Miért van külön bibliája a katolikusoknak és a protestánsoknak? és ezek miben különböznek?

Nincs külön Bibliájuk. Max. más fordítást használnak.

A Biblia az összes keresztény egyházban egy és ugyanaz.

Csak a zsidóké más, mert ugye ők az Újszövetséget nem fogadják el (de ők nem is keresztények).

más fordítás. továbbá a katolikusok elfogadnak olyan deuterokanonikus könyveket is amiket mi reformátusok nem.

[link]

más a fordítás, más a kanonizálás (amit a 2. írt), és más picit a tízparancsolatban a tagolás (katolikusban nincs külön parancsolatként kimondva a bálványimádás tiltása, viszont ketté van választva a ne kíván meg felebarátod dolgait két részre).

Ezen kívül ne tudok más különbségről a Bibliát illetően.

Szia!

A különbség az Ószövetség apokrif könyveiben van. Egyes ókori egyházatyák ezt a kifejezést még a pszeudoepigráf iratokra alkalmazták, a reformáció óta azonban a protestánsok között az egyesek által ugyan elfogadott, de nem kanonikus iratokat jelöli.

Az apokrifok kanonikusságának támogatására felhozott első érv, hogy a Septuaginta ma ismert legkorábbi, kb. az i. sz. IV. századból való kézirataiban benne vannak. A palesztinai héber kánonhoz képest 14-15 könyvvel több található ezekben a kéziratokban, ezenkívül nem külön csoportban vannak, hanem be vannak építve a kanonikus könyvek közé. Egyesek azt feltételezték, hogy két kánon létezett: egy palesztinai, valamint egy szélesebb körű, az alexandriai (ami a IV. századi Septuaginta-kéziratokban is tükröződik).

Az ősegyházban néhányan, mint például Augustinus (Ágoston), (i. sz. 354-430-ig élt nagy befolyású egyházi tanító) elfogadtak egyeseket az apokrifok közül, míg a többség, köztük például Hieronymus (Jeromos), (i. sz. 340-420-ig élt, ugyancsak nagy egyházi tanító, a Vulgata fordítója) hevesen tiltakoztak a héber kánonhoz kapcsolásuk ellen. Hieronymus "apokripha" és "fabulae" (= mesék) névvel illette az apokrif iratokat. A Vulgatába, az Ószövetség latin fordításába csak Jeromos halála után, szinte szó szerint csak a holttestén át lehetett belevenni őket.

1546-ban a Római Katolikus Egyház tridenti zsinata (más néven trentói vagy trienti zsinat 1545-63) dogmatizálta az apokrifok kanonikusságát, így azok az általuk kiadott bibliákban megtalálhatóak.

Az ószövetségi apokrif iratok a következők:

- Bölcsesség Könyve (Salamon bölcsessége)

- Jézus, Sirák fia könyve (Ecclesiasticus)

- Tóbiás

- Judit

- I. Makkabeus könyve

- II. Makkabeus könyve

- Báruk 1-5. fejezet

- Báruk 6. fejezet (Jeremiás levele)

- Eszter 10:4 - 16:24

- Dániel 3:24-90 (Azáriás imája, a három ifjú éneke)

- Dániel 13. fejezet (Zsuzsanna és a vének)

- Dániel 14. fejezet (Bél és a sárkány)

Néhány ellenérv protestáns részről az ószövetségi apokrif iratok kanonikusságára:

- Jézus, Sirák fia c. könyv bevezetése abból a szempontból, hogy vajon Isten tekintélyével szól-e? Hasonló idézetekkel dokumentálhatnánk, hogy a többi apokrif irat sem szól Isten szavának a tekintélyével.

- Az ószövetségi prófétai korszak lezárulása után keletkezett valamennyi, szerzőik nem próféták, nem "Isten szent emberei" voltak.

- Az apokrifok nem szólnak hitelesen Istenről, az emberről stb. Ellentmondások, téves tanítások, legendás kiszínezések, alacsony - egyes esetekben elfogadhatatlan - erkölcsiség nyilatkoznak meg bennük. Kirívóan pontatlan történelmi adatot is találhatunk.

- Nem árad életátformáló erő belőlük.

- Isten egyháza nem fogadta el őket. Nincsenek benne a héber kánonban. Továbbá az Újszövetség és Josephus bizonyságtétele a legfontosabb ebből a szempontból. Az, hogy a Septuaginta kb. i. sz. IV. századból való kézirataiban benne vannak az apokrifok, nem jelenti azt, hogy már az i. e. 250 körül keletkezett fordításhoz is hozzákapcsolták volna őket. Az Újszövetség sokszor idézi az Ószövetséget a Septuagintából, de egyetlen apokrif iratot sem idéz! Az ókori egyházatyák között csak egy jelentős személy volt, aki némelyik iratot elfogadta közülük: Augustinus. Az első négy évszázadban egyetlen egyetemes zsinat sem ismerte el az apokrifokat ihletettnek.

Üdv. Péter