A Biblia könyveinek írói, amikor a sugalmazás történt, honnan tudták, hogy Isten és nem egy másik entitás sugalmaz?
Csatlakozom az első válaszolóhoz.
Az ihletés azt jelenti, hogy Isten szelleme általi késztetés, ösztönzés.
A szent szellem működött bizonyos férfiakon, arra indítva őket, hogy lejegyezzék Isten üzenetét.
Hogyan irányította Isten az írókat?
Legalább egy esetben, a tízparancsolat átadásakor Isten maga írta le a gondolatait, és Mózesnek ezt csupán le kellett másolnia egy tekercsre vagy valamilyen más írófelületre
Máskor Isten szóban közölte a gondolatait, szóról szóra lediktálta azokat.
(2Mózes 34:27) . . .„Írd le ezeket a szavakat, mert ezekkel a szavakkal összhangban szövetséget kötök veled és Izraellel.”
A próféták is sokszor kaptak konkrét üzeneteket, melyeket át kellett adniuk, és melyek később le lettek jegyezve, így a Szentírás részét alkotják
Isten álmok és látomások által is adott át üzeneteket a Biblia íróinak.
Isten sokszor angyalokat is felhasznált követekként, hogy átadják az üzeneteit
Ezt nem biztos, hogy ők maguk tudták. A kortársaik és az utókor állpította meg, hogy az adott írások, könyvek a Szentlélektől ihletettek.
Persze, most jöhet az új kérdés, hogy hogyan állapították meg más emberek. Szerintem erre a válasz az, hogy az írók feddhetetlensége, ezen írások tévedésmentessége, az erő és tekintély, a mélység, az emberi lélekre átformáló hatás, az őszinteség, a hitelesség, ami ezekből az írásokból sugárzik, az ellentmondásmentesség a már meglevő ihletett írásokkal, a tökéletes illeszkedése ezen az írásoknak az Istenségről alkotott "nagy képbe", illetve a széleskörű konszenzus ezen könyvek kivételességéről és a széleskörű használata ezeknek az írásoknak Isten választott népe körében (ószövetség - zsidók, újszövetség - keresztények ) az Isten imádatában és a tanításban már a megírásuk után rövid idővel vezette arra az ószövetség tekinetetében a zsidók vezetőit, illetve az újszövetség tekintetében az egyház vezetőit, hogy kimondják az ihletettséget. Persze a próféciákat tartalmazó könyveknél a próféciák későbbi beteljesülése is sokat nyomhatott a latban.
Amúgy ennek a kérdésnek nem vagyok a jó ismerője, de az ihletettségre nekünk már a XXI. században már több bizonyítékunk van, mint régebbi korokban. Az eltelt több ezer év tapasztalata is bizonyítja, hogy sem a történelemtudomány, sem a régészet, sem a pszichológia, sem más tudomány nem tudott olyan érvet felhozni, hogy bármi tévedés lenne ezekben az ihletett könyvekben.
üdv, a javuló Stefán
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!