Mi az a keresztény hit, amit sokan emlegetnek?

A hit semmiképpen sem azonos a hagyományok szerint kialakult szokásokkal. Azok külső formák, ráadásul nem is biztos, hogy összhangban vannak azzal, amit Jézus tanított itt a földön az Atyjáról. Máté evangéliumában a 15. fejezet 8. és 9. versében olvashatod:

"Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet, szíve pedig távol van tőlem.

Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai."

A Biblia egyértelműen tanít, az emberek pedig sokféleképpen értelmezgetik azt. Azt mondják, hogy egy Isten van, de sokféleképpen lehet tisztelni, közeledni hozzá, imádni, stb. De mire alapozzák a sokféleséget? A Bibliára?

Például Pál I. levele a Korintusbeliekhez 15. fejezetének a 34. és 35. verse azt mondja:

"A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak: hanem engedelmesek legyenek, ahogy a törvény is mondja.

Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon a férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben."

Ezt értik úgy is, hogy szólni nem szabad ugyan, de tanítani igen? Vagy ez nem érvényes mindenhol, csak a korintusi gyülekezetben? Vagy Pál nem Isten tanítását szólta és nőgyűlölő volt?

Nekem egyértelműnek tűnik, hogy ebben az esetben is emberi tanítástól és hagyományról van szó az egyházak részéről.

A keresztény hit nem a vallások tanításaiban, hagyományaiban mutatkozik meg. Jézus szerint egy nagyon keskeny úton kell járnunk, mert a széles úton sokan vannak ugyan, de az nem Istenhez vezet. Magáról pedig azt mondta, hogy ő az út. Arra érdemes koncentrálni, hogy Jézus miről tanított, mit TETT, mit érzett az Atyja iránt, mit parancsolt, stb., és azt mind lehet utánozni és megtenni. Azokon nincs mit értelmezgetni, világosak és megcáfolhatatlanok. Ja, hogy hinni is kell, hogy ő a megváltó, és ezt a hitet gyakorolni kell tettekkel? Hát, igen. Kezdetnek talán elég is ez.

Nem a szöges ellentétekkel van a probléma,hanem,hogy elfelejtik,miről kellene szólnia a vallásuknak.ha már egyszer mindegyikük kereszténynek vallja magát,akkor talán egy fő dolgot kellene előtérbe helyezni,egymás szeretetét....

persze ezt elég nehéz megvalósítani,amikor a különböző keresztény szemléletűek képesek a saját marhaságaiknak fontosabb jelentőséget tulajdonítani,mint,hogy elfogadják a másik embert.

"Jó" ez a szójáték, hogy ti. Jézus "nem Isten, hanem Isten Fia". Hehe. Te nem vagy ember, hanem ember fia. Mellesleg Jézusnak az egyik címe az ún. "Emberfia" ebből érdekes módon sose következetett senki arra, hogy Jézus nem ember. Természetesen ha azt mondjuk, hogy Jézus Isten, akkor ez alatt nem azt értjük, hogy ugyanazon személy lenne, mint akinek ő a Fia.

A gond az, hogy bár biblikus nyelvezetet használsz, de nem biblikus gondolatokat kívánsz levezetni belőle. Abból a kifejezésből,hogy 'Isten Fia' azt kívánod levezetni, hogy a Fiú nem Isten, noha ez nem azt jelenti. Csak érteni kéne azt a kifejezést, hogy "Isten Fia". Az a kifejezés, hogyha Jézusra mondjuk, hogy 'Isten Fia' arra adja meg a választ, hogy ő ki, az pedig, hogy ő 'Isten' arra adja a megválaszt, hogy ő mi. Teljesen egyértelmű, hogy egy olyan személynek, akiknek atyja Isten, az ő maga Isten lesz. Mint ahogy ember fia ember, a ló kölyke pedig ló.

Háromféle értelemben lehet valaki „Isten fia”. Legtágabb értelemben minden ember Isten gyermeke, vagyis, Isten teremtői gondviselésének szülöttje. Szorosabb értelemben az isten­fiúság annyi, mint a természetfölötti kegyelemnek, az Istenben való természetfölötti újjászüle­tésnek birtokosa, amely akkor áll be, amikor Isten már nem szolgáinak, hanem fogadott fiainak tekint minket. A legszorosabb értelemben pedig „Isten Fia”: a második isteni személy, aki valamely számunkra közelebbről megfoghatatlan módon öröktől fogva az Atyától „szüle­tik”, ered, származik, kiömlik; de úgy, hogy egy dolog, egy lényeg, egy Isten marad vele. Hogy Jézus ebben az utóbbi értelemben volt Isten Fia, kimutattuk a fentiekben. Ezt az isten­fiúságot a Szentírás úgy fejezi ki hogy „egyszülött Fiúról” beszél, míg mi emberek Istennek csak fogadott fiai, átvitt értelemben vett gyermekei lehetünk. Maga Jézus egészen más viszonyban érzi magát az Atyával, mint mi; sohasem mondja pl. így: „a mi Atyánk”, hanem így: „az én Atyám és a ti Atyátok”. Ő az „egyszülött Fiú”, aki „az Atya kebelében van”. (Ján. 1, 18.)

A zsidó szokásban a fiú örökölte apja nevét, címét és társadalmi pozícióját. Ha Jézus örökölte az Atya hatalmát, jogait és főleg a nevét, akkor ez azt jelenti, hogy Jézus maga a mindenható Isten. Jézus ezt meg is erősítette.

Jézus mint a Fiú, az Emberfia és az Isten Fia

A Biblia "istenfiaknak" (héber b'né Elohim) nevez angyalokat (Jób 38:7, Zsolt 36:9) és Isten "fiának" nevezi a zsidóságot kollektíve, mint egész népet (Hós 11:1). Ugyanakkor egy zsidó sem nevezhette Istent személyesen az ő saját apjának, mint aki magától Istentől származik, mert ezzel magát is Istenné tette volna (vö. Jn 10:33).

Jézus két sajátos kifejezéssel utalt önmagára: ő az "Isten Fia" és az "Ember Fia". A "… fia" szerkezet más nyelvekhez hasonlóan többnyire a héberben is rokoni viszonyt fejez ki (pl. Jóna fia, Simon), de sajátos héber nyelvtani jelenség is, amely nem rokonít, hanem minősít, például "az engedetlenség fiai" (Ef 2:2) azok, akik engedetlenek, ahogy a "halál fia" pedig halott.

Egyrészt tehát amikor Jézus "az Ember Fiának" vallotta magát (Mt 16:13), ez először is azt jelenti: "aki Ember". Másodszor, ez a kifejezés egy ószövetségi apokaliptikus látomás alakja, aki "a Hatalmas jobbján ül", és aki a földre visszatérve a népek királya lesz (Dán 7:13-14 vö. Mt 26:63-66, 25:31). A reakciókból ítélve Jézus kortársai pontosan értették, hogy az Ember Fia címmel Jézus milyen hatalmat igényel magának.

Másrészt Jézus "az Isten Fiának" is vallotta magát, ami azt jelenti: "aki Isten". Az Atyához való viszonyát tekintve ő Isten egyetlen Fia (Jn 3:16; "egyszülött" = egyetlen), ezért ő a Fiú (1Jn 1:3, 2:22-24, 3:17, 4:9,14, 5:12 stb.), akinek Isten személyesen a saját Atyja (Mt 11:27, Lk 10:22, Jn 10:32-38), aki által az Atya tanít és cselekszik (Jn 14:10-11). Mint mondta: "minden, ami az Atyáé, az enyém" (Jn 16:15), hiszen "én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10:30). Jézus önmagáról tett kijelentéseit a zsidók azért értették úgy, hogy "ember létére Istenné teszi magát" (Jn 10:33), mert a szavait ószövetségi és héber füllel nem is lehetett másként érteni.

Megjegyzendő, hogy az Újszövetség szerint a hívők is "Isten fiai" (Gal 3:27), de míg A Fiú eleve, örökké, saját természete szerint Isten, a hívők az ő isteni természetének – jellemben, halhatatlanságban, dicsőségben – csak a részeseivé válnak az Isten kegyelméből (2Pt 1:4, 2Kor 3:18, 1Jn 3:2, 1Kor 15:53-54).

Hát az biztos ,hogy a keresztény egyházak Jézusra és a bibliára alapoznak.

A zürzavar nagyon nagy ezen a téren.

A nagy egyházak profik,de hitelüket vesztették a kicsik nem biztosak.Szoval nehéz ügy.