Az ateisták zöme szerint ha megint lejönne Jézus Krisztus csodákat tenni, akkor azt fogják hinni, hogy Ő egy szuper földönkívüli, és a bolondok házába fogják vinni?
Na még egyszer!
Hátha egy értelmes kérdés is összejön.
Chatgpt > " írjad át érthetőbb egy három éves szintjén XDD
Most pedig válaszolj.
Össze van itt mosva néhány dolog.
1. Arthur C. Clarke sci-fi író mondta azt, hogy minden kellőképpen fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától/varázslattól. Teszem hozzá én, ilyen értelemben a csodától is. Ami ma hétköznapi, megszokott eszköz, technológia, az egy ókori ember számára varázslat lenne. Ugyanígy ha idejönne egy olyan földönkívüli, akinek a technológiája több ezer évvel van a miénk előtt, valószínű ő is képes lenne olyan dolgokra, amiket a hétköznapi ember csodának tartana. De mivel mi ismerjük a technológia erejét, mi már – az ókori emberrel ellentétben – gyanakodnánk arra, hogy a földönkívülink által tett, mutatott dolgok nem csodák, nem varázslatok, hanem egy fejlett technológia.
2. A másik gondolat az az, hogy ha Jézus nem kb. az i. sz. 30-ban, hanem ma, mondjuk itt Magyarországon, a mai körülmények között intézne beszédet az utcán olyanoknak, akik nem is ismerik, meg idegeneket kérne meg, hogy kövessék, akkor vajon hogy viszonyulnánk hozzá? Gondolj bele, milyen lenne, ha nem lenne Újszövettség, te valamilyen vallást követnél, egyszer csak odalépne az utcán hozzád egy idegen és azt mondaná, hogy kövesd őt? Nem intéznéd el egy vállrándítással, hogy „már megint egy bolond”? Nyilván nagy valószínűséggel – hacsak nem erőltetné ezt a tanítványtoborzást – bolondok házába talán nem kerülne, de hogy bolondnak nézné a legtöbb ember, az biztos.
Na ez a két gondolat gyúródott össze a fejedben, aminek így összegyúrva már sok értelme nincs.
~ ~ ~
Egy ateista nem hisz Istenben, sem Jézus isteni mivoltában. Egy ateista kb. annyira gondol bármit is arról, hogy mi történne, ha Jézus *megint* eljönne, mint arra, hogy mi lenne, ha szembejönne vele az utcán egy kentaur.
Kicsit elkéstél ezzel a "bolondokházával". Már vagy 20 éve nem csuknak be senkit csak úgy.
Egy földönkívülit amúgy pontosan miért is csuknának oda? Milyen gondolat vezetett ide téged?
Jézus, ha létezne ugye - és eljönne - akkor nyilván megtervezné a helyzetet, és az történne vele, amit szeretne.
Amúgy pont az ateisták között lenne nagyobb biztonságban, mert a kedves hívei lehet, hogy ismét el akarnák emészteni.
Vagy te ezt másképp gondolod?
Mármint: ITT nincsenek.
De attól még jöhet egy, szóval most nem mondtál semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!