Gyász feldolgozásban melyik lehet a bibliai vagy valamilyen részlet?

Pedig én sem hiszem, hogy bibliai idézetet láttál, rengeteg keresztény szöveg van amit idézni szoktak a Biblián kívül is.

Ha mégis mást nem tudok elképzelni, mint valahol amikor Jézus megjelent Máriának pl ez:

Lukács 24:5-6 RÚF

" Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. "

János 20:13-15 RÚF

" Azok így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” Ő ezt felelte nekik: „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették.” Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így szólt hozzá: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom.”

Jelenések21,3-4

És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük.

És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.

Itt még vannak gyászolóknak Igék:

[link]

szerintem erre a versre gondolsz, amit angolul talaltam meg, eredetiben

[link]

az "original version" alatt latod a teljes szoveget

at tudod tenni fordito programba pl. DeepL

ezt 1934-ben irta Clare Harner, de ugy terjed, hogy mindenkinek es mindennek tulajdonitjak

az eredeti cime: Immortality (Halhatatlansag)

itt van az angol eredeti kiemelve

[link]

it van a magyar (vegul csak eljutottam idaig)

de ok is mas szerzonek tulajdonitjak

[link]

1 Tess 4,

13 Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felõl, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységök.

14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is elõhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által õ vele együtt.

15 Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem elõzzük meg azokat, a kik elaludtak.

16 Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égbõl: és feltámadnak elõször a kik meghaltak volt a Krisztusban;

17 Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhõkön az Úr elébe a levegõbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.

18 Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.

Szia, ez esetleg?

Ne álljatok zokogva síromnál, nem vagyok ott.

De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.

Én vagyok a gyémántcsillogás a havon.

Én vagyok a napfény az érett gabonán.

Én vagyok a szelíd őszi eső.

Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,

ott vagyok minden hangban Veletek,

A csendesen köröző madár szavában,

de én vagyok a csillag is,

mely rátok süt az éjszakában.

2.

Sírni e hantnál nincs okod,

Nem alszom és nem fekszem ott!

Vad szelek szárnyán utazom,

Gyémántfény vagyok a havon,

Érett kalászon napsugár,

Lágy őszeső, amint szitál.

Reggeled csendjén rebbenő,

Szelíd madarak röppenő,

Kőröző szárnycsapása.

Csillagezüst az éjszakában.

Sírni e hantnál nincs okod,

Nem haltam meg, nem fekszem ott.

3.

A sírom szélén sírva ne állj,

Nem alszom ott, rám ott ne várj.

Vagyok szállingózó puha hó,

S ezer szárnyas szél, tomboló.

Vagyok a simogató eső,

Búzamag, szárba szökkenő.

Vagyok a pirkadat csendje,

Vonuló madarak kavargó rendje,

Mely igéző bájjal úgy ragyog,

Mint ezer csillag, s mind én vagyok.

Vagyok a virágnak világa,

Tisztaszoba meleg magánya.

Madarak dala vagyok én,

Öröm minden csecsebecsén.

Síromnál sírva senki ne álljon,

Ott vagyok, s itt vagyok. Túl a halálon.

(Fordította: Tolnai Antal, a Hámori Waldorf Iskola angol tanára.)

4.

Ne jöjj el sírva síromig,

Nem fekszem itt, nem alszom itt;

Ezer fúvó szélben lakom

Gyémánt vagyok fénylő havon,

Érő kalászon nyári napfény,

Szelíd esőcske őszi estén,

Ott vagyok a reggeli csendben,

A könnyed napi sietségben,

Fejed fölött körző madár,

Csillagfény sötét éjszakán,

Nyíló virág szirma vagyok,

Néma csendben nálad lakok

A daloló madár vagyok,

S minden neked kedves dolog...

Síromnál sírva meg ne állj;

Nem vagyok ott, nincs is halál.

5.

"Síromnál ne állj könnyezve,

Én nem vagyok eltemetve.

Benne fújok ezer szélben,

Csillogok a havon télen,

Érett kalászon a napfény én vagyok,

S õsszel az esõ is belõlem csorog,

Hajnali csendet ha zavarja lépted,

Rebben a madárraj, - kavargását nézzed!

Ott repülök én is, velük, szerte-széjjel,

S a csillagok fénye rejt el minden éjjel.

Hát ne állj a síromnál könnyezve,

Nem -

Nem vagyok eltemetve.

(Mary Elizabeth Frye, 1932