azon elképzelés ellen, amely szerint Isten három lényből áll. Szerintük mindenki, aki ezt állítja, triteista.

Az unitáriusok szerint csak egyetlen isteni személy létezik: Isten, az Atya. A modalisták szerint az Atya, a Fiú és a Szent Lélek ugyanaz a személy. A Szentháromság-hívők szerint az Atya, a Fiú és a Szent Lélek ugyanaz a lény. A triteisták szerint ezzel szemben az Atya, a Fiú és a Szent Lélek három különálló lény.

Az eddigi információk alapján könnyűvé válik egy-egy ember Istenről alkotott elképzelését beazonosítani. De a Sátán állandóan arra törekszik, hogy ezen elméleteknek újabb és újabb változatait ültethesse el a köztudatban, különböző szavakkal körülírva, és az a törekvése, hogy Isten népét – ha lehet, a választottakat is – megtévessze. Úgy vélem, ez a zűrzavar csak egyre fokozódik majd, ahogy közeledik Jézus Krisztus visszajövetele.

Sátán oly módon is megtéveszti és összezavarja az embereket, hogy eléri: ugyanazon szónak többen többféle jelentést tulajdonítsanak. Néhány prédikátor és teológus az Istenről és természetéről való értekezése közben a ’személy’ szóval egy önálló lény egyik módozatát, kisugárzását vagy megnyilatkozási formáját kívánja kifejezni, úgy, hogy egy lény ezen ’személyek’ többféle módozatát vagy megnyilvánulási formáját is birtokolhatja. Mások a ’személy’ szó alatt egy önálló lény egészét értik, úgy, hogy ennek megfelelően a három személy három különálló lényt jelöl. Megint mások a ’személy’ szó alatt a létezés egy misztikus formáját értik, amely köztes forma a személyiségvonás és a lény között, úgy, hogy egy lény három különálló ’személlyel’ vagy saját tudattal rendelkező ’hiposztázis’-sal is bírhat.

Hogy ezt a zűrzavart tovább fokozzák, mind a három definíció esetében alkalmazzák a ’lény’ szót is. Legkevésbé az első meghatározásra értve, módozatként, leggyakrabban a második meghatározás szerinti lény megjelöléseként, de néha a harmadik esetben, a ’hiposztázis’ váltófogalmaként is alkalmazzák. Ha tehát meg akarjuk érteni, hogy egyik vagy másik teológus, prédikátor mit akar mondani, akkor nemcsak azt kell megérteni, amit mondanak, hanem azt is tudnunk kell, mit értenek a ’személy’ vagy ’lény’ szó alatt.

Néhány meggondolandó kérdés

Íme néhány kérdés, amely segíthet kideríteni, ki mit gondol tulajdonképpen Istenről:

* Mikor lett Jézus Krisztus Isten Fia?

* Jézus Krisztus valóban (szó szerint) Isten Fia?

* Isten Fia másként (más időben) is született az Atyától, mint ahogyan (amikor) Betlehemben megszületett?

* Rendelkezik-e Isten Fia Istentől, az Atyáétól különálló értelemmel, akarattal és öntudattal?

* Megkísérthető-e Isten a bűnnel?

* Megkísértetett-e Jézus és tudott volna-e vétkezni emberléte alatt itt a földön?

* Meg tud-e halni Isten?

* Öntudatánál volt-e Isten Fia az alatt a három nap alatt, amit a sírban töltött?

* Kinyilatkoztathat-e Isten olyat neki, ami rejtve volt előtte?

* Imádkozol a Szent Lélekhez? Ha nem, miért hanyagolod el őt? Ha mégis, hogyan tudod a Bibliából megindokolni, és példával alátámasztani?

* Van-e a Szent Léleknek saját lelke, mint az Atyának és a Fiúnak?

Ezek a kérdések nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy felderítsük, egy-egy ember mit hisz vagy tanít Istennel kapcsolatosan.

A Biblia nézőpontja

Miután megvizsgáltuk az Istenre vonatkozó, legismertebb téves nézeteket, jót tenne, ha megnéznénk, mit tanít maga a Biblia e témában.

Ésa.44:6-ban így szól az Úr: „rajtam kívül nincs Isten”. A 8. versben megkérdezi: „Hát van-é rajtam kívül Isten? Nincs kőszál, nem tudok.” Ebből egyértelműen az következik, hogy a beszélő egyedül van. Valamennyi névmás egyes számban áll, s ez világosan mutatja, hogy csak egyetlen személy beszél. Ki ez a személy? Az Újszövetség egyértelműen bemutatja.

Pál írja az I.Kor.8:4-ben: „...tudjuk, hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy.” És hogy még félreérthetetlenebbé tegye, kit ért ezen Isten alatt, a 6. versben így folytatja: „mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya...” Pál tehát hitte, hogy a Biblia egyetlen Istene az Atya és senki más!

Jézus ugyanerről tesz bizonyságot. Mk.12:32-ben az írástudónak beszél az első és legnagyobb parancsolatról. És miután idézte V.Móz.6:4-et, így szólt hozzá az írástudó: „Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van és nincsen kívüle más.” Ki ez az egyetlen Isten, akire az írástudó utalt? Jézusra, mint az „egy Istenre”? Természetesen nem! Istenre, az Atyára utalt, és Jézus tudta ezt.

Egy másik alkalommal, amikor Jézus az írástudókkal és a farizeusokkal beszélt, ezt mondta: „Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi: az én atyám az, aki dicsőít engem, akiről ti azt mondjátok, hogy a ti istenetek.” (Jn.8:54) Jézus tudta, hogy amikor a farizeusok Istent említik, akkor az ő Atyját értik alatta. Amikor az írástudó azt mondta, hogy „csak egyetlen Isten van és nincsen kívüle más”, Jézus tudta, hogy az ő Atyjáról beszélt.

Kijavította vajon Jézus az írástudót, és mondta vajon, hogy „Tévedsz, barátom – a valóságban én vagyok a Biblia egyetlen Istene?” Nem, egyáltalán nem tett ilyet! Ellenkezőleg, Jézus megdicsérte őt, és ezt mondta: „Nem messze vagy az Isten országától.” Jézus természetesen tudta, hogy az a férfi tökéletesen tisztában van azzal, hogy egyetlen Isten létezik és rajta kívül nincsen más.

A Biblia így nevezi az Atyát: „az egyedül igaz Isten” (Jn.17:3), „magasságos Isten” (Mk.5:7), „az egyedül hatalmas” (I.Tim.6:15), „mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van”. (Ef.4:6) Az Írás szerint „nincsen kívüle más”. (Mk.12:32) A Biblia világosan és egyértelműen elénk tárja, hogy a Biblia „egy Istene” az „Isten, az Atya”. (I.Kor.8:6)

Az Atya a Biblia által kinyilatkoztatja számunkra, hogy ő az egyetlen Isten, és rajta kívül nincs más Isten. Az Újszövetségben, a Zsidókhoz írott levél 1:8-ban mégis azt találjuk, hogy Krisztust is Istennek nevezi. Hogyan lehetséges ez?

Az „Isten” szónak több, különböző jelentése van. Korlátozott értelemben még az emberre is lehet alkalmazni az isten szót. A görög ’theos’ és a héber ’elohim’, amelyeket a leggyakrabban ’Isten’-nek fordítanak, több helyen is emberekre vonatkozik. (Ld. II.Móz.7:1; Zsolt.82:6; Ján.10:34) Ha tehát az ’isten’ szót ebben az értelemben alkalmazzuk, akkor száz és ezer isten létezik.

Még korlátozottabb értelemben az angyalok is neveztetnek istennek. Dávid így ír az emberről: „Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt!” (Zsolt.8:6) Az Isten szónak itt a héber ’elohim’ felel meg, amit pl. a Zsid.2:7-ben angyalnak olvasunk. Ebben az esetben az ’elohim’ szó az embertől magasabbrendű lényekre utal, de még mindig csak korlátozott értelemben isten. Ilyen ’istenből’ tehát még mindig sok van.

Krisztusra vonatkoztatva azonban még sokkal szűkebb értelemben használja az ’Isten’ szót, mivel az ő természete ugyanolyan, mint az Atyáé – ez viszont az univerzum egyetlen más lényéről sem mondható el. A Biblia szerint Krisztus „Isten formájában volt”. (Fil.2:6)

De még Krisztusra vonatkoztatva is csak korlátozott értelemben használható az „Isten” szó, mert Krisztusnak is van egy Istene, aki a „Krisztus feje” (I.Kor.11:3), aki mindenek felett áll (Ef.4:6), és aki nagyobb nála. (Ján.14:28) Ha az Isten szót abszolút és korlátlan értelemben használja a Biblia, akkor az csak egyetlenegy személyre alkalmazható, és ez az Atya. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Ján.17:3) Pál apostol ugyancsak erről beszél az I.Kor.8:4-6-ban: „Tehát a bálványáldozati hús evése felől tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, aminthogy van sok isten és sok úr; Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is ő benne...”

Összefoglalás:

Tehát sok isten van, amennyiben az ’Isten’ szót korlátozott értelemben használjuk, hogy emberekre vagy angyalokra utaljunk. Ha azonban mint tulajdonságot jelölő szót használjuk, hogy Isten természetét írjuk le általa, mint pl. a Ján.1:1-ben, akkor csak két isteni lény van: az Atya és Jézus Krisztus, az ő egyszülött Fia. Isten Fia teljes mértékben isteni természettel bír, mert Atyja is isteni – éppúgy, ahogyan én teljes mértékben ember vagyok, mivel a szüleim emberek.

Ha az „Isten” szót abszolút értelemben használjuk, hogy a mindenható Istent, az egyedül hatalmast vagy az egyedül igaz Istent jelöljük vele, akkor viszont csak egyetlen lény létezik, akit ezzel illethetünk. Ez a lény pedig Isten, az Atya egyedül, és ebben az értelemben rajta kívül nincs más Isten!

Krisztus Fiúsága

A Biblia legalább 120 alkalommal utal Krisztusra úgy, mint aki Isten Fia. Ezen belül az „Isten Fia” vagy „Istenfia” kifejezés 47-szer fordul elő. Krisztus egyedülálló, valódi fiúságára vonatkozóan ötször használja az egyszülött, hatszor az elsőszülött, és kétszer a szent gyermek kifejezést. Négy ige állítja, hogy emberré létele előtt született. Négy vers mondja, hogy az Atyától jött ki, azaz hogy az Atyától származik. Hemzsegnek a bizonyítékok, melyek alátámasztják ezt az igazságot. Krisztus valóban, szó szerint Isten Fia, akit az Atya minden teremtménye előtt „szült”. Ha Isten azt várná el tőlünk, hogy valami mást higgyünk, akkor a Biblia által – ebből a szempontból – nagyon „rossz munkát végzett”. Pontosabban szólva, ha Isten azt akarta volna, hogy mást higgyünk, akkor mindezen világos kijelentések által – amelyek szerint Krisztus szó szerint, Istentől született Fiú –, szándékosan összezavart – anélkül, hogy legkisebb utalást tette volna arra vonatkozóan, hogy szavait ne a szokásos értelemben értsük. De a Biblia ezt mondja: „Mert az Isten nem a visszavonásnak [rendetlenségnek] Istene, hanem a békességnek Istene.” (I.Kor.14:33)

A jó írók elővigyázatosan választják ki az általuk használandó szavakat. Minden egyes szót gondosan mérlegelnek, hogy világos és egyértelmű kijelentéseket fogalmazhassanak meg. Tudják, hogyha könnyen félreérthető szavakat és kifejezéseket használnak, akkor magyarázatok szükségesek, nehogy az emberek téves következtetésekre jussanak. Jézus a Biblia minden egyes szavát a maga helyén és megfelelően használta. Ezt mondta: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik.” (Mt.4:4) Mégsem fordul elő az Újszövetségben – amely Krisztusról, mint egyszülött Fiúról szól – semmiféle magyarázat vagy helyesbítés arra nézve, hogy ezeket a szavakat nem a szokásos értelemben kell érteni. Ján.3:16,18-ban Jézus maga mondja magáról, hogy ő Isten egyszülött Fia: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen... Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.”

Pál azt írja I.Kor.1:30-ban, hogy Krisztus „bölcsességül lőn nékünk Istentől...” A bölcsesség személyében Jézus a következőket mondja magáról Példabeszédek könyve 8. fejezetében: „Az ÚR az ő útának kezdetéül szerzett [szült] engem; az ő munkái előtt régen. ... Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak.. Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem. ... gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben.” (Péld.8:22,24,25,30)

A Biblia szerint Jézus Krisztus minden teremtés előtt született, tehát jóval azelőtt, hogy Isten Őt a világba küldte. (ld. Zsid.1:1-9; Kol.1:15; Ján.3:16-17; 18:37; I.Ján.4:9) Hogy hogyan és mikor ment végbe e születés, erről a Biblia nem beszél nekünk, de Isten azt akarja, hogy felismerjük az Atya és Fia közötti szoros és valódi Atya-Fiú kapcsolatot, amely nem pusztán egy „szerep-” vagy „színjáték”.

Egyesek azt hiszik, hogy Istennek nincs hatalmában valódi Fiút szülni, de Jézus a következőt mondja a Mk.10:27-ben: „Istennél minden lehetséges.”

A Szent Lélek

A Szent Lélekről mindig mint Isten Lelkéről szól a Biblia, mint pl. Rm.8:11,14-ben: „De ha Annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból...”, ill. „Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.” Vagy Isten Szent Lelkeként beszél róla, mint pl. Ef.4:30-ban: „És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.” Ha tehát a Biblia Istene az Atya, és a Szent Lélek Isten Lelke, akkor egyértelmű, hogy a Szent Lélek az Atya Lelke! Pontosan ezt tanította Jézus, amikor így szólt: „Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátoknak Lelke az, aki szól ti bennetek.” Lukács evangéliumában ugyanezt találjuk följegyezve: „Mert a Szent Lélek azon órában megtanít titeket, mit kell mondanotok.” (Luk.12:12) Ha e két verset összehasonlítjuk, észrevesszük, hogy az „Atyátok Lelke” és a „Szent Lélek” kifejezés egymással fölcserélhető.

Jn.15:26-ban Jézus azt mondja, hogy a Szent Lélek „az Atyától származik”. A Szent Lélek az Atya Lelke, az Atya viszont Jézus Krisztuson keresztül küldi el hozzánk Lelkét.

Pál ezt a következőképpen fejezi ki: „Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által, melyet kitöltött ránk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által;” (Tit.3:5-6) Ilyen módon tehát Krisztus Lelkéből is részesülünk, „aki mindenekben megkísértetett hozzánk hasonlóan” és ezért segíteni tud rajtunk, amikor megkísértetünk. (Zsid.4:15; 2:18) Ezt az igazságot ismételten olvashatjuk a Gal.4:6-ban: „Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya!” Ha megkapjuk a Szent Lélek ajándékát, megkapjuk mind az Atya, mind a Fiú Lelkét is: „De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Hogyha pedig Krisztus tibennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a Lélek ellenben élet az igazságért. De ha Annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által.” (Rm.8:9-11)

Összefoglalás

Az „egy Isten három személyben” elképzelés ellentmond a Bibliának, függetlenül attól, melyik elmélet próbálja összhangba hozni ellentmondásait. A modalizmus, az ortodox Szentháromság-elmélet, valamint a triteizmus egyaránt veszélyes, mert valamennyi tagadja azokat a bibliai igazságokat, miszerint Krisztus valóban Isten Fia és hogy valóban meghalt bűneinkért.

A Fiú „örök nemzéséről” szóló katolikus kitaláció csupán kísérlet arra, hogy a Biblia Krisztusról, Isten egyszülött Fiáról szóló tanítását összhangba hozza azzal a téves elmélettel, hogy ti. ő ugyanolyan korú, mint az Atya. Ez az állítás még csak nem is biblikus, de az egészséges emberi gondolkodásnak is ellentmond. Teljes mértékben tagadja Krisztus Fiúságát, éppúgy, mint a modalizmus vagy a triteizmus. E hazugság sok más tekintetben is elhomályosítja az igazságot. Érinti – mint említettük – Krisztus Fiúságát és halálát, de súlyosan torzítja a képet Jézus testtélételében felvett valódi természetéről, a bűneinkért végzett engesztelésről, valamint Isten és Fia személyes jelenlétéről, mely a Szent Lélek által valósul meg.

Ezek az Istenről alkotott téves nézetek követőik számára gyenge és homályos képet közvetítenek Isten szeretetéről – ha közvetítenek valamit egyáltalán –, amely nem teszi képessé őket az Isten iránti mély és igaz szeretetre, amely minden nehézséget kibír, különösen pedig a fenevad bélyege elleni harcot, amely hamarosan ránk következik.

Gondoljuk meg, hogy egyetlen hazugság sem biztonságos, és nem számít, ha csak tévedésből vagy tudatlanságból hisszük is. Pál apostol írja: „És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; Hogy kárhoztassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.” (II.Thess.2:11-12) Gondoljuk meg azt is, hogy vallási kérdésekben csak ritkán fordul elő, hogy a többség képviseli az igazságot. Jézus mondta: „Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Mt.7:13-14) Az egyházi zsinatok és az emberkéz alkotta hitvallási iratok, melyeknek a keresztények oly sokszor hitelt adnak, semmiképpen sem lehetnek számunkra az igazság mércéi. Mert csupán egyetlen etalon létezik, amelyben mint tökéletes vezetőnkben megbízhatunk, amely biztosan az igazságra vezet minket, és ez Isten Igéje. Egyetlen emberben sem bízhatunk, hogy az igazságra vezet minket, mert Isten így szól: „Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, aki meg nem menthet!” (Ésa.9:16)

Imádkozom azért, hogy ragaszkodj a bibliai igazságokhoz, amelyről az I.Kor.8:6 tesz bizonyságot: „Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus”, „Isten egyszülött Fia” (Jn.3:18), aki még a „halmok előtt született”, „Istentől származott és jött” (Péld.8:25; Jn.8:42), aki „meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint” (I.Kor.15:3), és az Atya „feltámasztotta őt a halálból” (Gal.1:1). Imádkozom, hogy higgy az igazságban, miszerint a Szent Lélek „Isten Szent Lelke” (Ef.4:30), „aki az Atyától származik” (Jn.15:26), és amely „Jézus Krisztus által” jött el hozzánk (Tit.3:5-6).

Őrizd meg a hitet – az igaz hitet!

„Tusakodjatok a hitért, amely egyszer a szenteknek adatott.” (Júd.3)

forras:

[link]