Istennek van bármiféle inditatása vagy olyan ambíciója, arra hogy ebben a romlott természetű emberben amivé lettünk bármit is csodáljon?

Nem biztosan jó ez a csodál szó.Ha ragaszkodsz hozzá, akkor nem, semmit nem csodál bennünk.

Ha azt mondod "elismer" akkor igen. Aki mer élni hitével és másokat magát javítani tudja vele.

Egyrészt beszélj csak a saját nevedben, és az ide, a GYK vallás rovatba járók többségének a nevében, amikor azt mondod, hogy romlott természetű emberek, de ne az én nevemben, mert én csak voltam romlott természetű, ugyanis miután megtértem, elhagytam a mocskos dolgaimat, megtisztultam Jézus vére által, és elkezdődött a megszentelődésem, ami által "isteni természet részesévé lettem", erről egyérteműen ír a Biblai a 2Pét 1:4-ben.

Jézus néhány esetben elcsodálkozott emberek hitén. Úgy is lehetne mondani, hogy Istenben azok iránt ébred csodálat, azokon az embereken csodálkozik el, akik Őt (Istent) csodálják, és akik hisznek benne, hogy Ő (Isten) hatalmas dolgokat képes tenni, nem csak úgy általában az emberek életében, személyesen az én életemben. Ha már 2Pét 1:4-et említettem, az egyik legnagyobb, legdrágább dolog, amit Isten tesz személyesen azok életében, akik őt csodálják és imdáják, hogy a saját képére formálja őket, vagyis kiformálja bennük a krisztusi jellemvonásokat.

Összesen 2 olyen személy jut eszembe a Bibliából, akiknek a hitén Jézus kifejezetten elcsodálkozott: a sziroföníciai asszony (Mt 15:28 "Asszony, nagy a te hited...") és a kapernaumi százados (Mt 8:10, Lk 7:9 "Jézus elcsodálkozott,..."). Szerintem nincs is több ilyen eset leírva, amikor Jézus kifejezetten megdöbben valaki hitén, bár olyan esetek azért vannak leírva, amikor valakik hite gyógyításra indította őt, éppenséggel a Mt 9:18-32-ig több zsidó személy hitét elismeri Jézus, itt van például a vérfolyásos asszony esete is leírva, de csodálkozni, vagy kifejezetten nagy szavakkal megdicsérni, csak a kapernaumi százados és a szirofönícia asszony esete jut eszembe.

A kapernaumi római századosról konkrétan ezt mondta: "Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet."

Sem a sziroföníciai asszony, sem a római százados nem tartozott Isten akkori választott népéhez, Izrelhez. Ez pedig intő jel a mai kor "válaszott népének", azoknak, akik kereszténynek mondják magukat, hogy törekedjenek a teljes hitre, ami nélkül nem lehet Istent lenyűgözni. És jó mindenkinek az eszébe vésni, hogy a keresztény szóban Krisztus neve van benne (ógörögül "krisztianoi"), és aki ezt a nevet hordozza, és hétről hétre hallgatja az Isten Igéjét, mert elmegy templomba vagy gyülekezetbe, de mégsem él méltón Krisztus nevéhez, az súlyosabb ítélet alá fog esni, mint a pogányok. Mert ugynúgy, ahoygan annak idején a legtöbb zsidó nem hitt, ma a legtöbb keresztény sem hisz. A legtöbb mai kereszténynek Jézus nem azt fogja mondani az utolsó napon, hogy "Gyere, kedves barátom, hű szolgám, büszke vagyok rád, menj be Urad ünnepi vacsorájára!", hanem azt fogja mondani, hogy "Szégyellek téged, hogy az én nevemet hordozva bemocskoltad azt a világban, és mások előtt útálatossá tetted az én nevemet, távozz tőlem, te hitetlen, gonosz ember!"

üdv, a javuló Stefán