Be tudod bizonyítani, hogy nincs Isten?

"még erre "rásegít" kialakulhat a metafizikai vakság. Gyógyítható-e ez? "

Egyéni vélemény, de én úgy tapasztaltam, hogy az Istenben való hit nem a "metafizikai látás" függvénye.

Attól, hogy valaki nem érzi belülről azt amiről beszélsz, attól még kezelheti tényként és lehet meggyőződése, hogy Isten létezik.

De ugyanígy van, aki nagyon is képes metafizikai szemmel látni és mégis ateista... és az ilyen emberek hiszik, belülről érzik, meggyőződésük, hogy nem létezik a bibliai, vagy akármilyen isten, mert ugyanolyan meggyőződéssel hisznek valami másban (abban hogy a világ így teljes ahogy van, állandó körforgásban, nem egy isten által teremtett valami), mint a vallásosok Istenben.

És ez tényleg nem döntés kérdése... ugyanúgy ahogy egy keresztény sem tud úgy dönteni, hogy mostantól más istenben hisz.... és ahogy pl. én sem tudok (nem is akarok :) ) úgy dönteni, hogy holnaptól másba vagyok szerelmes.

Én is sokat gondolkodtam ezen, jópár könyvet elolvastam, itt is nézegettem kérdéseket, emberekkel beszéltem a témáról. Mára eljutottam oda hogy nem érdekel. Személy szerint én nem hiszek egy mindenható tudatos lényben. Viszont vannak alapvető fizikai törvényeink az Univerzumunkon belül és kivül, és amig ezeket nem sikerül 100%-osan megismernünk és megértenünk (véleményem szerint nem is fog sikerülni) addig mindig lesz egy ismeretlen az egyenletben. Aki hisz Istenben az azt mondja majd hogy X=Isten és elveti a további lehetöségek boncolgatását, aki pedig szkeptikus az a dolgok mélyére próbál ásni és végül ismét szembetalálja magát egy újabb problémával. Aki az előbbit választja mindig meglepődik majd hogy ez az X még sem egyenlő Istennel, de nyugalmat találhat abban hogy az utóbbi lehetőségből is mindig adódik egy újabb X.

Őszintén szólva én a szkeptikusak táborába tartozom, nem elégszem meg a homályosság fojtó kényelmével, szeretnék minnél többet tudni a körülöttem lévő világról. Viszont nem igyekszem nem elitélni azokat akik hisznek egy "feljebbvalóban" (már ha ezt szivből teszik és nem csak "prédikálnak" róla), mert minden ember más és minden ember tudata és belső világa más és más, és ki vagyok én hogy bárkit is megbántsak a hitében? Az az igazság hogy egyik ember sem ismeri 100%osan a másikat és nem értheti meg azt a dolgot amiben a másik lelki nyugalmat talál. Aki pedig ettől vérszemet kap annak remélem hamar benő a feje lágya és felfogja ésszel hogy ő is csak egy ember és ha netalántán ő tévedne akkor is járna neki az "elnézés"... Akár hívő akár szkeptikus.

Ezt amit irtam nem akarom senkire sem ráhúzni, csupán véleményt nyilvánitottam, én igy érzek. Szerintem nincs "senki" aki "irányitja" a "sorsunkat" viszont vannak (még) ésszel fel nem fogható fizikai törvények.

Mindent összevetve úgy gondolom az élet mint olyan, és a tudatos megfigyelője az Univerzumnak elég törvényszerű, érdekes és szép esemény. Akár teremtett akár bekövetkezett dologról van szó. Viszont -ismét csak véleményem szerint- az embernek nem feltétlenül szükséges hinnie egy istenben ahhoz hogy emberi és emberséges lehessen. Bennünk van minden pozitiv és negativ dolog amit "Istennek" hivhatunk, egyedül egy dolog szomorú: az Isten kontra Isten és Isten kontra tudomány nevében képes valaki elvenni egy embertársa életét. Józan ésszel belegondolva ha valaki meghal az sem Isten sem a megismerés érdekit nem szolgálhatja.

Nem szeretnék bizonyitani senkinek semmit, én nem hiszek egyik vallás istenében sem, saját elképzelésem van arról hogy mi lakozik a tudatunkon belül és kivül :)

Van egy mondás ami nagyon tetszik, valahogy így hangzik: Minden olyan tudományt amit még nem ismerünk, varázslatnak hivjuk. Vagy valami ilyesmi :)

Elözö vagyok.

Javitom: "Viszont igyekszem nem elitélni azokat akik hisznek egy "feljebbvalóban""

Bocs az elirásért.