Miért elfogadhatatlan az emberek számára ha a másik ember cölibátusban él?

A kutyát nem érdekli hogy miben él. Miért lenne elfogadhatatlan, az ő problémája mivel tölti ezt a rövidke kis időt, pont senkit nem érdekel.

Inkább csak ő azt szeretné hogy ez érdekeljen másokat, ehhez a variációhoz mit szólsz?

Nem az a baj ha valaki cölibátusban él. A saját élete.

A baj ott kezdődik, hogy elkezdi megtéríteni az embereket és ha nem vevőek a mondandójára, akkor elhordja őket ilyen-olyan romlott senkiházinak.

Mert a cölibátus teljesen ellent mond a fajfenntartás ösztönével. Ez az ösztön egytől egyig minden fajban benne van már több millió éve.

Ezt az ösztönt iszonyatosan nehéz elnyomni, és ugye mostanság derülnek ki a dolgok hogy még azoknak se jön össze akik felesküdtek erre.

Már az egyház is fontolóra vette a cölibátus eltörlését, mert a papok nagy része idős korára már megzakkan ez miatt, vagy pont idős korára jön rá hogy most kiéli magát és nem is tudja magát fékezni. Amiből ugye nagy eséllyel pedofília lesz.

Azért,mert az emberek többsége szerint az életben a legfontosabb a szex,ami nélkül nem élet az élet.

Régen sokan voltak,akik szex nékül élték le az életüket,és nem zakkantak meg.

Vérmérséklet és önuralom függő a nemi élet.

Olvasd el: [link]

*1Tim 3,2 – „A püspöknek… egyszer nősültnek… kell lennie.”

A püspököknek feleségük halála után nem szabad másodszor is megnősülniük. Erre vonatkozik a „kell”, és nem arra, hogy meg kellene mindenképpen nősülniük. A római rítusú katolikus papokra vonatkozó törvényt csak a kereszténység későbbi korszakában vezették be, habár ez Szent Pál kifejezett kérése volt.

*1Tim 4,1-3 – A házasság megtiltása az ördögök tanítása.

A Katolikus Egyház nem tiltja a házasságot, hanem ő az egyetlen, aki azt szentségi rangra emelte. A Katolikus Egyház kizárólag római papjainak nem engedi meg, hogy házasság után felszenteljék őket, vagy hogy papként megnősüljenek.

Lev 15,18; 21,1-8 – A papok csak tisztán, asszonytól tartózkodva mutathatják be a szent áldozatot. (vö. Kiv 19,15; 1Sám 21,5-6)

Mt 19,12 – „van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!” (Jézus is cölibátusban élt.)

1Kor 7,8 – Pál apostol is cölibátusban élt, és ezt ajánlotta másoknak is.

1Kor 7,32-35 – Pál apostol tökéletesebbnek tartja a cölibátust a házasságnál, ezért ajánlatos a papi szolgálathoz.

1Tim 5,9-12 – Az özvegyeknek szüzességi fogadalmat kellett tenniük.

2Tim 2,4 – „Aki harcol, nem bonyolódik bele az élet mindennapi dolgaiba”

A latin Egyház papjaitól megköveteli a cölibátust, azaz a tökéletes tisztaságban való életet. Ez a követelmény nem a „testellenes” középkor találmánya, hanem olyasmi, ami még az apostolok idejére nyúlik vissza. Bár az első évszázadokban a papok gyakran házas emberek közül kerültek ki, de felszentelésük után ezeknek is megtartoztató életet kellett élniük, vagyis házasságukat nem folytathatták. Ezért írja elő Szent Pál lelkipásztori leveleiben, hogy a püspököknek és diakónusoknak „egyszer nősült” embereknek kell lenniük (1 Tim 3,2/12), hiszen nem lehetett arra számítani, hogy olyan férfi, aki másodszor is megházasodik, megtartóztatásban fog élni. Mivel azonban a tökéletes önmegtartóztatás olyan nagy aszkétikus követelmény, mely alól az emberi gyengeség ki akar bújni, e szigorú szabályt az egyháztörténelem folyamán nem mindig és nem mindenütt tartották be. Sőt, a keleti egyház a 7. században részben fel is adta; azóta ugyanis papjainak és diakónusainak megengedi, hogy a felszentelésük előtt kötött házasságot tovább folytassák, és csak püspökeitől kívánja meg a tökéletes önmegtartóztatást. Ezzel szemben a nyugati Egyház továbbra is kötelezően előírja a cölibátust.

Lássuk végre, melyek azok az okok, melyek a papok elé ezt a szigorú követelményt állítják:

Először is az Újszövetségből világosan kitűnik, hogy a házasság nélküli élet nagy érték. Az Úr maga beszél azokról, akik „a mennyek országáért önként” mondanak le a házasságról. (Mt 19,12) Szent Pál azt tanítja, hogy a házasság ugyan jó dolog, de a szüzesség a nagyobb jó. (1 Kor 7) A házasság Krisztus és az emberi lélek egyesülésének jelképe, de a szűz ember már egészen és kizárólag abban a szeretetben él, mely egyszer mindannyiunkra vár, hiszen a mennyben nem lesz többé házasság. (Mt 22,30)

Ezért a legmesszebbmenőkig helyénvaló, hogy a pap, aki oly különleges módon egyesül Krisztussal, hogy helyette cselekszik, egyedül az iránta való szeretetből éljen. Különösen, ha meggondoljuk, hogy a pap második Krisztus, hat nagyon illetlennek a pap nősülése, hiszen Krisztus nőtlen volt, mert Ő minden lélek megváltója és vőlegénye. Így kell a papnak is minden idejét, aggodalmát és szeretetét azoknak ajándékoznia, akiket Isten rábíz, és egy magasabb módon, de valóságosan atyjuk lenni azzal, hogy őket, mint lelki gyermekeit a kegyelemben való életre szüli, és a szentségek kiszolgáltatása által az egyre tökéletesebb Krisztus-követéshez és mennybejutáshoz szükséges kegyelmet ajándékozza nekik. E feladatok mellett a pap privát családi életének nincs helye!

További okok a cölibátusra:

– Minél közelebb kerül valaki Istenhez, annál inkább maga mögött kell hagynia a földi dolgokat, és annál tisztábban kell élnie. Ezért voltak Mária, József és János apostol szűzi lelkek. Még az Ószövetségben is a legszigorúbban tilos volt a papnak templomszolgálata napjain házaséletet élni, pedig akkor csak állatokat áldoztak. Mennyivel nagyobb kell akkor azoknak tisztasága legyen, kik nap mint nap Isten Bárányát áldozzák fel Isten oltárán!

– A papnak a cölibátussal az Egyház nagyságáról és szentségéről kell tanúbizonyságot tennie. Az emberek rajtuk keresztül láthatják, mekkora kincs az Egyház, ha érette a házasság és családi élet boldogságáról is le lehet mondani. Lefebvre érsek mesélte, hogy az afrikai bennszülöttekre különösen a papok nőtlensége volt nagy hatással, akik azt tartották, hogy annak a vallásnak, mely papjainak ekkora erőt képes adni, valóban az igaz vallásnak kell lennie.

– A cölibátus állandó áldozatot követel a papoktól, és ennek az áldozatnak az Egyház számára gyümölcsözőnek kell lennie. Mivel Krisztus a világot a kereszt által váltotta meg, a pap apostoli tevékenysége is csak akkor lehet gyümölcsöző, ha élete szakadatlan áldozatból és önmegtagadásból áll.

– A cölibátus teszi lehetővé, hogy a pap tökéletesen Isten országának rendelkezésére álljon. Mindenhova szabadon mehet, ahova felettesei küldik. Munkájában nem kell családra tekintettel lennie. Ez különösen az üldöztetések idején nyer nagy jelentőséget. A tény, hogy a koncentrációs táborokban sokkal több katolikus pap, mint protestáns lelkész szenvedett, többek között, minden bizonnyal ezzel is magyarázható.

– Végezetül a cölibátus gátat jelent azok számára, akiknek nincs igazi elhivatottságuk. Előfordulhat, hogy valaki nemtelen vagy nem valódi okból akar pap lenni, mert például abban bízik, hogy így anyagi biztonságban vagy megbecsült állásban élhet. Az ilyeneket, legalábbis részben, a cölibátus elriasztja, hiszen ez az evilági élet mind teljesebb élvezetét, melyre az ilyenek vágynak, nem teszi lehetővé.

05:01

nem mondtam hogy a tudományra esküszök.

nem tudom hogy Isten teremtett minket, vagy az állatvilágból fejlődtünk ki, netán a földönkívüliek raktak ide minket.

Én egyikre se mondom hogy biztos, de nyitott vagyok mind a három verzióra.

Ettől függetlenül a fajfenntartás ösztöne mindenkibe benne van, akár Isten teremtett minket, akár az állatvilágból fejlődtünk ki, akár a földönkívüliek raktak minket ide. Ez egy letagadhatatlan tény.

azt csinál, amit akar, amíg ezt nem mások szívják meg. Én egészségtelennek tartom (és sokkal természetellenesebbnek, mint pl. a kat. egyház által főbűnnek kikiáltott homoszexualitást), meg groteszknek, hogy olyan ember prédikáljon a szeretetről, aki annak a legmélyebb formájától (és nem csak a szexet értem itt, hanem az egész párkapcsolatot, aminek a legbensőségesebb formája a szex) szándékosan elzárkózik. Olyanokról már nem is beszélve, hogy akkor még ő tart párkapcsolati tanácsadást házasulni vágyóknak..

Ha valaki magától úgy gondolja, hogy neki ez kell, akkor lelke rajta, csinálja, amíg úgy érzi, hogy neki így jó. De azt, hogy intézményesítve van, mint szabály, és vagy a reverendáját adja fel, amire az életét tette fel, vagy a természetes emberi érzései, mondhatni az érző emberi mivoltát, azzal nagyon nem értek egyet, mert embereket totál hazavág.

És utána ezek az emberek lesznek más emberek lelki vezetői.