Ha valaki Isten nevében öl, az is a Mennyországba jut?

Sziasztok!

Akinek ilyen gondolat felmerül a fejében, hogy Isten nevében ölni kellene, az az ember szégyellheti magát.

Az ilyen ember a Mennyországtól, Istentől nagyon távolra kerül.

Ha csak úgy a maga kedvéért öldököl, akkor is ugyanez történik.

Üdv: Anna

A gyilkosság, ami bűn, az a haraggal kezdődik. Előbb a szívben fogan meg és úgy jut érvényesülésre, hogy kiolt egy életet. Önzőségből, hatalomvágyból, bosszúból.

Ezeket elitéli Isten.

Az én véleményem szerint az Ószövetségi Isten által felkért gyilkosságokat nem ez táplálta, hanem Isten haragja. És általában nem semmitmondó események után, vagy közelében következtek be.

Például az Egyiptomból kivonulás utáni "tisztogatás" esetén a nép szenvedett az egyiptmoiak elnyomásától és könyörgött szabadításért. Isten csodákkal szabadította meg őket, ők pedig az első adandó alkalommal elfordultak Tőle. Ez a "tisztogatás" szükségszerű volt, hogy Isten rendet teremtsen. Tehát azok, akik ott öltek nem bűnös szándékaiktól vezérelve tették, hanem felsőbb utasításra. Ebben az esetben szerintem a Mennybe mentek.

Na ácsi, azért pár dolgot tisztázzunk.

Az, hogy valaki önös célból öl, és az okot Istenre keni, az attól még gyilkosság, tökmindegy, minek a nevében teszi, ez azért eléggé nyilvánvaló. És legtöbbször azért ez történt a történelem során, ha valaki azt hangoztatta, hogy Isten nevében ölt.

Először nézzük, ami a zsidókat illeti az ószövetségi eseményekért. Itt a zsidók csak Isten ítéletének eszközei ugyanúgy, mint mondjuk a csapások, vagy a tüzes eső, mely Szodomára hullt. És Isten sok embert ölt meg közvetve vagy közvetlenül, ezen nincs mit tagadni. Csakhogy Isten egyrészt az öncélú gyilkosságot tiltja, nem a jogos önvédelmet, vagy az igazságszolgáltatást.

Másrészt ami az Özönvizet, Szodomát, Gomorrát, Egyiptomot stb illeti, meg az esetleges ártatlan áldozatokat, Isten itt is igazságos, csak nem szabad önös emberi szemszögből megítélni ezeket a tetteket. Egyrészt ugye az életet Isten adta, ezért ő bármikor teljes joggal visszaveheti, szemben az emberrel (az Úr adta, az Úr elvette), tehát egy embernek eleve nincs joga megkérdőjelezni Isten tettét, mivel sokkalta kevesebbet tud a dolgokról, mint az Isten. Nem tudhatod, hogy a halállal milyen más, sokkalta rosszabb dolgoktól mentette meg az illetőt, amik talán nem is a testét, hanem a halhatatlan lelkét fenyegették. Isten sokkalta nagyobb skálán figyeli az eseményeket, mint azt ember akár felfoghatná, olyan dolgokat is figyelembe vehet, melyekről embernek fogalma sincs.

Másrészt a Biblia nem győzi az ember szájába rágni számtalanszor, hogy a földi élet nem a dolgok alfája és omegája. A földi élet véges, az itteni szenvedés semmiség az örökkévaló boldogság (vagy szenvedés) mellett. Vagyis korántsem elsődleges szempont, hogy mindenáron ragaszkodj az élethez, olykor éppen az a lényeg, hogy az embernek meg kell tanulnia lemondani róla. Persze ez a mai világban egyre nehezebb, ahol szinte akármerre tekintesz, azt sulykolja beléd a környezet, hogy a földi élet a legfontosabb a világon, és hogy ami ennek teljes értékűsége ellen cselekszik, az a bűnök netovábbja. A Biblia sosem hirdette ezt, az a mulandó dolgok helyett az örök érvényűt teszi meg értéknek.

A keresztes hadjáratokról:

Számtalan szenzációhajhász könyv és film igyekszik úgy bemutatni a keresztes háborúkat, mint barbár népirtást, melyet közvetlenül a keresztény gondolkodás okozott. Persze a valóság nem feltétlen egyezik ezzel, de az emberek szeretik a botrányt.

Amit tisztázni kell, a keresztes háború igenis háború volt, s mint ilyen, nem lehet egyszerű különbséget tenni jó és rossz között. A háborús bűnök ugyanúgy megjelentek mindkét oldalon, igazságtalan lenne ezért csak a kereszteseket hibáztatni. Az is igaz, hogy a keresztesek támadtak először, de ennek is rengeteg előzménye volt. Nm szabad mai szemmel megítélni annak a kornak az eseményeit, mert az ember elsiklik ma lényegtelen, de akkor igenis fontos részletek felett.

Gondoljunk csak bele, mi is történt a hadjáratokat megelőző időszakban. Európa keresztény országai belháborúkba bonyolódtak, mialatt a Közel-Keleten egy erőskezű uralkodó egyesíti az arab törzseket, és hódító hadjáratokba kezd, amikkel egyre-másra sikerrel foglalja el a környező államalakulatokat (többek között a Szentföldet is, azaz ott ők is ugyanúgy megszállókként vannak jelen). A Bizánci birodalomnak alig marad területe, és erős a fenyegetés, hogyha elbukik, akkor onnantól a megosztott Európa nem lesz ellenfele a Szeldzsuk-török birodalomnak. A nyugati keresztény civilizációt a pusztulás veszélye fenyegeti.

A nyugati arabok és a szaracénok közti összecsapás elkerülhetetlen volt, ha a keresztesek nem mennek oda, akkor Szaladin jön ide, érthető, hogy a keresztények nem a saját földjeiken akarják megvívni az összecsapást. A keresztes hadjáratok (az első néhány mindenképp) a megelőző csapás szerepét játszotta, kitolva a hadszínteret a Közel-Keletre.

A keresztes hadjáratokat az európai országok azelőtt rég nem látott egységként élték meg. Összefogtak, hogy a kultúrájukat veszélyeztető idegen hatalom ellen megvédjék értékeiket, és ami a legfontosabb, egymást. Ez hihetetlen diplomáciai vívmány volt akkoriban. A jobbágyoknak nem kellett folyton rablóktól és a szomszéd birtokos katonáitól rettegniük, és békés fellendülés következett.

Nem célom kisebbíteni a háborúban elkövetett bűnök súlyosságát ezzel. Igen, voltak olyan események, melyek elkerülhetők lettek volna. Voltak, mindkét részről. Sokan szeretik felhozni Richárdot példaként, aki Akkó ostrománál a túszul ejtett városlakókat kivégeztette. Igen, szörnyű tett volt. De sokkal kevesebben emlékeznek arra, hogy Szaladin a hattíni síkon aratott győzelme után a hadifoglyokat néhány fillérért kiárusította a helybélieknek azzal a feltétellel, hogy kivégzik őket. A legtöbbjükkel olyanok végeztek, akik még életükben nem fogtak kardot a kezükben. Bezony, a szaracénok ugyanolyan kegyetlenek tudtak lenni, mint a keresztesek.

"A nyugati arabok és a szaracénok"

*természetesen a nyugati keresztények és szaracénok, csak elírtam