Mit jelent számodra az a szó, hogy "istenfélelem"?
Azt jelenti hogy félek attól, hogy Istent megbántsam. Bármit teszek is, folyamatosan figyelem hogy vajon Isten mit gondolhat erről.
Ez tulajdonképpen nem Istentől való félelem (bár a neve az), mert hiszem hogy Isten úgyis megbocsát ha megbántom. Inkább attól való félelem hogy át kelljen élnem azt a szégyent hogy megint megbántottam.
Valahol azt olvastam hogy az istenfélelem azoknak való akik még nem ismerik igazán Istent és ezért csak félelemből tartják be a parancsait és nem szeretetből. Szerintem a félelem sose lehet jó, hiszen Istentől van, hanem a gonosztól. Isten azt várja tőlünk hogy bízzunk benne, és ez ellentétes a félelemmel.
Szia!
Természetesen a "szeretetben nincsen félelem", ahogyan a Bibliában is olvassuk. Az "istenfélelem" kifejezés az eredeti görög szöveg szerint ritkábban "eulabeia" és sűrűbben "eusebeia" szóval jelölt kifejezés, amely jelent még kegyességet is.
Az istenfélelem azt a belső lelki magatartást jelöli, mikor az ember abszolút komolyan veszi az Isten szavát, és teljesen azonosulni tud annak erkölcsi ítéletével. Szereti azt, amit Isten igazságnak jelent ki, és gyűlöli annak ellentétét a hamisságot.Az istenfélő ember féltőn vigyáz arra, hogy Isten minden rendelését teljes szívből és teljes igyekezettel betöltse, a törvényszegés útját pedig elkerülje.
Az istenfélelem tehát nem istentől való rettegést jelent. Amikor valami fenségesen tökéletest látunk a természetben, vagy egy nagyszerű művészi alkotást szemlélünk, félelemmel párosult hódolatot, tiszteletet érzünk. Isten végéremehetetlen bölcsessége, tökéletes igazságossága, és szeretete, valamint mindenható hatalma szintén félelemmel vegyes csodálatot, és mélységes tiszteletet kelt bennünk, ha igazán megismerjük őt.
Istent félni a gyakorlatban annyi, mint az ő parancsolatait megtartani, azaz igazságot cselekedni, gyűlölni és kerülni a bűnt. Isten nem szavakban való dicsőítést vár tőlünk, hanem életünkkel és szolgálatunkkal való dicsőítést. A valódi istenfélelem és dicsőítés kinyilatkoztatni az ő jellemét a mi jellemünkben, és ezáltal imsertté tenni Őt mások számára is.
Üdv. Péter
Kedves Péter!
Nagyon szépen írtad le a dolgokat és én is mindenben egyetértek azokkal!
Az egyetlen, amit én máshogy fogalmaznék, hogy a "félelem" tényleg kikerüljön az Istennel való kapcsolatunkból...
Azt írod:
"félelemmel párosult hódolatot..."
"félelemmel vegyes csodálat..."
Itt én "lenyügözést" írnék inkább, hiszen mi köze a félelemnek pld. a csodálathoz??
Üdv,
Éva
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!