Honnan ered a katolikusoknál az ereklye imádat? (halott testrészek tisztelete és imádata)

Nem imádat, csak tisztelet.

Imádat egyedül Istennek jár.

És a szenteket sem önmagukért tiszteljük, hanem azért az életükért, amellyel Isten iránti szeretetüket mutatták meg.

Valóban? Nagyon sok vallás van ám! Biztosan mindet átvizsgáltad? Mert én tudok olyant, ahol nincs bálvány, és tilos is, ahogy a Biblia elítéli.

Pontosítani kellene, hogy mi a bibliai 'bálvány imádat' jelentése.

Persze a kérdés attól még lehet provokatív, de mi meg ne hagyjuk magunkat provokálni, ennyi az egész. Ha korrektül válaszolna mindenki, aki hozzászól, semmi gond nem lenne.

Eddig így volt.

A bálványimádáshoz általában szertartás, vagy rítus tartozik. A bálványimádás nem más, mint egy bálvány iránt érzett hódolat, szeretet, imádat, vagy rajongás. Mi a bálvány? Egy kép, egy ábrázolás valamiről, vagy egy szimbólum, ami az imádat tárgyát képezi. A bálványimádás általában egy valóságos, vagy vélt magasabb erő felé irányul, melyről azt hiszik, hogy élőlény (ember, állat, vagy szervezet). De a bálványimádást élettelen dolgokkal (erővel, vagy a természet élettelen tárgyaival) kapcsolatban is gyakorolják.

Az Írásokban, a bálványokkal kapcsolatos héber szavak gyakran kiemelik azok értéktelenségét, vagy megvetéssel beszélnek róluk. Például ilyen szavak: „faragott, vagy vésett képek” (szószerint: kivésett valami); „olvasztott fémből készült szobor, kép, vagy bálvány” (valami öntött hiábavalóság); „rettenetes bálvány”; „hiábavaló bálvány” (szó szerint: hiábavalóság); és „alávaló bálvány”. A görög ei′do·lon szót fordítják „bálvány”-nak.

Isten szolgái őrizkednek a bálványoktól, mivel ő ellene van minden bálványimádó gyakorlatnak. Isten megparancsolta az izraelitáknak, hogy ne készítsenek képeket hódolat tárgyaként és ne imádják azokat. A Tízparancsolat között találhatjuk ezeket a szavakat: „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr [JHVH, Jahve, Jehova] a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják” (2Mózes 20:4–6).

Tehát nekem itt úgy esik le, hogy Isten a bibliában nem annak az eldöntését szabályozza, hogy az elkészült ilyen jellegű tárgyakat vajon 'imádjuk', vagy 'tiszteljük', hanem azt tíltotta meg egyértelműen, hogy Isten szolgája egyáltalán készítsen ilyent!

Használhatók-e képmások egyszerűen csak segítségként az igaz Isten imádatához?

Ján 4:23, 24, Csia: „az igazi imádók az Atyát szellemben és igazságban fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Szellem, és az imádóknak szellemben és igazságban kell Őt imádniuk.” (Aki az imádatban képmásokat használ segítségképpen, az nem „szellemben” imádja Istent, hanem arra hagyatkozik, amit a szemével lát.)

2Kor 5:7, Csia: „hit által járunk és nem látás által.”

Ézs 40:18, Kat.: „Kihez hasonlíthatnátok az Istent; és milyen képmást alkothatnátok róla?”

Csel 17:29, Kat.: „Ha tehát az Isten fiai vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy az istenség aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz vagy a művészet, az emberi elme valamilyen alkotásához hasonló.”

Ézs 42:8, Kat.: „Én vagyok az Úr(JHVH, Jehova) ez a nevem! Dicsőségemet nem engedem át másnak, sem tiszteletemet a bálványoknak [„faragott képeknek”, Szep.].”

Elsősorban a képmás által ábrázolt személyre gondolnak-e a hívők, illetve egyes képmásokat nagyobb tiszteletben részesítenek, mint másokat?

Fontos figyelembe venni a hívő gondolkodásmódját.

Értékesebbnek vagy fontosabbnak tartja-e a hívő egy személy egyik képmását, mint ugyanannak a személynek egy másik képmását? Ha ez a helyzet, akkor a hívő elsősorban a képmásra gondol, és nem a személyre. Miért vállalkoznak az emberek hosszú zarándokutakra, hogy bizonyos búcsújáró helyeket felkeressenek, és ott mutassanak be imádatot? Vajon nem magának a képmásnak tulajdonítanak „csodatevő erőt”? Például a Les Trois Notre-Dame de la Cathédrale de Chartres című könyvben Yves Delaporte kanonok a következőket mondja a franciaországi Chartres-ban lévő székesegyház Máriát ábrázoló képmásairól: „E képmások, melyek szoborként, festményként vagy a festett üvegeken vannak megalkotva, nem egyformán híresek . . . Csak hármat imádnak valójában: a Miasszonyunk-kápolnát, a Mária-oszlopot és a »Belle Verriere« Madonnát.” Ha azonban az imádók elsősorban a személyre, és nem a képmásra tekintenének, akkor az egyik képmás éppoly jó lenne nekik, mint a másik, nem igaz?

Vajon tisztelnünk kellene a „szenteket” mint közbenjárókat Istennél, talán a képmásukat használva segítségképpen az imádatunkban?

Csel 10:25, 26, Kat.: „ Amikor Péter megérkezett, Kornéliusz eléje sietett és a lábához borult, hogy hódoljon neki. De Péter fölemelte. »Állj fel — mondta —, hisz én is csak ember vagyok.«”

(Ha Péter nem hagyta, hogy a jelenlétében ilyen rajongással legyenek iránta, vajon buzdítana-e minket arra, hogy a képmása előtt leboruljunk? Lásd még: Jelenések 19:10.)

Ján 14:6, 14, Kat.: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet — válaszolta Jézus. — Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.”

(Jézus itt világosan kijelentette, hogy csak őáltala közeledhetünk az Atyához, s hogy kéréseinket az ő nevében kell előterjesztenünk.)

1Tim 2:5, Kat.: „egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus.”

(Tehát nem jön számításba senki más közvetítő Krisztus gyülekezetének a tagjai számára.)

Minek tekintsük a „szentek” ereklyéinek és képmásainak tiszteletét?

A New Catholic Encyclopedia elismeri: „Tehát az Ószövetségben hiába kutatunk az ereklyetisztelet bizonyítékai után; az Újszövetség is kevés figyelmet fordít az ereklyékre . . . Úgy tűnik, hogy [az „egyházatya”] Órigenész a szokást élettelen dolog pogány tiszteletének tekintette” ([1967] XII. köt., 234—5. o.).