Mit tegyek? 12éves lányomhoz benyitottam, és láttam, hogy önkielégítést végez.
Mondjuk tizenkét évesen talán
még kissé "korai" Én elbeszélgetnék vele
Kedves Kérdező!
Együttérzek veled. A maszturbálás ugyanis a Katolikusoknál halálos bűn - ki ne féltené a gyermekét? Merthogy itt a Földön nem biztos, hogy baleset történik vele, vagy ilyen fiatalon meghal. De halála után, mivel halálos bűnt követett el, lehet hogy a pokolba kerül, HA nem gyónja meg.
Beszélj vele. 12 évesen azért is végezhet önkielégítést, mert mindenhol az látja hogy a ''Maszturbálás rohadt fontos'' blablabla, arra meg nagyívben sz.arnak, hogy vannak Istenfélő emberek is, akiknek ezt tiltja a vallásuk. Egy 12 évest könnyen lehet befolyásolni.
Lehet, hogy kínos lesz neki a beszélgetés, de inkább legyen az neki, minthogy baleset érje, vagy pokolba kerüljön!
Először kínáld meg a kedvenc sütijével/csokijával, hogy amikor felhozod ezt a témát, akkor is lássa, hogy Te csak jót akarsz neki. A vallásotokról kezd el vele beszélgetni, majd térj rá, hogy mit szabad, mit nem. Mond meg neki, hogy az önkielégítés halálos bűn. Azt nem kell említened, hogy láttad, hogy ő maszturbál. De mond el, hogy a katolikusok, reformátusuk, evangélikusok, akik hisznek Istenbem, nem végeznek önkielégítést.
Amúgy itt Gyakorikérdéseken ilyenre nem nagyon kapsz normális választ, mert az emberek 97 százaléka nem vallásos, és azt mondják, hogy az önkielégítés rohadt fontos, meg hogy akár csak a saját kényünk miatt szakadjunk el a vallásunktól. Na persze...
Valószínüleg nem tudja, hogy a vallásotokban ez bűn, épp abban a korban van, amikor ''kezd felnyílni a szeme'', de még nem ''nyílt'' fel teljesen.
Remélem, segítettem. :)
Amúgy Én katolikus vagyok, és Isten, meg a vallásom mindennél fontosabb számomra.
"Te hülye". kedves válaszoló, mi lenne, ha nem hülyéznéd le a kérdezőt, nem azon lenne minden erőd, hogy utáld Krisztust?
Belehalnál?
"Én katolikus vagyok, és Isten, meg a vallásom mindennél fontosabb számomra."
A józan eszednél is, amit Istentől kaptál? Az önkielégítés természetes dolog, Isten sehol nem tiltja, és az egyház is haladóbb szellemű, mint ti, kedves szűklátókörű fanatikusok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!