ADventisták szokásai mik? Miben tér el pl. egy katolikustól? Mik a jellegzetességeik?

* [link]

* [link]

Elfoadják az Újszövetséget is, meg Jézust is, igaz kissé furán, hiszen Mihállyal azonosítják, amit persze a Biblia soha nem tesz meg. Alapjellemvonásuk a katolikus Egyházzal szembeni kérlelhetetlen gyűlölet, náluk az az eszkatologikus gonosz, amit le kell győzni. Imádnak sztorizgatni a "gonosz egyház" "történelmi bűneiről" természetesen meglovagolva a radikális protestantizmus, szabadkőműves-balliberális-kommunista egyházellenes toposzokat, azokat kiszínezve emlegetni ezeket az egyházellenes gumicsontokat. Ld. még [link]

Egy amerikai bíró, William Miller a múlt század elején számításokat próbált végezni a végítélet idõpontjára, s azt 1844. március 21-ére helyezte. Számítása nem vált be, de sajátos, végidõt váró közösséget sikerült kialakítania. Gondolatait a White házaspár (James és Ellen Gould White) szõtte tovább. Valójában õk a szekta alapítói, amely 1863-ban vette fel az adventista nevet (az adventus Domini, Úrjövet latin szóból). A jövendölés további módosításával a szekta hatalmas táborra tett szert. Életszabályaikhoz tartozik, hogy vallási életük középpontjába a szombat került (vö. A Hetedik Nap Adventistái). A szombat számukra nemcsak az Úr napja, de a bibliaolvasás napja is. Nagy hangsúlyt kap náluk a beteglátogatás, az ifjúsági, az oktató és a szociális-karitatív munka. Igen sok aszkétikus elõírásuk van: nemcsak az alkohol és a dohányzás, de a disznóhús is tilos számukra, vegetariánus koszt ajánlott, ennek érdekében vendéglõket tartanak fenn. Lemondanak

minden fényûzésrõl, ékszerrõl, szórakozásról. Anyagi forrásuk a tized, erre minden tag szigorúan kötelezve van.

Mit tartanak Jézusról? Isten-eszméjük és Jézus Krisztusról adott tanításuk az Egyházak Világtanácsa elveinek megfelelõ. Külön is hangsúlyozzák, hogy a megváltást Krisztus valósította meg, teljesen ingyenes ajándék számunkra.

Hogyan fogadják a Szentírást? A reformáció egyházaihoz hasonlóan a Szentírást tekintik a hit egyedüli mércéjének (sola Scriptura), ugyanakkor a biblia értelmezésében E.G. White asszony gondolatait tekintik irányadónak, aki a következõ, "Istentõl kapott" felhatalmazásra hivatkozik: "Aki elveti azokat a tanúságokat, amelyeket neked adtam, nem téged, hanem engem, a te Uradat veti meg" (Thstimonies of the Church, 5. kötet, 668. o.). Kiindulópont juk az Ószövetség, épp ennek jele a szombatos jelleg.

Mennyiben keresztények? Elfogadják a Szentháromság nevére történõ keresztséget, így keresztényeknek tekinthetõk, de az "evangéliumi szabadegyházak" vagy "szabadkeresztények" más csoportjaihoz hasonlóan csak a 16. életév után, alámerítkezéssel keresztelkednek. A szektától való elpártolás és visszatérés esetén a keresztséget megismétlik.Ez másszóval annyit jelent, hogy nem az isteni kegyelemtõl függõ, tárgyi ténynek, hanem az ember döntésétõl függõ, alanyi mozzanatnak tekintik a kegyelmi állapotot. A szekta - más keresztény jellegû szektákhoz hasonlóan legfõbb ellenfelének éppen a Katolikus Egyházat tekinti. A Jehowa Tanúihoz hasonlóan "Babilonnak" nevezi, amely "lebukott", a Jelenések könyve értelmében. A Jel. 14,9-ben szereplõ "vadállat" szerintük a pápaság, mivel a vasárnap ünneplését elõírta. Akik szombat helyett a vasárnapot ünneplik, azok a "vadállat jelét" hordják, tagjaiknak tehát meg kell szabadulniuk a vadállat jelétõl.

Közösségüket egyházként (sõt Krisztus igaz egyházaként) értelmezik, melynek küldetése, hogy teljesítse mindazt, ami a Jel.14,6-11-ben szerepel. Úgy vélik ti., Miller fellépése jelenti az elsõ angyal szózatát, s ezzel kezdõdött el a végítélet hosszúra nyúlt folyamata.

Szervezetük szorosan kiépített. Közösségeik élén bizottság áll, annak élén a "legöregebb" (vö. a presbiter, áldozópap a Katolikus Egyházban), aki adventista szabályok szerint történt "felszentelés" után vezeti a keresztség és a szent lakoma szertartását. Ami utóbbit illeti, kovásztalan kenyérrel és szõlõlével mutatják be, s úgy tekintik, mint Krisztus haláláról és feltámadásáról való megemlékezést, bûneik bocsánatára. A lakomához - az utolsó vacsorához híven - lábmosás is kapcsolódik. Kifejezetten az üdvösség, Krisztus második eljövetele jelenti a szekta központi tanítását. Miller Dániel 8,14-et vette alapul: ,,2300 éjjel és nappal telik el, míg a templom megtisztul". Napok helyett éveket vett, kiindulópontnak pedig az új templom építését választotta (Kr. e. 457.). Ezzel a szektás bibliaértelmezés sajátos tipusát teremtette meg: kisértetiesen hasonló megoldást alkalmaznak a Jehowa Tanúi és mások. Az 1844-es csalódást utódai úgy próbálták feloldani, hogy White kijelentette: Miller számításai csak az Úr Jézus mennyei életére érvényesek: az adott idõpontban lépett be a Szentek Szentjébe, hogy befejezze a kiengesztelést, s ezzel a vizsgáló bíróság elkezdte munkáját, melynek lényege, hogy az elsõ embertõl kezdve a ma élõkig mindenkirõl összegyüjtenek minden adatot, ezeket könyv- be foglalják és Isten jelenlétében átvizsgálják. White-ék szerint Krisztus ténylegesen csak akkor jelenik majd meg, amikor ez a vizsgálat befejezõdik, s akkor 1000 éves uralma folyamán végrehajtja az ítéletet. Ami az örökélet tartalmát illeti, az adventisták elvetik a lélek halhatatlanságát, a halált elalvásnak, elszenderésnek tekintik, ami után a végítélet, azután pedig nem földi paradicsom következik (vö. jehovisták), hanem új ég és új föld.

Ami a vég idõ idõpontját illeti, az efféle számítgatásoknak legfõbb gyöngéje - épp a Szentírás alapján -, hogy elfeledkeznek az Úr Jézus tanításáról: "Azt a napot és azt az órát... a Fiú sem ismeri" (Mt 24,36). Világos dolog: Krisztusnak nem állt szándékában gúzsba kötni az emberi alkotókedvet a végidõ idópontjának közlésével, amely mintegy Damoklész kardjaként lebegne fölöttünk.

Akárcsak Jehowa tanúi számításai esetében, itt is logikátlan: miért éppen valamilyen ószövetségi esemény alapján kellene kiszámolni Krisztus második eljövetelének idõpontját. Millerék szabályos számzsonglõrködést hajtanak végre, kényükre-kedvükre bánnak a bibliai jövendölésekkel, aminek egyetlen célja, hogy saját korukhoz jussanak el. Mindenesetre, az élet nem igazolta számítgatásaikat. Természetesen, a White által emlegetett "vizsgálatról" sem tud maga a Szentírás sem, nem beszélve arról, hogy a "szíveket és veséket vizsgáló", mindenható Istennek nincs szüksége vizsgálóbizottságra, mint ahogy idõre sem a lelkek "átvilágítására".

Az ezeréves birodalom emlegetése egyáltaján nem új dolog, a kiliaszták, az ezeréves birodalmat várók Kr. u. 1000 körül már ugyanígy várták Krisztus visszatérését. Tudnunk kell azonban, hogy az ezeréves birodalom a Jelenések könyvében nem konkrét idõszak, hanem olyan "kerek egész", mégis "igen nagy" szám, amely éppen az egyház történelmének hosszú, mégsem végnélküli, hanem Isten által pontosan körülhatárolt idejére utal.

Ami a vasárnap eltörlését és a szombat elõtérbe helyezését illeti, már az õsegyház is a "hét elsõ napján" (ApCsel 20, 7), a feltámadásra emlékeztetõ vasárnapokon gyûlt össze.Úgy látszik e tekintetben már nem érvényes a bibliához való ragaszkodás. Egyszerûen nem igaz, hogy még nem történt semmi és csak várakoznunk kell. Krisztus földi életével, halálával és feltámadásával már elkezdõdött számunkra a "végidõ", a kegyelmi életben megtapasztalhatjuk Krisztus jelenlétét. Igaz, mûvének végsõ kiteljesedése még várat magára.

Logikátlan, hogy akik annyira emlegetik, hogy "bibliásak", éppen az úrvacsora kérdésében eltérnek a hagyományos kereszténység szertartásától (szõlõlé a lakomán).

Leginkább azzal keltenek ellenszenvet, hogy annyi be nem vált jóslat után kitartanak kiindulópontjuk mellett. A világon mintegy 4,5 millióan, Magyarországon mintegy ötezren vannak. Rádióban, könyvekben terjesztik sajátos bibliaértelmezésüket. Saját folyóirataik vannak, elõadásokat és kurzusokat szerveznek. Munkájukat gyakran bizonyos titkolózás kíséri: biblia-kiadásaik a szövegbõl magából nem ismerhetõk fel, az életet és az egészséget védelmezõ irataik és rendezvényeik nem mindig árulják el, milyen szervezet is áll a háttérben.

Adventista.hu

bli.hu

felfedezesek.hu

igemorzsa.hu

Ezeken az oldalakon tájékozódhatsz,ezek adventista oldalak.Alkoss saját véleményt róla,nem elég mások véleményét meghallgatni.

Szia!

Én adventista vagyok, de nincsen bennem a katolikus Egyházzal szembeni kérlelhetetlen gyűlölet, számomra nem az az eszkatologikus gonosz, amit le kell győzni. Soha nem szoktam sztorizgatni a "gonosz egyház" "történelmi bűneiről" sem gumicsontokat egyházellenes emlegetni .

Akik ilyet terjesztenek rólunk, azokat sokkal inkább nevezhetnénk stílusosan antiadventistáknak... ;-)

Arra nézve, hogy mennyire nem igaz az első hozzászóló leírása szeretném elmondani, hogy a gyülekezetünkbe rendszeresen jár egy katolikus testvér, aki a gyülekezetében sokan "atyának" is neveznek, mert végzett teológus. Nagyon jól érzi magát nálunk, és minden alkalmat megragad, hogy köztünk legyen.

Az adventista eghyázat nem Miller alapította, és nem is E.G.White. Ha valaki számára a dohányzásról, az alkoholról és a disznóhúsról való lemondás aszkétizmus, szerintem azt csak sajnálni lehet. Ma már mindenki tudja, hogy ezek a dolgok egészségtelenek, és a kollegáim közt - akik egyáltalán nem vallásosak - igen sokan nem élnek ezekkel a dolgokkal, egyszerűen egészségügyi okok miatt. Ehhez nem kell adventistának lenni!

Azzal pedig, hogy lemondunk minden fényűzésről, ékszerrõl, szórakozásról éppen, hogy példát mutatunk pl. a katolikus vezetők felé, hogy ha valóban Krisztust követik, akkor tegyenek ők is így. Hidd el az emberek igen nagyra értékelnék, ha ezt megtennék! ;-)

Anyagi forrásunk a tized, erre minden tag szigorúan kötelezve van. Való igaz, mivel mi - szemben a katolikus egyházzal - önfenntartóak vagyunk, nem kérünk és fogadunk el az államtól támogatást, ezzel is szeretnénk példát mutatni!

Érdekes kiragadva olvasni ezt az idézetet a Bizonyságtételek a gyülekezeteknek című műből, amely nyilvánvalóan azokra a konkrét tanúságokra utal, melyeket azért adott az Isten White testvérnőnek, hogy azt a gyülekezetnek bemutassa. Ezt kiterjeszteni az egész White életműre nyilvánvaló csúsztatás!

A kegyelmi állapot nevében benne van, hogy micsoda. Logikusan Isten kegyelmétől függő tárgyi tény. Miért tekintenénk ezt az ember döntésétől függő alanyi mozzanatnak? Kedves katolikus testvérünk szerintem el sem olvasta amit bemásolt! Az alámerítéses keresztségre az embernek van szüksége, nem az Istennek. Logikus, hogy egy csecsemő ebből semmit nem értene...

A Katolikus egyház is "Krisztus igaz egyházaként" aposztrófálja magát, és milyen meglepő: minden felekezet így van ezzel...

A teológiai különbségekre nem térnék ki, úgy gondolom ezek nem üdvösségi kérdések. Talán éppen az ilyen katolikus lejárató kampány miatt van az, hogy az adventisták nem rögtön azzal nyitnak egy beszélgetésben, hogy adventisták vagyunk, mert sikerült ezt a fogalmat kellően lejáratni. Köszönjük.

Ha eljössz egy Istentiszteletre, ugyanolyan orgonaszót fogsz hallani mint egy katolikus templomban, hasonló énekeket éneklünk. Mi Biblia körrel kezdjük a napot, ahol egy adott témát tanulmányozunk, Laci bácsi - aki katolikus - ezeket az alkalmakat szereti legjobban, hiszen ő is hozzá tud szólni, és szívesen hallgat bennünket is. Jó lenne, ha a katolikusoknál is lennének ilyen alkalmak...

Üdv. Péter

Én annyit pontosítanék a 2011 03. 6.-i hozzászóló írásához, hogy a tized fizetése nem "szigorúan kötelező" mivel ez mindenki lelkiismereti kérdése úgy mint hogy hiszünk-e vagy nem. De természetesen ezzel fejezzük ki a szeretetünket és hálánkat Isten iránt. Malakiás próféta így ír erről:

"10. Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen.

11.

És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, azt mondja a Seregeknek Ura.

12.

És boldognak mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura.

Folytatva az előző hozzászólást, Isten senkit semmire nem kötelez, mert különben nem lenne meg az emberek szabad akarati döntése. Minden ami "kötelező" nem Istentől van. Isten tanácsol, ajánl, kér, mindenben mutatja a helyes utat és mi emberek dönthetünk mellette, vagy ellene az összes következményével együtt.

Jelenések könyve 3:20

"Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem."

Isten zörget a mi szívünk ajtaján, de nem töri be az ajtót, hanem várja, hogy mi nyissuk ki az ajtót szabad akaratunknál fogva, és akkor ő bejön és velünk van.

Ádám és Éva bűnbesésénél sem avatkozott be Isten, de jó előre megmondta, hogy mit tanácsol, és minek mi a következménye, a döntést mégis az emberre bízza.

A kedves kérdezőnek válaszolnám, hogy az Adventisták a teljes írást - Ó- és Újszövetséget - hiszik, vallják és hirdetik, mint Isten szavát.

Ésaiás könyve 34:16

"Keressétek meg majd az Úr könyvében, és olvassátok: ezeknek egy hijjok sem lesz, egyik a másiktól el nem marad; mert az Ő szája parancsolta, és az Ő lelke gyűjté össze őket!"

Péter II. levele 1:19

"És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben;"

Jelenések könyve 22:18-20

"Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, a ki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra;

És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, a mik e könyvben megírattak.

Ezt mondja, a ki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus!"

Ha szabad tanácsolnom, alázattal és tisztelettel kérlek, hogy soha ne hagyományokra, hallottamokra, szokásokra alapozzuk hitünket, hanem Isten szavára.

Köszönettel: Józsi

Anyósom 1973-ban 3 hónapot töltött Ausztráliában testvéreinél és anyjánál akik adventista vallást gyakoroltak. Három hónap múlva hazajött, örömmel vártam 9 hónapos terhesen 1 héttel szülés előtt kedvenc ételével pacallal, ami ugye akkor a legfinomabb ha sertésköröm van benne, attól lesz cupákos. Belépett a teraszra ahol szépen terített asztal volt, és a következőket mondta: Most közlöm mindenkivel, hogy a mai naptól adventista vagyok, és nem eszem csak kérődző párosujjú hasított körmű állatok húsát. Nem eszem disznóhúst és egyéb ilyen állatok húsát. Nos ez a kijelentés csak engem, férjem, gyerekeim, nagyszüleim életét érintette. Az ő lányát aki máshol lakott azt nem érintette. Az történt, hogy /ez szombati napon volt/, hogy hétfői napon elmentünk vásárolni neki a mi pénzünkön új edényeket, tányérokat, füszereket,poharakat, tartókat, fakanalat, merőkanalat, (szűrőt tea és tészta) kávés- és teáskészletet és minden egyéb dolgot ami háztartásba szükséges volt, mivel nem volt hajlandó a sertéshússal "fertőzött" régi edényekből enni. Az következett ebből, hogy ha főztünk akkor én a sertést készítettem ő a marha, vagy egyéb ételt ugyanazon a gáztűzhelyen, mindenki a saját edényét, saját fakanalát és saját fűszerét használta, de nem lehetett megfogni a fakanalat sem ha az egyik edényben lévőt megkavartam, a másik megkavarása előtt kezet kellett mosnom. Sőt a gőz nehogy átmenjen. Ebédkor ha a gyerekeim rántott sertéshúst ettek amit villával szedtek ki, és hozzá merőkanállal tört burgonyát is vettek, majd anyósom is vett törtburgonyát és a saját húsát, és a gyerekek újra vettek a törtburgonyából, akkor abból ő már nem evett, hangoztatva hogy az már "disznós". Megszületett második gyermekem is. Volt egy nagyon régi Trabantunk amit mindig javítania kellet a férjemnek, segítségemmel és ha ez péntek délutánra és szombatra esett, nem volt hajlandó segíteni azzal, hogy vigyázzon rájuk, vagy ha vizet kértek adjon nekik, mert az munka volt. Nem mosott hajat szombaton, nem melegített ételt, csak ha elétettük, és el is mosogattuk, de nem ám akárhogy, először az övét, azután a "disznósat". Eleinte több alkalommal étkezés közben mondta a gyerekeknek, hogy fúj disznós. Azután a férjem rászólt, hogy többé nem akarja hallani hogy a gyerekeknek ezt mondja. Volt olyan szombat, hogy anno 1976-ban egy 9 gyermekes család állított be hozzánk anyósomhoz, emeletes buszos autóval, /ilyet filmekben láttunk/ és a szobában imádkoztak, énekelgettek, míg mi nem győztük a munkát, a garázsban való autószerelést, ahol a két kisgyerek is téblábolt. No ez háromszor fordult elő, aztán /mivel a ház amiben lakunk az én örökségem volt, neki tulajdona nincs, a férjem megmondta neki, hogy ez volt az utolsó, hogy ide ilyen emberek jönnek, és ő nem csinál semmit, nem hajlandó még a kicsikre sem vigyázni. Innentől kezdve csak postai csomagok jöttek, de a lányához nem hozzánk. Sok-sok konfliktus volt köztünk emiatt a "steril" főzés miatt.Ugyanis később ő már nem akart főzni, és rám maradt minden. Kislányomat szoptattam, a kisfiamnak 2 éves már más ételt készítettem, 2 órára főztem a családnak két félét, az egyiket nagyszüleim ették és este a párom és én valamint a gyerekek, a másikat anyósom ette ha hazajött a munkából. Egy évig csináltam aztán eldöntöttük, hogy én is dolgozni megyek mert nagyon kevés volt a férjem fizetése a kis családnak és akkor egyenlő partnerek leszünk, ha hazajövünk főzhet ő is én is, ki mit akar. Igen ám, de anyósom nem akart főzni, vagy csinált egy főzeléket és ette két-három napig, vagy egy levest és azt 2-3 napig. Ezt egy közös ebédnél a párom nehezen viselte, és mondta, hogy főzzünk úgy, hogy ő is ehessen velünk. Nesze neked, így megpecsételődött a sorsom, sorsunk. 27 évig csináltam. Közben párszor kiborultam, mert csinálni nem csinált semmit, de örökké a sarkamban volt, nehogy megfertőzzem. Ráadásul a közös költségbe konyhai dolgokba sem segített be, mert olyan kevés volt a jövedelme /raktáros adminisztrátor volt/, az is kellett fodrászra hajfestésre, dauerre, körömlakra, pedikűrösre, ruházkodásra. Ajándékra soha nem volt pénze, mi vettünk ajándékot a gyerekeinknek és adtuk oda neki, hogy azt adja a mi gyerekeinknek és nekünk.A családomat úgy szoktattam, hogy nehogy megfertőzzék.

/fiatalok 24 évesek voltunk, én gyesen, nagypapám 1000 ft-os nyugdíja, nagymamám semmi jövedelme, és férjem jövedelme mellett éltünk. Mi vettünk ajándékot a gyerekeinknek, magunknak és adtuk oda neki, hogy azt adja ajándéknak karácsonyra, vagy szülinapra. 52 évesen leszázalékoltatta magát, mondván fáj a keze, dagad a lába. Annak idején sok nőt százalékoltak le ilyesmivel. Ma 88 évét töltötte be és 86 kg. Nem csinál mást mint a szobájában bibliát, könyveket, újságokat /lányától kapja a magazinokat/ olvas és TV-t néz. Kitűnő egészségnek örvend /hála istennek/. 2008-ban én is nyugdíjba mentem, vállalkozásomat visszaadtam ezzel egyidejűleg a lakást felújítottuk, már csak azért is mert anyósom a kádba már nem nagyon tudott belépni, és szükség volt egy zuhanyzóra. Az átalakítás a ház 3/4-ét érintette, ezért a lányához küldtük 3 hétre, mivel a konyha és fürdőszoba is fel lett újítva és nem tudott volna a szobájába menni, illetve a tisztálkodás, WC stb sem volt számára biztosított. /Nekünk igen, mivel a padlástérben volt WC, de ő oda nem tudott feljönni/ Két hét után hisztizve telefonált, hogy haza akar jönni. Még nem voltunk készen a konyhával akkor tették le az aljzatot, átrepülni meg nem tudott, hát így a munkásokat siettettük, rá két napra hazajöhetett, de a WC-ét állították be az emberek ideiglenesen, és csipkedték magukat, hogy hamar készen legyenek. Szóval okozott egy kis problémát. Volt a vállalkozásomnak egy raktára ott rendeztem be a régi konyhabútorral egy un. nyári konyhát ott főztem, az udvari kútból nyert vízzel mosakodtunk, flakkonos vízzel főztem, mosogattam. Mivel hazajött, nem voltam hajlandó azzal törődni, hogy neki külön főzzek, mosogassak. Vagy megeszi a "disznós edényben" készült ételt vagy visszamegy a lányához. Hát elfogadta így, evett velünk. Látta, milyen körülmények között élünk, mennyit dolgozunk, ezért nem mert szólni. Ráadásul nyári szünet lévén mikor a felújítást végeztük, még az unokáimra is mi vigyáztunk, ők persze élvezték ezt "vikend"-et. kb. három héttel később beköltözhettünk az új lakásba. Megkérdeztem anyósomat, hogy most mi legyen. Hajlandó így elfogadni a főzést, ahogyan az utóbbi hetekben tettem? vagy folytassuk ott ahol abbahagytuk, és vigyem az új konyhába az ő edényeit is. Azt mondta: jó lesz így ahogy most csinálom. Nos tehát mai napig így főzök, nincs +disznós-nemdisznós" edény, fűszer, kanál, pohár, stb. mosogatás is vegyesen megy a mosogatási rendnek megfelelően, először pohár...stb. Időközben még egy probléma merült fel. Pikkelysömör betegsége lett, ami régebb óta mutatkozott, de 2013-ra elhatalmasodott rajta mivel nem kente magát a szerinte büdös kenőccsel. Vittük a legmodernebb kezelések budára, de mivel nem kente magát így azok a kezelések eredménytelenek maradtak. E betegség azzal jár, hogy pörsenések potyognak a testről mindenhol amerre jár és amit használ így a WC, mosdó, asztal, szék. Súlyos dolog, hogy egyébként egészséges asszony a minimum tisztaság fenntartására sem hajlandó, tehát nem törölte le maga után a WC-ét, nem takarított /seperte/ maga után a fehér pörsenéseket amit naponta többszöri WC-re járással maga után hagyott. Ha mi WC-re szerettünk volna menni, először le kellett takarítanunk. Ez az időszak egy őrület volt. Szó szerint őrület. Férjem is nyugdíjba vonult, így maga is tapasztal ezt a napi áldatlan állapotot, de nem találtunk megoldást, hogy hogyan lehetne átalakítani a lakást, hogy ebben már ne legyen részünk. Mivel nem volt pénzünk, maradt ez az állapot egészen 2013. augusztusáig. Akkor megbeszéltük, hogy leválasztunk az 5x5,5-es szobájából egy részt és készítünk egy fürdőszobát, átrendezzük a szobát és rendben lesz. Felvettünk kölcsönt 680e-ért elkészült a fürdőszoba /zuhanyzófülke, WC, mosdó/, kifestette a férjem, berendeztük. Ezt!!! kellett volna már réges-régen csinálnunk. Azóta megszűntek ezek a problémák. De milyen áron!!! A szoba kipakolásakor anyósom szobakerékpárját az ajtó elé rakták a dolgozók én pedig sietve a kipakolással nekimentem és beütöttem a mellem, mely mell januárra fájt, augusztusra rákosodott, októberre már mell nélkül voltam. No azóta csend van anyósom körül. A párom látja el őt, viszi be neki a vacsorát, reggelit, ebédelni velünk ebédel, de egyébként jól érzi magát a szobájában. Már nem követelődzik, nem reklamál. De az én életemet sikerült neki tisztességesen megkeserítenie.

Ma már a párom is nyíltan a szemébe mondja, hogy milyen nagy hiba volt az, amikor hazajött Ausztráliából és közölte velünk, hogy ő mostantól adventista és mi ezt elfogadtuk, és ennek megfelelően éltünk. Mindenkinek joga van vallásgyakorlásra, annak megfelelő életre, HA! ennek feltételeit saját maga teljesíti, anyagi részét saját maga előteremti, nem kényszerít mást élete, életminősége megváltoztatására, sőt ami még rosszabb gyermekek ilyen helyzetben történő felnevelésére való kényszerítésére. Lányom mikor férjhez ment, igyekeztünk saját házat biztosítani neki, hogy ne legyen ebben már része a családjának. Fiamnak is segítettünk, ő is elköltözött. Lányom mondja mindig, hogy egy percig sem törődött volna anyósom adventista voltával. Menjen el lakni, ha így akar élni. És igaza van a lányomnak. Mennyi keserűségtől mentesültünk volna, és mennyi anyagi ráfordítástól! Az egészben csak az a tudat rossz, hogy mindezt egy HÍVŐ lélek tette velünk.

Bocsánat a hosszúra nyúlt levélért, de az elmúlt évek emléke máig felbojdít.

Szerintem az anyós utolsó nem volt adventista.

1 köröm festés pedikür...

2 hihetetlenül önző