Miért mondják Máriát "társmegváltónak"?

A Katolikus lexikon megválaszolja a kérdésedet:

"corredemptrix (lat.): társmegváltó. - A fogalom mögött az a kérdés áll, hogy Máriának milyen szerep jutott a megváltás művében. Nem kétséges, hogy mint Jézus anyja a Megváltó földre jövetelében a legtiszteletreméltóbb és legbensőségesebb szerepet kapta. Hogy érdemeivel és a kereszt alatti együttszenvedésével a megváltás kegyelmi tényéhez is hozzájárult-e, az kétséges. Maga a ~ fogalom csak a 15. sz: merült föl egyes teológusoknál. Szt Jusztin, Ireneus és Tertullianus óta ismeretes az Éva-Mária párhuzam, ill. ellentét. Éva hozzájárult Ádám bűnéhez, de Mária mint társ hozzájárult-e Krisztus tettéhez? A teol-ok e kérdést mindig óvatosan kezelték, hiszen Máriát nem lehet egy vonalba állítani Krisztussal, az egyetlen közvetítővel. A p-k közül csak X. és XI. Pius használta e címet kisebb jelentőségű nyilatkozatokban, de már XII. Pius és a II. vat. zsin. a félreérthetőség miatt kerülte. Mária közvetítő szerepe mindenképpen alá van rendelve Krisztus egyetemes közvetítésének, tehát imádságával és érdemeinek fölajánlásával kiérdemelheti nekünk az ő kegyelmét, viszont maga a megváltás, mint érdemszerző tett, egészen Krisztus műve."

Jézus közbenjárása feltétlen, Szűz Máriáé feltételes

avagy

Hogyan kell értelmezni Mária társmegváltói szerepét

Az Egyházban legelterjedtebb és legvalószínűbb vélemény Szűz Máriáról, hogy mennyei dicsősége minden szentét és angyalét felülmúlja. Csak Jézus Krisztus áll végtelenül fölötte a mennyben. Szűz Mária közbenjáró hatalma ennek következtében minden más teremtménynél nagyobb. Ennek folyományaként azt is valószínűsíti az Egyház, hogy Szűz Mária minden kegyelem közvetítője és Szent Fia után Társmegváltónk.

Ezeket a tételeket az Egyház igen valószínűnek tartja, de mert csak következtetéses módon olvassa ki a kinyilatkoztatásból, és abban való közvetlen szerepelésüket (eddig) nem állapította meg, a hit engedelmességével nem kötelez az elfogadásukra. Vagyis katolikus marad valaki anélkül is, hogy ezeket megingathatatlanul vallaná. Mindemellett tudni kell, hogy a keresztény jámborság számos megnyilvánulása és nem közönséges tudományú és életszentségű hittudósok és pápák tanúsága áll a tételek mögött.

Elöljáróban egy fontos dolgot tisztázni kell: A mennyországban mindenki hiánytalanul és tökéletesen boldog lesz, de nem lesz mindenkinek egyforma a mennyei dicsősége (gloria calestis), és nem lesz mindenkiben egyforma a boldogság foka (vö. Egy fél decis pohár is teljesen tele lehet öntve és egy literes korsó is. Mindkettő egyformán tele van, de mégsem egyforma mennyiségű folyadék van bennük).

Isten tehát mindenkinek túlcsordulóan adja a mennyben ajándékait, de hogy ki mennyit kap belőlük, az attól függ, hogy a földi életben az ember mennyire készítette fel önmagát, azaz mennyi boldogság befogadására lett alkalmas. Nyilvánvaló, hogy egy hitvalló vértanú és egy halálos ágyán őszintén megtérő hitehagyott, ill. egy a szüzessége védelmében meghalt leány és egy a pokoltól való félelmében bűnével felhagyó idős prostituált mennyei dicsősége nem lesz és nem is lehet azonos.

Szűz Mária mennyi dicsőségéről állítjuk, hogy felülmúlja minden emberét (szentét) és minden angyalét. A Római Egyház, a bizánci, örmény, kopt, szír és a malabár egyházak egyhangúan tanúskodnak emellett, és a liturgiájuk is őrzi a hitvallást. („Ki a keruboknál tiszteltebb, és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, – szólítja meg az Istenszülőt a bizánci szertartás.) Mária bűntelensége (vagyis amit nem tett) és óriási üdvtörténeti szerepe (vagyis amit tett) biztosítja neki a létező legnagyobb mennyei boldogságot, melyet ember elérni képes lehet. Ebből az állításból következik annak megvallása, hogy Szűz Mária közbenjáró hatalma minden szentét megelőzi.

Itt is szükséges egy fogalmi tisztázás: A közbenjárásnak két értelmét használjuk. Az egyik jelentése csak Jézus Krisztusra vonatkozik. A szó teljes értelmében csak Ő az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. Vagyis csak az Ő istenemberi mivolta a kapocs az ember és a felfoghatatlan isteni Lét között. Az Ő kereszthalála hozta meg az embernek a megváltást, és ez hathatós illetve elégséges lesz az üdvösségre, amíg csak ez a világ fennáll.

Azonban a közbenjárásnak használjuk egy másik, hétköznapi értelmét: valakinek puszta imádsággal, kéréssel segítséget nyújtani, más helyett vagy más mellett tanúskodni, Isten vagy ember előtt közbenjárni. Bizonyos, hogy egymásért imádkozhatunk és imádkoznunk is kell, tehát a közbenjárásnak ezt a fajtáját nem tagadhatjuk. Nem szabad tehát fogalmi kérdést csinálni a dologból, és az alapján elvitatni az emberi közbenjárás lehetőségét, hogy csak Jézus a közbenjáró. Itt ugyanis nyilvánvaló, hogy a közbenjárásnak két teljesen más minőségű módjáról van szó. Jézus közbenjárása feltétlen, a szenteké, s így Szűz Máriáé is feltételes. Jézus közbenjárása végtelen erejű, a szenteké mindig véges és mindig csak a jézusi művön keresztül aktualizálódó. A szó két értelmének egymás elleni kijátszása könnyen elvezethet egy nyilvánvalóan abszurd állításhoz, mely lényegében ehhez hasonló: „Minden levél része valamely növénynek. A postai levél is levél. Tehát a postai levél is része valamely növénynek.”

A szentek közbenjáró ereje Isten-szeretésük tökéletességétől és Isten-közelségük fokától függ. Jézushoz való testi-lelki közelsége, bűntelensége és istenanyai méltósága révén, Szűz Máriának összehasonlíthatatlanul hatékonyabb a közbenjárása, mint bármely más emberé. Jézus Krisztus mint tisztességes fiú, mindig különös „engedelmességgel” fogadja anyja kérését, különösen, hogy Mária bizonyosan mindig csak szent és Isten akaratával összeférhető dolgokat kér földi gyermekei részére. Fontos, hogy Mária közbenjárását nem szabad Jézus feletti uralkodásként felfogni. Az Egyház is tiltja azokat a képeket, amelyek Máriát, mint az Üdvözítő úrnőjét ábrázolják.

Az előbbi gondolatsor nyomán tételezi fel az Egyház, hogy Mária minden kegyelem Anyja. (Egyesek szerint ez csak jámbor vélemény, de tény, hogy XIII. Leó, Szent X. Pius, XV. Benedek és XI. Pius pápák használták és támogatták ezt a kifejezést: Minden kegyelem közvetítője).

A tétel azt tartja, hogy minden kegyelem, akár megszentelő, akár segítő, akár az Egyházon belül, akár azon kívül, úgy jut el azokhoz, akikhez szánva van, hogy Máriának rész jut a kiosztásban, vagyis semmiféle kegyelem nem kerüli meg őt mennybevétele óta.

Ebből pedig következik, hogy Mária társmegváltó (Mediatrix secundaria). Természetesen ez a társmegváltói mivolt csak hasonlóságon és nem ténylegességen alapul. Nemcsak abban az értelemben, hogy közvetítő szerepe Krisztushoz mérve alárendelt jellegű, hanem főként azért, mert ha van is Szűz Máriának óriási kegyelemközvetítő szerepe, azt mindenestül Krisztustól kapta. Szíriai Szent Efrém szavaival: „Mária az egész világ közvetítője a Közvetítő /Krisztus által.” (per Mediatorem mediatrix totius mundi)

Szentlőrinci Richárd nyomán állítjuk, hogy Szűz Mária csak gyűjtő és szétosztó medence lehet, melyet a forrás tölt meg. Mária közvetítése tehát relatív, míg Krisztus közvetítés abszolút.

A társmegváltói mivolt ne botránkoztasson senkit, hiszen mindannyian társmegváltói vagyunk önmagunknak és másoknak. Nem abban az értelemben, hogy a krisztusi megváltói mű nélkülünk, vagy akár Mária nélkül tökéletlen, hanem abban az értelemben, hogy – szemben a protestáns felfogással –, a krisztusi megváltás eleve azokban realizálódik, akik egyesülnek Krisztus keresztjével, azaz saját üdvösségükön vagy mások üdvösségén maguk is teljes erővel fáradoznak. Ezért mondja Szent Pál apostol: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára. (Kol 1,25) Hogy-hogy? Hát mi hiányzik Jézus szenvedéséből? – kérdezhetnénk. Hát az, amit nekem kell hozzátennem. Mária ebben az értelemben társmegváltó, csak éppen az emberi mérték maximuma szerint.

Együttműködésünk Istennel és a közös összekapcsolódásunk

Egy másik különbség a dolgok katolikus szemlélete és sok protestáns közösség között a mi sajátos fogalmunk a megszentelődésünkről és a Krisztussal való kapcsolatunk természetéről. Tudom, hogy bonyolult dolog erről beszélni, hiszen olyan sok különböző nemkatolikus csoport van, s mindegyiknek más a teológiája, azonban általános tapasztalatom az, hogy sokan ezek közül, bár helyes fogalmuk van az emberi természetről – ti. hogy „Isten képére teremtettünk, de elbuktunk” –, mégis úgy tekintenek az emberre, mint aki teljesen értéktelen, és nem tud együttműködni megváltásával. Néhányan addig mennek, hogy tagadják a szabad akaratot, és az Isten képére teremtett embert egy olyan teremtménnyé teszik, aki nem több mint egy Muppet Show bábú; akit, ha szerencsés, Isten kiválaszt és üdvözít – akár akarata ellenére is.

Amikor egy katolikus ezeket kezdi hajtogatni, akkor legtöbbször egyből azzal vádolják meg, hogy így „elvesz” valamit Krisztustól; sőt, istenkáromlásnak vélik azt, amikor az Isten képére való teremtettség mély igazságából eredő következményeket fejtjük ki. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy az ember természete bukott, és hogy semmilyen módon nem válthatjuk meg önmagunkat, hogy Krisztus az üdvözítő, az út, az Igazság és az élet, és hogy senki sem láthatja az Atyát, csakis Őáltala. A különbség ott van, hogy mi másként kapcsoljuk össze ezeket az Igazságokat. A katolikusok ugyanis azt vallják, hogy amikor Krisztust öltjük magunkra, akkor részeseivé válunk az isteni természetnek, azaz megistenülünk (theoszisz), részt kapunk Krisztus Fiúságából, az Atya valódi örököseivé válva. Így mi is munkáljuk üdvösségünket félelemmel és rettegéssel (Fil 2,12), és ebben egymásnak is segítünk: imádkozunk egymásért, példát mutatunk egymásnak, tanítjuk egymást, és részt veszünk közösen Krisztus Egyházának szentségi életében. Testvéreink őrizői vagyunk… Egy közösségben, egy családban élünk.

Sok nemkatolikus keresztény számára a lényeg az „én, a Biblia és Jézus”-mentalitás, és figyelmen kívül hagyják, hogy elsősorban honnan is származik a Biblia, és az embert és az intézményeket - amelyek az üdvösség tervének megvalósulásában segédkeznek - ellentétesnek látják az 1Tim 2,5-tel: „Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus”. Persze szándékosan figyelmen kívül hagyják azt a mondatot, ami négy verssel ezelőtt van: „Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért”. Majd két verssel azután: „Emiatt rendelt ő engem hírnökké s apostollá - igazat mondok, nem hazudom -, a pogányok tanítójává hitben és igazságban.”

Nem is beszélve arról, hogy a levél többi része tele van olyan tanításokkal és buzdításokkal, amelyek világosan mutatják, hogy Pál „közvetítő” volt az Ige és az emberek között. A Jak 5,19-20 egyértelműen beszél arról, hogy az emberek szerepet játszanak az üdvösségben:

„Testvéreim! Ha valaki közületek eltéved az igazságtól, és valaki megtéríti őt, tudja meg, hogy aki a bűnöst visszatéríti téves útjáról, megmenti annak lelkét a haláltól, és betakarja bűneinek sokaságát.”

És ugyanígy az 1Tim 4,16:

„Vigyázz magadra és a tanításra! Légy állhatatos ezekben, mert ha ezt teszed, üdvözíted magadat is, meg azokat is, akik hallgatnak téged.”

Sok protestáns felekezet filozófiája nem akarja figyelembe venni a Szentírás ezen fenti sorait, és lenézik a nyilvánvaló antropológiai igazságokat: mi az időben születtünk, térben, testben, és dolgok millióitól függünk: a társadalmi építményektől, családunktól, kultúránktól és nyelvünktől, stb. A Katolikus Egyház nem olyan radikálisan individualista, hogy tagadja azt, hogy keresztényként mind a magunk, mind mások üdvösségében szerepet játszunk. Amikor a legtöbb antikatolikus csoport tagjainak olyan dolgokról beszélünk, mint pl. hogy Mária szerepet játszott az üdvösség történetében (próbálják csak meg tagadni), szomorú, hogy egy szó katolikus használata (mármint, hogy Mária „közvetítő”) egyből acsargást vált ki belőlük. Előrántják az 1Tim „bizonyító szövegét”, és megtámadják a fogalmat anélkül, hogy elolvasnák – vagy figyelembe vennék – ugyanennek a versnek azt a szövegkörnyezetét, amelyben áll. Az ember szinte hallja amint ennek a verbális dogmatizmusnak a különös színjátéka során becsapódik egy nagy vasajtó: „Aha! Azt mondtad, hogy „közvetítő”?! Csakhogy én ismerem ám az 1Tim 2,5-öt, te pogány!” Mégis vannak nagy protestáns tv-evangelizáló birodalmak, Biblia kiadások, az ezt elosztó iparág, valamint sok csodálatos időt töltenek el imacsoportokban, és imádkoznak egymásért (bátorkodom kimondani, hogy „közbenjárnak” egymásért), és evangelizálják az embereket. Ha mindez nem „közvetítés” az emberek üdvössége érdekében, akkor micsoda? Nekem igencsak úgy tűnik, hogy kettős mércét használnak, egyet a katolikusoknál, és egy másikat másoknál; vagy pedig a „közvetítő” szót tulajdonképpen farizeusi módon magyarázzák, és kizárják az általános értelmet és a mindennapos tapasztalatot.

Az eiszegézis (a félremagyarázás) hasonló példái pl. Mária bűntelensége (a Róm 3-ban lévő „mindenki vétkezett” tételt használják, és elsiklanak a nyilvánvaló kivételektől), Mária örökös szüzessége (Jézus „testvéreivel” és az „elsőszülött” szóval példálóznak, és semmibe veszik azokat a verseket, amelyek ezeknek a „testvéreknek” az igazi anyjáról szólnak, valamint elfelejtkeznek az „elsőszülöttek” zsidó törvényéről), a hit és a cselekedetek szembeállítása (az Ef 2,8-9-et hajtogatják, és mellőznek egy rakomány más verset, beleértve a teljes Jakab-levelet), stb. Bár természetesen nem minden protestáns felekezetre igaz, de sok protestáns csoportból kissé hiányzik a szubtilitás. No és persze más is.

Ez egészen egyszerűen arra utal, hogy Mária indirekt módon közreműködött az üdvösségben, mert testet adott az Üdvözítőnek. "Igen"-je, "legyen"-je hozzájárult a megváltáshoz, bár Isten nélküle is üdvözíthette volna az emberiséget.Nem használjuk vele kapcsolatban a corredemptrix = társmegváltó kifejezést, mert könnyen

félreérthető. Mária tevékenysége nem homályosíthatja el Krisztus közvetítői szerepének egyetlenségét. /1 Tim 2, 5-6/ Máriának minden ilyen szerepe csakis Fia érdemszerző

tevékenységében forrásozhat, Mária tehát Krisztushoz viszonyítva csak alárendelt szerepet tölthet be.

A II. Vatikáni Zsinat tanítása erről:

"Egyetlen közvetítőnk van az apostol szerint: hiszen egy az Isten, egy a közvetítő Isten ésx ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságdíjul adta magát mindenkiért. Mária anyai feladata az emberekre vonatkozólag semmiképpen sem homályosítja el, nem is csökkenti Krisztusnak ezt az egyetlen közvetítő szerepét, hanem éppen az erejét mutatja meg. A Boldogságos Szűz minden hatása az emberekre az üdvösség rendjében nem valami belső szükségszerűségből származik, hanem az isteni tetszésből ered, és Krisztus túlcsorduló érdemeiből fakad; Krisztus közvetítői szerepén alapul, teljesen tőle függ és minden hatékonyságát belőle meríti; a hívőknek Krisztussal való egyesülését pedig egyáltalán nem akadályozza, hanem éppen előmozdítja."

K ü l ö n b s é g e k

Krisztus megváltása -> Mária hozzájárulása

Elsődleges -> másodlagos

Lényeges -> járulékos

Független -> Krisztusnak alárendelt

Egyetemes -> viszonylagos

Feltétlenül szükséges -> feltételesen szükséges