Mit jelent ez az ige: "Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak"?

Véleményem szerint:

Jézus példázata a királyi menyegzőről (Máté 22/1-14) annak kiábrázolása, amit a Máté 21/43-ban mondott.

A testi zsidóság elsőbbséget élvezett és meghívást kapott ugyan, de az elhívottság nem jár szorosan együtt a kiválasztottsággal, mert az eleve elrendezés megelőzi az elhívottságot és felette áll annak! (vö. Róma 8/30)

A testi zsidóság elhívottsága – mint lehetőség – eleve adott volt, de Isten közülük csak az ígéret fiait tekintette magnak, (vö. Róma 9/8), olyan maradéknak, mely kegyelemből van kiválasztva. (vö. Róma 11:5)

Tehát a példázatbeli menyegző elutasítása a zsidók részéről nem hiúsította meg Isten beszédét (mintha nemet mondhattak volna Istennek), hiszen Isten eleve tudta, hogy „nem mindnyájan Izraeliták azok, akik Izraeltől valók.” (Róma 9/6)

Ezek a „nem mindnyájan” testileg Izraeliták voltak ugyan, de nem voltak az „ígéret fiai”. (Róma 9/8b) Nem véletlen tehát, hogy elutasították ezek a test szerinti zsidók a menyegzői meghívást, hiszen ezek meg voltak keményedve. De az elhívottak közül, akik eleve kiválasztattak, azok megnyerték a fiúságot hit által. (vö. Róma 11/7; 9/8a) Ezért nincs ellentétben a Róma 8/30 kijelentése a Máté 22/14-el.

Isten az eleve elrendelt meghívottakat igazította meg, de az eleve nem elrendelt meghívottakat, akikről eleve tudta, hogy megkeményednek (vö. Zak 7/12; Róma 11/7), nyilván nem igazította meg, hanem megítélte. (vö. Róma 11/8-10; Máté 21/43) Hogy ezeket miért mondja mégis elhívottaknak (hivatalos – Károli) a Máté 22/14szerint? Mert esélye mindenkinek van, és ez az esély úgy van kifejezve, mint MEGHÍVÁS, de ez nem jelent automatikus kiválasztottságot és megmentést is egyben.

A példázatban lévő, keresztutakról behívottakra ugyanez vonatkozik. Sokan vannak, mint a „kerítőháló” (Vida) által a tengerből összefogottak, s melyek szétválasztásra kerülnek a világ végén. (vö. Máté 13/47-50)

Hogy a meghívottak közül kik az előre elrendelt kiválasztottak, azt csak Isten és Jézus Krisztus tudja, és természetesen maguk a kiválasztottak, akik kenetet kaptak Istentől. (vö. Csel 18/10; 2Tim 2/19; 1Ján 2/20)

Mindezeknek fényében nyilvánvaló, hogy a kiválasztottak begyűjtése az I. században nem fejeződött be, hanem a begyűjtés végső stádiumára Krisztus második eljövetelekor kerül sor. (vö. Máté 13/36-50; 24/30-30; 1Kor 15/51; 1Thes 4/15,17; Ján 11/52)

[Természetesen ha jobb válaszra találsz a kérdésedet illetően, fogadd el azt.)

Szia!

Nagy horderejű az a tanulság, amelyet a menyegzői ruháról szóló példázatból le kell vonnunk. A menyegző az emberinek a mennyeivel való egyesülését ábrázolja, a menyegzői ruha pedig azt a jellemet, amelyet a menyegző minden vendégének viselnie kell, ha méltó akar lenni az alkalomhoz.

Ez a példázat - melynek a végére hivatkozol - az evangéliumi meghívást és a zsidók elutasító magatartását illusztrálja, valamint azt az üzenetet, amellyel az irgalmas Isten a pogányokat meghívja. A lakomára szóló meghívást a király küldi. Olyan valaki, akinek joga van parancsolni. A meghívás nagyon megtisztelő, de a meghívottak nem értékelik a megtiszteltetést. A király tekintélyét lebecsülik. A király meghívására bántalmazással és gyilkossággal reagálnak. Szolgáival rosszindulattal és megvetéssel bánnak. Sőt meg is ölik őket.

A királlyal szemben gyűlöletet tanúsítók büntetésből nemcsak, hogy nem élvezhetik a király közelségét és lakomáját, hanem a király "elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté".

A példázatban a lakomán vendégek vannak jelen, és a résztvevőknek fel is kell készülniük. A felkészülés elmulasztóit kiutasítják. A király bement, "hogy megtekintse a vendégeket", és látott "ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgatott. Akkor mondta a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre, ott lesz sírás és fogvacogás."

A lakomára szóló meghívást Krisztus tanítványai közvetítették. Krisztus kiküldte a tizenkettőt, majd pedig a hetvenet, hogy hirdessék az Isten országa elközeledtét, hogy az embereket megtérésre szólítsák és arra, hogy higgyenek az evangéliumban. De nem fogadták meg szavukat, és nem jöttek el a lakomára. A király később ezzel az üzenettel küldte el a szolgákat: "Ímé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hizlalt állataim levágva vannak, és kész minden, gyertek el a menyegzőre." Ezt az üzenetet Isten Krisztus keresztre-feszítése után küldte a zsidó népnek, de a zsidók, akik Isten különleges népének tartották magukat, elutasították a Szentlélek erejével kísért üzenetet. Sokan ezt a legnagyobb megvetéssel tették. Mások pedig bosszúsan fogadták azt a hírt, hogy Isten felkínálja nekik az üdvösséget, és megbocsátja, hogy megtagadták a dicsőség Urát. Gyűlöletükben az üzenet meghirdetői ellen fordultak, és "nagy üldözés" támadt (Lásd. ApCsel. 8:1). Sok férfit és nőt börtönbe vetettek, és Krisztus néhány követét: mint Istvánt és Jakabot is, megölték. A zsidó nép ezzel végleg elutasította Isten kegyelmét. Ennek következményét Krisztus megjövendölte a példázatban: a király "elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté." A kimondott ítélet Jeruzsálem pusztulásával és a nép szétszóródásával sújtott le a zsidókra.

A harmadik meghívásban Isten a pogányoknak kínálta fel az evangéliumot. A király így szólt: "A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem voltak méltók. Menjetek azért a keresztutakra, és akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe."

A király szolgái kimentek a keresztutakra, és "begyűjték mind, akiket csak találtak, jókat és gonoszokat egyaránt." Vagyis egy vegyes társaságot. Egyesek közülük nem tisztelték jobban a vendéglátót, mint a meghívás visszautasítói. Az elsőként meghívottak nem akartak semmilyen földi érdekükről lemondani a királyi lakomáért. A meghívás elfogadói közül pedig némelyek csak saját előnyüket keresték. A lakmározás kedvéért jöttek, és nem volt szándékukban megtisztelni a királyt.

Amikor a király bejött, hogy megtekintse a vendégeket, mindenkiről kiderült, hogy milyen a jelleme. A menyegző minden vendége kapott menyegzői ruhát. Ez a ruha a király ajándéka volt. A vendégek a ruha viselésével a vendéglátó iránti tiszteletüket fejezték ki. Egy ember azonban hétköznapi ruhájában jelent meg. Nem készült fel úgy, ahogy a király kívánta. A drágán vett öltözéket nem értékelte és nem vette fel. Ezzel megsértette a királyt. A király "mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád" kérdésére semmit sem tudott válaszolni. Hallgatásával megítélte önmagát. A király ekkor ezt mondta: "Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre."

A lakoma vendégeinek megvizsgálása az ítéletet ábrázolja. Az evangélium kínálta vendégségen az Isten szolgálatát vállalók vesznek részt, azok, akiknek neve bekerült az élet könyvébe. De nem mindenki igazi tanítvány, aki magát kereszténynek vallja. A végső megjutalmazás előtt el kell dőlnie, kik részesülhetnek a szentek örökségében. Ez a döntés Krisztus második eljövetele előtt megtörténik, mert amikor eljön, hozza a jutalmat, hogy megfizessen "mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz" (Jel 22:12). Krisztus tehát mielőtt eljön, minősíti mindenkinek a cselekedeteit, és minden egyes követője cselekedete arányában kapja a jutalmat.

A vizsgálati ítélet idején az emberiség még a földön él. Mindazok élete, akik hitet tettek Krisztus mellett, elvonul Isten előtt. Isten a mennyei könyvek alapján megvizsgál mindenkit, és cselekedeteik szerint eldönti örök sorsukat. A menyegzői ruha, amelyről a példázat beszél, Krisztus hű követőinek tiszta, foltnélküli jelleme. Az egyház "tiszta és ragyogó fehér gyolcsba" öltözik, amelyen nincs "szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle". A fehér gyolcs - ahogy a Szentírás mondja - "a szenteknek igazságos cselekedetei" (Jel 19:8, Ef 5:27), azaz Krisztus igazsága, hibátlan jelleme, amelyben hit által mindenki részesül, aki elfogadja Krisztust személyes Megváltójaként.

Az ember, aki nem viselt menyegzői ruhát a lakomán, sok mai ember állapotát ábrázolja. Ezek az emberek magukat kereszténynek vallják, igényt tartanak az evangélium nyújtotta áldásokra és kiváltságokra, de nem érzik, hogy jellemüknek át kellene formálódnia. Soha nem éreztek igaz bűnbánatot. Nem látják be, hogy szükségük van Krisztusra, és hogy hinniük kell benne. Nem győzték le öröklött és szerzett rossz hajlamaikat. Mégis úgy vélik, hogy elég jók, és Krisztus helyett a saját érdemeikben bíznak. Hallgatják az Igét, eljönnek a lakomára, de nem öltötték magukra Krisztus igazságának palástját.

Sokan, akik magukat kereszténynek nevezik, csupán erkölcsös emberek. Nem fogadják el azt az ajándékot, amellyel bemutathatnák és megdicsőíthetnék Krisztust a világ előtt. A Szentlélek munkáját nem ismerik. Nem cselekvői az Igének. Szinte nem is tudják felfogni azokat a mennyei elveket, amelyek megkülönböztetik Krisztus követőit a világ fiaitól. Azok, akik Krisztus követőinek vallják magukat, már nem képeznek elkülönült és különleges népet. A határvonal elmosódott. Követik a világot, a világ életmódját, szokásait, önzését. Az egyház a törvényszegésben átpártolt a világhoz. Pedig a világnak kellene követnie az egyházat a törvény iránti engedelmességben. Az egyház napról napra formálódik a világ képmására.

Ezek az állítólagos krisztuskövetők azt remélik, hogy Krisztus halála által üdvözülnek, de nem hajlandók önfeláldozó életet élni. Magasztalják az ingyen kegyelem gazdag ajándékait, és megkísérelnek a megigazultság látszata mögé bújni, remélve, hogy elrejthetik jellemük fogyatékosságait. Ennek a törekvésüknek azonban semmi hasznát nem látják az ítélet napján. Krisztus igazsága nem fedez be egyetlen melengetett bűnt sem. Az ember a szívében is megronthatja a törvényt. Ha nem követ el látható bűnt, a világ előtt nagyon becsületes lehet. De Isten törvénye feltárja a szív titkait is. Isten minden cselekedetet a mögötte húzódó indítékok alapján ítél meg. Az ítélet csak azokat a tetteket hagyja jóvá, amelyek összhangban vannak Isten törvényének elveivel.

Az Isten szeretet, és erről a szeretetről a Krisztus által nyújtott ajándékban tett bizonyságot. Amikor "egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:16), semmit nem tartott vissza azoktól, akiket megvásárolt. Az egész mennyet nekünk adta, ahonnan erőt és ellenálló-képességet meríthetünk, hogy nagy ellenségünk le ne győzzön bennünket. De Istent a szeretet nem készteti a bűn elnézésére. Nem nézte el Sátán bűnét. Nem nézte el Ádámét, sem Káinét. Nem fogja elnézni senki ember fiáét. Nem nézi el a mi bűneinket, és nem fog szemet hunyni a mi jellemünk fogyatékosságai felett sem. Elvárja, hogy az Ő nevében győzzünk.

Akik nem öltik magukra Krisztus igazságát, amelyet ajándékba kínál, azok visszautasítják azokat a jellemvonásokat, amelyek Isten gyermekévé formálják az embert. Elvetik azt, ami a menyegzői lakomához méltó vendégekké alakíthatná őket. A példázat szerint a király "mi módon jöttél ide holott nincsen menyegzői ruhád" kérdésére az ember hallgatott. Így lesz az ítélet napján is. Az emberek most még mentegethetik jellemhibáikat, de azon a napon nem lesz mentségük. Korunkban a Krisztus nevét viselő egyházak nagyon kiváltságos helyzetben vannak. Az Úr egyre növekvő fénnyel nyilatkoztatja ki önmagát nekünk. Sokkal előnyösebb a helyzetünk, mint Isten hajdani népéé volt. Nemcsak abban a fényben járhatunk, amelyet Isten Izraelre sugározott, jóllehet már az is nagy világosság volt, hanem még többet tudhatunk a Krisztus által nyújtott csodálatos megváltásról. Ami a zsidóknak előkép és szimbólum volt, az nekünk valóság. Ők az Ószövetség történelmét ismerték csak, mi az Ót és az Újat is. Annak a Megváltónak az ígérete a mienk, aki eljött, a keresztre feszített Megváltó ígérete, aki feltámadt, és József széthasadt sírja felett hirdette: "Én vagyok a feltámadás és az élet!" Krisztusnak és szeretetének megismerése által Isten országa közénk jött. Krisztusról tanulunk prédikációk útján, és róla hallunk lelki énekekben. Gazdagon megrakott lelki asztal tárul elénk. A végtelen áron megvásárolt menyegzői ruhát Isten mindenkinek ingyen kínálja. Isten követői hirdetik Krisztus igazságosságát, a hit általi megigazulást, Isten Igéjének végtelenül dicső és becses ígéreteit. Beszélnek a Szentlélek vigasztalásáról is. Elmondják, hogy Krisztus szabad utat nyitott nekünk az Atyához, és hogy bízhatunk az örök élet ígéretében, amely Isten országában valóra válik. Mit tehetne még Isten értünk, amit a nagy vacsora, a mennyei lakoma ne rejtene magában?!

A végső döntés napja ünnepélyes nap lesz. Így írja le János apostol, amit prófétikus látomásban látott: "Láttam egy nagy fehér királyi széket, és a rajta ülőt, akinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyük nem találtaték. És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt, és könyvek nyittatnak meg, majd egy más könyv nyittatott meg, amely az életnek könyve, és megítéltettek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint" (Jel 20:11-12).

Az örökkévalóság határán szomorú lesz a visszaemlékezés. Az élet a maga valóságában mutatkozik meg az emberek előtt. A világ örömei, gazdagsága, megbecsülése nem tűnik már olyan fontosnak. Felismerik, hogy az igaz életnek, amelyet megvetettek, van csak értéke. Látni fogják, hogy jellemüket Sátán csaló varázsa alakította. Öltözetük, amelyet maguk választottak, azt jelzi, hogy az első nagy hitehagyóhoz ragaszkodtak. Látni fogják döntésük következményeit, és megtudják, mit jelent az Isten parancsolatainak áthágása. Nem lesz több kegyelemidő, amelyben felkészülhetnénk az örökkévalóságra. Ebben az életben kell magunkra ölteni Krisztus igazságosságának palástját. Csak most van lehetőségünk arra, hogy jellemünket formáljuk a mennyei otthon számára, amelyet Krisztus készített parancsolatai engedelmes követőinek.

A kegyelemidő hamar lejár. A vég közel. A figyelmeztetést megkaptuk: "Vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jöjjön az a nap" (Lk 21: 34). Vigyázzatok, nehogy készületlenül találjon titeket! Vigyázzatok, hogy legyen menyegzői ruhátok a nagy Király lakomáján! "Amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia." "Boldog, aki vigyáz, és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát" (Mt 24:44; Jel 16:15).

Üdv. Péter

Az idézet forrását odatehetted volna: Ellen. G. White: Krisztus példázatai/A menyegzői ruha

Egyébként mindent ne vegyél komolyan Ellen G. White-től, mert összekeveri a Mózes törvényét a Krisztus szabadság törvényével, és annak betartását teszi kötelezővé, amit Krisztus a halálával eltörölt. Úgy hogy ha üdvözülni szeretnél, akkor szakadj el Ellen G. White magyarázataitól, különben tanácsai által visszakerülsz a Mózesi törvény, és annak átka alá, és kiesel a Krisztusi kegyelemből!

Kaunntól kérdezném,

Te látsz arra esélyt, hogy azok közül, akik a külső sötétségre kerülnek, mert nem volt mennyegzői ruhájuk, Isten később mégis irgalmazzon egyeseknek? Nem lehet, hogy lecsitul a haragja, és irgalmat ad mégis egyeseknek?

Szerinted Isten belát a pokolba, tudja, hogy mi történik ott, vagy arról Ő nem tud?

Azt jelenti hogy:

Mindenki a meghívott (azért sokan), de kevesen azok akik el akarnak menni ( azért választottak)

Sziasztok!

Először is kivonatosan idéztem, másodszor több helyen átfogalmaztam, harmadszor ez egy hozzászólás nem pedig egy szakdolgozat, hogy forrásokra kelljen hivatkozni.

Nem tudom a tanúknál mi a szokás, de nem hinném, hogy az ébredjetek és az őrtorony tanulmányok idézésénél odabiggyesztenék a forrást, legalábbis én itt a fórumon még nem láttam ilyet.

Tudnod kell, hogy én nem született adventista vagyok, hanem hívő reformátusként csatlakoztam az adventmozgalomhoz, és ennek egyik oka éppen E.G. White bibliamagyarázata volt. Nem tudom nektek mit tanítanak róla, de az alapján amit leírtál igen téves elképzelések élnek White tanításairól. Ő ugyanis konzervatív protestáns elveket vallott, amelynek alapja éppen a hit általi megigazulás, és nem a cselekedetek általi üdvösség. Amivel ő továbblépett - metodista hátterénél fogva - az a tulajdonított igazság mellett a részesített igazság, mely a megszentelődésben ölt testet. Ez nem feltétel, hanem lehetőség. Ha tényleg érdekel a téma és az igazság ebben a kérdésben, akkor olvass tőle és ne csak róla! Bár tanúként, ha jól sejtem nem sok lehetőséged van erre... ;-)

Üdv. Péter

Kedves Péter!

Az utolsó hozzászólásod indítékát nem értem. Hogy jön ez ide? Egyébként tanúként mindenre van lehetőségünk, de nem mindennel élünk. Ezzel te is így vagy.

Gusev

Kedves Gusev!

Kaunn tegnap 23.04-kor írt hozzászólására válaszoltam. Kérlek olvasd vissza...

Nekem egyébként több kiadványom is van Jehova tanúitól, el is olvastam ezeket, és ezek alapján alakítottam ki az álláspontomat.

Üdv. Péter

Szerintem minden ember elhívott, hiszen Isten mindannyiunkat hív.

Választottak pedig akik Jézust választották, akik átadták életüket Neki. Mielőtt a földre jött, már tudta, hogy mennybemenetele után is, egészen az idők végezetéig, itt kell maradnia a földön, már a földi életük előtt kiválasztott személyekben, akik vállalják a világ végezetéig sorsát, hogy így azoknak, akik javulási célból kénytelenek lejönni a földre, példát, tanítást, erőt adjanak át. Tehát már földi élete előtt, amikor a szellemvilágban előterjesztette, hogy földi sorsa vállalására jelentkezőkre volna szüksége akkor sokan jelentkeztek. Ezek közül kellett Neki kiválasztania azokat, akiket választottaknak, elsődleges választottaknak lehet nevezni. Ez nem predestináció. Ők már előbbre igazolták, hogy szabadon döntöttek Mellette. Ilyen volt pl. János, a keresztelő. De nagyon sokan vannak, akiket úgy ismerünk, mint akik előbbre vitték, éspedig életük feláldozása árán vitték előbbre azt a humánumot, amely ha nem is képes megszüntetni a földi poklot, de feltétlenül mérsékli azt az Övéi javára.

„Te látsz arra esélyt, hogy azok közül, akik a külső sötétségre kerülnek, mert nem volt mennyegzői ruhájuk, Isten később mégis irgalmazzon egyeseknek? Nem lehet, hogy lecsitul a haragja, és irgalmat ad mégis egyeseknek?”

- Bárki, aki megmarad abban az állapotában, amelyben kidobták a külső sötétségre, az ott is marad! (vö. Máté 25/30) Más esetben lásd pl. 5Móz 31/1-3; Zsolt 103/13; Róma 11/22-23)

„Szerinted Isten belát a pokolba, tudja, hogy mi történik ott, vagy arról Ő nem tud?”

- Ezt komolyan kérdezed? Egyébként mit értesz pokol alatt? Félek, hogy nem azt, amit a Biblia.

„Először is kivonatosan idéztem, másodszor több helyen átfogalmaztam, harmadszor ez egy hozzászólás nem pedig egy szakdolgozat, hogy forrásokra kelljen hivatkozni.”

- A szöveg fenn van az interneten, bárki megnézheti, hogy legnagyobb részben bemásoltad a szöveget. Talán a szöveg HOSSZA miatt lett volna érdemes a forrást megadni, egy rövid kis szöveg nem annyira szembeötlő.

„Nem tudom nektek mit tanítanak róla, de az alapján amit leírtál igen téves elképzelések élnek White tanításairól. Ő ugyanis konzervatív protestáns elveket vallott, amelynek alapja éppen a hit általi megigazulás, és nem a cselekedetek általi üdvösség. Amivel ő továbblépett - metodista hátterénél fogva - az a tulajdonított igazság mellett a részesített igazság, mely a megszentelődésben ölt testet. Ez nem feltétel, hanem lehetőség. Ha tényleg érdekel a téma és az igazság ebben a kérdésben, akkor olvass tőle és ne csak róla! Bár tanúként, ha jól sejtem nem sok lehetőséged van erre... ;-) „

- E.G.Wite-ról a tanúknál nincsen semmiféle tanítás (egy-két rövid utalástól eltekintve), hanem magáról a témáról, hogy pl. minek az alapján lehetséges üdvözülni, a Jézus Krisztusban való hitgyakorlás által, kegyelem révén. Írod, olvassak tőle, és ne csak róla. Megnyugtatlak, legalább annyi könyvem van tőle nekem, mint neked. Ismét mondom, hogy a legnagyobb probléma az adventista tanítással az, hogy szétszedi Mózes egész törvényét, a tízparancsolatot kiveszi belőle, és ezáltal úgy állítja be, hogy Jézus halála a mózesi törvényeket eltörli ugyan, de a tízparancsolatot nem. Ha viszont a 10p. is a mózesi törvényekhez tartozik, akkor a 10p. érvényesnek való kijelentésével visszamennek a törvény alá, és kiesnek a kegyelemből. Ezért az a legfontosabb, hogy tisztán láss abban, a 10+603 egybe tartozik-e vagy sem. Ha egybe, akkor E.G.White tévtanító. Ha külön, akkor érdemes odafigyelni rá. Ismét mondom, nem mások véleménye alapján ismertem meg az adventista tanítást, hanem mert évekig kutattam az irodalmaikat.

Itt van pl. egy alapjaiban téves levezetés:

AZ ÖSSZES, MÓZES KÖZVETÍTÉSÉVEL ADOTT ÓSZÖVETSÉGI RENDELKEZÉS, amelyek törvény formájában adattak.

Ezek a törvények a Tízparancsolat elveinek a konkrét történelmi keretek közötti alkalmazásai voltak.

A mózesi törvényeket Mózes írta be (II.Móz. 24:4, V.Móz. 31:9) az úgynevezett szövetség könyvébe. (II.Móz. 24:1-7), melyet a szövetségláda oldala mellet őriztek. (V.Móz 31:26).

A TÍZPARANCSOLAT II.Móz. 20:1-17

Isten törvényét alkotó alapelvek földi körülmények között, minden kor minden embere számára. Megkülönböztetése a többi, Mózes által adott törvénytől:

Isten maga hirdette ki (II.Móz.20:1, 19 vö.: V.Móz.4:33), írta a kőtáblákra (II.Móz 31:18, 32:16) és a szövetségládában őrizték. (II.Móz. 25:16 vö.: 22. vers). [Gondolom ismerős az idézet, hogy honnét, melyik táblázatból írtam ki?]

Ezt a mondvacsinált megkülönböztetést egyetlen bibliaidézet megdönti:

„Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényéről, melyet Hóreben parancsoltam neki egész Izraelhez, a parancsokról és itéletekről.” (Malakiás 4:4) Itt a Mózes által adott összes isteni parancsról szó van, a tízparancsolatról és az összes többi 603-ról, az EGÉSZ törvényről, úgy hogy nincs különbség. Isten mindnek a megtartását elkívánta, ámbár senki nem tudta hibátlanul megtartani, azért volt minden törvény alatt levő átok alatt (vö. Gal 3/10,13) Ezért Mózes EGÉSZ törvénye el lett törölve. (vö. Efézus 2/15) Ha érvényesnek jelented ki a tízparancsolatot, akkor ezzel Mózes törvényét teszed érvényessé, és megtagadod Krisztus váltságáldozatát, a kegyelemből kiesel. Ennyit jelent az, hogy a 10+603 egyszerre és együtt képezték Mózes EGÉSZ törvényét.