A keresztények nem üldözik a más vallású embereket? Ti hogy látjátok ezt?
Egy kicsit megfordítottam a kérdést. Sok (templomba járó)ismerősömtől hallom, hogy így meg úgy üldözik a keresztényeket, és hogy a Biblia is megjövendöli, hogy ez várható, sőt még fokozódik is...
Ugyanakkor azáltal, hogy azt hirdetik "Jézus az EGYETLEN út", stb. nem üldözik szóban a más vallást valló embereket? Nem veszik "semmibe" más vallások iratait ezáltal?
Ti hogyan látjátok ezt?
(Én több évig jártam gyülekezetbe saját meggyőződésből, tisztelem továbbra is a keresztény vallást, ugyanúgy, mint bármelyik másikat, még ha nem is azonosulok többé vele.)
Szia! Úgy gondolom,hogy aki mélyen vallásos (és ne a fanatikus értelmet vedd, mert az már nem mondható vallásosságnak)az tiszteletben tartja mások hitét. A katolikus egyház szerint, az az ember, aki az életét lelkiismerete szerint éli meg, a jóra törekedve (és mindegy hogyan nevezzük ezt a felsőbb jót, Isten, vagy Jehova, vagy Mohamed)az üdvözülhet. Minden embert a végső ítéletkor külön elbírálás fog érni. Akkor majd kiderül, hogy ki hová kerül.
"Jézus az egyetlen út" kifejezésre pedig annyit mond az egyház, hogy valóban J. az egyetlen út, de azoknak, akik nem ebben a kultúrában nevelkedtek, és nem ismerik ezt az utat, ők a meglévő ismereteik mellett ha a jóra törekvésben élnek, akkor nincs gond. De az, aki már egyszer megismerkedett Jézussal, esetleg "belenevelkedett" ebbe a hitbe, és megiserte, hogy Jézus az egyedüli út, annak nem zabad erről letérnie, más, könnyebb utak felé keresgélnie, mert azáltal ldobja magától az üdvözülési lehetőséget, mert letér a valódi, és "egyetlen útról"
Üdv: Anikó
Érdemes lenne az eredethez visszamenni ennek a kérdésnek a megválaszolásához, mivel enélkül szerintem nem sokra megyünk.
Vannak természetesen olyanok, akik a „vallási relativizmust” vagy „pluralista vallásteológiát” sokkal ésszerűbbnek és rokonszenvesebbnek tartják, mint bármit, ami azt sugallná, hogy csak egy igaz vallás létezhet. Azon az állásponton vannak, hogy a vallást meg kell hagyni személyes ízlés dolgának, mondván, hogy „végső soron teljesen mindegy, hogy melyik valláshoz tartozik az ember”.
Ez a felfogás talán felvilágosultabbnak, liberálisabbnak tűnik, bár ennek köszönhető egyebek közt a vallási megosztottság — a számtalan, más-más nézetet valló felekezet megjelenése. Sokan úgy tartják, hogy „a sok különböző vallás az egyéni szabadság egészséges kifejeződésének az eredménye”. Steve Bruce író azonban úgy véli, hogy ez a fajta „vallási türelem” tulajdonképpen nem több „vallási közönynél”
Akkor hát kinek van igaza? Vajon csak egy igaz vallás létezik? S ez az egy igaz vallás a római katolikus egyház? Más vallásokat is ugyanúgy elfogad Isten? Mivel ezek a kérdések a Teremtőnkkel való kapcsolatunkat is érintik, nagyon fontos az ő véleményét megtudnunk. De hogyan? Úgy, hogy fellapozzuk Isten ihletett Szavát, a Bibliát (Cselekedetek 17:11; 2Timóteusz 3:16, 17).
Jézus Krisztus csak egy vallást, egy gyülekezetet alapított. Ez a gyülekezet egy szellemi testet, vagy szellemi családot alkotott. Olyan emberek egybegyűlését értjük ezalatt, akiket Isten választott ki a szent szelleme által, s akiket mind a ’gyermekeinek’ tekint (Róma 8:16, 17; Galácia 3:26). Ez ugye érthető?
Jézus azt tanította, hogy Isten egyetlen módon vezeti az embereket az igazsághoz és az élethez. Ennek szemléltetéséül ezt mondta: "Menjetek be a szűk kapun; mert széles és tágas az az út, amely a pusztulásba visz, és sokan vannak, akik azon mennek be; ellenben szűk az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják” (Máté 7:13, 14; János 14:6; Cselekedetek 4:11, 12).
Mi történt ezzel az egy igaz gyülekezettel? Vajon ez alakult át a tekintélyes katolikus egyházzá? Netán napjaink sok-sok felekezetből álló, megosztott protestáns egyházrendszerévé nőtte ki magát? Vagy valami más történt?
Lehet, hogy meglepően hangzik, de Jézus számított arra, hogy a gyülekezete eltűnik majd a történelem lapjairól. Az is az újdonság erejével hathat, hogy Jézus hagyta, hogy ez a siralmas helyzet évszázadokig fennálljon.
Gyülekezetét ’az egek királyságával’ azonosította, s kifejtette: „Az egek királysága ahhoz az emberhez hasonlítható, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. Míg az emberek aludtak, jött az ellensége, gyomot vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés kisarjadt és termést hozott, akkor a gyom is megjelent. Előálltak hát a házigazda rabszolgái, és így szóltak hozzá: »Uram, hát nem jó magot vetettél a szántóföldedbe? Honnan van akkor benne gyom?« Ő ezt mondta nekik: »Ellenséges ember művelte ezt.« Azok így szóltak hozzá: »Akarod-e hát, hogy kimenjünk, és összeszedjük?« Ezt mondta: »Nem, nehogy véletlenül a gyom összeszedése közben kiszaggassátok a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig; és az aratási időszakban megmondom az aratóknak, hogy előbb szedjék össze a gyomot, és kössék nyalábokba elégetésre, aztán menjenek, gyűjtsék be a búzát a tárházamba«” (Máté 13:24–30).
Nem sokkal az apostolok halála után a gyülekezet tagjai közül való hitehagyott tanítók kezdték átvenni az irányítást. „Kiforgatott dolgokat” beszéltek, „hogy maguk után vonják a tanítványokat” (Cselekedetek 20:29, 30). Emiatt sok keresztény ’elpártolt a hittől’, és „valótlan történetekhez” fordult (1Timóteusz 4:1–3; 2Timóteusz 4:3, 4).
Igen, sok szörnyű dolog történt ezután. Az ezutáni történelem sajnos nem túl szép.
De térjünk vissza egy kicsit a kezdetekhez. Azt a Biblia is, és a történelmi források is megerősítik, hogy Jézus tanításainak erőteljes hatása legalább Marcus Aurelius idejéig világos volt. A kereszténnyé lett emberek nem fogadták el a katonai szolgálatot, és sokáig igyekeztek elkerülni a magasabb politikai ambíciókat is. Egyszóval politikailag, és katonailag semlegességre törekedtek.
Vagyis az első századok keresztény tanítványai merőben különböztek a mai kereszténynek hitt utódoktól.
Viszont fontos figyelembe venni, hogy ezen első keresztény generációk nem is voltak mások világnézetéhez türelmetlenek, erőszakos térítők, mint a későbbi korok, magukat kereszténynek valló "utódai".
Nem fizikai fegyverrel érték el azt a bámulatos terjeszkedést, amit a gyakori kegyetlen üldözésük ellenére elértek! Tehát azt az állítólagos "keresztény" magatartást, amit évszázadok alatt műveltek emberek milliói, nem szabad összekeverni a Jézusi mintával.
Bár Jézus is nyilvánvalóan meg volt győződve a vallásos igazáról, ugyanúgy a korai követői is, mégis türelmesek voltak mindenkivel szemben.
Azt pedig senki sem állíthatja őszintén, hogy minden vallás egyformán jó és értékes az embereknek, vagy ami még ennél is sokkal fontosabb, Istennek! Sok negatív példát lehetne sorolni, és nem csak a kis szekták, kisegyházak köréből, sőt!!!
Ha egy hit neem törekszik kizárólagosságra, azzal saját létjogosultságát kérdőjelezi meg!
(kizárólagosság nem egyenlő erőszakossággal!!!)
A második (04-25 20:51) válasz le lett pontozva, de megcáfolva nem. Sőt az ilyen reakciók erősítik meg igazán!
Milyen sokan vannak, akiket sért az igazság. Az ilyenek sajnos nem jutottak el odáig, hogy rájöjjenek, eszmék ellen nem fizikai fegyverrel kell harcolni!!!
-Létezik az ökumenikus mozgalom, - például Assisiben együtt imádkoznak az összes vallások képviselői - megmutatva, hogy az egy igaz Istent együtt is lehet imádni,anélkül, hogy a hívő saját hitét megtagadja, hiszen ezzel azt ismerné el, hogy az ő egyháza csak egy a sok közül.
Arról nem hallottam, hogy keresztények bárkit üldöznének a hitéért. Arról például igen, hogy - a délszláv háború idején egy muzulmán menekült panaszkodott, hogy nincs imaszőnyegje (ez előírás) és egy keresztény hozott neki, hogy tudjon imádkozni.
-Afganisztánban halálra ítéltek egy férfit, mert megkeresztelkedett.(Ilyen esetekre az iszlám halálbüntetést ír elő).Akkor nemzetközi felháborodás tört ki, hogy szabadon engedték, de előtte azért jól megkorbácsolták.
- A XX. században 3 millió keresztényt öltek meg a totalitárius (fasiszta-kommunista) fundamentalista (iszlám) globalista (Mexikó,Salvador) erők.
-Ezek után cinizmus azt állítani, hogy a keresztények üldöznének másokat. Irakban pl. nem teszik fel a keresztet a templomra, nehogy magukra vonják az iszlám fundamentalisták támadását.
Igazából kicsit fura a kérdés. A keresztény emberek üldöznek-e más vallású embereket vallási okokból? Így értetted?
Régebben volt rá példa, de inkább csak a saját vallásán belül (eretneküldözés). Az ember még a keresztes hadjáratokat is ideértené, bár én arról nem vagyok meggyőződve. Ha így lett volna, népirtást rendeztek volna a Szentföldön, hiszen ott rengeteg iszlám vallású is élt, de nem tették.
A keresztényeket vallásuk miatt szerintem manapság már rég nem üldözik. Ha eltérő vallású emberek keresztényeket bántalmaznak, akkor az sokkal inkább kulturális és politikai okai vannak. Ez szerintem igaz akármelyik vallási üldözésre is. Azaz nem kifejezetten a vallási különbségekről szóltak az üldözések, vagy vallási háborúk, hanem sokkal inkább kulturális befolyásról, politikáról, függetlenségről. Tehát a keresztes hadjáratok is inkább az európai és a közel-keleti kultúrák összecsapása volt, nem a kereszténységé és az iszlámé. Irakban nem hitük miatt üldözik a keresztényeket, hanem mert a nyugati országok befolyását látják bennük, egy nyugati jelképet. Persze ezt csak saját véleményemként állítom.
Én nem tudok róla, hogy jelenleg akármelyik keresztény felekezet üldözne is bárkit.
Szerintem, ha a 04-25 20:51-es, lepontozott választ figyelembe vesszük, akkor inkább az lenne a kérdés, hogy az igazságot üldözik-e az emberek?!
Régi bölcsesség, hogy ha kimondod az igazat, betörik a fejed! Sajnos inkább ez a helyzet ma is.
A "kereszténység" egy nagy, sokszor egymásnak is erősen ellentmondó felekezetek és szekták sokaságából álló gyűjtőfogalom. Ez alatt nem lehet csak a katolikusokat, vagy csak a reformátusokat érteni.
Sőt, ha a szó eredeti jelentése számítana, vagyis a "Krisztus követő", akkor a legtöbb ma magát kereszténynek valló egyház kiesne a rostán!
Ahogy már meg lett jegyezve, történelmi példa van rá, hogy a kizárólagos hit még nem jelent erőszakos (verbálisan sem!!!) kirekesztést, vagy térítést!
Teljesen természetes emberi tulajdonság, hogy ha valaki megtalál, felfedez valamely igazságot, akkor ragaszkodik hozzá, akkor is, ha mindenki ellent mond neki.
Különben soha, semmit sem fedeztek volna fel a világban!
Akkor micsoda álszentség egyes felekezeteket azzal vádolni, hogy ők azért bűnösek, mert hitbéli kérdésekben kizárólagosan hisznek a Biblia igazában!
Persze, ezek közül sem mind tudja hitelesen bizonyítani az álláspontját, de mi van akkor, ha valamelyik tudja?!
A katolikus egyház is mereven ragaszkodik sok olyan álláspontjához, amilyekkel a világ nagy része nem ért egyet, még az egyházon belül sem. Mégis ragaszkodik hozzá, mert... pl. a "szent" hagyomán része.
És ezt lehetne sorolni mindeféle egyházban.
Úgyhogy, ne azt akarja már a kérdező bebizonyítani, hogy mert van olyan csoport, amely hisz a valamely konkrét igazságban (amennyiben az bizonyítható igazság), akkor ez azt jelenti, hogy "üldöz" másokat, mert azok nem értenek egyet vele.
Attól, hogy hiszel valamibem másokkal szemben, még nem leszel agresszív semmilyen értelemben!
Mondok egy pldát: Jehova Tanúi egy olyan vallás hírében járnak, akik szilárdan ragaszkodnak Bibliai álláspontjukhoz. Még sem erőszakosak, mert erőszakkal senkit sem fognak "megtéríteni", mint a múltban, több magát kereszténynek valló egyház tette. Ez ismert tény.
De, hogy miért nem lesznek agresszívek, és erőszakosak még, ezen felül?
Mert a hitük alapja, hogy a fennálló társadalmi rendet, még ha sokszor messze is van a "rendtől", akkor sem igyekeznek tüntetésekkel, forradalmakkal, provokációkkal megváltoztatni, "megreformálni"!
Ezt ők sohasem teszik, mert tudják, hogy a keresztényeknek semlegeseknek kell maradni ezekben a dolgokban, mivel NEM az ember dolga lesz, hogy a bűnt és a gonoszságot megszüntesse a földön. Az erre irányuló minden emberi igyekezet éppen ezért sem lehet sikeres!
Lehet ugyan elégedetlenkedni, folyton az "emberi igazságért" harcolni, de ez nem lesz tartós, míg csak az emberi bölcsesség irányít.
Jehova Tanúival szemben pedig sok magát kereszténynek valló egyház aktívan avatkozik bele ezekbe a dolgokba, ami pl. oda vezetett, hogy nemzeti érdekekszférákra szakadozott a kezdeti nemzetközi testvériség, így gyakran váltak (hit)testvérgyilkossá! Igen, az úgynevezett kereszténység nagyon rossz példa a nem keresztény világ számára!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!