Veletek történet már ilyesmi természetfeletti dolog? Hogyan dolgozzam fel? 13/L (lent bőv. )
Van egy megrázó élményem: Még kisebb koromban bementem a zsúfolt, nagy templomunkba. Sajnos elbotlottam, elestem. Gyermek fejjel elkezdtem magamban bosszankodni, rendkívül kínosnak találtam. Nem vagyok rá büszke, de azt kívántam, bárcsak valaki más esne el, hogy mindenki rá figyeljen és felejtse el az én esésemet. Amikor ezt kívántam már álltam a többiek mellett. Pont mellettem állt egy idős asszony. Sosem felejtem el.
De az a lényeg, hogy arra vágytam, azt kívántam, hogy bárcsak valaki elesne és leégetné magát.
Amikor ezt gondoltam a mellettem álló asszony rám nézett. Nagyon szomorúnak tűnt. Bevallom féltem tőle. Abban a másodpercen semmi megbotlás nélkül, csak úgy magától, mint egy oszlop eldőlt. A feje koppant egyet a padlón. A szívem mintha kettéhasadt volna. Falfehér lettem és elbőgtem magam. Mindig magam előtt látom ahogy hatalmasat esett. Hibásnak éreztem magam. Úgy gondoltam azért történt mert én azt kívántam. Pár napig hozzám sem lehetett szólni. Az asszony kórházba került, állítólag elájult és azért esett el. Most már semmi baja.
Ez az eset 5 éve történt. Azóta nem igazán tudom feldolgozni.
Segítsetek!
13/L
Hát ha már semmi baja az asszonynak, akkor minek rágódsz ezen?
Egyébként a véletlen szót ismered? Mert ez az volt.
VÉLETLEN.
ENNYI.
Szerintem ebben semmi természetfeletti nincs. A néni azért nézett csúnyán, mert rosszul volt, esetleg azért, mert hangosat csattantál a templomban, amikor eltaknyoltál, és őt ez zavarta.
Az, hogy ő meg akkor volt rosszul, amikor te elhasaltál, és ilyesmiket gondoltál, az csak véletlen egybeesés, ilyen előfordul még majd száz az életedben.
Felejtsd el, semmi misztikus nincs ebben. (De ha mégis rendelkezel ilyen természetfeletti erővel, akkor légyszíves kívánd nekem a lottó ötöst :-)
Köszi! :)
Valóban úgy hangzik, de én nem hiszem, hogy miattam van... Csak olyan megrázó volt... Szerintem a jóisten móresre tanított engem, hogy ne legyek ennyire rosszindulatú. Azóta legalább megtanultam, hogy nem kell ilyen gonosznak lennem :)
tanulságos történet, tetszik :)
ezt a feldolgozni képtelenséget nem tudom hogy érted, remélem azért nem lettél ettől skizofréniás. Egy nap majd lehet hogy te is ilyen erős hatást teszel valakire, mint amilyen hatást az öreg néni tett rád.
"Nincsen immár semmi kárhoztatásom mert Krisztus Jézusban vagyok. Mert az élet Lelkének törvénye megszabadított a bűn és a halál törvényétől."
"Ha valaki megbánja bűneit,Ő hű és igaz megbocsájtja vétkeinket és megtisztít minden gonoszságtól!"
Bánd meg vétkeidet és add át a szívedet Krisztusnak! Kövesd Őt! Ezzel a kis incidensel ne foglalkozz lehet,hogy azért dölt el. És? Nem lett semmi baja,mindenki követ el butaságokat ha te bocsánatot kértél Istentől tiszta szívedből megbántad akkor Isten megbocsájtott. Onnantólfogva te nem vagy bűnös az miatt,ne rágódj rajta!
"Ami mögöttem van elfelejtve,ami előttemvan nekifeszülve futok a cél felé."
Ha Isten megbocsájtott akkor az azt jelenti,hogy Ő megbocsájtott! Vagyis nem emlékezik meg arról mit tettél! Felejtsd el te is!
Nem hiszek a véletlenekben.
Ezek azok a pillanatok az életben,amikor az ember megborzong,és úgy érzi egy pillanatra bepillantott a kulisszák mögé,ahol a dolgok úgy illeszkednek egymásba,mint a fogaskerék fogai.
Nem hiszem,hogy a te akartad volna,talán inkább megérezted,mi fog történni...vagy kicsit mindkettő,de ez így volt teljes egész.
@Lebannen:
Szia!
"Ezek azok a pillanatok az életben,amikor az ember megborzong,és úgy érzi egy pillanatra bepillantott a kulisszák mögé,ahol a dolgok úgy illeszkednek egymásba,mint a fogaskerék fogai."
Ez nagyon tetszik. :)
Soha nem gondoltam még így erre, de akkor is.
Le tudnál írni néhány ilyen történetet konkrétan? Csak kíváncsiság...
Előre is köszönöm.
És még egy "apróság": Több válaszod is tetszett, pláne a humorosak.
Azt is látom, hogy eléggé otthon vagy a vallásokban. Viszont számomra nem derült még ki, hogy tartozol-e valahova, hívő vagy-e, ilyesmik. Szabad tudni erről valamit? Bocsi, ez is csak kíváncsiság...
Ilyenek a nők. :)
Üdv. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!