Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Vallás. Honnan tudja az...

Vallás. Honnan tudja az ember, hogy a megpróbáltatások, amiket átél, Istentől kapott keresztek-e, vagy nem?

Figyelt kérdés

Pl. az elmúlt év volt a legrosszabb az életemben. 6 embert is elveszítettem, akik hozzám közelálltak (4 meghalt).

Nemrég rákos bőrrészt vágtak ki a hátamból és hormonzavaraim is vannak.

Akkor szegények vagyunk (néha úgy ennék én is valami finom péksüteményt tízóraira a szokott vajaszsömle helyett).

Mintha nem lenne elég, pár utálatos csaj folyton beszólt a ruháimra, amiért nem márkásak, az osztályban 3 kivétellel mindenki letette a jogosítványt és ezzel hencegtek...nekem mindig álmom volt a vezetés, de sosem valósul meg...

néhány jó barátom elköltözött, ritkán látom őket, akik meg itt vannak, azoknak is rossz, és szomorú hallgatni olyan dolgokat, amikben nem segíthetsz.

egyszerűen semmi nem sikerül, amit elkezdek, munkát sem találok, úgy érzem, egyszerre kaptam ezeket a "kereszteket" és hogy túl sok már.

Ezen is sokat gondolkozok, hogy vajon mi lehet az Istentől kapott próbatétel, és mi az ami eleve is "csakúgy" megtörténne.

Nem vagyok vallásos, csak úgy érdeklődök a dolog iránt, szeretnék erről többet tudni.

Isten mindenkit próba elé állít? és ha igen, egyik embert miért több próba elé, és miért egyszerre? Valakit miért fiatalon, és mást miért öregen?

Mi van, ha az ember úgy érzi, nem bírja tovább? Hogy lehet könnyebben viselni?

Ha valaki fiatalon kap sok ilyet, remélheti hogy idősebb korára talán könnyebb lesz az élete?


2011. aug. 4. 05:02
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
70%

Szia!


Én úgy gondolom, hogy a leírtak nagyrésze inkább körülmény, mint konkrét megpróbáltatás.


A Biblia számos történetet ír le, ahol emberek hasonló cipőben jártak mint te, vagy talán elmondható, hogy még sokkal rosszabb helyzetekbe is kerültek. Példaképpen mondanám József vagy Dániel próféta életét, akik fiatalon idegen országba kerültek, messze a családtól, barátoktól, fogolyként elhurcolva, de nem adták fel hitüket, és Isten csodálatos útakon szabadította meg őket. Aztán ott van Jób esete, aki mindent elvesztett, de mégis megmaradt Isten mellett, és Isten csodálatosan megáldotta az életét a próbák után.


Talán a legjobb példa magának Jézus Krisztusnak az élete. Istenként kellett magára venni a bűn által megrontott emberi természetünket és úgy végig élni az életét, hogy a ruháján kívül - ami rajta volt - gyakorlatilag semmije nem volt. De említhetjük az apostolokat is, akiket gyakorta megvertek, megköveztek, bebörtönöztek, de ők mégis boldogan, és Isten dicsőítve élték az életüket.


Mi volt ezeknek az embereknek a titka? Az Istennel való szoros kapcsolat, a teljes ráhagyatkozás, még az életük sem volt túl drága, mert nem a jelenvalóra tekintettek, hanem arra a világra, mely majd Isten újjáteremtő munkája után jön létre. Ezen a földön, csak "vándoroknak" és "jövevényeknek" tekintették magukat. Lehet így is élni.


Üdv. Péter

2011. aug. 4. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 bix ***** válasza:
0%

" És úgy megőriz, hogy az én mennyei Atyám akarata nélkül még csak egy hajszál sem eshetik le a fejemről, sőt inkább mindennek az én javamra és üdvösségemre kell szolgálnia…"


tehát minden ami történik az ő akarata. tény. le van írva, legyen az pozitív vagy negatív azért történik hogy előbbre juthass szellemileg.


tehát: ő akarja a kopaszodást, hogy kislányt megerőszakoljanak a parkban este és megcsonkítsák vagy szörnyű kínhalált halljon, az ő akarata a végbélrák, a fogszuvasodás, a vérhas, a malária, a lepra, és egyéb finomságok, a perforálódó vakbél is, tehát kórházba nem mehetsz vele mert nyilván azt akarja hogy meghalj, ahogy ezt az első emberek óta a modern orvostudományig minden jóravaló ember tette, a műtét nyílt ellenszegülés az akaratának. ahogy a természet erői is, tehát a villámok is. akkor mégis a templomokra minek villámhárító? ha meg akarja semmisíteni saját házát hogy esetleg próbára tegye a közössége hitét és kitartását ez nem nyílt ellenszegülés neki? hiszen ha belecsap a villám az azt jelenti hogy pusztulnia kellett volna... és még nekem kéne vezekelnem és gyónnom mert bűnös vagyok? hogy ő egy megbocsájtó szerető isten? ugyanmár... aberrált állat aki a teremtés hatalmával bír, irányítja a világot, minden elemében megtalálható és mégis úgy szórakozik velünk mint 8 éves gyerek egy szép nyári napon a nagyítóval a hangyaboly fölött.


ugyanmár. hozzá képest egy tömeggyilkos is ministráns fiú...

2011. aug. 4. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:

Megszülettem. Apám alkoholista lett, örökké bántotta a tesómat, anyámat és néha engem is. A családja utált minket, ot rakta keresztbe, ahol tudtak. Az oviban, általános suliban folyton csúfoltak, mert kövér voltam. Állandóan beteg voltam, hol arcüreg -, hol kötőhártya gyulladásom volt, tök gyenge volt az immunrendszerem. 10 évesen gerincproblémát állapítottak meg, gyógyszereket szedtem, gyógytornáztam évekig. 12 évesen Hodgkin-kóros lettem, amit csak a III. stádiumban diagnosztizáltak. 6 hónapig tömtek szteroidokkal és kemoterápiával. Kihullott a hajam, újra meghíztam, a mellem elkezdett lógni - már 12 évesen!!! -, tigriscsík méretű striáim lettek, a yálkahártyám tropára ment, csupa narancsbőr lettem. Eg évet kellett halasztanom. Ahogy beteg lettem, egy évet halasztanom kellett a suliban, soha egy "barátom" nem látogatott meg, onnantól felém se néztek. Következő évet egy 6 évfolyamos gimnáziumba kezdtem el. Ha az óvodás és alsós éveim borzasztóak voltak, akkor az első év az új suliban 100x ilyen kegyetlen volt. Csúfoltak, mert meghíztam, alig nőtt ki a hajam, ráadásul egy évet úgy éltem, mint aki burokban született. Rengeteget sírtam. A következő évtől egyszerre sokkal jobb lett a helyzet. Akik a legjobban gyűlöltek, azokat kirúgták a suliból, és sikerült beilleszkednem. A következő években megnőtt az önbizalmam. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy itthon újra kezdődnek a problémák. Elfogyott az összes pénzünk, mivel a tesóm olyan sportot kezdett űzni, ami nyelte a pénzt. Én ezzel szemben nem kaptam semmit, ha kértem egy pár ezer forintos cuccot, egyből ugatott velem. Igaz, hogy vele ellentétben én mindig kitűnő tanuló voltam, segítőkész és soha nem követelőztem. Apám addig nem hagyta, hogy a tesó abbahagyja a sportot,amíg minden tartalékunk el nem fogyott. két motorra vett fel hitelt, ez 80e Ft. kiadás volt havonta. Anyámat kirúgták a munkahelyéről. Onnantól aztán végképp nem kaphattam ruhát, egy évben talán kétszer tudtam bevásárolni kisebb tételben, amikor valami ajándékutalványt kaptam. Itthon olyan sz*r volt a hangulat, hogy kezdtem olyan depressziós lenni, hogy megszakítottam minden kapcsolatot a barátaimmal, mert egyszerűen teher volt. Még most is ebben szenvedek. Itthon kész katasztrófa a helyzet, mindenki depressziós, félő, hogy nem fogjuk tudni fizetni a hitelt, nekem nyakamon a szalagavató, ami lesz vagy 100e Ft, amit fogalmam sincs, hogy fogok kiperkálni, jövőre mennék egyetemre, de fogalmam sincs, miből fogok élni addig, míg tanulok. És még így is kihagytam egy csomó mindent:) Kész sz*r az életem. Mégsem okolom Istent. Tök hülyeség ezen gondolkodni. Ez van, ebből kell élni. Minden OK-OkOZAt alapon működik. Mint amikor meglököd az első dominót, és szépen lassan felborul az összes többi. Nem tudod befolyásolni. szerintem ezt nevezik a reformátusok predesztinációnak. Csak azért írtam le a dolgaimat, hogy lásd, nem csak neked van sz*r dolgod az életben, sőt, mindig jusson eszedbe, hogy vannak olyanok, akik 1000x rosszabbul élnek, mint te, vagy én. Például azok a gyerekek, akik 6 éves korukra meghalnak AIDS-ben vagy éhen halnak.

18/L

2011. aug. 4. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 A kérdező kommentje:
lehet, hogy azok a gyerekek jártak jobban...
2011. aug. 4. 19:41
 15/24 anonim ***** válasza:
Szerinted igen? Ha 10x ilyen rossz lenne az életem, akkor sem lennék a helyükben. Szeretek élni. A halálnál minden jobb. Vagyis majdnem minden.
2011. aug. 4. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 A kérdező kommentje:

hát nem tudom. van amikor, azt hiszem jobb a halál.

mint pl. az én esetemben.

2011. aug. 4. 23:21
 17/24 anonim ***** válasza:

>" És úgy megőriz, hogy az én mennyei Atyám akarata >nélkül még csak egy hajszál sem eshetik le a fejemről, >sőt inkább mindennek az én javamra és üdvösségemre kell >szolgálnia…"

>

>tehát minden ami történik az ő akarata. tény. le van >írva, legyen az pozitív vagy negatív azért történik hogy >előbbre juthass szellemileg.

>

>tehát: ő akarja a kopaszodást, hogy kislányt >megerőszakoljanak a parkban este és megcsonkítsák vagy >szörnyű kínhalált halljon

...


Igen, a rossz dolgok és a nagyon rossz dolgok is azért történhetnek meg hogy nekünk jobb legyen. A földön nincs igazság, de itt az igazságnak csak a felét látjuk, azt hogy a túlvilágon mi történik, azt már nem tudjuk.

Mi a jobb? Ha boldogan élhet valaki de elkárhozik, vagy ha érik szenvedések de üdvözül?


Kérdezőnek: Isten tud neked segíteni, de ehhez az kell hogy elfogadd. Ha nem hiszel benne, azzal elutasítod. Egyáltalán nem hiszel benne, vagy azért van benned bizonytalanság?

2011. aug. 5. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 bix ***** válasza:
0%

"Igen, a rossz dolgok és a nagyon rossz dolgok is azért történhetnek meg hogy nekünk jobb legyen. A földön nincs igazság, de itt az igazságnak csak a felét látjuk, azt hogy a túlvilágon mi történik, azt már nem tudjuk."


köszi az üdvözülés és menyország ÍGÉRETE mellett fogadjam el hogy a te szerető gondoskodó istened brutálisabbnál brutálisabb módon terrorizálja a népét, azokat se kímélve akik bíznak benne és szeretik, hogy válogatás nélkül öl csecsemőket, kínoz gyerekeket, rombol le életeket, és pl kíváncsi lennék hogy ha egy pap molesztál egy fiatal fiút, az mennyiben segíti és kinek a fejlődését? a papét? a fiúét? a fiú családjáét? ha meghal a gyerek akkor jobb vagy balkézre kerül az isteni trónnál? vagy az ölébe?


szánalmas egy képzeletbeli világra hivatkozva racionalizálni a világi történéseket. remélem ha van tényleg isten, akkor valaki aki még tud gondolkozni és felkerül megcsapkodja a száját egy bálnával... hátha észhez tér és nem szórakoztat itt minket aranyérrel meg allergiákkal

2011. aug. 5. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
Annyit tudok mondani hogy Vonzás Törvénye. Amióta eszerint élem az életem, sokkal boldogabb vagyok, sokkal jobbnak látom azokat a dolgokat amiket eddig szürnyűnek képzeltem. Olyan élményekkel gazdagodtam amikről eddig foggalmam sem volt, minden reggel mosolyogva ébredek és a korábbi hiányérzetem teljesen elmúlt. Pedig az én életem sem fenékig tejfel (igaz, a ti problémáitokhoz képest szégyenlem magam amiért ezt mondom). Olvassátok el a Titok című könyvet, nézzétek meg a filmet, és higyjétek el hogy a saját életedet te irányatod és nem Isten... Ha bármi kérdésetek van, írjatok privátban! :)
2011. aug. 5. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:

Rengeteg kérdést tettél fel, amikre nehéz - ha nem lehetetlen - teljes választ adni. Ezért meg sem próbálom... :)


Csak annyit tudok mondani röviden, hogy szerintem nagyon kevés olyan ember van, akinek alig vannak problémái; ellenben sok olyan, akinek egyszerre is sok van, vagy egymás után jönnek a negatívumok. Kinek ez, kinek az, de nem könnyű élethelyzeteket ismerek.


Nem mondom, hogy gyógyír, de nekem már sokszor bevált: Egy-egy nehéz helyzetben mindig szembetaláltam magam másokkal, akikhez képest az én bármilyen nehéznek tűnő problémám is eltörpült. És ezeket nem szándékosan kerestem, hanem itt-ott "véletlenül" történtek a szembesülések.


Pl. ma volt szerencsém egy dalt meghallgatni, ami annyira tetszett, hogy megnéztem a filmjét is, pedig nem vagyok egy filmnézős típus.

Eredmény: sok sírás, sok nevetés... :)

A film igaz történeten alapszik, néha kissé idealisztikus, de összességében tetszett.


Belinkelem, hátha másnak is hasznos lesz:


Dear Mr. God (with Lyrics)

http://www.youtube.com/watch?v=r3l3GPmCrbI&feature=related


A film (Letters to God)/magyar felirattal/:


[link]

2011. aug. 5. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!