Miért van több katolikus, mint református? Mi a különbség?
A tanítás néhány főbb különbsége:
A katolikusok egységesen értelmezik a Bibliát. a reformátusok egyénenként.
A reformátusok hisznek az eleve elrendeltségben, a katolikusok nem.
A katolikusoknál hét szentség van, a reformátusoknál kevesebb.
A katolikusok hisznek az átváltoztatásban, a reformátusok nem.
A katolikusok fülbe gyónnak, és pap oldozza fel őket, a reformátusok az istentisztelet elején végeznek közös általános gyónást.
A katolikusoknál igazából nem lehet elválni, a reformátusoknál igen.
Első válaszoló!
mi reformátusok egyáltalán nem gyónunk.mi abban hiszünk,hogy a bűneinket egyedül Isten tudja megbocsájtani.
Mindkettő keresztény vallás, azaz Jézus követését jelenti, tehát 2000 éves a múltja. Viszont a római egyház tanításában több pontban eltért a BIbliától. Ezért jött a reformáció. Az 1500-as évek végére az akkori Magyarország 90%a protestáns volt. Ezt nem tűrhették a katolikusok, és erőszakkal térítették vissza az embereket. Tiltották, üldözték a protestáns hitet. Nem bonyolódva jobban bele az egyháztörténetbe, így alalkult ki a mai katolikus-református arány.
A lényeg, hogy a reformátusok szerint egyedül a Biblia tanítása számít, nem egyéb hagyományok. Az igehirdetésen, a bibliaolvasáson keresztül megértheted Isten szavát közvetlenül, és te válaszolhatsz rá imádságban. Ez a legfontosabb: az élő kapcsolat Istennel. Elmondhatod neki bűneidet (ahogy már elhangzott), kéréseidet, hálát adhatsz az örömeidért, elfogadhatod a bűnbocsánatát.
A katolikus egyhaz a kozepkor vage fele nagyon rossz iranyba ment el es ezert a reformatorok visszaalakitottak az egyhazat az eredeti krisztusi hitrea reformacio soran.
Hulyeseg arrol beszelni hogy melyik volt elobb mert peldaul a reformatusok regebbi bibliai kanont hasznalnak mint a katolikusok.Nem ez a lenyeg hanem a tanitasok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!