Rövid összefoglalásom:
Ez a korszak eljut arra, hogy olyan világuralmi rend lép életbe, amely nem hagy életben olyat, amely nem imádja, nem hódol neki, és így általa e-világ Istenét, sátánt. Akik felveszik ennek a rendszernek a bélyegét, azok élvezni fogják áldásait, védve lesznek, akik nem azok nem tudnak venni-eladni, menekülniük kell, üldözések lesznek, és sokan meghalnak a háborúkban éhinségekben. Isten egyházát üldözni fogják, akiknek a pusztába kell menekülni, hogy életben maradjanak.
Az utolsó szakaszban a legvérmesebb időszak 1260 napig fog tartani, amikor Isten két tanúbizonyságot fog állítani a hamis rendszer ellen. Ezeknek hatalmuk lesz, hogy megverjék a földet mindenféle csapással, ezért nem igen lesznek kedveltek. (közben lesznek Istentől is mindenféle csapások, amik a Jelenésekben vannak leírva)
Megtörténik az igazak halottainak feltámadása és a még élők elváltozása és Krisztus elé ragadtatnak a levegőégbe.
Végül ennek a rendszernek a hadereje összegyűlik a Megiddó (görögül Armageddon) nevű helyen, ahol a mennyből visszatérők Krisztus és a feltámadt szentek ellen fognak hadakozni. (a mostani rendszer ezeket a gonosz idegeneknek állítja majd be, valószínűleg, legalábbis sok film ezt sugallja)
Krisztus győz, és átveszi az uralmat. A gonoszoknak annyi!
Krisztus ítélőszéke előtt az igazak, az elsőszülöttek és a gonoszok elsőszülöttei is megkapják jutalmukat. (Ez az a példázat a kecskék és juhok szétválasztásáról)
Nagyon kevesen maradnak, a 7 milliárdból max 10 millió. (egyes próféciák szerint keresni kell az embert, olyan ritka lesz)
Megkezdődik Krisztus ezeréves uralma a nemzetek felett, és helyre lesz állítva a föld a sok csapás és háború után.
A valódi Izrael, az a 10 törzs amely szét lett szórva még Babilon előtt helyre lesz állítva mint nép az Ábrahámnak megígért határokon belül. (ilyen nagy kiterjedésű állam még nem létezett azon a földön)
Visszatér a mezőgazdaság alapú életmód, a föld fákkal lesz teleültetve.
Krisztus kormányzásának székhelye Jeruzsálem.
Isten törvénye helyre lesz állítva. Amelyik nép nem küldi fel a követeit Jeruzsálembe a sátrak ünnepét, hogy megünnepelje arra nem lesz eső. Krisztus vasvesszővel uralja a nemzeteket.
Az emberek életkora vissza lesz állítva az özönvíz előttire, viszont amelyik ember a hitetés hiányában is megátalkodott bűnös ebben a korban, az 100 évet sem ér meg.
Jeruzsálemben lesz az Ezékiel Temploma, amelynek paramétereit meg lehet találni ebben a könyvben.
Az ezer év végén Sátán eloldatik egy rövid időre és összegyűjti Góg és Magóg népeit, a szentek ellen. Ez a háború is részletezve van az Ezékiel könyvében.
Ez után, miután nekik és sátánnak annyi következik a nagyobb és általános feltámadás, amikor minden valaha élt ember (kivéve persze a korábban megítélteket) feltámad egy ítéleti periódusra, ami azt jelenit, hogy ebben az új környezetben fognak élni különböző korok nemzedékei. Isten azoknak is megadja az első esélyt, akik soha nem ismerhették meg Őt. Ennek az ítéletnek két kimenetele lehet, vagy megátalkodottak, és akkor mennek sátán számára készített helyre, vagy pedig örök életre elváltoznak, ahogy a korábbi szentek is.
(egyes írások szerint az angyaloknak is lesz egy ítéleti periódusuk ez után)
Isten teremtésének végcélja, hogy Hozzá hasonló mennyei fiai legyenek, Ő pedig Atyjuk lesz nekik. Isten családot, magához hasonló tökéletes lényeket (akik a maguk akaratából lesznek Velek közösségben) gondolt teremteni, akik az örökkévalóságban Vele, a Tökéletessel és Örökkévalóval élhetnek.
Isten megosztja magát, és mindent előre tud, mindent lefektetett, és az ő terve tökéletes.
Az Ő tervének levezérlője pedig Krisztus Jézus, az ő Választottja és Fia, aki végig hű maradt Hozzá. (így elsőszülöttje ennek az új teremtésnek)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!