Katolikusok! Ezt mindig meg kell gyónni?

[link]

Jean Vanier: Férfinak és nőnek teremtette

(Jean Vanier a Bárka közösségek alapítója. Könyvében a szellemi fogyatékos emberekkel foglalkozik, de jó néhány meglátása a szexualitás kapcsán egyetemes.)

Hasonló az, amit az önkielégítéssel kapcsolatban szeretnék elmondani. Akár a testiség egyéb formáit, korunkban ezt is szívesen tekintik lényegtelennek: "Ugyan, nem fontos. Serdülőkorban normális jelenség. Elmúlik. Nem kell törődni vele."

A serdülőkor alapvető jelentőségű, hiszen ez a szexuális érettség felé való növekedés ideje. Ez az érettség a mások iránti valódi elkötelezettségben nyilvánul meg, amely nem egyszerűen menekülés a belső szenvedések elől a külvilágba, hanem benső békéből, harmóniából, a benső egység és az igazság kereséséből fakad. Jézus mondta: "Boldogok a tisztaszívűek, ők meglátják Istent." Ez a tisztaság a szeretet minőségét jelenti, ugyanúgy, mint ahogyan "tiszta" aranyról beszélünk. A szeretet, a szolgálat, az alázat, a türelem és a jóság tüze és izzása ez. Amilyen mértékben küzdenek tehát a serdülők a szeretetnek ezért a tisztaságáért, úgy haladhatnak az igazi érettség felé, és úgy válhatnak képessé arra, hogy világunk legmélyebb harcaiban is felelősséget vállaljanak.

Nemrég hallottam egy harmincéves nőről, akinek komoly nehézségei voltak az önkielégítéssel hétéves kora óta. Képtelen volt Úrrá lenni ezen a hajlamán, és szörnyű bűntudatban élt. Valószínű, hogy hétéves fejjel komoly megrázkódtatáson ment keresztül, ami tudat alatt él benne tovább, és szörnyű szorongást okozott valaha. Ez elől menekült az önkielégítésbe, ami bizonyos enyhülést hozott benső feszültségére. Tudati szinten mára szokásává vált a szorongás megtapasztalásának összekapcsolása az önkielégítéssel.

Az önkielégítés veszélyes lehet, mert gyakran álomvilágba zár. Az ember érettsége azon mérhető le, hogyan képes szembenézni a valósággal és megbirkózni vele, hogyan képes igazán szeretni és szolgálni az embereket úgy, ahogyan vannak (s nem mint amilyennek látni szeretné vagy képzeli őket). Ha az önkielégítés fiatal korban kezdődik, félő, hogy a nemi aktus nem a másikkal átélt egység, az ajándékozás felé irányul, hanem a szubjektív örömszerzésre. Ráadásul, mivel magányos aktus, erősítheti a félelmet a másokkal való kapcsolatteremtéstől. Ördögi kör alakul ki: az önkielégítés súlyosbítja az elszigeteltséget és magányosságot, és így szorongást eredményez, amelyet azután az illető önkielégítéssel igyekszik csillapítani. A nevelés célja a szabadítás ebből a zsákutcából.

Tapasztalataim szerint az otthontalan emberekben gyakran fejlődnek ki olyan szexuális rendellenességek, amelyeket szinte lehetetlen legyőzni. Emlékszem, egyszer egy egyedülálló férfi mondta el, milyen szörnyű kényszert érez az önkielégítésre. Sokszor elhatározta, hogy abbahagyja, de annál zavartabb és feszültebb lett, minél többet küzdött ellene. Végül képtelen volt kitartani elhatározása mellett. Az önkielégítés a feszültség feloldásának eszközévé vált számára. Ördögi kör keletkezett. Ahogy elbeszélgettem vele, kiderült, hogy túlhajszolt életet élt, soha nem engedte el magát, nem szánt időt valódi pihenésre. Reggeltől estig hajtotta magát. A munkahelyén voltak barátai, de a szó igazi értelmében vett otthona nem volt, s olyan barátai sem, akik között feloldódhatott volna. Azt tanácsoltam neki, próbálkozzék harmonikusabb, emberibb életmóddal, amely kevesebb idegeskedéssel jár, és amely megengedi, hogy meghívja magához a barátait, leüljön velük enni, rájuk pazarolja az idejét. Ez talán enyhít majd valamit a szorongásán. Ha ugyanis elhanyagoljuk a szívünket, a szexuális ösztönök gyakran felszínre törnek, hogy emlékeztessenek: nem vagyunk testetlen lelkek. Ezzel nem akarom tagadni, hogy ennél az embernél az alapvető baj a túlhajszoltság gyökerénél megbúvó szorongás és bűntudat volt.

A múltban az önkielégítést mereven elítélték. Ennek eredménye félelem lett, mely bűntudatot szült és gátlásokhoz vezetett, sőt, önutálatot idézett elő, és a test megvetését. Ma az önkielégítés lebecsülése a gyakoribb, mondván, hagyni kell mindenkit azt csinálni, amit akar, s az ilyesmi kamaszkorban természetes. Számomra úgy tűnik, hogy az igazság a két felfogás, a merev elutasítás és az engedékenység között van. Nem szabad elítélni a maszturbáló fiatalokat. Olyan feszültségek élnek bennük, melyeket még nem képesek uralni vagy integrálni. Mégis kötelességünk segíteni őket, hogy leszokjanak. Az önkielégítés ugyanis önmagukba zárja őket, olyan álomvilágba, mely meggátolja, hogy valódi emberi kapcsolatokat létesítsenek.

Az öröm igencsak kétarcú valóság. Vannak veszélyes, halálos örömök, vannak olyanok, melyek függésbe hoznak, rossz szokásokat alakítanak ki (a kábítószerek például nemcsak a megszokásnak, de az ábrándos izgalmak világának is rabjává teszik élvezőiket, miközben megkezdik az agy károsítását is). Az ilyen örömök gátjai az igazi lelki fejlődésnek. Megakadályozzák, hogy az ember megismerje a valóságot, önmaga és a másik ember valódi igényeit, hogy szeressen másokat, hogy küzdjön a békéért és az igazságért. A gyönyör önmagáért való keresése mások felé bizonyos közömbösséggel jár, s ha a gyönyör keresése eluralkodik, teljesen elszakítja az embert a többiektől. Igazságtalan, hogy az erősebbek elnyomják, megnyomorítják a gyengéket, de igazságtalan az is, hogy emberek önmagukba, saját örömeik világába záródnak, és nem hajlandók másokkal osztozni és párbeszédet folytatni.

Az önző szexuális gyönyör keresése valóságos kábítószerré válhat, mely meggátolja, hogy a szív érzékennyé váljon mások igényeire, mások szenvedéseire. Önmagába zárhatja az embert, saját érzelmei és érzései közé, hogy egészen elszakadjon a valóságtól.

Az öröm így pusztítóvá válhat, mert elszigeteli az embert, és felerősíti szorongásait, melyek ismét újabb örömök és pótszerek keresésére indítják. Ördögi kör alakul ki. Megnő a kábítószer és az alkohol iránti igény, hiszen növekszik a szorongás és a belső fájdalom. Ez a folyamat, melyben nincs megállás, végül a halálhoz vezet: az embernek semmi nem elég, mindig többre vágyik. Ez a szorongásból fakadó függőség nem csupán lelki természetű: a szorongás megtestesül és biológiai függőséget kelt a testben, a vérben is.

A nevelés legfontosabb céljai közé tartozik, hogy segítsen különbséget tenni a tápláló, mások felé megnyitó örömök és a börtönbe záró örömök, a valódi beteljesülést hozó és a múló illúziót kínáló örömök között. A nevelés több, mint egyszerű tiltás a hamis örömöktől. Inkább segítenie kell annak felismerésében, hogy miért hazug örömök ezek, vagy legalább azt, hogy mások sokkal mélyebb boldogságot hoznak, s ezzel együtt biztonságérzetet, békességet és önbizalmat nyújtanak. Nevelési szempontból az jelent nehézséget, hogy tudnunk kell, mikor engedhetjük, hogy valaki saját tapasztalata által fedezze fel bizonyos örömök illuzórikus és romboló voltát, s mikor jobb egyszerűen tiltani -- annak reményében, hogy elkerülhetjük a rossz szokások kialakulását, de egyúttal vállalva, hogy frusztrációt és haragot ébreszthetünk, mely tovább erősítheti a vágyat. Annyira különbözik egyik helyzet a másiktól, hogy lehetetlen szabályokat alkotni. A legfontosabb, hogy megpróbáljuk felismerni, milyen hozzáállás teszi lehetővé a legnagyobb növekedést.

C. S. Lewis: Keresztény vagyok!

Senki sem tudja, mennyire rossz, amíg igen keményen meg nem próbálja, hogy jó legyen. Gyakran halljuk azt az ostoba elképzelést, hogy a jó emberek nem tudják, mit jelent a kísértés. Ez nyilvánvaló hazugság. Csak azok tudják igazán, mit jelent, milyen erős a kísértés, akik megpróbáltak neki ellenállni. Végül is a német hadsereg erejét is úgy állapítottuk meg, hogy harcoltunk ellene, s nem azzal, hogy megadtuk magunkat. A szél erejét is akkor tapasztalhatjuk ki, ha szembemegyünk vele, nem azzal, hogy lefekszünk. Aki öt perc múltán enged a kísértésnek, egyszerűen nem tudja, milyen lenne egy órával később. Ezért tudnak bizonyos értelemben a rossz emberek oly keveset magáról a rosszról. Nyugodt életet éltek azáltal, hogy mindig engedtek. Sosem ismerjük meg a bennünk lévő rossz impulzus erejét, ha nem tanuljuk meg, nem próbáljuk meg leküzdeni; s mivel Krisztus volt az egyetlen ember, aki sohasem engedett a kísértésnek, Ő egyúttal az az ember is, aki teljes mértékben tudja, mit jelent a kísértés, Ő az egyetlen tökéletes realista e téren.

Utolsó!

Van,amiben sajna igazad van,na de ez az állatos érv!Az állatok egymást eszik!Ez sem baj.Nehogy már az alapján legyen valami bűn,hogy egy állat csinál e olyat!!!!!!!

"A testalkat szempontjáből a férfi természete a nőhöz képest eggyel több miriggyel rendelkezik: ez a prosztata. Ez a mirigy nagyon sok és fontos dolgot mod el az élet gazdagságával és a családban megjelenő rengeteg baj helyes értelmezésével kapcsolatosan (a tisztázás végett meg kell jegyeznünk, hogy a mirigyek bioszintézisének termékei: hormonok. Ezek a bioszintézisek anyagai, amelyeket a mirigyek állítanak elő és öntenek a vér belső körforgásába, amely segítségvel az egész szervezetben közlekednek és szerepet játszanak az idegrendszer, tehát az összes szerv működésében és serkentésében, azzal a céllal hogy a szervezetet épen és jó beslő és külső életfeltételekben őrizzék meg).

Lássunk egy párat a prosztata titkaiból: ez szintetizálja glutaminsav sóit, amelyek mind a férfi, mind a női idegrendszer számára abszolút szükséges anyagok. De ezeket csak a férfi állítja elő! Itt találjuk meg az alapvető biológiai magyarázatot arra, hogy a nő a férfitól függ. Ennek a belsőelválasztású mirigyei nélkül, a nő idegileg, értelmileg stb degenerálódik: itt kezd érthetővé válni az, hogy miért jár szerencsétlen következményekkel mind a visszaélés, mind a visszautasítás.

Ha ezeket az anyagokat, amelyek az életvitel gazdagságában az idegrendszer jó működése mellett igen értékesek, olyan élvezetekre pazarolják, amelyekkel nem telik be az ember- akkor kezdenek megmutatkozni a következmények. A visszaélés (mértéktelenség) megkárosítja a férfit az idegrendszer (15 milliárd idegsejt) számára szükséges glutaminanyagokkal és megjelennek az idegrendszeri hiányosságok jelenségei, amelyek az értelmi folyamatok teljes legyengüléséhez vezethetnek. Előfordultak a gyengelméjűség és a teljes memőriavesztés ilyen esetei, anélkül, hogy a aszevezetben más betegségek is lettek volna.

Az illető személyt túlterhelés érte, ő pedig megadta magát. A társadalmi következmények maguktóül értetődőek."

....

"A tudomány bizonyítja, hogy a paráznaság vagy bármiféle tékozlás milliónyi idegsejtet öl meg. Íme, hogyan: az egész testből, de főként hét helyről, egy bizonyos erő árad, amely nagyon szükséges az egész

emberi test jólétéhez. Ez az életerő. A hét életforrás között, a legerősebbek között található az a forrás, amelyből az emberi mag ered. Amikor az ember paráznaságra adja magát és annak szennyes élvezete ejti rabul, a forrás már nem képes a test belsejébe, a vérbe is önteni a feltétlenül szükséges életerőt, mert a forrás teljes munkáját kifelé rabolta el az élvezethajhászás. (megj.: mint láttuk, a hét életforrás a belső elválasztású mirigyeket jelenti, és nem a keleti gyakorlatban ismert chakrákat, ahogyan ama gyakorlatok hívei próbálták kimutatni).

A paráznaság rossz szokásának következményeként csökken a forrás ereje, hogy a vérbe öntse a sajátos életerejét. Ez az erőcsökkenés milliónyi idegsejt elpusztulását okozza. Mert az emberben minden szövet éhezhet vagy felváltva dolgozhat, vagy felbomolhat, hogy más szövetek táplálékául szolgáljon és a megfeleéő időben újra sokasodjon, kivéve az idegsejtet, amely ha egyszer éhenhalt, soha többé nem születik újjá. Az idegsejt tápláléka éppen a hét forrás életereje. Most kezdjük megérteni, hogy mi történik sok olyan emberrel, akinek szemmel láthatóan megfogyatkozik az értelme (esze).

Az iskolásoknak, akik eddig nagyon jól tanultak, meggyengül az esze és el kell hagyniuk az iskolát."

...

"Íme mi történik a paráználkodó emberrel: mihelyt a természeti energia a paráználkodás egyik formájában kifosztatik, ez az energia már nem halad a saját belső medrében is.

Nincs már meg az endokrin szerepe is. Azoknak a szerveknek, amelyekből ez az energia ered, nincs már nyugalmuk, nem győzik energiájukat, átalakítva, a vérbe küldeni, azt az energiát, amely nagyon szükséges a vérkeringésben. Azért kell önmegtartóztatással ráhatnunk, hogy a kifelé ömlését meggátoljuk addig, amíg előbb nem került a vérkeringésbe. A genetikai energia vérbe való jutása, hogy analógiát használjunk, olyan mint a vízesés energiájának villamos energiává való átalakulása. Tehát nem az anyag átadása, hanem az energiáé, a vér vitális energiaszemcséket kap, azzal a céllal, hogy jó állapotban tartsa a testi szervezetet. A lélek más természetű, mint a genetikai energia, még ha ez át is alakul, amint megmutattam."

...

"Mindenki, aki kifosztja a genetikai energiáját, mikróbás betegségektől is szenvedni fog. Ennek is a paráználkodás az oka. A mikrobák tolvajént leselkednek bennünk. Tulajdonképpen, mindegyikünkben ott van az összes szükséges betegség kórokozója, de azok csak akkor tudnak hatni, ha ehhez megvan a megfelelő környezetük. Ahhoz hogy támádókészségük kirobbanhasson, kedvező környezet szükséges. Ilyenképpen, hanem fegyverkezel

fel a hormonális energia "belső biztonságával", előfordulhat, hogy az összes szerv betegségén átesel, és egyes emberek elmondták a betegségsorzatot, melyen keresztülmentek egymás után: a gyomor, a belek, a máj, a tüdő stb. Ez azért történt, mert náluk már nem létezik "beslő biztonság", amely elhárítsa a mikrobák tevékenysését. Azonban, ha megygőzöd, hogy meg kell tartóztatnia önmagát, a testi egészség útjára hozod. Ezt a hormonok teszik, amelyek megsemmsítik a mikrobákat (a szevezetben a mikrobák számára kedvezőtlen környezetet teremtenek)."