Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Akkor most én hova kerülnék?

Akkor most én hova kerülnék?

Figyelt kérdés

Születésemkor megkereszteltek. Kb. 7 éves koromig minden este imádkoztam a szeretteimért. Aztán úgy 13-4 éves koromig megtagadtam Istent, a Sátán volt szimpatikusabb(megöltem pár macskát, de nem áldozati célból -ezt tartom az egyik legnagyobb bűnömnek, és bánom is-), de nem tudom már, miért is. Aztán elkezdtem megismerkedni Magyarország történetével, és láttam, hogy a keresztények Isten nevében mennyi hőstettet követtek el a hazáért, és ez meggyőzött engem. Templomba továbbra se járok, csupán Őt igyekszem szolgálni, nem hiszek abban, hogy imákkal válthatjuk meg magunkat, hanem inkább tettekkel.

Aztán tavaly november környékén ismét bűnöket követtem el, és mikorra azt hittem, hogy vége, legyőztem, ismét előtört. Tudtam, hogy nem szabadna megtennem, mégis megtettem(nem macskát öltem, önmagam ellen végeztem, engedtem a világiságnak).

Most, hogy barátnőm is támogat, úgy érzem, sikerült végleg legyőznöm, de hiányzik az a tűz a lelkemből, mint ami az előtt volt, hogy elkövettem volna a bűnöket november óta egészen mostanáig.

Ha továbbra is tudom magam tartani, segítek az embereknek(ehhez kellene az a bizonyos tűz, amit éppen nem érzek), akkor hová kerülnék halálom után?

ÉS HA:

Elvenném barátnőmet feleségül, de Ő meghalna valamilyen betegségben, és én elmennék katonának valahova, ahol épp valami függetlenségi háború zajlik(mint pl. a Délszláv háború), és ott "Megyek az első sorba, nincs értelme az életemnek a feleségem nélkül, de legalább nekik segítek!" elvet követném, akkor az is öngyilkosságnak minősül, és a Pokolba kerülök?


2011. jún. 14. 21:26
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
Egyrészt ezt egy paptól kérdezd meg, másrészt bizonyára nem lehetsz jó történelemből, ugyanis (minden tisztelettel) a keresztények hőstettei között ott van az inkvizíció
2011. jún. 14. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
Én ez alatt a középkori független Magyar Királyságot értettem.
2011. jún. 14. 21:43
 3/16 anonim ***** válasza:

Isten mindent megbocsát, ha igazán bánod.

De én nem ő vagyok. A macskás sztori után kiakadtam.... Mindig is velejéig gonosz embernek tartottam az állatkínzókat (pedig még kutyapárti is vagyok).

Vallásos vagyok, egyik legfőbb tanítás a megbocsátás, de azt hiszem soha akarnálak megismerni...

2011. jún. 14. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
Jézus még a macska gyilkosokért is meghalt! Bánd meg a bűneidet, Ő megbocsájtja neked,ha kéred. De elmondom imádkozni muszáj,ha hinni akarsz Istenben! Először is bánd meg a bűneidet tiszta szívből és kérd a bűnbocsánatot IMÁBAN. - Ehhez nem kell templomba menni,nem kell gyóntatóba egyszerűen ahol vagy mondd el Istennek,hogy sajnálod amit tettél és szeretnél mostantól másképp élni. Másrészről a hívő élet alapja az ima. Ha nincs ima,nincs kapcsolat Istennel. Ha nincs ima,a sátán ott győz le ahol akar. Ha nincs ima,hol kéred Istent valamire? Ha nincs ima hol mondod el Istennek amit szeretnél? És még sorolhatnám.. Hívő élet alapja az ima! Ezt jegyezd meg! Imádkozáshoz nem kell letérdelni szobrok elé,nem kell bemenni a templomba se. Ahol vagy amilyen élethelyzetben elmondod Istennek,hogy mit szeretnél és hidd el Ő válaszol.
2011. jún. 14. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 Ozmium42 ***** válasza:

Végre valaki, aki a hőstetteket is ismeri, nem csak a hülye bolsevik propagandát mantrázza! Ez már egy jó pont! Azért érdekes, hogy máris jött az első hozzászóló inkvizíciójával, amiről annyit sem tud, mint tyúk az abc-ről, de hát ő sem adhat mást, csak mi lényege. Ne hallgass rá.


A kérdésedre: a Sátán körbejár a világban, hogy az embereket elveszejtse. Ellenállni lehet neki, de legyőzni nem, mert kísért. Jézust magát is kísértette, mikor böjtölt. Tehát arra ne várj, hogy találsz valamit, amivel végleg legyőzöd. Olvasd a Bibliát, és megszabadulhatsz sok kétségtől. Keresd a válaszokat, miközben olvasol. Ha a Katekizmust is melléolvasod, akkor mindtől. Próbálj aszerint élni, gyónd meg a bűneidet, tartsd meg az Egyház és a Biblia parancsolatait.

2011. jún. 14. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:

"nem hiszek abban, hogy imákkal válthatjuk meg magunkat, hanem inkább tettekkel. "

Ezt sajnos nem jól tudod, mert nem tettek által üdvözülünk hanem hit által. Először hinni kell abban, hogy Krisztus a te személyes megváltód, aki azért halt meg, hogy te élhess és amikor megérted ennek lényegét, akkor olyan szeretetet fogsz iránta érezni, ami tettekre ösztönöz és arra, hogy őt kövesd.

Az én életem akkor változott meg gyökeresen amikor szívből megbántam bűneimet és behívtam Jézust a szívembe, azaz átadtam neki az életem feletti irányítást.

Ezt tudom neked is javasolni.

Youtube-on is találsz megtérő imákat, de a saját szavaiddal is elmondhatod.

Az imáról annyit:

Amikor valaki imádkozik, akkor lelkét Istenhez emeli. Nem igaz, hogy amikor valaki imádkozik, akkor nem történik semmi más, csupán az, hogy ő szavakat mond, és ezzel tölti az időt. Ha valaki szívből imádkozik, akkor Istennel találkozik. Aki Istennel találkozik, abban minden olyan esetben olyasmi történik, hogy Istenben és Általa gazdagodik lelkében. Tehát jobban átitatódik Lelkével, és így jobban és tisztultabban tudja szeretni azokat, akikkel együtt él.

Aki dicsőíti Istent, annak belső szemeket nyit arra, hogy lássa, hogy mennyire szereti Isten. Aki engesztel, annak növekszik emberismerete, s megérti, hogy a földön senki sem külön sziget, mivel mindenki sorsa mindenki sorsával valamiképpen kapcsolatban van. Aki kér, az megtapasztalja, hogy gondja van rá, és aki hálálkodik, az hamarosan rájön, hogy Istent nagylelkűségben nem lehet felülmúlni.

2011. jún. 15. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
(ehhez kellene az a bizonyos tűz, amit éppen nem érzek)... Ismerkedj meg az Iszlámmal!
2011. jún. 15. 01:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:

Sem tettek, sem hit által nem "válthatod meg magad", ugyanis Krisztus váltott meg. Ha ezt felfogod, és elfogadod (ami mégiscsak valamiképp hit), utána a tetteid és hited is Felé fognak vinni.


Próbálj imádkozni, Isten azt ígérte, hogy kiegészíti Benned az imát, a Szentlélek által.


Mindegy, mit tettél, ha bánod, és bocsánatot kérsz Istentől, hű és kegyelmes Ő, Magához ölel és nem emlékszik bűneidre.


Ha katonaként csak azért halnál meg, mert nincs értelme élned a feleséged nélkül, akkor igen, szerintem az öngyilkosság lenne... De miért kéne azon gondolkodnod, hogy a feleséged halna meg előbb? "Ne aggódjatok a holnapért, a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja." Törődj azzal, hogy most Istennel légy, és Ő úgy intézi a dolgaid, amint Neki tetszik, ha Rábízod magad. Nem hagy cserben. Ha valami baj történik is, ha Vele éled az életed, megváltoztat annyira, hogy mindig legyen értelme élned, és ezt érezd is.

2011. jún. 15. 04:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:

"Végre valaki, aki a hőstetteket is ismeri, nem csak a hülye bolsevik propagandát mantrázza! Ez már egy jó pont! Azért érdekes, hogy máris jött az első hozzászóló inkvizíciójával, amiről annyit sem tud, mint tyúk az abc-ről, de hát ő sem adhat mást, csak mi lényege. Ne hallgass rá. "


Első vagyok. Mivel te élből lehülyéztél megkérdezném, hogy:

1, honnan veszed, hogy nem ismerem a hőstetteket? Apor Vilmos a példaképem, nem értem tehát a kérdést.

2, Mikor írtam olyat, hogy ne tudnák semmit az inkvizícióról? Több inkvizítor műveit/naplóját is olvastam, olyan dolgok vannak benne, amikkel egy rendező első osztályú horrort dobhatna piacra. Jó, persze, az egyház elismerte, hogy bűnt követett el, de azért ne tegyünk már úgy, mintha minden keresztény ember hős lenne. A gyülekezetünkbe is járnak alkoholista, családverő emberek, sőt, a templomban! pofozta fel a férj a feleséget.

2011. jún. 15. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:

A kedves kérdezőt azért sajnálom, mert a lelki bajai legfőképpen abból származnak, mert egy sereg félrevezető tanításban hisz.


"a keresztények... Isten nevében... mennyi hőstettet... a hazáért..."


Azok, akik a hazáért, sokszor hittestvéreiket gyilkolják le, azok valóban Krisztus-követők, vagyis keresztények, amit a szó jelent?


Kívánom, hogy ismerd meg a Biblia igazságát.

2011. jún. 15. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!