A katolikusoknál Szűz Máriához való imádkozás bálványimádásnak számít valamilyen szinten?

Olvasd el: [link]

MIT JELENT A SZENTEK KÖZBENJÁRÁSA?

Válasz:

A szentek közbenjárása azt jelenti, hogy a dicsőült és Isten színelátására eljutott emberek imáikkal hathatósan támogathatják azokat, akik még nem jutottak el a mennyei dicsőségre.

Magyarázat:

A szentek közbenjárásában bízni annyi, mint életre váltani a szentek közösségébe vetett hitet, melyet az apostoli hitvallásban is megvallunk. Itt is szükséges egy fogalmi tisztázás: A közbenjárásnak két értelmét használjuk. Az egyik jelentése csak Jézus Krisztusra vonatkozik. A szó teljes értelmében Ő az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. Vagyis csak az Ő istenemberi mivolta a kapocs az ember és a felfoghatatlan isteni Lét között. Az Ő kereszthalála hozta meg az embernek a megváltást, és ez hathatós lesz az üdvösségre, amíg csak ez a világ fennáll.

Azonban a közbenjárásnak használjuk egy másik, hétköznapi értelmét: valakinek puszta imádsággal, kéréssel segítséget nyújtani, más helyett vagy más mellett tanúskodni, Isten vagy ember előtt közbenjárni. Bizonyos, hogy egymásért imádkozhatunk és imádkoznunk is kell, tehát a közbenjárásnak ezt a fajtáját nem tagadhatjuk.

Nem szabad tehát fogalmi kérdést csinálni a dologból, és az alapján elvitatni az emberi közbenjárás lehetőségét, hogy csak Jézus a közbenjáró. Itt ugyanis nyilvánvaló, hogy a közbenjárásnak két teljesen más minőségű módjáról van szó. Jézus közbenjárása feltétlen, a szenteké feltételes. Jézus közbenjárása végtelen erejű, a szenteké mindig véges, és mindig csak a jézusi művön keresztül aktualizálódó. A szó két értelmének egymás elleni kijátszása könnyen elvezethet egy egyértelműen abszurd állításhoz, mely lényegében ehhez hasonló: „Minden levél része valamely növénynek. A postai levél is levél. Tehát a postai levél is része valamilyen növénynek.”

A szentek közbenjáró ereje Isten-szeretésük tökéletességétől és Isten-közelségük fokától függ (Thom. Aquin. STh. III. 211. 83,11). Érdemes tehát egymásért is imádkozni, azonban a szentek imádságainak közbenjáró ereje mérhetetlenül nagyobb.

Igazolás:

A Szentírás ékesen tanítja az emberi közbenjárás erejét és lehetséges voltát, valamint, hogy a közbenjárás ereje a közbenjáró életszentségén is múlik: „Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése. Illés hozzánk hasonlóan esendő ember volt, de esedezve imádkozott, hogy ne essék az eső, s nem is esett a földön három évig és hat hónapig. Majd ismét imádkozott, és esőt adott az ég, mire a föld termést hozott. Testvéreim, ha valaki közületek letér az igazság útjáról, és akad, aki visszatéríti, az tudja meg, hogy aki a bűnöst letéríti a tévelygés útjáról, megmenti a lelkét a haláltól és a bűnök sokaságára fátyolt borít” (Jak 5,16).

A Szentírás és a zsidó hagyomány is tud arról, hogy a szentek kérése hathatósabb a bűnösökénél: „Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja” (Jn 9,31).

Jézus elfogadja az emberi közbenjárást, és teljesíti anyja kérését olyan dologban is, amely eredetileg nem állt szándékában: „Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: »Nincs több boruk.« Jézus azt felelte: »Asszony, az én gondom a te gondod. De még nem jött el az én órám.« Erre anyja szólt a szolgáknak: »Tegyetek meg mindent, amit csak mond!« Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt nekik: »Töltsétek meg a korsókat vízzel!« Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: »Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.« Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták –, hívatta a násznagy a vőlegényt, s szemére vetette: »Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.« Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Aztán lement anyjával, testvéreivel és tanítványaival Kafarnaumba, de csak néhány napig maradtak ott” (Jn 2,1).

Imádkozni másokért a Bibliában: pl. 1Tim 2,1.3: "Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk előtt" (vö. Mt 5,44-45; Róm 15,30; 2Kor 1,11; 9,14; 13,7.9; Ef 6,18-19; Fil 1,19; Kol 1,3.9; 4,3; 1Tessz 5,25; 2Tessz 1,11; 3,1; 2Tim 1,3; Filem 22; Zsid 13,18-19; Jak 5,14-18; 1Jn 5,14-17) Halottakhoz imádkozni? Nem, hanem élőkhöz! Ugyanis hisszük, hogy a szentek nem halnak meg, hanem Istennél tovább élnek földi életük befejeztével. "Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg? Eltemettek tehát vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halálból, éppúgy mi is új életet éljünk." (Róm 6,4-5.) "Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog, és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha. Hiszed ezt?" (Jn 11,25-26). Így az üdvözült lelkek és az angyalok segíthetik imáikkal a földi embereket (vö. Lk 16,27.30; Zsid 1,13-14; Jel 1,4; 5,8; 8,3-5; Sir 46,20; Zsolt 34,8; 91,11; Jer 15,1; Zak 1,12-13; 2Makk 15,12-16).

A szentekhez szabad és üdvös is imádkozni, de imádni őket nem szabad. A szentekhez való imádkozásunknak a „szentek közösségébe" vetett hitünk az alapja. Hisszük ui., hogy a megkeresztelt emberek egymáson segíthetnek akkor is, ha „más világban" vannak. Mi segíthetünk a tisztítóhelyen szenvedőknek, nekünk pedig segíthetnek a szentek.

Az imádság szó, melyet a szentekkel való kapcsolatunkban használunk, valóban félrevezető lehet. Azonban tudni kell, hogy a szentekhez intézett imák csak analóg értelemben vett imák, annyiban imák, hogy a természetfeletti világhoz címzett üzenetek. Módjuk, jellegük, módszerük az Istenhez intézett imához hasonló, de mondanivalójuk, megfogalmazásuk és különösen is a hódoló alázat foka felismerhetően különbözik tőle.

Saul képes kapcsolatba kerülni a már halott Sámuel prófétával. Bár Saul tette bűnös és tiltott volt, jelzi, hogy ellentétben a kárhozottakkal, a földön élők és a megholtak között nincs „áthidalhatatlan szakadék": „Sámuel így szólt Saulhoz: »Miert zavarsz nyugalmamban, s miért idéztél meg?« »Nagy szorultságban vagyok - válaszolta Saul -, mert a filiszteusok hadat indítottak ellenem, és az Úr elfordult tőlem: nem ad nekem feleletet sem a próféták által, sem álmomban. Ezért idéztelek meg. Mondd meg nekem, mit tegyek.« »Miert kérdezel - felelte Sámuel —, amikor az Úr elfordult tőled és ellenséged lett?«" (1 Sám 28,15).

A szentekhez való fordulás tehát nem jelenti Isten megkerülését, mert gonosz cselekedetekhez nem adnak, nem is adhatnak segítséget, és közbenjárásuk ereje és eredményessége mindenestül Istenen múlik.

*MTörv 18,10-11 – A protestánsok a szentekhez szóló imát a halottidézéshez hasonlítják.

1Sám 28,3-14 – A halottidézés felszólítja a halottat valamiféle információ megadására (és nem az imájuk kérésére: ez jelentős különbség).

1Krón 10,13-14 – „Saul… halottlátó asszonyt kérdezett meg, s tőle kért tanácsot. Nem az Úrhoz fordult, azért (az Úr) elvette életét”

*1Tim 2,5 – „egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus.”

Zsid 9,15 – Különösen: „[Jézus] egy új szövetség közvetítője” (amikor valaki imádkozik értünk, akkor ő nem egy új szövetség közvetítője). (vö. Zsid 8,6)

Mt 19,17; Mk 10,18; Lk 18,19 – „Senki sem jó, csak egy, az Isten.” Az „egy” vagy „egyetlen” nem mindig kizárólagosságot jelent, hanem magasabbrendűséget, valami kiemelkedőt (vö. Mt 5,45; 7,17-19; 12,35; 22,10)

Zsid 3,1; 7,24; 9,12 – Krisztus az örökkévaló főpapunk, aki egyetlen áldozatát mutatja be az Atyának.

Krisztus Urunk mivel valóságos emberi személy és valóságos Isten is, aki feláldozta magát a mi bűneinkért, ez a megváltói tette nem múlható felül, s mivel ezzel békítette ki az Atyát az emberiséggel, ezért ez a közvetítése az Ő EGYETLEN és végtelenül egyedülálló Közvetítése. Azonban ez nem zár ki minden más közvetítést, ami az Ő Közvetítéséhez kapcsolódik, vagy belőle ered. Az Ő EGYETLEN áldozata mind az időben megtörtént esemény, mind az örökkévalóságban tartó esemény, ez megismételhetetlen, és nincs másik áldozat, amelyre szükség lenne. A Szentmisében nem másik áldozatot mutatunk be, és nem megismételjük Krisztus áldozatát, hanem megjelenítődik benne Krisztus örökkévaló és egyetlen Keresztáldozata.

1Pét 2,5 – „épüljetek… szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által.”

Jel 1,6 – „Ő szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket.” (vö. Jel 5,10)

Róm 15,30 – „legyetek segítségemre: imádkozzatok értem Istenhez!”

Ef 6,18-19 – „imádkozzatok kitartóan az összes szentért és énértem is”

2Kor 13,9 – „Imádkozunk is tökéletesedésetekért.”

2Tessz 1,11 – „állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben.”

Jak 5,16 – Imádkozzunk másokért.

Jak 5,16 – Az igaz emberek imája nagy hatalom.

Lk 15,7 – A mennyek országában törődnek velünk.

Jel 4,8 – Akik a mennyben állandóan imádkoznak.

Jób 33,22-24 – Az angyalok közbenjárnak értünk. (vö. Zsolt 34,8; 91,11; Zak 1,12-13)

Mt 18,10 – Az angyalok imádkoznak értünk.

Jel 5,8 – Az angyalok és a szentek felajánlják Istennek imáinkat.

Jel 8,3-4 – Az angyalok hozzáadják imáikat a miénkhez, és Isten elé terjesztik.

Tób 12,12 – Egy angyal Isten elé vitte Tobit és Sára imáját.

1Sám 12,23 – Sámuel megígéri, hogy nem szűnik meg imádkozni értünk.

Jer 15,1 – „Ezt mondta nekem az Úr: Még ha Mózes és Sámuel állna is elém, akkor sem szívlelném ezt a népet.”

2Makk 15,11-14 – A halott Oniás és Jeremiás imádkozik Izraelért.

Jel 1,4 – „Kegyelem és békesség nektek… a hét lélektől, aki trónja előtt áll”

A fundamentalisták gyakran kifogásolják azt a katolikus gyakorlatot, hogy a hívek a szentek és angyalok közbenjárását kérik. Pedig a Biblia felszólít bennünket a mennybéliek kérésére, hogy ti. imádkozzanak velünk.

Így a 103. zsoltár: „Áldjátok az Urat, angyalai, mind, ti hatalmasok, kik teljesítitek parancsait, és lesitek a szavát! Áldjátok az Urat, égi seregek, mind, ti szolgái, kik teljesítitek akaratát!” (Zsolt 103,20-21). A 148. zsoltár kezdő versében pedig eképpen imádkozunk: „Dicsérjétek az Urat a mennyből, dicsérjétek a magasságban! Dicsérjétek, angyalai mind, dicsérjétek, égi seregek!”

Ők, a mennyeiek nemcsak velünk imádkoznak, hanem értünk is. A Jelenések könyvében János látja, amint „a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek és tömjénnel tele aranycsészéje – ezek a szentek imádságai.” (Jel 5,8). A mennyben lakó szentek tehát Istennek ajánlják a földön élő szentek imádságait.

Az angyalok ugyanezt teszik: „Jött egy másik angyal, megállt az oltár előtt, aranyfüstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádásával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa előtt állt. Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádásával felszállt az Isten elé.” (Jel 8,3-4)

Jézus maga óva int a kicsinyek megbotránkoztatásától, mert őrangyalaik biztosított közbenjáró befolyással bírnak az Atyánál: „Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.” (Mt 18,10)

Jóllehet Jézus az egyedüli Isten-ember és az Újszövetség Közbenjárója, a kizárólagos közbenjáró Isten és ember között (1Tim 2,5), de ez egyáltalán nem jelenti, hogy ne lennénk képesek, vagy ne szabadna keresztény felebarátainkat arra kérnünk, hogy imádkozzanak velünk és értünk (1Tim 2,1-4). Különösen azon üdvözült keresztények közbenjárását kell kérnünk, akik megszentelődése már befejeződött, mivel „[i]gen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése.” (Jak 5,16)

Az alábbi idézetek szerint az egyházatyák nemcsak tisztán követték a szentírási tanítást, miszerint a mennyeiek képesek közbenjárni értünk és ezt meg is teszik, hanem egyúttal alkalmazták is ezt a tanítást mindennapi imádságaikban.

Hermász

„[A Pásztor mondja:] «Azok pedig, akik gyengék és restek az imádságban, tétováznak bármit kérni az Úrtól; pedig az Úr telve van könyörülettel és bőségesen ad mindazoknak, akik kérik őt. Hanem te [Hermász], megerősítve a szent angyal által [akit láttál], elnyerve az ő nagyszerű közbenjárását és tunya sem vagy, miért nem kérsz az Úrtól meghallgatást és fogadod azt tőle?»”. (A pásztor 3,5,4 [Kr. u. 80])

Alexandriai Kelemen (†215)

„Így [az igaz keresztény] mindig tisztán imádkozik. Ezenkívül az angyalok társaságában imádkozik, mint aki már angyali rangban van, és soha nem veszíti el az ő szent gondviselésüket; és habár egyedül imádkozik, a szentek kórusa tart vele [az imában].” (Vegyes írások 7,12)

Órigenész (184-254)

De nemcsak egyedül a főpap [Krisztus] imádkozik azokért, akik szívből imádkoznak, hanem az angyalok is … miként a szentek lelkei is, akik már elszenderültek”. (Imádság 11)

Cyprianus (†258)

„Emlékezzünk egymásra egységben és összhangban. Imádkozzunk [a halál] mindkét oldalán szüntelenül egymásért. Enyhítsünk a terheken és szenvedéseken a kölcsönös szeretet által, hogy ha egyikünk a nem késlekedő isteni leereszkedés következtében elsőként távozik el, kísérje őt szeretetünk az Úr jelenlétébe; testvéreinkért és nővéreinkért végzett imádságunk az Atya kegyelmének jelenlétében se szűnjék meg.” (Levelek 56[60],5)

Jeruzsálemi Kürillosz (†387)

„Azután [az eukharisztikus imában] megemlékezünk azokról, akik már elszenderültek: elsőként a pátriárkákról, prófétákról, apostolokról és vértanúkról, hogy Isten az ő imáik által és közbenjárásukra elfogadja könyörgésünket …” (Katekézisek 23,9)

A katolikus tanítás teljességgel egyetért abban, vallja és tanítja, hogy az Atyaisten valóságos képi ábrázolása lehetetlen és tilos.

A végtelen Isten nem férhet bele kép keretekbe (imago). Lehetetlen ábrázolni mert csak véges dolgok ábrázolhatók, tilos is mert a tízparancsolat tiltja. A Szentháromságot lehetetlen ábrázolni, mert még felfogni sem tudjuk a titkot, enélkül pedig lehetetlen bármit is ténylegesen képileg ábrázolni.

Az Isten egyébként sem anyag, hogy ábrázolni lehessen. A három isteni személy közül csak a Fiúisten vett magára anyagi test, az Atya és a Szentlélek azonban mindenestül szellemi valóság. Szimbólumokban viszont lehetséges ábrázolni a három isteni személyt, így az Atyát is. Az Atyát a Dániel próféta által megrajzolt Ősöreg alakjában (Dán 7:9, aki Isten végtelenségét, mindenhatóságát és időfelettiségét jelképezi. A Fiút úgy lehet ábrázolni, amint megtestesült, a Szentlelket pedig galamb alakjában. Jézus képi ábrázolása nem szimbolikus, hiszen, amikor ábrázoljuk, csak emberi természete szerint tesszük. Emberi természete pedig véges volt, és ennek ábrázolása nem sérti az isteni végtelenséget.

Az Atyaisten szimbolikus képi ábrázolása nem sérti a Tízparancsolat bálványimádást tiltó parancsolatát.

A tízparancsolat tiltja, hogy képeknek, szobroknak isteni tiszteletet adjunk, de azt nem tiltja, hogy képeket és szobrokat készítsünk vallási hőseinkről. A lutheránusok és a kálvinisták is használják Luther és Kálvin képeit, szobrait, anélkül, hogy imádnák őket. Az abszolút képitalom nem következik a parancsolatból, amint azt más szentírási helyek is bizonyítják. Ellenkező esetben pénzt sem használhatnánk, családi fotóink sem lehetnének, sőt filmet sem nézhetnénk, hiszen az is képekből áll. Azt állítani pedig, hogy a képtisztelet nem bálványimádás, de a szobortisztelet pedig igen, üres farizeizmus. A szöveg csak azért beszél faragásról, mert a kultuszban az idegen népek túlnyomórészt szobrokat használntak. De a tilalom lényege, hogy a végelen Istent ne ábrázoljuk végesnek, mert az káromlás.

A bálványimádás lényege amúgy sem a szobroban ragadható meg. Ha valaki hisz, hogy Buddha isten, az akkor is bálványimádó, ha nincs Buddha-szobra, ugyanakkor, ha valaki kezébe vesz egy Buddha-szobrot, és megnézi mint művészeti alkotást, de semmilyen vallási tiszteletet nem tanúsít, az a legkevésbé sem bálványimádó.

A bálványimádás belülről fakad, és nem a szobor kényszeríti. Természetesen, ahogy a parancsot nem szabad radikalizálni, úgy nem lehet elbagatellizálni sem. Halálos bűn szobrokat és képeket istenként. A Katolikus Egyház képtisztelete ezt a parancsot nem sérti, és nem is sértette soha, bármily gyakran vádolják is vele.

Az Újszövetség a bálványimádás lényegét tiltja, ezért már nem a merev képtilalomban látja a parancs teljesítését, melynek csupán nevelő szerepe volt, hanem az igaz Isten hodoló imádatában és kémása, az ember szeretetében.

"A vallásos kultusz nem önmagáért tiszteli a képeket, hanem amennyiben megjelenítik a megtestesült Istent. Az ilyen megközelítés pedig nem áll meg magánál a képnél, hanem a valóság felé tört, amit ábrázol." (Aquinói Szent Tamás)

A szent kép, a liturgikus ikon elsősorban Krisztust jeleníti meg. A szent kép nem képes megjeleníteni a láthatatlan és fölfoghatatlan Istent. Isten Fiának megtestesülése képek új "rendjét" nyitotta meg: "Egykor, mivel sem teste, sem alakja nincsen, Istent egyáltalán nem lehetett ábrázolni. Most azonban, miután testben láthatóvá vált és az emberekkel együtt élt, arról, amit Istenből láttam, készíthetek képet. (...) Mi pedig fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét." A keresztény ikonográfia képbe írja át azt az evangéliumi üzenetet, amit a Szentírás szóval közvetít. A kép és a szó kölcsönösen megvilágítják egymást: "Összefoglalva: mi őrzünk minden egyházi hagyományt, akár írásban, akár szóban hagyták ránk, anélkül hogy újításokkal helyettesítenénk azokat. E hagyományok egyike az ikonfestészet. Ez, mivel összhangban van az evangélium üzenetével, alkalmas arra, hogy megerősítse hitünket Isten Igéjének valóságos és nem elképzelt megtestesülésében, és nagy gyarapodást hozzon számunkra. Azok a dolgok ugyanis , amelyek kölcsönösen megvilágítják egymást, nyilvánvalóan azonos jelentést hordoznak." A liturgikus ünneplés minden jele Krisztusra irányul, így az Istenanya és a szentek képei is: Krisztusról tanúskodó jelek, aki megdicsőül bennük. Őbennük látjuk "a tanúk felhőjét" (Zsid 12,1), akik továbbra is törődnek a világ üdvösségével, s akikkel -- mindenekelőtt a szentségek ünneplésében -- mi egyek vagyunk. Képeik megmutatják hitünknek az "Isten képmására teremtett" és az Ő "hasonlatosságára" [Vö. Róm 8,29; 1Jn 3,2.] átalakult embert, és az angyalokat is, akik Krisztusban szintén újra egybe vannak foglalva: "Szent Atyáink Istentől sugalmazott Tanítóhivatalát és a katolikus Egyház hagyományát követve (mert tudjuk, hogy ez a hagyomány a Szentléleké, aki az Egyházban lakik), teljes bizonyossággal és gondossággal elhatározzuk, hogy mind a drága és elevenítő keresztet, mind a tiszteletreméltó és szent -- akár festett, akár mozaikból vagy bármely más megfelelő anyagból készült -- képeket Isten szent egyházaiban alkalmazni kell szent edényeken és ruhákon, falakon és táblákon, magánházakban és utak mentén: mind Istenünknek és Üdvözítőnk, Jézus Krisztusnak, mind Asszonyunknak, az egészen tiszta és szent Istenszülőnek, a tisztelendő angyaloknak és az összes szenteknek és igazaknak képeit." "A képek szépsége és színe serkenti imádságomat. E képek, mint a mező képe, Isten dicsőítésére serkenti a szívemet." A szent képek szemlélése, az Isten igéjén való elgondolkodással és az egyházi himnuszok éneklésével együtt beleszövődik a liturgikus jelek harmóniájába azért, hogy az ünnepelt misztérium bevésődjék a szív emlékezetébe, majd a hívők új életében mutatkozzék meg. A templomainkban és lakásainkban lévő szentképek arra valók, hogy ébresszék és táplálják a Krisztus misztériumába vetett hitünket. Krisztus és az Ő üdvözítő művének képei által Őt magát imádjuk. A szent Istenszülő, az angyalok és szentek képei által az ábrázolt személyeket tiszteljük.

"Ne csinálj magadnak faragott képet ..." Az isteni parancs megtiltja Isten minden ábrázolását emberi kéz által. Ezt a Második Törvénykönyv így magyarázza: "Amikor az Úr a Hóreben a lángok közül szólt hozzátok, semmiféle alakot nem láttatok. Ne vetemedjetek hát arra, hogy bármiféle alakban képmást csináljatok magatoknak Istenről..." (4,15--16). Izraelnek az abszolút transzcendens Isten nyilatkoztatta ki magát. "Ő minden", de ugyanakkor "minden műve fölött áll" (Sir 43,27--28). Ő "a szépség alkotója" (Bölcs 13,3). Mindazonáltal Isten az ó Szövetségben parancsolta vagy megengedte olyan képmások készítését, amelyek szimbolikusan elvezetnek a megtestesült Ige által végrehajtott üdvösséghez: ilyenek a rézkígyó, [Vö. Szám 21,4--9; Bölcs 16,5--14; Jn 3,14--15.] a frigyláda és a kerubok. [Vö. Kiv 25,10--22; 1Kir 6,23--28; 7,23--26.] A megtestesült Ige misztériumára támaszkodva 787-ben a hetedik egyetemes zsinat Niceában igazolta a képrombolókkal szemben az ikonok tiszteletét: és nemcsak Krisztusét, hanem Isten Anyjáét, az angyalokét és a szentekét is. Isten Fia a megtestesülésével a képek új "üdvrendjét" indította el. A képek keresztény tisztelete nem áll ellentétben az első parancsolattal, mely megtiltja a bálványok faragását. "A kép előtt nyilvánított tisztelet az eredetinek szól" és "aki a képet tiszteli, valójában azt a személyt tiszteli, aki rá van festve". A szent képek tisztelete "tiszteletteljes megbecsülés", és nem imádás, ami egyedül csak Istent illeti: "A vallásos kultusz nem önmagukért tiszteli a képeket, hanem amennyiben megjelenítik a megtestesült Istent. Az ilyen megközelítés pedig nem áll meg magánál a képnél, hanem a valóság fölé tör, amit ábrázol."

Tehát a szent képek kultusza Isten Igéje megtestesülésének misztériumára alapul. Nem ellenkezik az első parancsolattal.

Ld. még:

[link] Bálványimádók a katolikusok?

[link] Képek és szobrok

„Az imádság szó, melyet a szentekkel kapcsolatban használunk, valóban félrevezető lehet. Azonban tudni kell, hogy a szentekhez intézett imák csak analóg értelemben vett imák. Annyiban imák, hogy a természetfeletti világhoz címzett üzenetek. Módjuk, jellegük, módszerük az Istenhez intézett imához hasonló, de mondanivalójuk, megfogalmazásuk és különösen is a hódoló alázat foka felismerhetően különbözik tőle.”

„We pray with saints, not to them. Have you ever asked anyone to pray for you when you were having a hard time? Why did you choose to ask that person? You may have chosen someone you could trust, or someone who understood your problem, or someone who was close to God. Those are all reasons we ask saints to pray for us in times of trouble. Since saints led holy lives and are close to God in heaven, we feel that their prayers are particularly effective. Often we ask particular saints to pray for us if we feel they have a particular interest in our problem. For example, many people ask Saint Monica to pray for them if they have trouble with unanswered prayers, because Monica prayed for twenty years for her son to be converted. Finally her prayers were answered in a way she never dreamed of -- her son, Augustine, became a canonized saint and a Doctor of the Church.”

„We do not pray to them as to God. We never say to them, "Give us this or that," but always, "Obtain it for us." In all the litanies you cannot find one petition where we say, even to the Blessed Virgin: "Have mercy on us," but, "Pray for us," or, "Intercede for us."...By praying to the saints we mean the asking of their help and prayers.”

„We do not address God and the Saints in the same manner, for we implore God to grant us blessings or to deliver us from evils; while we ask the Saints, since they are the friends of God, to take us under their patronage and to obtain for us from God whatever we need. Hence we make use of two different forms of prayer. To God, we properly say: Have mercy on us, Hear us; but to the Saints, Pray for us. Still we may also ask the Saints, though in a different sense, that they have mercy on us, for they are most merciful. Thus we may beseech them that, touched with the misery of our condition, they would interpose in our behalf their influence and intercession before God. In the performance of this duty, it is strictly incumbent on all not to transfer to any creature the right which belongs exclusively to God. For instance, when we say the Our Father before the image of a Saint we should bear in mind that we beg of the Saint to pray with us and to obtain for us those favours which we ask of God, in the Petitions of the Lord's Prayer, -- in a word, that he become our interpreter and intercessor with God. That this is an office which the Saints discharge, St. John the Apostle teaches in the Apocalypse.”

Ezt mondod te: ", az imádkozás még nem imádás."

Ezt mondja az egyházad vetetője: „Az imádság egyben imádás is...” (Hitünk és életünk, Szent István Társulat, a Római Katolikus Püspöki Kar Hittankönyv Bizottsága, 1978. 127. oldal.)

Most melyikőtök hazudik? (Csak azért használom ezt a szót, mert a Biblia is beszél hazudozókról.)

Imádkozni többféleképp is lehet. Ha imádásnak szánod, az, ha könyörgésnek az, ezt nem lehet ilyen szűk határok közé szorítani.

Mellesleg, mi, katolikusok SOSEM imádtuk a Szűzanyát és SOHASEM fogjuk. Imádkozunk hozzá, közbenjárását kérjük. Hogy miért az övét? Miért nem egyenesen Istenhez fohászkodunk? Tehetjük hozzá is, és imádkozunk hozzá is. Őt imádjuk. De maga Jézus emelte fel maga mellé a Szűzanyát, ahogyan a nyolc boldogságban is olvassuk. Ő volt Jézus szülőanyja, akit szeretett, és akire hallgatott is(lásd, kánai menyegző: Mária hívta fel Jézus figyelmét arra, hogy elfogyott a bor, Jézus ez után hajtotta végre az első csodát). Ne úgy értsd, hogy Mária parancsolgatott Jézusnak. Ő szólt neki, de Jézuson állt, hogy megfogadja a tanácsot. Pontosan ez a helyzet itt is. Mária közbenjár értünk Istennél, de az ő kezében van a döntés. Ezért imádkozunk a szentekhez, megboldogult szeretteinkhez is. Ők már ott vannak a Jóisten mellet, nekik biztos helyük van már. Nekünk, itt a földön még küzdenünk kell hogy odajussunk, ők ezért, szeretetből próbálnak segíteni. Közvetítik kéréseinket Istenhez, akihez egyébként is imádkozunk, de Isten dönt mindenről. Ezért nem bálványimádás Mária és a szentek tisztelete. Mégis miért ne kéne tisztelünk Jézus szülőanyját, legfőképp akkor, ha ő maga emelte fel maga mellé. Ki is mondta!!! Akkor kijár a Szűzanyának a tisztelet.

Biztos vagyok benne, hogy nem tudtalak téged meggyőzni, ez nem ilyen egyszerű dolog. Az ima, a hit és az ehhez kapcsolódó dolgok 80%-a a lélekben dől el. Ha nem hiszel, nem ismered el Istent, nem imádkoztál még szívedből, akkor nehéz ezt igazán megérteni. Elhiszem hogy ez elég visszásnak tűnik, mint sok minden ebben a vallásban. Csak azok tudják ezeket igazán felfogni, akik át is élik. Legalábbis szerintem. Addig meg bele lehet kötni ezerfelől is, mindig találhatsz benne kivetnivalót.

De gondolkozz logikusan. Miért vétkeznénk ilyen nyilvánvalóan, miért rúgnánk fel a szabályokat, mi, katolikusok, ha ettől függ a lelki boldogságunk? Miért csinálnának mindent tudatosan helytelenül a papok, püspökök? Miért imádnánk bálványokat a mise és a rózsafüzér kellős közepén? Miért tennénk mindezt, ha tiltott? Talán nem akarunk üdvözülni????A keresztény vallás nem butít minket ökrökké, bármennyire is ezt hiszik egyesek.

Az imádkozás nem az imádás aktusa?

A modern protestáns vallási szóhasználatban az, de amint már mondtuk, ez nem az alapjelentése a terminusnak, és természetesen nem minden körülmények között kell ezt jelentenie.

Ugyanez van más fogalmaknál is. Az istentisztelet pl. imádás aktusa, de más kontextusban egy ember tisztelete nem jelenthet egy imádó aktust. Pl. Jézus maga figyelmeztetett arra a kötelességünkre, hogy „Apádat és anyádat tiszteld!” (Mk 7,10), de természetesen nem azt parancsolta nekünk, hogy imádjuk apánkat és anyánkat.

Az Istenhez való imádkozás természetesen magában foglal imádást is (dicsőítjük őt, kifejezzük hódolatunkat, pl.), de az ember egyszerűen is kérheti Isten segítségét egy imában.

A dolog lényege az, hogy amikor a szentekre utalva használjuk, akkor az imádkozás nem egy imádó aktus, hanem, ahogy már mondtuk, egy egyszerű kérés az ő közbenjárásukért.

Azoknak, akik ezzel kötekedni akarnak, azt tudom mondani, hogy teljesen különböző dolog történik a szívemben, és az összes katolikus szívében, amikor azt mondjuk: „Szent Péter és Szent Pál imádkozz értem”, valamint amikor azt mondjuk: „Ó, én Uram, Istenem, te valóban mindenek felett állsz, te vagy a Végtelenül Szent, a teremtés Mindenható és legtökéletesebb Atyja”.

És ezenkívül azt tudom mondani, hogy ha csak nem érezte át valaki személyesen a szentekhez való imádkozást, az nem illetékes abban, hogy megítélje, hogy mi zajlik egy másik ember szívében, ahogy önmagával sem tenne így. Valamint, tulajdonképpen nem elítélnie kellene mások szívét, hanem figyelmezni kellene a szavukra, amikor azt mondják, hogy a kettő között jelentős különbség van. Mindig Pál meghagyására kellene emlékeznünk:

"Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak." (Fil 2,3)

Az „imádkozni” (pray) ige egyszerűen azt jelenti, hogy „kérni”. Az angol „imádkozni” szó eredetileg azt jelentette egyszerűen, hogy „kérni”, (A magyar nyelvben ez a hasonlóság a „könyörögni” szónál fordul elő. Se a görögben, se a latinban nincs az, hogy az „imádkozik” szó, az „imád” szóra asszociálna.) és így, amikor valaki Istent kéri valamiért, akkor imádkozik (könyörög) Istenhez, és ugyanígy, amikor valaki megkér valakit, hogy kérjen az érdekében, akkor imádkozik hozzá, hogy imádkozzon érte.

Ez a szóhasználat az angolban megváltozott a protestáns reformáció után, amikor az emberek protestánssá váltak és az angol nyelvet is ráformázták. Az angol nyelv eszményesített formája a „királyi angol”, és Anglia királya az angol protestáns egyház feje volt. Ugyanígy, az összes egyetem Angliában protestánssá lett, és így az angol nyelv felvette a protestáns idealizmus hajlásait.

A protestantizmus ama irányzata, amely meghonosodott Angliában elkezdte egyedül Istenre korlátozni az „imádkozni” igét, és a szó jelentéstani tartománya elkezdett összeszűkölni a legtöbb körülményeiben. Mindazonáltal, és ennek ellenére, a régebbi, általános szóhasználat továbbélt.

Egyiküket megtalálhatjuk a brit kifejezésben, a „prithee” (= könyörgöm; az Isten szerelmére; kérlek szépen), mint „prithee, fetch the book” (= könyörgöm/az Isten szerelmére kérlek, menj el a könyvért) az „I pray thee” (imádkozom hozzád) vagy modernebbül „kérlek téged” összevonása. (Sok angol szóösszevonás létezik, mint a „goodbye” (Isten veled), ami a „God be with ye” (Isten legyen veled), és a „zounds!” (teringette!), ami a „by God’s [Christ’s] wounds!” (Isten sebeire!) összevonása. Ellenőrizd egy szótárban.)

Amerikában, ahol az angol nyelv forgatói és összekeverői szintén protestánsok voltak, még ezt a kifejezést is eltűntették, de még itt is van túlélője a kifejezés régebbi, általános szóhasználatának, pl. bírósági dokumentumokban.

Egykor régen, amikor protestáns voltam, volt alkalmam aktákat rakosgatni egy bíróságnál, és amikor megkaptam az ügyvédtől az irodai papírmunkát, elképedve néztem az olyan írott dolgait, mint „az ügyfelem imádkozik (pray) a bírósághoz, hogy ne így vagy amúgy tegyen”. Az én protestáns érzékenységem sokkot kapott! „A te ügyfeled semmi ilyesmit nem tesz!” - gondoltam. Pedig csak az „imádkozni” ige régebbi, általános szóhasználatának túlélőjével találkoztam össze, amelyért, akkor még naiv módon, hálát adtam protestáns őseimnek, hogy fáradtságos munkával eltávolították ezt az angol nyelvből.

Az „imádkozni” ige régebbi szóhasználatának egy másik túlélője, és amelyik itt ránk is vonatkozik, természetesen a katolikus körökben használatos. Az angol nyelvű katolikusok soha nem hagyták el a régebbi szóhasználatot, amikor a protestánsok körülöttük elkezdték korlátozni annak jelentését, és így a katolikusok a mai napig is a szentekhez szóló imádkozásról beszélnek, és ennek jelentése egyszerűen az, hogy kérjük a szentek közbenjárását értünk. - DE NEM IMÁDJUK ŐKET! CSAKIS EGYEDÜL ISTENT IMÁDJUK!

"Elhiszem hogy ez elég visszásnak tűnik, mint sok minden ebben a vallásban."

Hogy sok minden visszásnak tűnik? Nem csak annak tűnik, hanem az is! Minél többet olvassa valaki a Bibliát, annál jobban rájön, hogy a katolikus egyház egész hierarchiája visszás, a tanításrendszereivel együtt, úgy ahogy van cakkumpakk. Akik laikusok (naívok), csak azokat lehet félrevezetni, de aki megmarad laikusnak, az maga legalább annyira hibás, mint aki félrevezeti, mert nem kutatta őszintén és teljes szellemi egzisztenciájával az Írásokat, úgy mint pl. a béreaiak. (vö. Csel 17:11)

Kedves Kaunn!

Az idézetednél ezt lehagytad, pedig szervesen hozzátartozik:

"Csak azok tudják ezeket igazán felfogni, akik át is élik. Legalábbis szerintem. Addig meg bele lehet kötni ezerfelől is, mindig találhatsz benne kivetnivalót."

A Bibliát pedig nem szó szerint kell értelmezni. A misén sem szó szerint vesszük a Bibliai szövegeket. Az Egyházat pedig Jézus a papokra bízta és a pápára. Ha Jézust akarjuk követni és a tanításai szerint cselekedni, akkor nem árt az Egyházat is figyelembe venni. Elvégre ők közvetítik nekünk Isten akaratait, meg persze a Biblia. A kettő szervesen összetartozik.

De mindegy, nem veszekszem veled. Aki hinni akar, hinni Istenben az hisz is, és nem veszekszik a tanításával, azzal a hittel, amit az Egyház közvetít.

Azt azonban tisztán kell látnunk, hogy az angyalok elsősorban Isten szolgálatában állnak, nem az emberekében (Zsoltárok 103:20, 21). Nem az emberek felszólítására vagy kérésére cselekszenek, hanem Isten utasításait követik. Ezért nem őket, hanem Jehova Istent kell segítségül hívnunk (Máté 26:53). Mivel nem látjuk az angyalokat, természetesen nem tudhatjuk, hogy milyen mértékben használja fel őket Isten az emberek megsegítésére. De azt tudjuk, hogy Jehova megmutatja „erejét azokért, akiknek teljes a szívük iránta” (2Krónikák 16:9; Zsoltárok 91:11). És bizonyosak lehetünk afelől, hogy „bármit kérünk is [Isten] akarata szerint, ő meghallgat minket” (1János 5:14).

A Szentírás értésünkre adja, hogy kizárólag Istenhez szabad imádkoznunk, és csak őt imádhatjuk (2Mózes 20:3–5; Zsoltárok 5:1, 2; Máté 6:9). A hűséges angyalok is erre biztatnak bennünket. Amikor például János apostol imádni akart egy angyalt, az megdorgálta: „Vigyázz! Ne tedd! . . . Istent imádd” (Jelenések 19:10).