Mindenki a Mennybe jut vagy az Utolsó ítéletkor találkozunk?

A kettő állításban máris feloldom az ellentmondást. A bibliai antropológia szerint az ember 3 részből áll.

1. Test

2. Lélek

3. Szellem

A test porból van és porrá lesz, tehát meghalunk, eltemetnek. Ott a test lebomlik, átalakul az anyag nem elvész. Viszont a szellem és a lélek az nem matéria, nem fog lebomlani és megszűnni sem. Hanem az Istentől kijelölt helyre kerül. S valóban lesz egy feltámadás is, mivel bűneinket testben követtük el, így testben leszünk elítélve. Tehát az általad említett pokol egy börtön a szellemünk-lelkünk számára. Addig várakoznak ott szellemi testben. A várakozás enyhe fogalom, inkább sírás és fogcsikorgatás van arrafelé...

Egyetértve eric_one-nal, és a Kérdező kíváncsiságának kielégítésére, olvastam már olyat, és bibliailag is sok érv szól amellett, hogy az "Istentől kijelölt hely" nem ugyanaz volt Krisztus feltámadása előtt, és nem ugyanaz utána.

E szerint az elmélet szerint az Édenkert (melybe a kiűzetés óta nem mehetett be ember, mivel Isten Kerúbokkal és egy "forgó, tüzes karddal" őriztette a bejáratát) az özönvízkor nem lett elpusztítva, hanem ép állapotban lesüllyedt a föld mélyébe. Lásd Ezékielnél:

"Ez 31:16 Zuhanásának hangja miatt megreszkettetém a nemzeteket, mikor leszállítám őt a sírba együtt velök, kik sírgödörbe szállnak; és vígasztalást vőn a mélység országában Éden minden fája, a Libánon szépsége és java, minden vízivó.

Ez 31:17 Ezek is alászállottak vele a sírba azokhoz, akik fegyverrel ölettek meg, s akik mint segítőtársai árnyékában ülének a nemzetek között.

Ez 31:18 Kihez vagy hát hasonló dicsőségben és nagyságban Éden fái közt!? Hiszen le fogsz szállíttatni Éden fáival a mélység országába; körülmetéletlenek közt feküszöl együtt a fegyverrel megölettekkel. A Faraó ez és minden sokasága, ezt mondja az Úr Isten."

Itt persze sok jelkép is van ebben a próféciában, de elképzelhető egy olyan verzió, amely szerint itt ténylegesen arról van szó, hogy az Édenkert le lett süllyesztve (ép állapotban) a mélységbe.

Jézus egyik példabeszéde alapján az Ószövetség idején, egészen Krisztus feltámadásáig, az igaz emberek lelkei egy "Ábrahám kebelének" nevezett helyre kerültek, amiről nem derül ki, hogy az Édennel azonos-e vagy sem, hogy a föld alatt van-e vagy máshol, de a következő történet enged arra következtetni, hogy a pokolból látható helyen, azaz a föld alatt:

"Luk 16:22 Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték.

Luk 16:23 És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében." (...) "Luk 16:26 És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy akik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek."

Aztán Jézus feltámadásakor azt a meglepő információt kapjuk, hogy "Máté 27:52 És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada.

Máté 27:53 És kijövén a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.", tehát "sok elhunyt szent" számára ekkor megtörtént a megdicsőült testben való föltámadás.

Ezt erősíti meg Pál apostol is az Efeszosziakhoz írt levelében:

"Ef 4:8 Ezokáért mondja az [Írás]: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. Ef 4:9 (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire?"

Ebből egyértelműen kiderül, hogy mikor Jézus a föld gyomrában volt, majd feltámadott, akkor onnan valakiket ("foglyokat") magával vitt a Mennybe - ki mást vitt volna, mint azokat, akik igaz állapotban haltak meg?

Az általam említett elmélet szerint, amikor Jézus föltámadása megtörtént, akkor az egész kóceráj (hogy az Édenkert-e, vagy az Ábrahám kebele-e, vagy a kettő ugyanaz-e, azt nem tudom :D) felkerült a Mennybe, az addig ott tartózkodó lelkekkel együtt, és azóta akik Krisztusban hívőkként halnak meg, azok egyenest a Mennybe kerülnek, és ott várakoznak a feltámadásra.

Ezt persze nyugodtan lehet vitatni, hiszen nincs egyértelműen kijelentve a Bibliában, hogy pontosan hova kerülnek a lelkek. Annyi nagyon is valószínűsíthető (pl. a Zsoltárokból és a Prédikátor 9:12-ből, Hóseás 13:14-ből), hogy Krisztus feltámadása előtt minden halott lélek (néhány kivételes esettől, pl. Énókh és Illés, eltekintve) egy föld alatti ún. "alvilágba", "sírba", az eredeti szóval: Seolba került. Ha ez így van, akkor Jézus példázata alapján ennek két külön, egymás között átjárhatatlan része volt: a pokol, ahová a kárhozottak kerültek, és Ábrahám kebele, ahová az igazak. Viszont az általam idézett igék alapján pedig az is feltehető, hogy az Újszövetség idején, azaz ma is, a Krisztusban elhunytak lelkei rögtön a Mennybe kerülnek, mivel esetleg "Ábrahám kebele" egészében felvitetett, amikor Jézus feltámadt. Ezt ilyen formában nem erősíti meg a Biblia, de pl. érdekes azon elgondolkodni, milyen formában értette István a halála előtti percben: "Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!".

Egyszóval számomra ez kielégítő és elfogadható magyarázat, mindenesetre akkor sem sértődöm meg, ha esetleg máshol van most az igazak lelkének Istentől kijelölt helye. :)

"Minden holt a földben nyugszik, és csak amikor megszólalnak a harsonák, akkor támadnak fel." - Való igaz, hogy vannak, akik ezt állítják, sőt azt is, hogy nincs pokol meg alvilág meg ilyesmi. A testre ez igaz is, de a szellemre és a lélekre nem. Szerintem túl sok ige szól a szellem megszűnése ellen és az alvilág létezése mellett.

Szerintem mindkettő igaz, és ez úgy lehetséges, hogy az idő a túlvilágon másképpen folyik mint itt.

"Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés meg Mózes, és beszélgettek Jézussal."

Ezzel csak azt akartam mutatni, hogy Illés és Mózes meg tudott jelenni Jézusnak, tehát egy olyan helyen voltak ahonnan elő tudtak jönni Isten engedélyével.

Én úgy képzelem hogy aki meghal az földi idő szerint vár a végítéletig. De meghalt léleknek lehet hogy úgy tűnik hogy egyből megy a mennybe, a pokolba vagy a tisztítótűzbe.

Vannak olyan magánkinyilatkoztatások amelyek alátámasztják azt hogy a túlvilágon az idő másképpen telik. Például volt valaki aki amikor meghalt egyből szaladtak mondatni érte egy misét, de amikor a halott később megjelent akkor azt kérdezte hogy miért vártak ilyen sokáig?

Szia!

A Biblia szerint minden ember a pokolba kerül, mivel a

pokol és a sír váltófogalmak a Bibliában. Innen lesz

feltámadás minden ember számára, egyeseknek örök

életre, másoknak pedig az ítéletre, melynek vége a második

halál.

Egyikünknek sincs sem joga, sem lehetősége megítélni,

hogy Isten kit melyik feltámadásban részesít. Nekünk két dolgunk ill. lehetőségünk

van: az egyik, hogy alkalmassá váljunk az örök életre azáltal,

hogy elfogadjuk Jézus Krisztus áldozatát, és így

megszentelődik az életünk, illetve hogy másokat is

segítsünk abban, hogy megismerjék Jézus Krisztus és ezáltal

részeseivé válljanak Isten Országának.

Az ítéletet pedig hagyjuk meg annak, aki a szíveket

viszgálja, és aki szintén azon munkálkodik minden ember

életében, hogy örök életre vezesse azt.

Üdv. Péter

Tisztelt Péter!

Mire alapozod ezt ismét? Azt hogy minden ember még aki üdvösséget nyer az is a pokolra kerül? Fentebb a 2. vagyis 3. hozzászólás alapján leírt valaki igéket. Számodra nem elgondolkodtató? Kérlek írd le melyik ige erősítette ezt meg benned. Egyébként hozzászólásaid építőek, örülök hogy gyakran jelen vagy itt a fórumon. Isten áldjon!

Kedves Eric One!

Először is szeretném megköszönni a kedvességedet, nagyon jól esett amit írtál rólam, és Istenünk gazdag áldását kívánom én is a te életedre.

Nos akkor kezdjük az elejéről. A bibliai antropológia szerint az ember teremtésbeli felépítése így néz ki:

"Formálta az Úr Isten az embert a föld porából és lehelte az ő orrába életnek leheletét, és így lőn az ember élő lélekké" (I. Mózes 2:7).

Ugyanez szemléletesen, egy "képletben" felírva:

test (a Föld porából, azaz a Földön levő elemekből és anyagokból alkotva)

+

"élet lehelete" (az élet kizárólagosan Istentől jövő és a Lelke által fenntartott ajándéka)

=

"élő lélek" (emberi személyiség, egyéniség)

Mi történik a halálban ezzel az emberi lénnyel? Elvész, vagy visszavonatik az "élet lehelete", ajándéka. Ennek következtében az "élő lélek" azonnal eltűnik, megszűnik létezni. A test pedig felbomlik, porrá lesz. Így jelentette ki Isten a halál valóságát az embernek mindjárt a bűneset után: "Por vagy te és ismét porrá leszel" (I. Mózes 3:19). Az Istentől nyert "élet lehelete" nélkül nincs élő lélek, emberi személyiség, hanem csak por, holt anyag. Figyeljük meg: nem azt mondja a fenti ige, hogy a test lesz porrá a halálban, hanem hogy "te magad vagy por" és "leszel ismét porrá", mert nem is létezel önmagadban, Isten nélkül.

A Biblia szerint nincs a testtől különválasztható és a halál után tovább élő, halhatatlan lélek. Sokan fő keresztény hittételnek tekintik a lélek halhatatlanságát, vagyis a lélek azonnali továbbélését, illetve túlvilági életét a halál után. A középkori keresztény egyházban lett uralkodóvá ez a nézet, és a XVI. századi reformáció nyomán született protestáns egyházakban is nagyrészt megmaradt ez a felfogás, főleg az egyháztagok tömegei szintjén. Teológiai szinten azonban mind a katolikus, mind a protestáns egyházakban egyértelmű a megállapítás, hogy a lélek halhatatlanságának a gondolata idegen, pogány forrásból jött be a kereszténységbe, főként egy ókori filozófiai irányzat, az ún. újplatonizmus közvetítésével:

"Aki azt vallja, hogy az elmúlás után a puszta lélek tovább él Istennél, nem veszi elég komolyan sem a halált, sem a halálon aratott isteni győzelmet. A feltámadás bibliai fogalma össze nem hasonlítható a halhatatlanság görög eszméjével, mely szerint az ember lelke természeténél fogva romolhatatlan, és amikor a halál megszabadítja testi bilincseitől, belép az isteni halhatatlanságba. A Biblia szerint az emberi személy – jelenlegi, bukott állapotában – teljességgel a halál hatalmába kerül." (Nyíri Tamás (katolikus szerző): Remény vagy halál?)

"A lélek halhatatlanságába vetett hit sok más idegen hatással együtt átkerült a kereszténységbe és elfoglalta a biblikus reménység helyét, megüresítve a feltámadás értelmét. A halál – mint a 'bűn zsoldja' – a teljes embert éri." (Dr. Nagy Gyula (protestáns szerző): Dogmatika, Theológiai akadémiai jegyzet)

A Biblia szerint a halálban nincs öntudatos élet, továbbélő lélek, illetve lelki tevékenység: "Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak. Mind szeretetük, mind gyűlöletük immár elveszett. Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed, mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban (a sírban), ahová menendő vagy" (Prédikátor 9:7–8, 12). "Nem a meghaltak dicsérik az Urat, sem nem azok, akik alászállnak a csendességbe" (Zsoltárok 115:17).

Ebből a halálból minden ember "kijön még", mindenki feltámad a maga ítéletére az ő eljövetelekor. De mi támad fel és hogyan, ha a halál pillanatától fogva az élő lélek (az emberi személyiség) nincs többé, a test pedig szétporlad? Jézus mondta a régen elhunyt halottakról, hogy Isten számára ők mind létezők, mert "mindenek élnek őnéki" (Lukács 20:38). Bár emberileg semmi sem marad a halálban az emberből, Isten emlékezetében "él" minden teremtménye, és bármikor feltámaszthatja őket. Amint a teremtés és az élet titkát sem, úgy ezt sem nyilatkoztatta ki Isten, hogy miként őrzi meg a megholtaknak mintegy a "személyiség-adatait". Határozottan kijelenti azonban, hogy mind az Atya, mind a Fiú "akiket akar, megelevenít" (János 5:21).

Sok ember lehetetlenségnek tartja a feltámadást. Ezen a ponton megakadnak, mert ezt az ígéretet hihetetlen mesének tartják. A Biblia is idézi a feltámadásra vonatkozó jellegzetes emberi kérdést, és választ is ad rá:

"De mondhatná valaki: Mimódon támadnak fel a halottak? És minémű testtel jönnek ki? Balgatag, amit te vetsz, nem elevenedik meg, hanem ha megrothad. És abban, amit elvetsz, nem ezt a testet veted el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét. Isten pedig testet ad annak, amint akarta, éspedig mindenféle magnak az ő saját testét" (I. Korinthus 15:35–38). Ha a természetben mindenütt ott látjuk azt a csodát, hogy egy parányi mag őrzi egy növény teljes növekedési, virágzási és termő "programját", akkor miért is tartjuk azt olyan hihetetlennek, hogy Isten meg tudja őrizni egy ember személyiségének a jellemzőit is a maga "technikájával", és ezáltal újra tudja teremteni?! Bizonyára igaza van Blaise Pascalnak az alábbi megállapításával:

"Milyen meggondolásból állítják, hogy nem támadhatunk fel? Mi nehezebb: megszületni, vagy feltámadni; az, hogy ami sohasem volt, az legyen, vagy hogy továbbra is legyen, ami egyszer már volt? Nehezebb-e vajon életre születni, mint az életbe visszatérni? A megszokás miatt az egyiket könnyűnek, a megszokás hiánya miatt a másikat lehetetlennek tartjuk." (Gondolatok, 222. sz. töredék)

Az ember úgy éli át a halál és a feltámadás közötti állapotot és időt, mint egy alvást. Mind az Ó-, mind az Újszövetség egyaránt ezt a hasonlatot alkalmazza:

"(A halottak) az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek fel az ő álmukból" (Jób 14:12).

Pál apostol írja: "Nem akarom, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert hisszük, hogy Isten előhozza azokat, akik elaludtak" (I. Thesszalonika 4:13–14).

Milyen megnyugtató és bátorító ez a hasonlat! Az alvás nem kellemetlen dolog. És azon sem kell aggódni, hogy vajon mit álmodunk: "Sokan vannak, akik szívesen megkérdezték volna Lázárt, mit csinált, mit gondolt, érzett és látott, amikor négy napig a sírban volt (János 11. fejezetében)… Én azonban egyedül az Íráshoz tartom magamat. Ez pedig azt mondja: alusznak. Úgy vélem, hogy az aluvás annyira hatalmában tartja őket, hogy nem éreznek és nem látnak semmit, még sokkal kevésbé, mint amennyit az ember a természetes alvásban érez. Ha pedig feltámadnak, akkor ez úgy megy végbe rajtuk, hogy nem is tudják, hol voltak." (Luther Márton: Jónás könyvéhez írt magyarázatok)

Üdv. Péter