Akik megtertek, most azokhoz beszelek? Mit ereztetek mikor megtertetek? Nem volt e egy olyan bizonytalansag, hogy nem tudtad eldonteni h most igazan megtertel vagy sem? Milyen eletet eltek?

Én egyszerűen csak elhatároztam,hogy szeretném megismerni az Urat,és az ő elvárásai szerint élni.

Mindig is hittem benne,de annyira bűnös életet éltem,hogy tudtam,képmutatás lenne,ha hívőnek,Isten félőnek vallanám magam,így nem is tettem.Mostmár rendeztem úgy az életemet,hogy megtehettem,és így is tettem.Elkezdtem Bibliát olvasni,interneten kutakodni,hogy jobban megismerhessem a keresztény vallást.Próbálom kiszűrni az internetes oldalakat.Sokan elfelejtik,hogy Istentől nem kell rettegni,ő jót akar mindenkinek.Sokan sajnos nagyon radikális Istenhívők,amit én nem tartok helyesnek.Szívesen járnék gyülekezetbe,de még nem találtam meg a nekem valót,mert nem akarok szektákba csatlakozni,és csak akkor szeretnék pénzt adni mikor van,és nem a gyerekem vagy a magam szájától kell elvennem,hiszen Isten sem akarná ezt.

A bizonytalanság megléte szerintem teljesen rendben van,hiszen bűnösök vagyunk,sok mindent kell tanulnunk,de az Úr látja az erőfeszítéseinket.Mindig kérem,hogy segítsen változnom,és lassan-lassan sikerülni fog.

Egyébként teljesen normális életet élek,nem kellett lemondanom szinte semmiről,hiszen már nem élek semmi káros szenvedéllyel,nem bántok senkit,csak élem az életemet,és igen,ebbe beletartoznak a jó könyvek,filmek,kirándulás,jó ételek,vidámság,táncolás,szórakozás minden.Isten semmit nem akar megvonni tőlünk,sőt,ő csak egyre adni és adni akarja a jót.

Persze mindenki tapasztalatai mások,így biztos az enyém is egyedi,rám jellemző: mikor megtértem az olyan volt,mintha elkezdtem volna látni,a színek,meg minden-egy egész más világ...persze tudom,a világ addig is ilyen volt,meg színek is voltak természetesen-de bennem változott meg valami (elkezdtem látni)és az ki nem mondható csodálatos volt és boldogság és öröm és "mindenkit magamhoz akarok ölelni és elmondani nekik is hogy ők is átéljék ezt a csodát" érzés... na ilyen érzés volt. :)) és azóta eltelt közel 20 év alatt minden nap átélem.

Az,hogy az élet néha nehéz és mindenért meg kell küzdeni és persze a kerítés sincs lekvárból -nos, ezt a hívők is látják,csak nagy különbség,hogy a hívők imádkoznak és maga az Isten veszi le róluk a világban forgolódás terhét,nehézségét és úgy felfrissülünk,hogy úgy érezzük utána mindig magunkat,mint fickándozó hal a vízben...és kezdődik egy újabb nap...

Főleg életérzéseket akartam átadni, remélem sikerült valamennyire és nem,nem vagyok bolond -aki átélte pontosan tudni fogja,hogy igazat beszélek,aki nem annak pedig kívánom szívből...-de máshogy nem tudom elmondani,csak ilyen szóképekben :))

Teljes bizonyossággal tudtam, hogy kinek adtam át az életem, és azt is tudtam, hogy egész életemben őt akarom szolgálni, az ő parancsai szerint. Ebben nem lehetek bizonytalan, mert akkor nem beszélhetek megtérésről.

Pál apostol ezt írta:

" járuljunk oda igaz szívvel, a hit teljes bizonyosságában, minthogy szívünket meghintés által megtisztították a gonosz lelkiismerettől, és testünket megmosták tiszta vízzel. Ragaszkodjunk erősen, ingadozás nélkül reménységünk nyilvános kijelentéséhez, mert hű az, aki ígéretet tett." (Héb 10:22,23)

Ez mindennapi erőfeszítést kíván, mert magától semmi nem megy. Ha a tüzet nem szítják, kialszik. De minden nap nem azon kell gondolkodnom, hogy megtértem-e, hanem azon, hogyan készítsem fel magam aznap Isten szolgálatára.

Gusev